Hét nap múlva megláthatjuk a várfal leomlását

Ok-Soo Park lelkész prédikációja:

Isten szüntelenül munkálkodik értünk és ugyanígy fog munkálkodni a jövőben is. Ő odaszegezte a bűneinket a keresztre, és helyettünk fogadta az ítéletet. Magára vette a szerencsétlenségünket, átkozott mivoltunkat, és romlásunkat. Ha hiszünk abban, hogy Jézus érettünk munkálkodik, valóban képesekké válunk Istennel közösségben és Őt dicsérve élni, függetlenül attól, hogy mennyire gyengék és vétkezők vagyunk.

Jerikó pedig be- és elzárkózott vala az Izrael fiai miatt, se ki nem jöhetett, se be nem mehetett senki. És monda az Úr Józsuénak: Lásd! kezedbe adtam Jerikót és királyát a sereg vitézeivel együtt. Azért járjátok körül a várost mind ti hadakozó emberek, megkerülvén egyszer a várost. Így cselekedjél hat napon át. És hét pap hordozzon hét kosszarvból kürtöt a láda előtt; a hetedik napon azonban hétszer kerüljétek meg a várost, a papok pedig kürtöljenek a kürtökkel. És ha majd belefúnak a kosszarvba, mihelyt meghalljátok a kürtnek a szavát, kiáltson fel az egész nép nagy kiáltással, és leszakad a város kőfal magától, és felmegy arra a nép, ki-ki az előtte való helyen. (Józs. 6,1-5)

Az a munka, amit már elvégzett és az, amit el fog végezni

Isten a Bibliában lejegyezte azt a munkát, amit már elvégzett, és azt, amelyet el fog végezni. Az izraeli nép kijött Egyiptomból, a pusztában vándorolt és elérte Kánaán földjét.
Az első vár, amit be kellett venniük, Jerikó volt. Jerikó fala nagyon szilárd volt és a kapuja erősen be volt zárva. Ott senki sem ment be és senki sem tudott kijönni. Mivel az izraeliták negyven évig vándoroltak a pusztában, nem rendelkeztek fejlett harci eszközökkel, és harci erővel sem, hogy a várfalakat bevegyék. Milyen szívük lehetett, amikor Jerikó erős várára tekintettek? Teljesen kiábrándultan kellett feltekinteniük a falakra, azt gondolva: „Negyven évig robotoltunk Egyiptom után. Milyen erőnk maradt még, hogy megbirkózzunk ezekkel a kapukkal? A néppel talán elbírnánk, de hogy vegyük be ezt az erős várat? Nincsenek fegyvereink, de még létránk sincsen, hogy felmásszunk a falakra.”
Ennek ellenére Isten munkája bevégeztetett, az Ő Igéje szerint. A Bibliában Isten munkálkodásáról rengeteg dolog van megírva, ami már beteljesedett, és vannak olyan próféciák, amelyek a jövőben fognak beteljesedni. A probléma csupán azzal lehet, hogy mire fókuszál a jelenlegi szemléletünk. Ha egy mozifilmet csak félig nézünk meg, akkor is léteznek a következő jelenetek, és előre elhatározott módon játszódnak le. Attól függetlenül, hogy a mozifilmet elölről végig, vagy csak félig nézzük meg, a vége egy, noha a nézők szemléletének perspektívája eltérő lehet. Akkor is ugyanazok az események fognak megtörténni, ha újra megnézzük a mozifilmet. Tételezzük fel, hogy focimeccset nézünk a TV-ben. Ha az a csapat, amelyiknek drukkolunk, 5-1-re győz, akkor ez lesz a végeredmény akkor is, ha újra meg újra megnézzük a mérkőzést. Teljesen lehetetlen, hogy a mérkőzés 4-2-re, vagy 3-0-ra végződik legközelebb, amikor újranézzük a felvételt.

Szemek, amelyek a jövőbe látnak

Ha Józsué könyvét olvassuk, a 6. fejezet első verse ezt írja:
Jerikó pedig be- és elzárkózott vala az Izrael fiai miatt, se ki nem jöhetett, se be nem mehetett senki.
Tovább olvasva, hét pap járja körbe a várat trombitákkal a kezükben, és a várfalak leomlanak a trombitaszóra a hetedik napon, majd a kémek bemennek a várba, hogy oltalmuk alá vegyék Ráhábot a parázna nőt, és családját, és az Izrael fiai meghódítják Jerikót. Ezzel megnyílt előttük a lehetőség, hogy meghódítsák Kánaán földjét, megalapítsák országukat és letelepedjenek.
A Bibliában láthatjuk Dávid, Salamon, és Jézus Krisztus generációinak történeteit, időrendi sorrendben. Elérve Jerikót, az izraeliek nem láttak semmi mást maguk előtt, csak Jerikó falait és a jól bezárt várkaput Kánaán földjén. Isten azt mondta Józsuénak: „Lásd, kezedbe adtam Jerikót és királyát a sereg vitézeivel együtt. Járd körbe a város hétszer. Menj körbe egyszer hat napon át, de a hetedik napon hétszer járd körül, és hangosan kiáltozzatok. Akkor a falak le fognak omlani.”
Ha Józsuénak volt hite Isten ígéretében, akkor így gondolkodott: „Isten lerombolja ezeket a falakat, nem számít, hogy mennyire erősek. Ma járjuk körbe egyszer. Ez már a negyedik nap. Egy héten belül ez a város elesik. Arra vágyom, hogy megláthassam a falak leomlását, amikor hangosan felkiáltok. Könnyen meg tudjuk hódítani Jerikó városát.”
A hit embere a jövőbe nem a test szemével tekint előre, hanem azzal a szemmel, amelyik Isten Igéjében és az ígéretében hisz.

