Hát te fiam hol laksz? Isten

[1. rész: A világ vagyok beteg, nem én]

[2. rész: Rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni]

[3. rész: Isten nem kíváncsi rád!]

[4. rész: Ha Istent lestoppolod...]

Van egy kedvenc, kedves kis sztorim, sőt mindjárt kettő is, és ugyanarról az emberről lesz szó, az unokatestvérem Bandi. Egy évvel idősebb nálam, együtt gyerekeskedtünk és elég sok fejfájást, okoztunk a szüleinknek, kezdve az elég korai italozástól a termények lopásáig bezárólag. Nem ilyen játékos lakótelepi gyerekek voltunk, hanem tanyasiak, ahogy azt kell.
A család sem szokványos volt, összejöttek Mária és Mihály napot ünnepelni, az egész pereputty. Gyulaváriban a Böki u. 10. szám alatt, azt sem tudom az utca megvan e. Olyan sikeres névnapot ültek, hogy késő délután a család férfi tagjai egymást ütlegelték a ház előtt, ment a visítozás rendesen, az egész utca kint állt és minket nézett. Manyika a ház úrinője ugrasztott bennünket rendőrért. 13-14 évesek lehettünk, alig vártuk, hogy magunk mögött hagyjuk az egész bagázst, irány a faház kocsma. Nem volt gond, simán kiszolgáltak, mert ismerték a szüleinket. Hazafelé aztán annyira berúgtunk, hogy lepisáltuk a házak falát. S, hogy a szüleink ne vegyék észre, hogy részegek vagyunk, bementünk a faház kocsma mögötti tóba fürdeni.

Levetettük a ruháinkat, önfeledten lubickoltunk és nem vettük észre, hogy bekeveredtünk a hínárba. Ma már nem emlékszem, hogy miként jutottunk ki, de mindketten nagyon rémültek voltunk, mert nem tudtunk mozdulni és süllyedtünk egymástól pár méterre. Egy ott a tavon élő vízityúk, aminek kicsinyei voltak, rémülten szárnyalt tőlünk minél messzebb, aztán lebukott a víz alá, de a hangja olyan volt, mint aki kárörvendően nevet rajtunk. Elég mély nyomott hagyott bennem annak a madárnak a hangja a szorult helyzetemben, mint ha maga a Sátán nevetett volna rajtam. Elneveztem nagyképű vízityúknak, tudtam, hogy nagy karriert fog befutni, nemhiába őrizgettem a nevét sokáig. Miután megtudtam, hogy hangzik angolul, önálló életre kelt. Aki nem hiszi, járjon utána (Pompous Marsh-hen, első írói álnevem).

Nagy nehezen a part közelébe jutottunk és már éppen kiköptük a tüdőnket, amikor jött a következő megpróbáltatás. Arra járt egy kutya és megpillantva a levetett ruháinkat körbeszaglászta. Rajtam csak egy rövidnadrág volt, alsó nélkül, erősen igénybevett állapotban. A kutya se szó, se beszéd, felkapta és elinalt vele. Mehettem haza végig az utcán pólóban, Bandi csapkodta a térdeit úgy röhögött rajtam. Megérkeztünk és a szülők hálát adtak az égnek, hogy nem hívtuk ki a rendőröket. Ölelgettek, hogy milyen okos gyerekek vagyunk, simogatták a fejünket és gyorsan a nagy idegességre ittak egy pálinkát, mert már el nem tudták képzelni hol vagyunk.

Bandikával átélt sztorikat még tudnék mesélni bőven, rengeteg van, cifrábbnál cifrább, mondom nem olyan helyen nőttünk fel. Volt, hogy bemásztunk szőlőt lopni a kertekbe. Lapulva a lugas mellett macskalépésben, mint aki észrevétlen, óvatosan, lassan a vékony járdán. Én elől, Bandika mögöttem. Olyan halkan mentünk, hogy a néni, aki a lugas túloldalán kapált észre sem vett bennünket. Én is csak akkor, amikor odaértem mellé. Megfagyott az ereimben a vér, Bandika látta, hogy megálltam, nem volt buta gyerek, észlelte ő is időben. Ugyanazzal a sebességgel és mozdulatsorral elkezdtünk tolatni a kerítésig, majd csak akkor mertünk megszakadni a röhögéstől, amikor átmásztunk a kerítésen. De bennünket rendszeresen a vagyonőrök kísértek haza, mert nem volt az a mennyiség dinnye, amit a tsz földjéről ne tudtunk volna kerékpáron ellopni. Ha üldözött Simsonnal a vagyonőr, akkor inaltunk, elkezdtük eldobálni a felét. Utolért, megvagytok gazemberek! Hol laktok?
Manyika nagy felháborodottan fogadott bennünket, éktelen patáliát csapott, egy hajszálra voltunk a pofontól, csak úgy suhogott a tenyere körülöttünk, a vagyonőr is elégedetten távozott. Miután elment Manyika megkérdezte, hogy legalább érett a dinnye?
A vagyonőrt meg elmondta mindennek, mert, hogy tudott róla egy s mást.

