Isten kívül viccen

[1. rész: A világ vagyok beteg, nem én]

[2. rész: Rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni]

[3. rész: Isten nem kíváncsi rád!]

[4. rész: Ha Istent lestoppolod...]

[5. rész: Hát te fiam hol laksz? Isten]

[6. rész: Isten sorsítótár]

[7. rész: Isten sincsen lincsen]

Az egész olyan, mint ha ma történne, olyan vagyok lélekben, az idő se nem távol, se nem közel. Elég meghallgatni egy bakelitet. Styx: Paradise Theatre.
Tudod mire emlékeztet?
Csigára, Csigának a bátyjára. Nagy behemót srác volt, a szoba bal oldala az övé, a jobb oldala a Csigáé. Videoton cuccai voltak, nagyon kényes volt rá. Szenzoros erősítő, talán Tesla bakelit lejátszó és meg volt hagyva, hogy ha nincs otthon, akkor nem nyúlhatunk semmihez. Mániákusan gyűjtötte a bakelit lemezeket. Uriah Heep, Nazareth, Queen, Qiot Riot, Black Sabbath, Status Quo, Kiss, Deep Purple, Pink Floyd, Lady Gaga
A lényeg, hogy volt neki egy lemeze, a Styx: Paradise Theatre. Dupla lemezborító, de szimpla bakelit. Egyszer lenyúltam tőle egyetlen napra, vigyáztam rá, mint a szemem fényére, csak, amíg átveszem kazettára.

Most sem nem Csigáról, sem nem a bátyjáról, sem nem arról a korszakról szeretnék.
Amikor én még kissrác voltam helyett a villanyszámlásodikos koromban. Arról.
Persze mesélhetnék Csigáról is meg arról a korszakról. Például az anyja Piri néni ébresztette az apját, aki tűzoltó parancsnok volt. Emelte le róla a takarót, hogy ébredj szívem, Csiga a másik szobából nézte a jeles eseményt. Piri néni egy hirtelen mozdulattal visszaejtette a takarót, hogy akkor pácolódj meg a saját szarodban. Az öreg elgázosította a leplét. Ez nagyon sokáig szállóiga volt négyünk között és nagyon jókat vihogtunk, mert Piri néni is és az öreg Szferle is köztiszteletben álló ember volt.
Vagy, amikor Csiga hajnal ötkor részegen támolygott haza, vigyáznia kellett, hogy miként tér meg az otthonába, mert az édesanyja a detoxikálón dolgozott és Csigát egyszer bevitték, s igen kellemetlen volt, utána nagyon vigyázott, hogy mindig kijózanodjon mire hazaér.
Valami spicces állapotban volt már csak, amikor minden mindegy alapon letörölhetetlen vigyor ül az ember arcán, és a fejében megakad a lemezjátszó, ugyanaz a refrén órákon át.
Megpróbált nesztelenül bejutni a lakásba és úgy a tartozékává válni, hogy ne keltsen feltűnést. Piri néni azonban mindig résen volt. Csiga éppen akasztotta a fogasra a kabátját, Piri néni megjelent az ajtóban, s kérdőre vonta, hogy ilyen korán elmész fiam? Nem is reggelizel? Csiga lelkiismeretesen és kötelességtudóan válaszolta, hogy ma elég sok munkám lesz bent, szeretnék időben végezni, majd reggelizek bent. Adott egy puszit az anyjának és elköszönt

Ennél sokkal kellemetlenebb volt, amikor éjfél körül mákony részegen megoldotta, hogy úgy bejutott a kapun, és úgy besétált a kerten keresztül, s úgy leült a konyhában a hokedlire, hogy nem vette észre Piri néni. Lehajolt, hogy kikösse a katonai bakancsát és reggel hatkor az anyja ébresztette, mert ott helyben elaludt abban a pózban.