Azok az emberek, akik a hit szemével néznek, teljesen mások

Számtalan ember él hitben, de azok az emberek, akik a hiten keresztül néznek, teljesen mások. A problémáik soha többet nem jelentenek problémát. Nincsenek félelmeik, mert Isten ígérete teljesül akkor is, ha nehéznek látszanak is a körülmények. Ettől eltérően, azok az emberek, akiknek nincs hite, nem tudnak mást tenni, csak félve tekinteni előre, mert Isten ígéretének semmi fontosságot sem tulajdonítanak, hanem csak a saját testi szemük valóságának tulajdonítanak jelentőséget.
Ha az izraeliek hallgattak volna Isten szavára, amikor megpillantották Jerikót, akkor ilyen szívvel gondolkodtak volna: „Amikor Isten kivezetett minket Egyiptom földjéről, megbüntette a Fáraót tíz csapással, és a Vörös Tengert kettéválasztotta, hogy át tudjunk kelni rajta. A pusztában mannával és fürjjel etetett minket, fényes füstoszloppal és tűzoszloppal vezetett. Isten, aki egészen eddig vezetett minket, munkálkodni fog értünk a jövőben is hatalmas erejével, az Igéje szerint, és lerombolja Jerikó falait.”
Ha ilyen hitük lett volna, Jerikó biztonságos falai számukra semmi problémát nem jelentett volna. Azok az emberek, akik hit nélkül élnek, nem látják Isten ígéretét, csak a felmerült helyzetet. Azok, akik hittel tekintenek előre, áldottak, mert ők Isten ígéretére tekintenek.
Bennünk is van már olyan dolog, amit Isten beteljesített és vannak olyan dolgok, amit be fog teljesíteni. Tény, hogy Jézus Krisztus a megfeszíttetett bűneinkért és ezzel eltörölte minden bűnünket. Ez Isten munkálkodása értünk. Az a munka, amit Isten értünk, a benne hívőkben tesz, az az, hogy legyőzi minden nehézségünket, amivel mi valaha is szembesülünk, és felelősséggel gondoskodik a mi egész életünkről.
Annak ellenére, hogy nehézségeken megyünk keresztül és kemény körülményeket élünk meg, azok még sem lesznek számunkra problémák, mert Isten bennünk él és gondoskodik a problémák megoldásáról. Ugyan mi lehet számunkra probléma, ha Isten vállal felelősséget érte és gondoskodik a megoldásáról?

Bizonyságtétel

Amikor részt vettem egy konferencián Daegu-ban a múlt tavasszal, egy barátom a szülővárosomból eljött és üdvösséget kapott. Ezen a barátomon keresztül megkaptam más szülővárosomból való emberek telefonszámát is. Felhívtam őket és elbeszélgettem velük. Mindegyikük elmúlt hatvan éves és öregkorukat élik. Ahogy találkoztam és elbeszélgettem velük a múltról, azt vettem észre, hogy különbség van köztem és köztük.
Ezek a barátok valamikor igen jól éltek, de csődbe mentek, tönkre mentek, amikor nehézségeik és szenvedéseik támadtak. Én különböztem tőlük. Bár hasonló problémák és nehézségek történtek meg velem, Isten velem volt. Ebből következően azok a nehézségek sohasem végződtek nehézségként, hanem áldásként végződtek. Mivel Isten mindent áldássá változtatott, sem a nehézségek, sem a szerencsétlenségek nem váltak problémává, amikor elértek engem. Amikor Jézus nem volt bennem, a nehézségekkel és szerencsétlenséggel magamnak kellett szembe néznem. Azután hogy Jézus beköltözött a szívembe, Ő szembesült helyettem velük, és semmi sem bizonyult problémának.
Én éppen a megfelelő ember voltam arra, hogy pokolra kerüljek, mert rengeteg bűnt követtem el. Ennek ellenére az elmúlt negyven évben, miután üdvösséget kaptam, Isten egyszer sem fordult el tőlem, amikor nehézségeim és szerencsétlenségem támadt. Az Úr mindig előttem járt és levette rólam azokat a nehézségeket. Gonosz és bűnös ember voltam, de attól fogva, hogy Jézusban való hitem által bűnbocsánatot nyertem és befogadtam Istent a szívembe, nem én voltam az, aki élt bennem, hanem Jézus volt az, aki bennem létezett. Így attól a naptól kezdve, hogy Jézushoz tartozom, a mai napig, bármi történik velem, Jézus viseli a gondomat. Ez az én bizonyságtételem.