Eme rövid kis bevezető után jöjjön Bandika sztorija, ama kettő. Bandika elhatározta, hogy elmegy szerencsét próbálni Németországba. Végzettsége 8 általános, egyébként tehenész, lovászként tengette életét, de úgy érezte elérkezett a pillanat. Összerakta maradék pénzét és átváltotta márkára, lett a farzsebébe 100 Márka útravaló. Gondolta Németországig kitart, ott majd keres munkát és gyönyörű élete lesz, akár tehenész, akár lovászként, de szerintem bármilyen munkát elvállalt volna ő. Ha sikerül neki eljutni Németországig. Mire a Német határra ért, elfogyott a 100 Márka fele, elment a pénzváltásra, mert ugye Schilling és az élelmiszer sem olcsó, bár stoppal ment, így az útiköltségre nem volt gondja. Bandika 50 jó német márkával érkezett a határra, a papírjai rendben voltak, de a határőrök kérdését nem is értette és elég gyanúsnak is találták, pedig lelkem rajta jámbor lélek. Azzal az indokkal fordították vissza a határról, hogy nincs nála elég pénz.

Bandika elindult visszafelé, és mire Bécsbe ért, az közel két nap volt, nem nagyon vették fel, hiába stoppolt, a benzinkúton étkezni, pénzt váltani meg költséges. Bécsben már nulla német Márkával, s nem hogy Schillinggel, de egy árva fityinggel sem rendelkezett. Szegény Bandika búnak adta a fejét, hogy a nagy remények, ím odavesztek, s már az otthoni dolgokat tervezte, ha hazajutott volna. Sokáig, nagyon sokáig, embertelen sokáig stoppolt az út szélén éhesen, szomjasan és elárvultan és ki tudja még milyen jelzőket sorolhatnék, amellyel kellőképpen tudnám érzékeltetni, hogy miért döntött úgy, Csehszlovákia felé veszi az irányt. Azért döntött úgy, mert, aki megállt neki és hajlandó volt felvenni őt, az Csehszlovákiába tartott Pozsonyon keresztül. Ha arra, hát arra, a lényeg, hogy van fedél a feje felett. Oké, Bandika hamar rájött a turpisságra, hogy Bécs közelebb van Magyarországhoz, mint Prága, ezért még időben kiszállt a menetből és eldobta a lapjait.

Sétált a csehszlovák út szélén Magyarország irányába, a napmelegtől kopárszik sarja. Pozsonyt még nem érhették el, s annyira elgyötört volt az éhségtől, hogy az út szélén meg kellett küzdenie a darazsakkal a lehullott körtéért. Bandika napok óta nem borotválkozott és hát, hogy is fogalmazzak finoman? Enyhén cigányképű volt a lelkem, így jó? Remélem nem sikoltott fel egyetlen liberális vágányra beérkezett személy sem, de tőlem lehet gyors is. Szóval esélye sem volt, hogy bárkitől kegyelmet kapjon, egyébként is hamar szőrösödött.
Na de minden jó, ha a vége jó, s Bandika, mint a legkisebb királyfi, ennyi szenvedés után elnyerte méltó jutalmát.

Vállai megereszkedve sétált az út szélén, már nem is stoppolt, csak fáradtan nézett az arra járó autósokra. S nini, megállt egy lovat furgonizáló személyautó, bocs, de nem tudom mi a helyes kifejezés arra, ha valaki egy ilyen micsodában, amibe egy ló, ha a lábait maga alá gyűri, és a füleit behúzza, akkor szállítható. Szóval megállt egy ilyen lózsugorizáló ember, kérdezte Bandikát, hogy te vagy a legkisebb királyfi? Természetesen semmi ilyenre nem került sor, azt a lovast Isten állította meg, s megkérdezte, hogy: hé paraszt! Melyik út megyen itt Budára?
Vagy ez nem az a történet? Elnézést, közben volt egy kis emlékezetkiesésem, azt hiszem „reinkarmációm” van, vagy déja vu? Mindegy olcsón vettem, az előbb átéltem újra, hogy megírtam a Toldit.