A Styx azért, mert ebben a pillanatban is azt az albumot hallgatom. Másrészt meghatározó volt egy időben, amikor saját használt HI-FI boltot üzemeltettem a Bródy Sándor utcában a Magyar Rádió épületétől pár méterre. Ria néninél laktam albérletben, hétvégenként kijártunk Münchenbe lomizni, vagy a Pecsába árulni a lomizott cuccokat, aztán beindult az ipar. Akkoriban startolt az első kínai piac a Kondorosi úton. Kicci óccóért karton számra lehetett vásárolni a lengyel Takt kazettákat, kb. mint nálunk a Hungaroton. A Pecsában fillérekért lehetett bakelit lemezekhez hozzájutni, odamentél valakihez a nap végén, belelapoztál és láttad, hogy nem csak Koós János, vagy Zárai Vámosi van benne és a háj de lácsó legény vagy, nem is tudom milyen Pista, de már rég halott és sosem volt cigány, nahhh mindegy. Elég sokan árultak bakelit lemezeket. A gyűjtők kimazsolázták már az elején a különlegességeket, köztük én is. De a nap végén kilóra lehetett venni. Kiemeltél egy Yugo AC/DC lemezt, hogy ez mennyi? 150 Ft és várta, hogy lealkudsz belőle 50 Forintot.
Ha elviszem az összes lemezt? Akkor 50Ft. Darabja. Oké, mindet elviszem 20 Forintért ha megfelel. Nem volt hülye, eladni jött ki, nem hazacipelni. Kellett a pénz csekkekre, kenyérre, mindenkinek van családja. A lemezek zöme értéktelen volt, nem is azért vásároltam fel, hanem azért, hogy a HI-FI boltom egyik oldala plafonig töltve legyen bakelit lemezekkel, a látvány kedvéért. Tök mindegy, hogy Szűcs Judit, Vagy Korál, vagy Apostol.
Az volt a lényeg, hogy a rádióból bejártak hozzám közismert emberek. Volt főzve kávé, tudtam ki hány cukorral kéri, egy kis házipá suttyomban annak, akiről már azt is tudtam.
Vagy egy kis kóstoló a hétvégi disznóvágásból, holott a piacról hoztam. De ragadtak rám, mint a légypapírra, rendesen órákat eltöltöttek parázs zenei vitákkal. Hja, Radiotechnika S90 hangfal szólt, azon lehetett próbálni. Aiwa R450 pultos odavisszajátszó, nagyon nagy kedvencem volt az a deck. Erősítő volt Marantz és Onkyo, mindegyikre külön hangfalpár és bakelit lemezjátszó Sansui, NAD, és a klasszikus Tesla, viszont mindegyikhez cserélhető tű fejjel együtt, mert voltak audio szkeptikusok.

Pecsában megvettem egy szamárhátnyi bakelitet 20 Ft/db és ha valaki betért hozzám, akkor leülhetett, meghallgathatta Sennheiser vagy AKG fülessel egy forró tea mellett, vagy akár kávé, de volt finom borom is, elkészíthette magának a szendvicsét, akár az egész napot eltölthette nálam. Viszont ára volt, mert pontosan tudtam, hogy miért van ott. Vagy nagyon sok pénze van és nincs társasága, s alig várja, hogy valaki betévedjen, s beszédbe elegyedjen vele, majd vitába keveredjen és igazolja magát, hogy ő aztán tényleg ért hozzá. Komoly embereket láttam úgy viselkedni, mint akinek elvették a játékát.
Vagy nagyon sok pénze van, de az élete sikertelen. Harmadik feleség, a gyerekei nem állnak vele szóba, csak pénzért kuncsorognak, nincs aki szeresse, nincs aki meghallgassa.
A zene mindenki lelkén könnyít. Ha hozzám belépett időutazás, nyitott fülekre talált és okos ember soha sem voltam, de mindenhez hozzá tudtam szólni.
Utólag azt mondom, hogy egy kazalnyi politikus megfordult nálam, tengernyi híres rádiós és tévés, imádták, hogy kiszolgálom őket és én imádtam kiszolgálni őket.
Soha nem mondtam el nekik, hogy egy 500, 1000 vagy 2000 Forintos bakelit lemez honnan származik, soha nem is kérdezték. Soha nem dicsekedtem nekik, hogy ha megvásároltak egy használt márkás erősítőt, hangfalat, vagy bakelit lejátszót, azt valójában Münchenben kukáztam és egy Daciában aludtam egész hétvégén, meg patakban fürödtem.