Mivel nincs semmi sem, ami az én gondom lenne

Isten rengeteg munkát elvégzett addigra, mire az izraeliták elérték Jerikót, az egyiptomi kivonulás után, a negyven éves pusztai vándorlás után. Az izraeliták ott álltak Jerikó falai alatt, és bár nem voltak ezzel tisztában, Isten mégis teljes bizonyossággal azon munkálkodott, hogy Jerikó falait lerombolja, ami pedig teljes biztonságban el volt zárva az emberektől. Ehhez hasonlóan, Isten számomra is elvégzett számtalan munkát. Hiába történhetnek nehézségek, szerencsétlenségek velem a jövőben, semmi kétségem sincs a felől, hogy Isten gondoskodni fog róluk már előre. Bár nem kaptam ítéletet minden bűnömre, amit elkövettem az életemben, Jézus már előre megkapta helyettem mindet. A szülővárosomban lakó barátaimnak a nehézségekkel, ítéletekkel és szerencsétlenségekkel saját maguknak kellett szembe nézniük, mert bennük nem volt Jézus. De bennem volt Jézus, aki gondoskodott rólam, legyen bármi, amivel szembe kellett néznem. Meg tudok Isten előtt állni hittel, amikor életem utolsó pillanatában átkelek a halál folyóján, mert Jézus vállalta minden bűnömért a felelősséget, amit az életem során elkövettem. Mivel Jézus gondoskodott az életem során minden nehézségemről és szerencsétlenségemről, nekem már semmi sem maradt, amiről gondoskodnom kell, amiért felelősséget kell vállalnom.
Jerikó falai előtt állva, az izraeliek nem tudtak mást érezni, csak végtelen csalódottságot, mert a városkapuk erősen le voltak zárva. Mégis, ha arra a munkára gondoltak volna, amit Isten már elvégzett ezért a győzelemért, és bizodalmuk lett volna a szívükben, hogy Ő a jövőben is tesz értük, egyáltalán nem aggódtak volna azért, hogy a kapuk szorosan zárva vannak.
Abban a hitben élhettek volna: ”Ez a városfal le fog omlani! Egy hét múlva meglátjuk a várfal leomlását. Csodálatos lesz látni, hogy a várfalak leomlanak. És akkor mi valóban legyőzzük Jerikót.”

Az Úr munkálkodik értünk a jövőben is

Jézus hozzánk is eljött és rengeteg munkát elvégzett értünk, és még rengeteg munka van, amit a jövőben el fog végezni. Ha hiszünk abban a munkában, amit Jézus elvégzett bennünk, bármilyen problémával is szembesülünk, az már nem lehet számunkra probléma, mert tudjuk, hogy a jövőben Jézus még több munkát végez el bennünk. De ha mi nem hisszük ezt a tényt és csak a körülményekre tekintünk, akkor nem tehetünk mást, csak aggódhatunk.
Az Úr munkálkodott értünk eddig, és a jövőben is munkálkodni fog értünk. Ő rászegezte a bűneinket a keresztfára és fogadta az ítéletet helyettünk. Ő helyettünk fogadta, és Magára vette a szerencsétlenségeinket, átkozott mivoltunkat, romlásunkat. Ha hiszünk abban, hogy Jézus munkálkodik bennünk, valóban képesek leszünk arra, hogy Istenhez csatlakozó és Őt dicsérő életet éljünk, attól függetlenül, hogy mennyire gyengék és bűnösök is vagyunk valójában.

Két ok, amiért ismernünk kell Istent

Gondolkodjunk el két okon, amiért nekünk ismernünk kell Istent.
Néhány évvel ezelőtt Busánba mentem, ahol Bibliai Szemináriumot tartottam. Egy középiskolai matematika tanárnő is részt vett a szemináriumon. Nem azért jött el, mert Isten Igéjéről akart hallani, sem nem azért, mert a hitben akart erősödni, hanem azért, mert a munkatársai könyörögtek neki, hogy jöjjön el. Jól láthattam, hogy nem érdekli, ami elhangzik a szemináriumon.
Miután az esemény befejeződött és távozni készült, utána siettem, hogy beszéljek vele. Elkezdtem arról beszélni, hogy manapság a világban két fajta ember van. Az egyik fajta ember így gondolkodik: „Azt az életet éled, amit éppen kapsz, aztán meghalsz.” A másik fajta ember igyekszik értelmes és jelentős életet élni. Megkérdeztem tőle: „Ön melyik fajta ember típushoz sorolja magát?” Ő azonnal azt válaszolta, hogy szeretne értelmes és jelentős életet élni. Sőt még azt is hozzátette, hogy azok, akik az első fajta ember módján gondolkodnak, kiábrándító és szánalmas életet tudhatnak magukénak.
„Ez valóban így van? Akkor Ön mégis mit ért értelmes és jelentős életen?” – kérdeztem őt.
Egy ideig csendesen gondolkodott. Azt hittem, arra gondol, hogy bármit is válaszol, az furcsán hangzana. Néhány rövid megjegyzés után végül is ezt válaszolta: „Fogalmam sincs”.
„Ha figyelembe vesszük, hogy Ön egy matematika tanár, akkor azt gondolnám, hogy Ön rendkívül logikusan gondolkodik. De most egyáltalán nem úgy tűnik.”
Hirtelen, alázatos szívvel így válaszolt: „Igen, Önnek igaza van.”