Bandikát felvették az út széléről, az ember lovász volt és éppen lovászt keresett, Zala megyében lakott, hazáig csapkodta a térdét Bandika történetén, sokáig nem is lehetett hallani Bandikáról, mert ott lovászkodott, de aztán a szíve hazahúzta őt. Bandikáról mára ennyi, a másik sztorit nem mesélem el, mert az nem ennyire ütős.

Amit mára hoztam tarsolyomban hasonlatos vándorének. Hol is kezdjem el? A börtön előttről, vagy utánról? Így is úgy is hosszú lesz, emberes adag. Egyébként tényleg ez van, vagy megiszok unalmamban egy láda sört és punk zenét hallgatok, hogy levezessem a feszültséget, vagy nekiülök és egy láda sörnyit írok. Szóval belefér a börtön előttről, meg úgy is lesz kerek.
Soha nem volt állandó otthonom. Tanyasi gyerekként már óvodásként kollégiumba adtak. Kerék alá tettek, onnan is kivettek, sós kútba tettek, onnan is kivettek, kivettek a kollégiumból is. Apámhoz kerültem Gyula Biczere 56. szám alá, ami egy tanya. Onnan valamiért anyámhoz kerültem a Nagyfenék 9. szám alá, ami szintén egy tanya. Majd Nagyanyámhoz kerültem a Galbácskertbe, Kolozsvári utca 4. szám, vagy nem így hívják azt a városrészt a Tetű kocsma mögött? Nagyapámat mindig onnan kellett összeszednem, aztán hazament és elkente nagyanyámat, kergetőztek a konyhába, s egyszer elnevettem magam a komédián. Nagyanyám megharagudott és kiadta az utam. Manyikához kerültem Gyulaváriba a Böki utca 10. szám alá, Manyika Bandika édesanyja volt. Apám megtudta és értem jött, elvitt a másik nagyanyámhoz a Kuznyeck lakótelep 15. szám alá, a mostaniak Honvéd lakótelepként ismerik. Már éppen fülig szerelmes lettem a Dandé Andreába, amikor anyám úgy döntött, hogy magához vesz, elvitt a Nagyfenék 9. szám alá és onnan kerültem börtönbe. Több, mint két hónapig voltam előzetes letartóztatásban, apám az egészről nem tudott semmit, senki sem szólt neki, nem látogatott meg senki. Amikor szabadultam anyám várt a börtön előtt.
De akkor már külön vált a második férjétől a Békési Lacitól, aki tehenész (ugye ugye?). Anyám a Szeregyháza 2. szám alatt lakott, ami egy tanya, egyébként most is ott él. Azóta volt még 3 élettársa, sajnos az utolsóval sem egyeztek, pedig az öreggel egész hosszú időt lehúztak, s mi is nagyon megszerettük Jani bácsit.

Nahhh, ez után a röpke kis felvezető után csapjunk a lovak közé. Azt már láthatjátok, hogy eléggé zaklatott életvitelem volt, ha ezt egyáltalán lehet életvitelnek nevezni. Valamelyik éjjel ébren voltam, s kattogott az agyam. Eszembe jutott, hogy a fafémnek volt egy régebbi telepe Gyulán, a sporttelep mellett. Nagyapám azt őrizte éjjel és hétvégenként. Én bemehettem hozzá, amúgy is sokat tekeregtem. Szóval nagyon szerettem bejárni az öreghez, hja nagy horgász volt, imádta a halat. Egyszer a gyulai vár melletti csónakázó tavon, ahol a csónakházas bácsi a nagyapám barátja volt és mindig adott ingyen csónakot, szóval kiszúrta, hogy nagy busák felfordulva a víz színén, tudta, hogy valaki evezőlapáttal ütötte le őket, mert alacsony volt a víz és lehetett látni a betelepített halakat, a hínár miatt voltak ott. Kérdezte tőlem, hogy nem láttad ki volt? Megmutattam neki a két fickót, akik az andalító csónakázók között elvegyülve már félig megrakodták a csónakot busával és éppen partra szálltak egy sziget mögött. Hálából az öreg adott két busát, alig bírtam hazavinni őket akkorák voltak. A gyulaiak amúgy is tudják, hogy egy ekkora gyereknek két orbitális busával elsétálni a csónakázó tóról a Kuznyeck lakótelepig az férfias teljesítmény, no de ez vagyok én.