Hja, megvan Horváth Pista, adjatok egy kanalat, főbe lövöm magamat, meg rúg a rigó verje devla, nem ízlik a kemény széna, megittuk a zab árát. Ezt a bakelitet nagyon sokszor eladtam, volt belőle vagy 30db, mert annyi szekérderék bakelitet vettem rakásra, hogy csak Dolly Rollból Dunát lehetett rekeszteni és el is kellett, hogy dugjam hátra. Jól is jött, ha visszahoztak egyet, mert recseg. Adtam helyette kettőt
Szerintem Horváth Pista nem volt cigány, csak sokat szolizott és igaz volt rá a mondás, hogy többet ésszel, mint Soltésszel, mert ugyanúgy nézett ki.

Ahogy elnézem ez megint egy hosszabb lélegzetvételű írás lesz, mert túl koránról indítottam, hol van még a villanyszámla?
Ria néninél laktam albérletben. Ria néni a második édesanyám volt, Mátéfi Robinak az édesanyja, aki könyvárus volt és egyébként ugyanolyan hülye, mint én, ha nem hülyébb.
Az albérletem úgy festett, hogy volt egy szobám, abban rengeteg érdekes dolog. Oláh Zolitól vásárolt hangfalam + egy másik Radiotechnika S90 hangfalpár. A nagy kedvencem Aiwa R450 pultos deck, 2db Tesla bakelit lemezjátszó, egy Marantz erősítő. Esténként hazafáradtam és az ágyam úgy nézett ki, hogy az ágyneműtartóban aludtam. Oda volt megágyazva. Reggel, ha felkeltem csak le kellett csukni és mehettem tovább. Egyik haverom Kiss Tamás édesanyja 50 éves korában lélegzett fel, hogy eljutottak arra a szintre, hogy van egy hálószobájuk, nem kell elágyazni. Csak kikelnek az ágyból, becsukják az ajtót és kézcsókom, mennek a dolgukra. Én ezt valamikor huszonéves koromban már megtehettem. Egy vastag karóval volt kitámasztva az ágy, hogy le ne csukódjon, amikor alszom. Este fáradtan hazaértem, felraktam a Styx: Paradise Theatre albumot, befeküdtem az ágyneműtartóba és bontottam egy sört.

Akkor nem tudtam az ágyneműtartóban aludni, ha feljött a Rudi, Robi édesapja, Ria néni volt férje. Lélekben kötődött Ria nénihez, nagyon lovagias volt vele, mindig hozott neki valami süteményt, Ria néni meg kedvesen elviselte, ahogy Rudi sörtől elbutulva büfög velem együtt. Vihogva leártányozta, de egyébként jószívűen és kávét is hozott neki. Rudi nem dohányzott, de ha Ria néninél volt, akkor elfogadott egy bagót Ria nénitől. Mikor már seggrészegek voltunk, akkor bevonultunk a szobámba és Toy Dolls-t hallgattunk, meg az élet magvas dolgairól társalogtunk. Főleg csajokról, nőkről, pinákról és szinte minden téma akörül forgott, hogy kit s hogyan lehet meghódítani. Aztán eldőltünk, hajnalban arra ébredtem, hogy Rudi keze a nyakamon és hortyog. Óvatosan leemeltem magamról, kiosontam a lakásból, lementem a Gólya kocsmába kávézni, bedobni egy felest, lekísérni sörrel és utána kimenni a kinti budira szarni egy jót. A dolog érdekessége, hogy a Gólya kocsma kinti budijából rá lehetett látni a Ria néniék tűzfalára, és budi ablakára, s ha valaki végre felébredt, akkor láttam, hogy felkapcsolta a villanyt és ő is leült. A Gólya kocsmában, s mellette, az üres betonplaccon forgatták a Roncsfilmet.