Első ok: éljünk értékes életet

Egyáltalán nem számít, hogy mennyire akar az ember gyümölcsöző és értékes életet magának, ha nem tudja, hogy ez valójában mit is jelent. Így aztán nehéz az életet e felé irányítani. Elkerülhetetlen, hogy ez végül egy passzív életvitelbe torkollik, és az ember azt mondja: „Hát, ez olyan, amilyen.” Erről beszéltem neki.
Tegyük fel, hogy van egy karórám. Mit gondol, ez a karóra mikor lesz hasznos számomra? Akkor, amikor a karomon viselem és tudom, hogy mennyi az idő. Aztán mondjuk, hogy van egy tollam. Mikor lesz ez a toll a legértékesebb és legjelentősebb számomra? Akkor, amikor íróeszközként tudom használni. Minden dolog, amit a szemünkkel láthatunk, egy adott időpontban, egy meghatározott célból lett teremtve. Ebből következik, hogy egy tárgy akkor a leghasznosabb, ha arra használják, amire azt valóban szánták. Ha a használata eltér az eredeti céltól, akkor elveszti az értelmét és a létezése értékét. Mondjuk, hogy az én tollam aranyból készült és beleesett egy csatornába. Ettől kezdve elvesztette a használatra való alkalmasságát, a létezése értelmét és az értékét.
Mi nem a Teremtő szerepét töltjük be, mert teremtett lények vagyunk. A Teremtő bölcsessége által lettünk megteremtve.
Még ha akad is Önök között nagy ember, Önök akkor sem mérhetők Istenhez, mert a Teremtő által vannak teremtve. Nem gondolják, hogy Isten minket egy meghatározott célból teremtett meg? Mikor is értékes a mi életünk? Akkor, amikor abból a célból cselekszünk, amiért Ő megteremtett minket.
Nos, akkor Isten miért is teremtett minket? A Szentírás azt mondja: „Isten a szeretet.” Mivel Isten a szeretet, Neki szüksége van arra, hogy a szeretetét kiárassza valakire. Vagyis Isten akkor a legelégedettebb, amikor egy bensőséges kapcsolatban viszontszeretjük Őt.
Egyszer éjszaka arra ébredtem, hogy a legkisebb gyermekem egy hosszú ujjú trikót visel, noha a nyár derekán tartottunk. Azt mondtam az idősebb testvérének: „Öltöztesd át a húgodat rövidnadrágba, amikor ilyen meleg van.”
„De, apu, nincs is neki semmilyen rövidnadrágja.”
„Tényleg?”
Elvittem őket az áruházba és vettem a kislányomnak két darab rövidnadrágot. Hazafelé a gyerekek hamburgert akartak enni, ezért megálltunk és megvettem nekik a hamburgert. Bár egy csomó pénzt elköltöttem, ezt nem tekintettem hiábavalónak. Ehelyett örültem annak, hogy pénzt költhettem rájuk. Amikor azt láttam, hogy a gyermekeim boldogok, nagyon elégedett lettem. Az egész nem volt nagy jelentőségű, de ezen a tapasztalaton keresztül végiggondolhattam a dolgaimat. Rengeteg pénzt költöttem a gyermekeimre, ennek ellenére mégis boldog és elégedett voltam.
Isten a szeretet. Ezért van szüksége arra, hogy adhasson valakinek az Ő szeretetéből. Ezért teremtett meg minket. Hogy rövidre fogjam a történetet, Isten azért teremtett minket, hogy megfelelő módon kapcsolatba kerülhessen velünk. Bárki, aki Istenben él, Vele sétál, kapcsolatba kerül Vele, becsületes és értékes életet fog élni.
Ha egy személy úgy él, hogy fogadja Isten gondolatait és szívét, akkor az élete áldott és meglepő lesz, telve csodálatos bizonyságokkal.
Szerencsétlen módon, az embernek nincsen kapcsolata Istennel, mert elhagyta Istent. Onnantól kezdve elrekeszti magát Istentől. Ettől kezdve az ember a gonosz szellem szívét fogadja be és folyamatosan az ő hatalma alatt él. Vajon nevezhetjük ezt gyönyörű életnek? Ez egy áldottnak, igaznak tekinthető élet? Egyáltalán nem. Ez egy olyan életvitel, ami eltért az eredeti életcéljától. Ez az élet sohasem lehet áldott. Ez az élet egy hiba. Első pillantásra jónak tűnhet, de történetesen ez a szenvedések élete.
Az első ember, Ádám elhagyta Istent. Ennek az lett a következménye, hogy minden ember, aki Ádám után született, Istentől eltávolodva született meg. A fiatalabbik öcsém az Államokba emigrált és két fia született. Az unokaöcséim abba a helyzetbe kerültek, hogy Koreától távol születtek meg. Ehhez hasonlóan, mivel az első ember elhagyta Istent, minden ember Istenen kívül született és az életükben már nem volt semmi, amit Istennel kapcsolatban akartak volna megélni. Elvesztették Istent. Önök is ilyen módon születtek.
Azoknak az embereknek, akik Istentől távol születtek, nincsen dolguk Istennel és képtelenek igaz életet élni. Ezért kell visszatérniük Istenhez. Ha ez megtörtént, akkor elkezdhetnek igaz módon élni. Ha Ön fogadja Isten szívét és elméjét, és Isten által vezetve él, akkor az élete áldássá változik. Ez az egyedüli módja annak, hogy Istent elégedetté tegyük. Ez az egyedüli módja annak, hogy Istent dicsőítsük.
Ha megkérdezünk néhány templomjárót: „Isten miért teremtette az embert?” – akkor hanyagul azt válaszolják: „Isten azért teremtette az embert, hogy Önmagát dicsőítse.”
Akkor én azt kérdezem: „Mi hogyan tudjuk Istent dicsőíteni?” Erre azt válaszolják: „Hát…”
Ha dicséreteket énekelünk, Isten mondhatja azt: „Csodálatos!” Ha szorgalmasan szolgálunk, Isten mondhatja azt: „Óh, nagyon boldog vagyok!”. Így van? Egyáltalán nem. Isten akkor elégedet, amikor az életünket vezeti. Még ha angyali hangon imádkozunk is hozzá, Isten nem lesz elégedett. Még ha segítünk is ott, ahol szükséges, Isten nem fog örömet lelni benne. Először Hozzá kell lépnünk. Akkor igaz életet élhetünk, azzal a szívvel és szeretettel, amit befogadtunk, miközben Istenben vagyunk. Istenhez kell lépnünk és benne élnünk ahhoz, hogy igaz, értékes és áldott életünk legyen.