Nagyanyám megsütötte, s mondta, hogy ugorj be nagyapádhoz egy tányér hallal, hétvége volt, az öreg igen megörült, ült őszes hajával egy pici fülkében. Evett, szaggatta hozzá a friss, foszlós kenyeret és szabadjára engedett. Imádtam egyedül járni a kihalt telepet, az irodákat. Minden fiókot kikutattam, hogy mi van benne. Soha nem vittem el semmit, de én még az igazgató irodájának is átkutattam minden szegletét. És a lényeg, amiért ezt a kis kitérőt tettem. Volt ott egy nagy fekete zongora, egész álló napon keresztül ott ültem a zongoránál és a magam módján elzenélgettem magamnak, nagyapámat nem zavarta, és apámat se, aki néha értem jött a telepre (egyébként fater trombitás, katonazenekarban játszott, a második feleségétől, mikor vált, az elvette tőle a trombitát, és utána nem volt pénze venni másikat, azóta nem zenél). Szóval basszus, csak most jut eszembe fater! Mi a tökömért nem adtatok be egy zeneiskolába? Nem tűnt fel, hogy ott klimpírozok, mint egy kis Szinyei vagy Merse?
Vagy az festőművész volt? Basszus, akkor valószínűleg ezért. Egyébként ez a sztori meg onnan, hogy rajz órán festményeket elemeztünk, elég elvtársiasan elbambultam, mint az ötéves terv (na ezt sem sokan értik már), szóval felszólít a tanár, hogy Zvolenszki! Melyik ez a festmény? Szinyei vagy Merse heverészés a gyepen

Még Nagyfenék 9. szám alatt anyám már elég zűrben volt mostoha faterral a Békési Lacival. Hjaj, arról is van egy sztorim, ezt még a börtönös előtt muszáj. Na ő volt az, aki a szomszéd Ónodi gyerekkel elkapott, hogy megvámoltuk a mezítlábas Kossuth-ot és kiszúrta, hogy a kukoricásban füstölünk. Leültetett bennünket a gangra és addig szívatta a cigit velünk, amíg el nem dőltünk. Ilyen beállítottságú szülőknek csak jelzem, hogy ez a módszer nem jön be, több, mint 20 évet dohányoztam, szóval inkább valami mást próbáljanak ki. Pl. a vízbefolytásos trükk, amikor belemerítik a fejét a gyereknek, és meg kell várni, amíg feljön egy csomó buborék, egy picit még, hogy nehogy azt higgye, de ugye nem megölni akarjuk és akkor kiemelheti a fejét, s amint levegőhöz jutott, azonnal újra lenyomni, nehogy még egyszer az életben eszébe jusson dohányozni. Én, mint gyakorló szülő ezt a módszert ajánlom, szerintem hatásos, hja meg a tüzes parazsat markoljon, fúúú, az a kedvencem, de van is egy ilyen könyvem, ami tele van ilyen választható opciókkal, ha kell kölcsönadom

A szeszfőzde ott volt nem messze tőlünk, faternak két választása volt, vagy elment és hozott literes Zöldszilvánit, vagy engem ugrasztott a szeszfőzdébe. Utóbbi azért volt jó, mert a szeszfőzdében is megkínáltak pálinkával, hogy na gyere öcsi húzd meg, erős mi? Ismerték mostoha fateromat, tudták kiféle gyerek vagyok, így nem volt gond, na meg hazafelé az üvegbe is belehúztam. A Zöldszilvánival az volt a baj, hogy meg kellett várni, amíg mostoha faterom kidől, utána ihattam csak belőle. Szóval egy ilyen borvirágos délután már elég kapatosan jött haza és azonnal rám ripakodott, hogy takarítsam ki a szobájukat. Be sem nézett, mert ha legalább annyit megtett volna, akkor láthatta volna, hogy rég kitakarítottam. Nekem nem kellett külön mondani, amúgy is szerettem a lakást takarítani, pedáns rendet tartottam a saját szobámban is, csak kissé formabontó módon, az aktuális kornak megfelelő lázadó szellemben, ezt külön nem ecsetelném, de elég látványos volt, anyám nem szeretett bejönni, mert túl sok fordított kereszt volt a szobában, meg különféle állatok koponyái és egy mumifikálódott döglött macska, amit kifőztem és lelakkoztam. Utóbbi a mai napig megvan, itt lóg mögöttem a falon, facebook felhasználók megtalálják a hozzáadott fényképeknél. Hja, hogy azt sem tudod ki vagyok? Akkor itt az ideje, hogy bemutatkozzam, a legkisebb királyfi, de ezt már a történet elején elárulom, hogy minden jó, ha vége jó.

