Évekkel ezelőtt amikor egy ideig egyedül élt és még én sem voltam nős, elkapott a honvágy és szerettem volna az öregemmel kicsit együtt lenni. Este 22h felé jutott ez nekem eszembe, felpattantam a kerékpáromra és a sebtiben hátizsákba gyömöszölt apróságokkal kitekertem a keleti pályaudvarra. Elcsíptem egy éjszakai postavonatot ami levitt egészen Békéscsabáig. Ott az állomáson ténferegtem (be szép szó) egy darabig. Vártam valami csatlakozást ami átvitt volna Gyulára de nem jött semmi. Majd miután eluntam röpke félóra alatt átkarikáztam szülővárosomba. Fater akkoriban a Kuznyeck lakótelepen lakott a szüleinél. Egyszobás, földszinti lakás volt keskeny konyhával, apámnak talán a legrosszabb időszaka volt az amikor 50 éves fejjel haza kellett költöznie a szüleihez, úgy alakult. Azóta már rendeződtek a dolgai. A konyha ablakával szemben van egy sportpálya magas kerítéssel körbevéve a kipattanó labdák ellen. Mellette néhány pad. Hajnal 3 óra lehetett, leültem a padra és vártam, hogy apám felébredjen. Tudtam, hogy 5:15-kor fog felkelni mert 6-ra megy melózni a Gyulai Fa és Fémbútoripari vállalathoz ahol egész életében dolgozott. Lassan telt az idő, fülemen a walkman, Mike Oldfield-ot hallgattam. Nem való más zene ilyen hajnaltájt. Kora nyár volt langymeleg szellővel. Néhány járókelő ment el előttem és végigmért, megnézett magának. Nem tudták mire vélni a helyzetet, persze miért is tudták volna bármire vélni ? Az emberek minden lófaszon kiakadnak és gyanúsnak vélik mert ezt tanulták, hogy minden olyasmit ami a megszokottól eltér gyanúsnak kell titulálni és szörnyülködni rajta. Volt egy idősebb nő aki gondolom a piacra készült, még meg is állt előttem és nekiállt fejcsóválva ciccegni kettőt. Nem tudom mi volt abban a meglepő, hogy ültem hajnalban a padon, walkmannal a fejemen, mellettem hátizsák és oldalt kitámasztva egy Gepida kerékpár, biztos a kerékpárom márkája nem tetszett neki vagy a váltó, ill. talán még a fék szett ami megdöbbenthette. Még szerencse, hogy felkapcsolta fater a konyhában a villanyt. Molyolt egy darabig majd nekiállt kávét főzni. Leült velem szemben és bámult maga elé csendesen. Engem nem láthatott, pedig nem voltam tőle messze kb. 20 méterre és pont szemtől szemben. De mivel kint sötét volt, bent meg égett a villany így nem vehetett észre. Fáradt volt az öregem, lehetett látni rajta ahogy emelte a poharat és belekortyolt. Mókuskerék az élete és az a baj, hogy meg van róla győződve ezt másképp nem lehet. Kisember, becsület, meló ezerrel, de soha nem jutott még semmire. Egy egész életet elfecsérelt arra, hogy megszerezzen magának egy mostanra már leamortizálódott 2. emeleti lakótelepi lakást és, hogy összetartson egy mára már darabjaira hullott családot. 4-5 asszony és négy gyerek után még mindig feláll és folytatja ugyanott ahol abbahagyta. Szürcsölgette a kávéját a konyhaablakban és bámulta a Sokol rádiót. Híreket hallgatott, láttam az arcán a híreket. Később felállt és kiment a konyhából, hosszabb ideig volt távolt tehát biztos, hogy szarni ment. Visszajött a konyhába és reggelit csomagolt a táskájába, felöltözött, lekapcsolta a villanyt és bezárta az ajtót. A lépcsőházban kapcsolt villanyt, majd bement a kerékpártárazóba. Én már a biciklimen ültem és startra készen vártam, hogy mutassak neki valamit, kicsit kilendítsem a megszokottból, kicsit feje tetejére állítsam neki a világot, kicsit engedje ki a markából a dolgokat amiket úgy megragadott, hogy megduzzadtak az erei a karján és amikor szétnyitja a tenyerét nem talál benne semmit.
Megvártam amíg felül és belendül, megiramodott a piac felé. Persze mert csak ott van nyitva söntés ilyen korán.
Mellégurultam de nem néztem rá, még sötét volt így nem kellett feltétlenül azonnal megismernie. Kicsit tekertem mellette mint aki ugyanúgy indítja a napját mint ő és éppen munkába igyekszik. Magam elé engedtem újra és figyeltem a lélegzetét. Belekrákogott kettőt a lakótelep hajnali csöndjébe. Ismét mellé ereszkedtem és tudtam, hogy most észre fogja venni, hogy ki vagyok. Egy nagyon hirtelen mozdulattal és rezzenéstelen arccal ránéztem. Az öregem felkapta a fejét a hirtelen mozdulatra és felsikoltott röhögve, vonyítva, hogy NEEEBAAASSSZZZ.