Második ok: Isten Ítélete

Most nem fogok közvetlenül beszélni a második okról, amiért Istent ismernünk kell. Gyakran, amikor bizonyságot teszek, az emberek azt kérdezik: „Lelkész, megtapasztalta valaki valaha is a halált és utána visszatért, hogy erről beszéljen?” Olyan könnyedén mondják, hogy „Először meg kell halnod ahhoz, hogy megtapasztald, van-e pokol, vagy mennyország.”
Néhány évvel ezelőtt Osakaba mentem, Japánba. Az esti konferencia után az időjárás-jelentést néztük a TV-ben. Az Osakai templom pásztora mellettem volt és azt mesélte, hogy Japánban az időjárás-jelentés nagyon pontos. Ha szerdára esőt jósolnak, akkor szerdán tényleg esik. Bár Koreában is meglehetősen pontos az időjárás-jelentés, az emberek mégis azt mondják, hogy valójában meg kell várni az adott napot, hogy az ténylegesen bizonyosságot nyerjen. Ha az időjárás-jelentés mindig teljesen pontos, akkor nekünk semmi okunk sincs arra, hogy azt mondjuk: „Inkább várjuk meg azt a napot és meglátjuk.” Ha esőt jósoltak szerdára, de mi pikniket terveztünk arra a napra, akkor vajon elhalasztanánk a pikniket? Általában ez vonatkozik a jövőbe látásra is.
Hallott már valaha is egy női sámánról, Jin-song Shim-ről? Napra pontosan megjósolta azt az időpontot, mikor fog meghalni Kim Il Sung. De ez nem jelenti azt, hogy minden alkalommal pontos a jóslata. Egy sámán még 10%-ban sem pontos a jövőbe látást illetően.
Nostradamus a leghíresebb próféta a világon. Az ő híres próféciái között van a II. Világháború és John F. Kennedy meggyilkolása. Azt is megjósolta, hogy 1999 lesz a világ vége. De Önök mégsem bíznak ezekben, a jóslatokban. Ez azért van, mert a prófétáknak nem minden jövendölése teljesedik be. Nostradamus 40%-ban tudott pontosan jövendölni.
Akkor mi is a helyzet a Szentírással? Nézzük meg a Bibliában a Jelenések könyve 1, 1 versét, ami ezt mondja,
„Jézus Krisztus kijelentése, a melyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az Ő szolgáinak, a miknek meg kell lenniök hamar: Ő pedig elküldvén azt az ő angyala által, megjelenté az ő szolgájának Jánosnak:”
Nem azt mondja, hogy azok a dolgok, amelyek hamarosan megtörténhetnek, hanem azt, hogy amelyeknek hamarosan meg kell történnie. A Bibliában minden szó azt állítja, hogy „kell”. Nem 90%, nem 99%, hanem 100%. Nem létezik még 1% hiba sem a Bibliában.
Amikor a Bibliát lejegyezték, a lejegyzés jövendöléseken keresztül történt. A legtöbb ezek közül már be is teljesedett. A megmaradt jövendölések is hamarosan be fognak teljesedni. Közöttük van az is:
„És miképpen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet:” (Zsid. 9, 27)
Más szóval, mi mindnyájan szembesülünk ezzel az ítélettel. Ez az ítélet a hatalmas Isten akarata szerint lesz. Ha pedig Isten ítéletét nem tudjuk elkerülni, akkor viszont üdvösséget kell kapnunk.