Rómabeliekhez írt levél 8. rész

18. Mert azt tartom, hogy a miket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik.
19. Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.
20. Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, a ki az alá vetette.
21. Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára.
22. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig.
23. Nemcsak ez pedig, hanem magok a Lélek zsengéjének birtokosai, mi magunk is fohászkodunk magunkban, várván a fiúságot, a mi testünknek megváltását.
24. Mert reménységben tartattunk meg; a reménység pedig, ha láttatik, nem reménység; mert a mit lát valaki, miért reményli is azt?
25. Ha pedig, a mit nem látunk, azt reméljük, békességes tűréssel várjuk.
26. Hasonlatosképpen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, a mit kérnünk kell, a mint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.
27. A ki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért.
28. Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik az ő végzése szerint hivatalosak.
29. Mert a kiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között.
30. A kiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és a kiket elhívott, azokat meg is igazította; a kiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.
31. Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?

Szép mi? Akkor most figyelj, jön a lényeg, csak, hogy értsed miért lógtam el otthonról, ha tehettem, s miért kerültem zűrös társaságba, s rossz utakra engem.
De hát már kitakarítottam, néztem rá nagy szemekkel. Mostoha faternak nem tetszett a hanghordozásom, bement a szobájukba, kihúzta a fiókot, kivette a katonai nadrágszíjat és felém suhintott. A fém csat a koponyám hátulján csattant és azonnal nyílt seb keletkezett rajta, én nem vettem észre az egészből semmit. Mások mesélték utólag, hogy fater elküldött a húgomért, hogy hozzam el az óvodából. Szia Kati! Azóta már mindketten felnőttünk, bocs, hogy elettem néha az uzsonnádat az úton hazafelé és hogy mindig a kormányon hoztalak haza a kemping kerékpáron, mert a lábad a csomagtartóról leért a földre és így a kormányról sokszor leestél, én meg véletlenül áthajtottam rajtad. Nem akarattal volt.

Mások vették észre, hogy a tanyánk előtt fekszek a hóban és a fejem mellett tocsog a vér, azonnal szóltak anyámnak, aki a csirketelepen dolgozott, hogy szaladjon haza és hívták a mentőket. Hát az a seb a mai napig itt díszesedik hátul, mit mondjak? De mostoha faterban amúgy is valami konok lélek lakott, dobozi bicskás gyerek volt, nehéz sorsú, szikár alkat és sokat bírt. Munkát is és inni is. Egyszer beküldött az ólba tojásért, alacsony volt, elestem, és egy kiálló százas szög átszúrta a térdem, szó szerint kell érteni. Valami deszkában volt a szalma alatt megbújva. Annyit éreztem, hogy reccs és nézem a térdem oldalából egy rozsdás szög vége kandikál véresen. Nem foglalkoztam vele nagyon, felálltam, kihúztam, besántikáltam a tojással, faternak nem is szóltam. Rá egy napra a térdem olyan nagy lett, mint egy katonai zubbony. Mutattam faternak, hogy lehet baj van, az meg mondta, hogy oda se neki, majd elmúlik, elküldött az ártézi kútra vízért. 25 literes tejeskannával hordtuk a vizet és gyalog. Kisántikáltam az útra, alig bírtam még az üres kannát is. Szerencsémre, vagy ugye nincsenek véletlenek, arra járt egy mentőautó, és akkor még nem efféle idők jártak, akkoriban a Volán buszsofőrök sem voltak mindig mérgesek mindenkire. Szóval a mentős megállt, mert látta, hogy éppen a hülye járások minisztériumából jövök, kíváncsivá lett.
Mutasd a lábad gyerek? Faternak nem is szóltak, a kanna is az út szélén maradt, vittek azonnal a kórházba, azt mondták nem sok időm volt hátra, a vérmérgezés ilyen.
Ilyen az élet, ha Isten velem, csak semmi pánik, és legyen nálad mindig törölköző!
Ne viccelj! Azért, mert tanyán nőttem még olvashattam könyveket. Sőt, írtam is
Mit nekem zeneiskola

