Ma ismétlőjelet raktam a tegnapi napra. Boldogság nap van, tegnap esett az eső, így nem tudtunk kimenni az erdőre, befűtöttem a műhelybe vastagon, volt pár üveg ajándékba kapott házipá, a telefonom kikapcsolva, de így is megtaláltak.

Gondoltam ma, mivel minden terv füstbe ment, folytatom már reggelről, ahol abbahagytam.
Tegnap belefogtam egy pár évados sorozatba, bugyuta, csipkelődős, s mivel az első öt percben sikerült a nyers humoron elnevetnem magam, hagytam.

S megint a bánkiak, ezek az emberek néha olyan sztorikat gurítnak az asztalomra, hogy a pofám leszakad. Csak úgy becsönget pálinkával a kezében, hogy guga már napok óta hívlak, de ki vagy kapcsolva, nem lehet elérni.
Naná, minek kapcsoljam be, ha facet o face is működik? Megengedhetem magamnak, aki meg nem ér el, az érjen el mást.

Ma, úgy, hogy nem szerettem volna senkit sem látni a tyúkjaimon és a japán csirkéken kívül, többen is megtaláltak. Az első arról panaszkodott, hogy azonnal külföldre költözik, és soha többé nem jön vissza. Megértem őt, huszonéves, tele tervekkel, nem vonzza a kormány által propagált közmunkaprogram, többre is képes ennél. De itt nem terem számára babér. A laptopját két cigi között helyrehoztam, majd iszunk egy sor sört, elköszönt.
Azt hittem vége a cécónak, már éppen lazultam volna, amikor megint szaggatják a kaput.
Próbáltam úgy tenni, mint, aki nincs itthon, ne keress, ne akarj tőlem semmit, nem én vagyok a problémádra a megoldás. Aztán a tyúkjaim rémülten pokokgtak, huhogtak, mert csak nem hagyta annyiban. A tyúkjaimat szerettem volna megnyugtatni, s kinyitottam neki a kaput.
Szevasz! Mi a gond?

Áhhh, semmi különös, megint egy laptop, fogtam a fejem, éppen a ház körüli munkákat végeztem, zenét hallgattam, s kortyolgattam, erre belerondít egy bánki, már megint egy bánki, aki felpanaszolta, hogy a telefonom ki van kapcsolva. Mondtam neki, hogy tudok róla. Szerencsére a műhelyben már befűtöttem, így belazulhattunk, s leereszthettem a léggömbjét, hogy lökjed öcsém mi a gáz? Kár volt megkérdeznem, lökte, mint a vulkán, panaszkodott a bánkiakra, holott ő maga bánki. Alig tudtam koncentrálni a munkámra, s nagyon vártam, hogy kitessékeljem a kapun. Megtörtént. Erre megint csöngetnek, de már házi borral a kezében.

S miről volt szó? A nejét szapulta, hogy az hajszolja, gyilkolja lelkileg, már mióta nincs munkád? Takaródj dolgozni, vagy, amíg nincs munkád, legalább közmunkára! Fenyegetően, mondjuk értem van gyerek, s ha egy anya oroszlán, hát ő viszi a prímet. De ez a falu, és a lakosai mostanában inkább préda és áldozat, mint vadászó oroszlán, aki elejti a prédát, csak még nem látszik, egyedül én látom a kétségbeesett helyzetüket. A fickó, annyira megnyílt a befűtött műhelyben, hogy elárulta éppen egy csajt visz megdugni. Minek ilyesmit nekem elárulni, ki vagyok én? Nem akarok erről tudni oké?

Végre sikerült mindenkitől megszabadulnom, s nagyban reménykedtem, hogy a feledés homályába merülhetek, leültem a gépem elé, s eszembe jutott, hogy én milyen szerencsés ember vagyok.

S, most nagyon rövidre fogom, nyersen, csapongóan, őszintén, ahogy szeretem.
A nejemre gondoltam, de jó lenne, ha hazajönne, s magunk mögött a kaput becsukva végre őszintén beszélhetnénk egymással. Amikor megtörtént, ő is csak kifújta magát, hogy ez a világ, fárasztó. Stúdió felvétel volt, tanítványok, telihold. Átküldtem neki emailban egy doksit, ő az én irodalmi korrektorom. Ha valamire azt mondja, hogy nem, akkor hallgatok rá, mert néha hajlamos vagyok olyasmit publikálni, ami miatt mások szenvednek kárt. A téma túl nagy horderejű, s nem szerettem volna nyilvánosságra hozni, amíg nem látja.

„ÁLLATI JÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!! SZERINTEM MEHET!!!”

Ezt válaszolta, szóval belekezdek nem kell tudnotok róla, hogy miről szól, úgy is tudni fogtok róla. Bánkot hallottátok gugáról, ma csak azért írtam, mert már hajnalban lemondták a nyüzsgésemet. Majd jelentkezem, s ne keressetek, ne hívjatok, sem emailban, sem privát, nem vagyok kíváncsi senkire