A Biblia lényege

Az evolúcionisták azt állítják, hogy a világ 20 milliárd évvel ezelőtt keletkezett. Ez a szám pedig attól függően változik, hogy éppen ki állítja. Van, aki azt mondja, hogy ez csak 10 év milliárd volt. Vannak, akik olyan messzire mennek, hogy azt állítják, meg van az 25, vagy akár 30 milliárd év is. Van 5, 10 milliárd év különbség abban, amit az emberek mondanak. Őszintén szólva, szerintem felesleges pontosan tudni arról, hogy mikor is keletkezett a világegyetem. Mégis az emberek komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy ezt pontosan megállapítsák. Csomó időt töltenek el és szenvednek azért, hogy megértsék, „mikor és hogyan lett ez a világegyetem megalkotva?” A tény viszont az, hogy egyáltalán nem fontos, hogy ez az információ a birtokunkba kerüljön.
Amikor a Teremtés könyvét olvassuk, a teremtés az 1. és 2. fejezetekben van leírva. A 3. fejezet az ember bűnbeeséséről ír. A Teremtés könyve 4. fejezetétől a Jelenések könyvéig arról mesél nekünk a Biblia, hogy Jézuson keresztül, az ember hogyan tud igaz, jó kapcsolatot kialakítani Istennel.
Vagyis ahelyett, hogy azt firtatnánk, hogy az ember honnan is jött, sokkal fontosabb azt megtudni, hogy „azután, hogy befejezzük ezt a véges életünket, hová is megyünk?” Ezért, amikor a Teremtés könyvéről beszélünk az Ószövetségben, nem arról a könyvről beszélünk, ami a világegyetem keletkezését írja le, hanem arról a könyvről, ami az emberek üdvözülésének kiindulási pontja. Az a leghelyesebb, ha erről beszélünk.
Az emberek rengeteg pénzt költenek arra, hogy kimutassák, hogyan is keletkezett a világegyetem, leásnak a föld mélyére, kutatnak a tengerek mélyén, és felfedezik a világűrt.
Ha elolvassuk a Szentírásban a Teremtés könyve 1, 1 versét, ez az egy vers elmond nekünk mindent, amit tudnunk kell:
„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.”
Bár ezek a szavak tiszták és pontosak, az emberek mégsem fülelnek rá. Ehelyett hiábavaló munkákat végeznek. Ha elgondolkozunk egy pillanatra is azon, hogy mit is mond számunkra a Biblia, akkor rájövünk, hogy rengeteg sokkal fontosabb dolog van, mint az, hogy az ember hogyan keletkezett, vagy hogyan esett bűnbe. Sokkal inkább az a kérdés: „Hogyan állítható vissza a kapcsolat Istennel?”

A Teremtés jelentése

Olvassuk el a Teremtés könyve 1, 1 versét. A teremtés leírásának jelentésében megtalálható az ‘elvágni egy késsel’ kifejezés. Más szavakkal, Isten kivágott egy darab örökkévalóságot, hogy megalkossa ezt a véges világot.
Egy híres koreai író, Chun–dook Pi esszéjében azt írja: „Még egy év eltelt. Az emberek nem mondhatják, hogy azért, mert az idő gyorsan múlik, hanem azért, mert az idő véges”. Koreában minden télen elkészítik a kimchi-t (csípős kínai kel). Amikor a feleség az első kimchi elkészítése után még harmincszor elkészíti a kimchi-t, az élete a végéhez ér. Amikor erre tekintünk, meglátjuk a szövegben azt a kifejezést: „végére ért”.
Az a rész a Bibliában, hogy „Isten teremtette az eget és a földet” – azt jelenti, hogy Isten kikanyarított egy darabot az örökkévalóságból, és megalkotta ezt a véges világot.

Ok-Soo Park pásztor bizonyságtétele 26.