Beletellett vagy 3 percbe mire magához tért. Vihogott, nyerített és pár embert biztosan felvert a legmélyebb álmából mire kiröhögte magát. N/A mondta, hogy menjünk igyunk egy áldomást erre a találkozásra. Tudtam, hogy minden reggel Hubertust iszik, de most az én tiszteletemre két fél Uniqumot kért úgy fogmosás gyanánt. Szélesen vigyorgott és nem tudott napirendre térni a dolog felett. Két deci Uniqumomba és hosszas rábeszélésembe került, hogy rávegyem ne menjen be dolgozni. Előbb hallani sem akart róla, majd a 3. feles után fontolóra vette, hogy talán de előtte mindenképpen telefonál. A 4. után már természetesnek vette, hogy egy apa igazán megtehet az életben legalább egyszer ennyit a saját fiáért, hogy bejelentés nélkül eltűnik egy teljes napra. Arra kértem, hogy kísérjen el engem azokra a helyekre amik nekem sokat jelentettek a gyermekkoromban, amihez szép emlékek fűznek és szívesen visszatekerném az idő kerekét, hogy újra átéljem azokat az élményeket. Meg kell hagyni tőle ez tényleg nagy áldozat volt, hogy se szó se beszéd lelépett velem a melóhelyéről egy napra.
Az első állomást rögtön a piacon megejtettük, a Csőke féle kolbász hőőőjjj, az ám a valami. Folyt a zsír az arcunkon és faltuk a friss kenyérrel a sültkolbászt, hozzá csalamádét. Aztán sörrel öblögettük le az egészet. Mentünkben összehugyoztuk a házak falát és vihogtunk hozzá. Ez kellett az öregemnek, egy kis ellazulás ami feledteti vele, hogy hol és miben él. Mutassuk meg a világnak, hogy a mi szívünk szabad még semmit sem szabad. Hágjuk át a törvényeket a szokásokat és ha csak egy kis időre is, de érezzük úgy, hogy Isten végre ránk talált. Kivittem őt a gyulavári duzzasztóhoz és derékig begázoltunk a vízbe, csapkodtunk és vihogtunk, pocsoltuk a vizet egymásra és belekurjantottunk a semmibe, hogy észrevegyen bennünket, mi pedig valamik vagyunk és semmibe vettük a semmit. Végigüvöltöttük a kőrös partot amint a gyulai vár felé vettük az utunkat. Felmásztunk hátul a falára, kibéreltünk egy csónakot a tavon és végig vihogtuk a délelőttöt. Rötyögtünk, hogy állva pisált a csónakból a vízbe. Kivittem őt a szanazugi összefolyáshoz és meghívtam ebédelni egy régi étterembe ahonnan egyszer hazakísértem egy lányt, akinek az apja lapáttal kergetett végig az utcán. Kimentünk a temetőbe és megmutattam neki az egyik sírt amit nagyon szerettem régen a formája és a színe miatt. Mára már benőtte a gaz és nem ápolta senki. Elmeséltem neki, hogy egyszer halottak napján összeszedtük a gyertyákat este és kiraktuk a vasút két oldalára, majd meggyújtottuk és elbújva vártunk. Amikor a vonatvezető meglátta alig mert bemenni az állomásra és az utasok kihajoltak az ablakon. Az volt a baj, hogy a vonat akármilyen lassan ment de elfújta a gyetyákat.
Elmentünk a Bodokira köveket dobálni a csatornába és bemásztunk a hobbi kertekbe, eljátszottuk, hogy mi vagyunk a gazdák és elégedetten nézegetjük a veteményesünket. Természetesen futással végződött mert egyszer belebotlottunk egy kapáló fickóba aki egy szőlőlugas másik oldalán dolgozott és felfigyelt a szövegünkre, hogy éppen az ő telkét tárgyaljuk ki, hogy máshová kellett volna fúrni a kutat. Mit csinálnak maguk itt ? Förmedt ránk, nagy jelenet volt az biztos, az öregem akkor kezdte komolyan venni, hogy tulajdonképpen mit is csinált. Még elmentünk pár helyre és vihogtunk párat, de éreztem fateron, hogy feszült nagyon. Aztán mondta, hogy csak bemegy a munkahelyére és ha mást nem az utolsó órában lejelentkezik és kitalál valami mesét. A mai napig ott dolgozik az öreg, meg van róla győződve, hogy pótolhatatlan, közben lassan bealkonyul felette és még mindig megy. hajnalban kiül az ablakba, kávét főz, leszarja a napi híreket a 7 band 4 transistorból és dünnyög hozzá nagyokat. Csak én hiányzom a képből. Itt élek Budapesten és csak elmélkedem, hogy hogy is lett volna az aznap este ha az öregem akkor délután nem ijed be és nem teker be a munkahelyére lóhalálában.
Én pedig felültem a délutáni BP-i. vonatra és otthagytam őt a felforgatott napjával és szájában a sültkolbász ízével meg a sörökével.

Fontosak az ilyen napok, olyanok mint a polcokon a rekesz elválasztók, lezárnak egy egy fejezetet és porosodhat tovább.

Könnyebb a gyomor hányás után, ha feszül a lélek és szorít a béled, hogy kigyünne már belőle a sok lenyelt mocsok amit magunkba gyűrtünk és tűrtünk és csak nyeltünk, fekélyesre feketedett a sok munkanaptól és a csekkek ahogy tornyosulnak, befizettem, befizettem, befizettem, befizettem, és be is fogod fizetni mert amíg mozdulni tudsz használnak és adnának vissza a földnek egyből mert már teher vagy, de erre az időszakra mondják azt, hogy nyugdíjas.

Minden tiszteletem az apámé, annak ellenére, hogy tisztában vagyok vele, elcseszte az életét az elejétől a végéig. Ha nem arra adta volna a fejét, hogy az államot szolgálja akkor azzal az ambícióval és kitartással nagy sikereket érhetett volna el. Korrekt, azaz már lefújt meccs.

Remélem azért lesz ideje egy kicsit pihenni, hisz már nyugdíjas, de még mindig hajtja magát és tartja magát ahhoz, hogy pótolhatatlan.