Nahhh, akkor nagy nehezen eljutottunk idáig, ez volt az előétel. Jöjjön az első fogás.
Szakmunkásképzőbe jártam, anyám adott szobafestőnek. Fiam, legyen a kezedbe egy szakma!
Sohasem szerettem, mármint a festő szakmát, semmi másról nem szólt, mint korlátlan lehetőség a piálásra kocsmáról kocsmára. A mai napig fejből tudom, hogy melyik talponállóban milyen színnel volt jelölve a poharak alja. Külön sztori, hét esztendeig tudnám mesélni, hogy milyen volt Páfrány brigádjában, hogyan vettek fel törzsgárda tagnak, s a művezető miért engem választott ki egyedül, aki a nyári szünidőben igazi pénzért a brigáddal dolgozhat. Azért, mert rendkívül szorgalmas és lelkiismeretes srác voltam, rengeteg korsó sört tudtam kivinni egyszerre és a raktárból szinte mindent eladtam, mindig találtam vevőt a festékekre. A brigád befogadott, úgy hívtak, hogy Culi, mert 192cm magas vagyok, remélem ezzel nem bántottam meg senkit ha lenne időm, akkor azt a sztorit is elmesélném, hogy miként sikerült „majdnem” eladni 25 doboz festéket a Gyulai Kertészeti Vállalat vezetőjének, mert, hogy ott dolgoztunk, csak a városban különböző helyekre kitelepítve. A fickót még nem láttam, jött ellenőrizni, én meg azt hittem festéket szeretne venni. Jó kedélyű emberke volt, Babettával járt. Páfrányék megúszták, de engem a biztonság kedvéért alaposan a falhoz vertek. Egyenként.

Szóval egyik délután, suli után arra megyek haza, hogy anyám mással hál. Rendesen láttam, ahogy a vadász Kiss Lajossal gyüszmékelik egymást a kamrában a lócán. Ott ahol halomban állt a csöves kukorica és mivel vályogház, egerek iszkoltak a lámpa fényére ilyen lyukakba.
De anyám amúgy is gyanúsan viselkedett, mert korábban a vadásszal elindultak a rétre szegfűgombát szedni, s messziről lehetett látni, ahogy egy árokból a vadász ülepe ütemesen kiemelkedik. Amúgy is zűrös időszakot éltem, ilyenek után meg nem is volt nagyon kedvem hazamenni, elkezdtem Gyulán az utcán lógni. Nyár volt, nem féltem, hozzácsapódtam egy 25 fős bandához. A bűnlajstromot nem részletezem, a mai napig őrzöm a vádiratot, harmadrendű vádlott voltam, 1 év börtönt kaptam 2 évre felfüggesztve. Nahhh, jó, valamennyit azért csak bevallok, hogy értsed. Egyébként időben nem stimmel, mert már szakmunkás voltam, amikor lesitteltek, s közvetlenül utána, ahogy kiengedtek, szinte azonnal elmentem a városból végleg, elköltöztem Budapestre, lehettem vagy 17 éves. Amikor a többiekre, mint visszaesőkre kimondták az ítéletet, csak a vállukat rángatták, hogy mindegy. 1 év letöltendő, 6 hónap letöltendő. Rájöttem, ha maradok, ők lesznek a barátaim, egy év múlva szabadon járnak, s kelnek, én pedig a barátjuk leszek. Nem volt maradásom.