Rudival egyszer mákony részegre ittuk magunkat és kitaláltuk, hogy elmegyünk az Express udvarba a Blahára társkereső hirdetést feladni. Elég kacifántos történet volt, mert kivágni az újságból és kitölteni a rovatot is erős kihívás volt, majd a sorban állás és közben vihogás, aki meg felvette a hirdetést, nem díjazta, hogy nagy jókedvünkben talált bennünket.
Hangosan, foghegyről, hogy szóval szexhirdetés rovat??? Jelentőségteljesen nézett ránk, s várta a választ, mi meg összeröhögtünk, hogy persze, mi nem világos, nem látszik rajtunk? A Rudié valami rózsaszál kereséséről szólt, az enyémnek meg az volt a vége, hogy egy pendülön húrunk. A Rudiéra nem jött válasz, talán a koránál fogva, mert már akkor elmúlt 60 éves, de úgy viselkedett, mint egy gyerek, felváltva jártak fel a lakására a csajok. Nekem a szerda volt a kijelölt napom, akkor mehettem fel hozzá sörözni, filozofálni, enni a spagettijéből, elszívni egy jó cigit és hajnalig vihogni.
Egy nyíregyházi csaj jelentkezett a hirdetésemre. Csuma gazdag volt, nagyon szeretett piálni, egyáltalán nem passzoltunk egymáshoz, Ria néni is csak csóválta a fejét, de rám hagyta. A csajt egy hétvégén keresztül kényeztettem a pénzéből. Naturális körülmények között, egy fél liter barackpálinka után a kukoricásban háltunk többször is. Majd kinéztük a búzatáblát is és szerintem amikor elment a HÉV, akkor láthatták a kopasz fenekét, ahogy ütemesen emelkedik. Utána a haverommal, Kiss Tamással mentünk le hozzá Nyíregyházára. A csaj lazára vette, egy kistáska tele volt pénzzel, úgy indultunk szórakozni. Az volt a probléma, hogy rögtön Unikummal indítottunk és sokat. Utána fogalmam sem volt róla, hogy merre jártunk, milyen éttermekbe és onnan miért dobtak ki.

Amire emlékszem, hogy én is és Tamás is lehúztuk a sliccünket, azt utcán jöttek, mentek az emberek. A csaj a farkunknál fogva vezetett bennünket. Komolyan mondom ennyire részegnek nem szabad lenni, már csak megbotránkoztatni tudtuk az embereket.
Egy parkban megálltunk, szexuálisan felajzva. Nekem még valahogy sikerült megdugni a csajt, időbe telt, tamás addig masszírozta magát. Utána ő jött és én bíztattam, aztán a földbe gyökeredzett a lábam, amikor lehányta a csaj hátát. Felkavarodott a gyomra, vagy mi.
Reggel arra ébredtem, hogy Tamás és a csaj a fürdőkádban ülnek, semmire nem emlékeztem, hogy hogy kerültünk oda és hol vagyunk. A csaj kiküldött, mert le akarta szopni Tamást.
Hazafelé a vonaton Tamás kérte, hogy többet ne jöjjünk ide, ez a csaj egy állat.

Hogy vezessem át a témát a villanyszámlásodikos koromba?
Akkoriban már olyat fejlődtem, hogy a BASF gyárba jártam ki egy kisteherautóval vhs kazettát vásárolni, egyenesen a gyárból. Arra hangalámondásos pornófilmeket másoltunk. A HI-FI boltba bejártak a közeli munkásszállóról és megvásárolták, majd visszahozták és fizettek a cseréért. Ugyanezt művelték a jól szituált közismert rádiósok is csak sokkal diszkrétebben. Nem kellette, s nem is lehetett megbeszélni, sem kérdezni. Azt sem mondták, ha nem tetszett nekik a film. Pénz volt bőven, én szolgálatkész voltam, nem árultam el a titkot senkinek, hogy mire gerjed. Csak miattuk tartottam állatos pornót. Gondoltad volna? Kossuth Rádió, déli 12 óra, a mai harangszó Karancslapujtő, a toronyban két harang lakik, a mester, aki öntötte blablabla, mert nem ez a lényeg, hanem a bemondó. Tegnap elvitt egy kazettát, ahol egy faszi kecskével és utána kutyával hál. A hangja nagyon szépen bariton és jól el tudja magát adni a nagyközönségnek, senki sem gondolná.