OCK-SOO, HOGY VÁLTOZTAK JOBBÁ A KÖRÜLMÉNYEID?
1965-ben elmentem Jangpaliból, hogy csatlakozzam a hadsereghez. Ez egy áldásokkal teli év volt. Mikor másfél év után elhagytam a Jangpaliban lévő gyülekezetet, nagyon megindult a szívem, ahogy arra a kegyelemre és munkára gondoltam, amelyet Isten egy ilyen esztelen és szennyes emberen keresztül valósított meg, mint én.
A sok áldás egyike az volt, hogy üdvösséget kapott a bátyám. Öten éltünk testvérek a családban, három fiú és két lány; egy bátyám, két nővérem és egy öcsém volt. A bátyám tizenkét évvel idősebb volt nálam, így hát úgy féltem tőle, mint az édesapámtól. A bátyám megházasodott, és ugyanazon a településen élt tovább a családjával, ahol addig laktunk. Ugyanúgy élt, mint a többiek: földet művelt, ivott és kártyázott. Ez egy teljesen átlagos, szokásos életstílus volt. 1965-ben azonban üdvösséget kapott.
Pont mielőtt bevonultam volna a hadseregbe, a bátyám részt vett a konferenciánkon, amelyet Jangpaliban a gyülekezetben tartottunk. Úgy emlékszem, az volt az első konferenciánk. Körülbelül 50-60 ember jött el. A gyülekezeti házunk két szobából és egy, az Istentiszteletek helyszínéül szolgáló nagyobb teremből állt, amelynek valamilyen bádogból készítették a falait. Alul nem volt padló, csak egyszerűen föld, és nagy deszkákat használtunk padnak a konferencián. Ilyen körülmények között valóban problémát jelentett konferenciát tartani, hiszen nem volt hely, ahol aludni lehetett volna, vagy ahol meg lehetett volna főzni egy ételt. Igaz nem is volt semmilyen ennivalóm, amit megfőzhettem volna. Az egyik diák a gyülekezetünkből szintén aggódott, és elhatározta, hogy elhozza azt a ponyvát, amelyen az édesanyja a piacon a portékáit árulta. A ponyva azonban teljesen agyonhasznált volt, itt-ott foltok tarkították, és úgy nézett ki vele a termünk, akár a koldusok hajléka - ezért azután nem is használtuk.
Mégis, mindennel együtt, megtartottuk a konferenciát. Hiába gondolkozom, nem emlékszem, ki főzött és mit ettünk, ám tele volt a szívünk Isten kegyelmével a konferencia négy napja folyamán. Az események végeztével elmentünk a tóhoz, és bemerítkezést tartottunk. A testvérek és testvérnők dicséreteket énekeltek, és bizonyságot tettek az Úrról, aki megváltotta őket. Még a bátyám is, aki otthonról utazott oda, betelt a Szent Lélekkel. Gyakran odajött hozzám a konferencia alatt, és boldogan beszélt a szívében lezajló dolgokról.
Mielőtt jelentkeztem a seregnél, ellátogattam még ide-oda, és három napot otthon, a szülőhelyemen is eltöltöttem. Éppen akkor volt a rizsbetakarítás időszaka, és így második nap reggel a bátyám elvitt magával aratni. Egy kis edény vízzel és pár burgonyával elindultunk a völgybe, magunkkal vittük a sarlónkat és a köszörűkövünket, és egész nap arattuk a rizst. Mégsem takarítottunk be sok rizst aznap, mert sokat beszélgettünk lelki dolgokról. A bátyám elmesélte nekem a sok eseményt, amely azóta történt, mióta üdvösséget kapott.
"Mert elég nekünk, hogy életünk elfolyt idejében a pogányok indíttatásai szerint cselekedtünk, járván züllöttségben, testi kívánságokban, részegségekben, mulatozásokban, tivornyázásokban, és undorító bálványimádásokban" (1Pét. 4, 3) A bátyám kívülről megtanulta ezt az Igét.
"Hogy ismerte Isten, és hogy írt erről a szívről, amely teljesen olyan, mint az enyém!? Ámulok, hogy ezek a szavak milyen pontos leírást adnak az én szívemről. Az eddig eltelt években kielégített engem az a sok bűn és gonoszság, amit csináltam."
A bátyám így folytatta a bizonyságtételét: "Mikor hallottam, hogy Hwangsanban te hirdeted majd az Igét, elindultam oda a biciklimmel. Ahogy útközben odaértem a Kamchun folyóhoz, nem találtam semmilyen hidat, így felvettem a biciklit a vállamra, és gyalog átkeltem. Utána pedig visszaültem a biciklimre. Hwangsanban meghallgattam az Igét, és késő este mentem haza, egyedül. Újra átmentem a folyón, megintcsak a vállamon vittem át a kerékpárt, a maradék utat hazafelé pedig ismét kerékpárral tettem meg. Olyan boldog és hálás volt a szívem! Úgy éreztem, mintha egy fényforrás lenne a szívemben, amely bevilágítaná az egészet. Mikor a falunkhoz értem, az út mentén embereket láttam. Ittak a lámpák fényénél. Olyan barátaim voltak, akikkel nemrég még én is együtt részegeskedtem. Amint láttam őket, azon kaptam magam, hogy azt gondolom a szívemben: 'Sajnálom ezeket az embereket'. Ock-Soo, neked is megvolt ez a szíved, mikor üdvösséget kaptál? Mit éreztél, mikor olvastad a Bibliát? Nekem reményem és békességem volt, mikor a Bibliát olvastam."
A bátyám megnyílt, és megosztotta velem a szívét, ahogy éppen volt. Láthattam, hogy a szíve minden szegletében reménysége, valódi békéje, hite és szabadsága volt. Sosem tudom elfelejteni azt a pillanatot az Úr előtt.