De a lényeg, hogy miket követtünk el. Eleinte ilyen semmiségek, hogy 25 ember egyszerre futott ki az étteremből fizetés nélkül, miután felzabáltuk az egész konyhát és minden hordót csapra verettünk. Persze ennek hamar híre ment a városban, így nem sok helyen tudtuk eljátszani, vándorolni kényszerültünk városról városra. Így jutottunk el egészen Szegedig.
Ahol is az Indóház téren a sarki étterem ablakából kiugorva majdnem kitört a bokám. Alig bírtam elfutni, de inkább elvánszorogni. Az étteremből úgy jöttünk ki, mint, amikor az egerek menekülnek súlyos léptek nyomán, mert minden nyíláson özönlöttünk kifelé. Hívták a rendőrséget, én egy közeli parkba menekültem be a bokrok közé, és egyre beljebb. Amikor már nem bírtam a tüskéktől és ágaktól mélyebbre kúszni, akkor idegességemben fekve összecsináltam magam. Nem mertem előjönni sötétedésig. Utána elmentem a Tiszára és lefürödtem. Akkor már két hete voltam távol otthonról úgy, hogy anyámék azt sem tudták merre vagyok. Hajnalban stoppoltam az úton Szeged külterületén, addig sikerült kisétálnom.
Egy taxi megállt, piros Zsiguli. Egy fiatal frissen újdonsült házaspár, kitalálták, hogy taxival mennek nászútra, s elindultak Budapestről, ahová én a történet végén érkezem. Megkérdezték, hogy miért mászkálok ilyen fiatalon hajnalban az úton? Bejártak már ungot, berket, Pécs, Kecskemét, az egész országot még Sopronban is megkóstolták a Kékfrankost. Békéscsabára készültek a Kakas étterembe, ahol nagybátyám volt a főszakács (aki egyébként nem mellesleg híres futballbíró is, de már csak volt), a közös téma mindjárt meg is volt, így megígérték, hogy hazavisznek Gyulára a Nagyfenék 9. szám alá. Annyit kértek csak, hogy anyám főzzön nekik egy jó erős kávét.

Megérkeztünk a tanyára, mondtam a taxisnak, hogy a szeszfőzde felirat után lassítson. Lilla a lábonlőtt vizsla jött is elém azonnal, a nemlétező farkát csóválta. Azért maradt nálam, mert Kiss Lajosék vadászat közben meglőtték (véletlenül), s amelyik kutyát meglövik (véletlenül) azt utána többet vadászatra már nem tudják használni. Szóval egy nemlétező farok csóválását látva, én tényleg láttam, ha nem is volt farka a szándék a lényeg, én bírtam azt a kutyát, láttam a szemén, hogy szerinte van farka és igen is csóválja. De ebbe most ne menjünk bele. Anyámék még nem ébredtek fel, álmosan bóklászott elő a szobájukból hálóingbe.
Megjöttél fiam? Ezek meg kik?
Ők hoztak haza anyám! Csak egy kávét kérnek.
Micsooodaaa? Mit képzelnek? Kik maguk? Anyám azt hitte haverjaim, akikből már látott eleget, mielőtt bármit elmagyarázhattam volna, elzavarta őket és megfenyegette, hogy ha nem mennek, akkor felébreszti mostoha apámat.

Zoltánok könyve 25. vers

1. Az éneklőmesternek; Zolinak zsoltára.
2. Uram, látod én mondtam anyámnak, hogy főzzön egy kávét.
3. Ahelyett, hogy azt mondta volna má főő,
4. nem tette, sőt igen gonosz beszédek hagyták el ajkait
5. szívem megkeseredék, elbúsultam nagy bánatomban.
6. te látéd magad előtt utam, de én már annyi helyen lakék, valék,
7. ilyen tanyákon, ahol rozsdás házszám, nekem nem hajlék.
8. s, ha megkérdezi tőlem bárki, mondjam neki, hogy ahol a madár se jár?
9. Hát te fiam hol laksz? Isten.

Kicsit visszatérnék még a Szeged előtti Gyulára, mert, hogy nemhiába lettem én III. rendű vádlott a 25 ember közül. Már mondtam, hogy én mindig nagyon szorgalmas és igyekvő, aktív gyerek vagyok, közösségi programokból is tevékenyen kiveszem a részem.
Gyulán mindenhova betörtünk, ahová be lehetett. Csak a legrémesebbeket mesélem, mert az, hogy a várfürdő büféjének felfeszítettük az alumínium fedelét és rekesz számra hordtuk ki a sört, kartonszámra a cigarettát. Majd miután megittasodtunk, bementünk a Csiga kertben a hotelbe, a hogy hívják azt az embert, aki ott áll bent és csöngetnek neki, de nem a londíner?
Hja, megvan, recepciós, mit nem tesz az olvasottság
Nem nagyon tetszett neki a dolog, hangoskodtunk, szidalmaztuk őt, a vendégek meg aludtak. Próbált csitítani bennünket. Érted, bennünket. Nem is tudom hány Neoluxos punk volt köztünk. Leemeltük a falról a poroltókat és befújtuk az előtérbe, utána ki a Csigakertbe és menekültünk. Mire kiért a rendőrség akkora köd volt, előttünk és utánunk. Szóval az ilyen sztorikat nem mesélem el, mert volt belőle bőven.