Németországba kijárni és éjjelenként átkutatni a lakótelepi szeméttárolókat elektronikai cuccokért, meg a BASF gyárba járni cigányélet volt, rá is untam. Szerettem csinálni, mert kötetlen volt, sokat utaztam, sok hülye emberrel megismerkedtem, aki híres volt és a bizalmába fogadott. Egy ideig az a tévképzetem volt, hogy nekem meg kell felelni, és igyekszem a kedvükben járni. Nagy lófaszt, miután rájöttem, hogy nem különb emberek nálam, sőt, akkor untam rá az egészre, s valami másra vágytam. Azt gondoltam, hogy ezek a híres emberek tökéletesek, az életük rendben van, nincsenek problémáik, mert tele vannak pénzzel, és mindenki köszön nekik az utcán, mert megismerik.

Volt egy faszi, öngyilkos lett egy nő miatt, sokat járt be hozzám, sokat ült a fejhallgatóval a fején. Kávét és bort ivott, tudta, hogy a bakelit azért annyi, mert fogyaszt, ezért cserében azt is tudta, hogy bármeddig maradhat, bármit kérhet és megengedhet magának, akár 100 lemezt is meghallgathat. Egyik reggel jön egy hölgy, aki zenei szerkesztő és már több lemezt is vásárolt a rádió számára tőlem. Leül nagy komoran, s mondja, hogy tudok róla? Ingattam a fejem, hogy nem, hihetetlen.
Akkor szakadt el bennem valami, akkor untam rá az egészre, rájöttem, hogy képmutatás az egész, amit csinálok. Hallgatólagos. Bejönnek, s a pénzükért szó szerint lefekszem nekik.
Van hűtő, benyúlhat, szelhet sonkát, szalámit, házikolbászt, tölthet pálinkát, bort, és forró kávét, vagy a kedvenc teáját. De úgy nem mehet el, hogy nem vesz bakelit lemezt és nem fizeti ki a számlát. Mindenki tudta, hogy egy Kovács Kati lemez ára nem 2000 Forint, s ez nem szálloda. A pornófilmek miatt is bajban voltam, mert sokan szóvá tették, hogy nem kéne elindulnom abban az irányba. Hol értettek ők az üzlethez? Sokkal nagyobb lóvét szakítottam a perverz filmekből, mint a Hotel Mentholból.

Befejezetem, bezártam, megundorodtam azoktól az emberektől, de legfőképpen magamtól, ahogy pénzért kiszolgálom őket és úgy teszek, mint ha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy bejön egy híres rádió bemondó, eltölt egy órácskát, berszélget velem, másokkal, iszik egy pohárkával, szel egy sonkát, majd kiemel egy kazettát, amin egy muraközi ló bassza Csiccsolinát, aztán másnap visszahozza és én sem szólok, ő sem szól. Berakjaq a helyére, kicsit kurkál, kivesz egy másik állatosat és harangoznak. Ütik a delet ezek a perverz állatok.

Ennyi volt, befejeztem, lehúztam a rolót, soha többet nem nyitottam ki a boltot. Egy ideig kijártam a Pecsába árulni a készletet fillérekért, így sikerült megszabadulni szinte mindentől.
Esténként befeküdtem az ágyneműtartóba, kitámasztottam egy léccel, Styx-et hallgattam, s nem tudtam mitévő legyek. Soha nem úgy gondolkodtam, hogy elhelyezkedek egy munkahelyen dolgozni. Túl sokáig vártam, a pénzem is fogytán, s egyszer csak megláttam egy hirdetést, hogy az ELMŰ átveszi a díjbeszedőtől a számlázást, villanszámlásokat keresnek. Kaszásdűlői telepre jelentkeztem, nem vettek fel. Majd két hét múlva értesítettek, hogy Kispestre menjek, mert felvettek.
A kezembe adtak egy füzetet és kijelöltek egy területet, hogy járjam le. A feladat az volt, hogy egyeztetni a fogyasztó nevét, az óra gyári számát és a mérőállást, mert ez alapján indították a számlázást. Én Pestlőrincen jártam a kertes házakat, jártam Persecutornál is, csak nem emlékszik rám. Egy hónapot kaptunk arra, hogy lejárjuk az adott területet és kitöltsük a füzetet, majd az adatokat számítógépre vigyék.
Őszintén megmondom elég lazán kezeltem a dolgot. Elindultam, esett a hó és hazamentem Ria néninehez az albérletbe, majd elmentem szaunázni, este meg kocsmázni. Másnaposan indultam útra, valahol megkínáltak egy kis házival, ott maradtam, diskuráltam és addig ittunk, addig barátkoztunk, hogy nem jutottam tovább. Másnap egy kedves háziasszony először süteménnyel kínált, majd ebédre marasztalt, majd önmagát is felkínálta.