MIKÖZBEN AZ EVANGÉLIUMÉRT ÉLTEM, NEM TÖRŐDVE ÖNMAGAMMAL
Szerető Urunk, Jézus Krisztus úgy szeretett egy ilyen esztelen embert, mint én, hogy megmentett. Ügyelt az életemre, és gondot viselt mindenről velem kapcsolatban. Közben én az Evangéliumért éltem. Mindazok sorában, amit megtett értem, az egyik az volt, hogy megmentette a családomat.
Az öcsém Daeguban élt, és egy könyvesboltban dolgozott, mikor orvosi vizsgálatra rendelték, hogy besorozhassák a hadseregbe. Azonban nem került behívásra, hörghurut miatt. Abban az időben a TBC és a hörghurut még félelmetes betegségnek számítottak. Az öcsém elkeseredésében otthagyott mindent, és beköltözött abba a kis gyülekezeti házba, amelyet a nővérem épített Apgokban, azt követően, hogy én a hadseregbe kerültem. Miközben ott lakott, eljárt a rendelőbe injekcióért és gyógyszerért, és kijárt a hegyekbe nyulat, fácánt és kígyót fogni ennivalónak. Így küzdött a betegségével. Mialatt az öcsém a gyülekezeti házban lakott, Isten megváltoztatta a szívét, és Jézus felé vezette.
Fiatalabb nővérem volt az, aki leginkább ellene volt a Jézusban való hitnek. Férjének egy hónappal a házasságkötésük után be kellett vonulnia a hadseregbe, ő pedig ottmaradt egyedül a sógorsága körében. Miközben a férje családjával lakott, a sógornője keményen megdolgoztatta. Emellett nagyon kevés rizs kapott tőle, és így nem tudott rendesen enni. Úgy érezte, hogy a végén éhen fog halni, ezért elmenekült a háztól. A sógorságát elhagyva azonban nem volt hova mennie, így Jangpali felé vette az irányt. Itt már egy másik szolgáló vezette a gyülekezet helyettem. Aznap este, miután adtak neki vacsorát, hallotta az Evangéliumot, és megtért az Úrhoz.
Idősebb nővérem már korábban üdvösséget kapott, és mikor a misszionárius iskolában voltam, már velem munkálkodott az Evangélium szolgálatában. Így édesanyámon kívül, aki meghalt mikor még kicsi voltam, senki sem maradt az egész családomban, aki nem kapott üdvösséget.
Bár ügyetlen és esztelen voltam, miközben az Evangéliumért munkálkodtam, az Úr az ő nagy hatalmával véghezvitt olyan dolgokat, melyeket én sosem tudtam volna elérni. Utakat nyitott számomra és megnyitotta a kapukat, hogy hirdethessem az Evangéliumot, megőrizte az egészségemet, törődött a családommal, és megadta nekem azt a kegyelmet, hogy ügyelt a gyermekeim életére is. Nem én vagyok, aki szolgálom az Urat... Mikor látom az Urat, amint engem szolgál, nem bírom szavakkal kifejezni a kegyelmet, amit mutat felém.
Nagyon hálás vagyok, hogy Isten nem csak a közvetlen családomat mentette meg, hanem a rokonaimat is egymás után elvezette az Ő megváltására. Amikor megkaptam az üdvösséget, én voltam az egyetlen a családomban, aki eljutott a megváltásra. Mikor a családom és a rokonaim összejöttek, kilógtam közülük. A családom nem bírta megérteni azokat a dolgokat, amiket mondtam, más volt a gondolkodásmódjuk. Ma pedig megváltott emberekkel vagyok körülvéve a családban és a környezetemben. Valódi áldás ez. A testvéreim fiainak megváltása, a sógornőim, az unokatestvérem fiainak és másoknak megváltása, akik egymás után tértek az Úrhoz, öröm és áldás számomra.
Ha magammal foglalkoztam volna és magamról viseltem volna gondot, lehet hogy sok pénzt kerestem volna és talán magas pozícióban ülnék - az életem más dimenziói azonban sebezhetőek lennének, és nem is bírnám tökéletesen megvédeni magam. Azonban miközben az Evangéliumért élek, Isten szeret engem, és tisztán látom, ahogy gondot visel rólam. Nemcsak védelmez engem, de minden nap reményt és békességet ad a szívembe.
Nehéz számomra megérteni, hogy bírják az emberek nem szolgálni Istent. Nem értem, miért nem hirdetik az Evangéliumot, hogy miért nem lesznek pásztorok. Épp úgy, mint mikor egy baseball játékos jól kezeli az ütőjét, ezért győzelmekkel teli pályafutása lehet; mint mikor egy énekes jól énekel, és ezért az emberek mindenfélét megadnak számára - ha imádjuk az Urat, Ő esetek tucatjaiban és százaiban segít nekünk, és az ő törődése és áldásai kísérik az életünket. Nem tudom szavakkal kifejezni, micsoda áldás az Úr szolgájává lenni. Köszönöm az Úrnak!