A napjaim azzal teltek, hogy felelősségtudat nélkül, mint ahogy most is élek, csak úgy bele a vak világba, az egy hónap és a 4db füzetből 1db füzetnek a negyede lett tele. S a hónap végén behívtak bennünket egy terembe, üljön le mindenki. A teleírt füzeteket elkezdték leadni sorban, én a hátsó sorban ültem. Mentek sorban, egyeztettek és jegyzetelték. Nem tagadom volt bennem félelem, de egyben le is szartam, mert kik ezek nekem, legfeljebb kirúgnak innen és nem kapok meg egy havi fizetést. Nagy kaland, sokkal jobban éreztem magam annál, mint amennyit fizetni tudnának. Nagyon sok emberrel kerültem barátságba. Nagyon sok olyan háziasszonyt öleltem, akivel a férje figyelmetlen volt, s csak egy kis érintésre várt, nagyon odaadóak voltak. Életemben nem ettem annyi finom ebédet, amit ezek az asszonyok elém raktak.

Ahogy ültem a hátsó sorban és lapozgattam az üres füzeteket, majd az üres lapok nyomán eszembe jutottak a letépett fehérneműk, a finom ebédek és azok a csókok és csimpaszkodások, s ahogy belegondoltam, hogy pár óra múlva hazajön a férje a munkából, a gyereke iskolából. Ez voltam én, ilyen ember, egy faszival úgy bepálinkáztam, hogy reggelig aludtam a garázsban a Wartburgjában. Mikor felébredtem, vécézni kellett. Egy kutya ugatott láncra kötve, átmásztam a kerítésen, futottam a rétre, ahol magas a fű és éppen, hogy elértem. Ahogy leguggoltam, a közelben épülő lakótelep erkélyén megjelent egy nő, ásítozott, nyújtózkodott, szép mellei voltak. Amint meglátott, sikoltott egyet és berohant a lakásba, majd megjelent a férje és elkezdett velem kiabálni, hogy hívja a rendőrséget.

Ahogy ültem a hátsó sorban, egyszer csak berobbant az igazgató idegesen és a galléromnál fogva felemelt. Jöjjön velem azonnal. Nahhh, ezzel tudtam, hogy végem.
Az irodájában elújságolta, hogy az egyik díjbeszedő lebetegedett, azonnal munkába kell álljak. Felszereltek táskával, számlákkal, önkioldó festékkel, ha kirabolnának és mehettem a dolgomra. Megúsztam az egészet. Mások keccsöltek reggeltől estig, járták a területet, stírölték az adatokat, ügyesek voltak, vigyáztak. Tényleg irigyeltem őket, hogy hogy lehetnek ilyen hülyék? Aprópénzért. Nekem sem életcélom nem volt, sem félelmem. Csak úgy lebegtem.

Az igazgató kijelölte a területemet Kispesten. Egyetlen szót sem kérdeztek arról, hogy az előző négy hétben mivel töltöttem az időmet, valamiért úgy gondolták, hogy én vagyok a legrátermettebb. Útnak indultam, elkezdtem beszedni a pénzt és megtapasztalni, kidolgozni egy szisztémát.

Ennek a lényege a következő volt. Mindenkit kiértesítettem előre, hogy mely az a két időpont, amikor megyek számlát beszedni, ha a két időpont nem felelt meg, akkor kijelöltem egy házmestert, ahol leadhatták a pénzt és én ott hagytam a számlát. Egy év múlva minden házhoz volt kulcsom a lakótelepen, ki és be jártam. A beszedettségem a legmagasabb volt, majd 99% és nagyon rövid idő alatt, így könnyen tudtam vállalni helyettesítést. Elvállaltam a Havanna lakótelepet. Azt senki sem szerette, én sem, de nagyon gyorsan és nagyon sokat csináltam. Nem a beszedettségre hajtottam, hanem a jattra. A saját területemről a jatt sokkal több volt, mint a fizetésem, erre jött rá a helyettesítés. A beszedett pénzt a saját OTP számlámra raktam egy hónapos lekötésre, mert 4 hét volt leadni. S a saját területem + a helyettesítések + a jatt bőven fedezte, hogy időben fizessek az ELMŰ-nek.

Kidolgoztam egy rendszert, ami alapján a beszedettségem nekem volt a legnagyobb. Volt is tekintélyem az irodisták és a fönökök szemében. De nem erre utaztam, az én elvem az volt, hogy hetente egyszer, vagy ha nagyon akartam, akkor kéthetente egyszer kellett mutatkoznom. Nem szerettem a kötöttségeket.
Mikor bementem leadni a pénzt, akkor volt egy olyan szoba, amire ki volt írva, hogy leolvasók szobája. Állt a cigifüst, soha nem mentem be oda, pedig leolvasó voltam. Ott olyan dolgok hangzottak el, hogy köcsög fogyasztó, a kurva anyját, 370 Forintos számlára nem ad jattot és bassza szájba a jó kurva édes anyját. Ez nem az én világom volt, nekem megvolt a pénzem, engem szerettek, kerestek, futottak utánam, dicsértek, és elhalmoztak jattal, étellel, pinával. Nagyon szép életem volt és albérletben laktam a Ria néninél. Esténként befeküdtem az ágyneműtartóba, magam mellé sörök és Styx.

Volt egy lány, én vittem neki a számlát, valahogy belepistultam, meghívtam a Retek utcába a Szent Jupátba. Akkora borjú oldalast hoztak ki, hogy rendesen világbajnokság. A csaj kispesti volt. A Moszkva térről kísértem gyalog hazáig. Ő kért meg, hogy menjek fel hozzá, már nagyon kellett, alig vártam, hogy felérjünk a lakásba. Mentegetőztem, hogy csak egy pillanat, magamra rántottam a wc ajtaját és nem tudtam eltitkolni a hangját. Azóta sem találkoztunk..

Másik hölgy szintén egyedülálló. Kiszúrtam én már régen és bókoltam neki minden irányból, meghívtam vacsorára a Szent Jupátba. Eljött, elkísért, sokat álltunk sorban. Végre leültettek, rendelt, r5ábíztam és sokáig ettünk. De a Szent Jupát nem az a hely, ahol emberi adagokat tálalnak fel. A csaj látom szenved, nem moccan, mondom lassan menjünk. Ingatta a fejét, hogy még ráérünk, a fél tányér érintetlen, nem tudott róla, hogy elviheti, becsomagoltathatja.
A hölgy erdélyi volt, emberi szokásokkal, ha valamit eléraknak, addig nem áll fel, amíg el nem fogyasztja. Miután megnyugtattam, hogy elcsomagolják, s hazakísértem kezében a tálcával, amin gazdagon volt burgonya sülve, savanyúság és rántott sajt, mártás, még akkor sem adta oda magát. Lefeküdtünk az ágyba és elmondta a menüt. Bármit lehet, leszophat, vagy kiverheti, de nem érhetek hozzá, csak ha összeházasodunk és elveszem feleségül.
Fekete harisnya volt rajta, alatta bugyi, leszopott, de nem engedte, hogy hozzáérjek.
Tudom, hogy sokkal árnyaltabban is fogalmazhatnék, vannak csúnya és illetlen szavak.
Például, ha azt írom, hogy leápolta a cerkámat, akkor megelégedsz? Olvad úgy és azt, elégedj meg!

Aztán volt egy lány, akibe nagyon szerelmes lettem, még levelet is írtam neki, nagyon akartam, szinte éreztem, hogy minket az Isten is egymásnak teremtett. Pénztárosnő volt a Kaisers-ben. A nyakára jártam, tudtam, hogy egyedül van, senkije sincs, meghívtam, hogy töltsünk együtt egy estét, ismerjük meg egymást. Csak arra nem számítottam, hogy lelkileg labilis, beteg, hiába csinos és domború minden oldaláról. Úgy kezdődött, hogy kiment vécére, és nem jött vissza. A számlát kifizettem és elindultam. Megtaláltam az éjszakában, átölelt és megcsókolt, hogy milyen jó, hogy végre rátaláltam, mekkora bajban van. Hazakísértem, lefeküdtünk az ágyába és hajnalban üvöltözve ébredt, hogy takaródjak onnan a picsába. Kapkodtam magamra a ruháimat, vécére sem tudtam menni, meg sem dugtam, valahol egy bokorban guggoltam le és könnyítettem magamon. Az élet ilyen és még ilyenebb, nem túl kényelmes, pedig én készültem, szájam szélén nyál helyett sör folyik és hűvösen csiklandoz. Mielőtt lerombolna lelkileg, kézfejemmel letörlöm, és olyan zenét hallgatok, ami illik hozzá és emlékeztet rá. Paradise Theatre.

A feleségemre való tekintettel nem hevítem tovább a mondandómat. Ha a feleségem nem lenne most, akkor megígérném, hogy sokkal őszintébb lennék, és mindent elmesélnék.
Rá való tekintettel nem teszem. Nem azért, mert nem történt meg, hanem értéktelen. Mármint ahhoz képest, amit ketten megéltünk az elejétől, ahhoz képest az élet, amit nyújtott semmi.
Pedig nagyon sok követ megmozgattam hölgyekért, akik nem nekem voltak teremtve. Költöttem rá, hazakísértem, megcsókoltam, és úgy váltunk el, mint akik soha sem találkoztak egymással.

Belekezdek a történetbe, amikor életemben először találkoztam a feleségemmel, valószínűleg hamar befejezem, de előre bocsátom, hogy végtelen történet. Nem miatta utaztam Tereskére, hanem a Lovászi Gabi miatt, azt gondoltam összejövünk. Kisétáltunk Tereskén a hegyre, szép délután volt, Gabival már ismertük egymást pár éve. Hobo koncerteken együtt voltunk a Lágymanóba, vagy elutaztunk prágai sörtúrára és aludtunk együtt hálózsákban.
Erőlködtem Gabinál, de az anyja este elzavart, hogy ez nem kurvák tanyája. Így kerültünk Érsekvadkertre, s aludtam Susunál, aki fodrász. Tereskén akkor még tekerős telefon volt, erősen kurblizni kellette a központot. Lovászi Gabival Vadkeretet hívtuk és Emő, Susu, Annamária jöttek elém, én a pesti srác. Kocsmába mentünk, tündököltem, én voltam a sztár.

Sususnál aludtam, másnap busszal néptáncház, táncház találkozó.
Külön regényt igényelne, hogy hogy és miként hódítottam meg a nejem, s mióta vagyunk együtt, hány gyerek, stb, nagyon hülye történet. Istent vagy belekeverem, vagy nem.

Ha nem, akkor itt és most befejezhetem a történetet, nincs miről olvasnod.
Ha igényed van arra, kíváncsi vagy, hogy mit és hogyan, akkor Istenre vagy kíváncsi.
Ha Istenre vagy kíváncsi, akkor folytatom. Ha azt mondod nincs Isten, nem létezik, akkor nincs más dolgod, mint egy materialista oldalra klikkelni, ahol elmagyarázzák neked.

Addig is itt a vége, fuss el véle, majd folytatom, azaz abba sem hagyom, azonnal írom én tovább, csak egyszerre elolvasni sok ez, meg feldolgozni.
A kommenteket egyelőre nem szeretném, az a helyzet, hogy a téma, amit eddig vázoltam bonyolult. S, ha most kiragadnál belőle egy mondatot, s a mentén próbálnánk meg kommunikálni, szerintem nem tenne jót. Előrevetítve azt, hogy nem fejeztem be, úgyhogy a kommentek megválaszolása helyett inkább írok tovább, mert arra is rájöttem, hogy az írás, nem csak, hogy Istentől kapott ajándék, képesség, amit sohasem tanultam, de egyben lelki gyógyszer is. Mert, amíg írok, addig én lehetek, s olyankor úgy érzem, hogy az lehetek, aki vagyok.