Inkább az izgalmasabb részeket ragadnám ki. Gyulán van egy kemping faházakkal. Mi 25-en sétáltunk a pece partján, jöttünk a duzzasztóról, ahová fürödni jártunk. Fürdés után teljesen természetes dolog, hogy az ember megéhezik, ki ne tenné?
A kempingben, a kerítéstől nem messze bográcsoztak, egy fickó szorgoskodott körülötte, a faház elején, a fedett helyen meg népes családja várta, hogy eldördüljön a startpisztoly. A takaros feleség szépen megterített, fehér abrosz, szépen tányérok és kanalak elrendezve. Gyerkőcök lába az asztal alatt türelmetlenül lóbál. A férfi odaszólt, hogy mindjárt kész, még kell neki 5 perc, s azzal ott hagyta a parázs felett hintázni azt a finom étket. Nekem 5 perc sem kellett, azonnal átláttam a helyzetet. Mi ugye 25-en vagyunk, ők meg csak négyen.
Egy észrevét titkos helyen átmásztam óvatosan a kerítésen, és a már említett szőlőlugasbeli macskamozgással közelítettem a bogrács irányába. Csont nélkül leemeltem, és ugyanazzal a macskamozgással elkezdtem tolatni a kerítés irányába, ahol a többiek visszafojtott röhögéssel vártak. Elmeszeltünk messze onnan és harsányan röhögtünk, bevasaltam a dicséreteket, s bevallom őszintén nagyon jól esett, végre nekem is volt társaságom, ahol megbecsültek.

Szerintem ízelítőnek ennyi elég így kerültem ki a börtönből, mint első bűntényes, különben is anyám nem győzte hangoztatni, hogy a bírónő osztálytársa volt, azért nem kaptam letöltendőt. Anyám egyébként énekelt a ki mit tudon, állt ugyanazon a színpadon, mint Zalatnai Sarolta, Kovács Kati. Csak ő nem jutott sehova. Volt akkoriban nékem 3 örök barátom. Böce, Csiga és Robi, mi így voltunk egy négyesfogat. Miután kiszabadultam a börtönből és ugye anyám már a Szeregyháza 2. szám alatt lakott, egy tanyán. Szóval kihívtam az örök barátaimat magamhoz, hogy gyertek. Közöltem velük, hogy holnap hajnalban elutazom Budapestre, szétosztom köztetek minden vagyonom. A lemezjátszómat, a bakelit lemezeket, a gitárt, a kerékpárt, és mindent, de mindent nekik adtam. Egyedül a döglött macskát tartottam meg, amit kifőztem és lelakkoztam, meg néhány kazettát. King Daimond, Venom, Slayer, Kreator, Destruction, stb.
Zvoló ne hülyülj már! Úgy is visszajössz! Akkor még nem guga voltam.
Nem hittek nekem, egyébként ez a jelenség az egész életemet végig kísérte és a mai napig kíséri. Én teljesen más fejjel gondolkodok. Ha erről tudomást szereznek, akkor azonnal csoportosan nekem esnek, és kényszert éreznek, hogy bizonygassák naív vagy, hülye vagy, barom vagy, ökör vagy, ostoba vagy, egy fasz vagy, te egy állat vagy.
De érted, nem vagyunk soha azonos súlycsoportban, mert ha ezek ennek csak a negyedét megélték volna, mindjárt másképp állna a szájuk. Legalább is csöndben maradnának.
Böce, Csiga és Robi kórusban hangoztatták, az örök barátaim, akik azóta se keresnek, pedig én személyesen felkerestem mindet többször is, mindegy, az élet ilyen, lassan megtanulom. Zvoló te tiszta hülye vagy, ne csináld ezt, mert még valami bajod esik!

17 évesen hajnalban felkeltem és Szeregyháza 2. szám alól gyalog elmentem a gyulai vasútállomásra az első vonathoz. Ez a távolság emberek között is 5-6km távolság, de én már nem emberek közt éltem, könnyű volt a léptem. Anyám ajtajára kiírtam, hogy Budapestre mentem, soha többet nem jövök haza.

A vonatjegyen kívül 2000 Ft., volt a zsebemben, Budapesten előtte kétszer jártam, az is kalandos volt. Saxon koncert, kora hajnali vonattal mentünk. Egyik havernál találkoztunk a lakótelepen, az anyja csomagolt szendvicseket, a vonaton vettük észre, hogy a másik szatyrot hoztuk el, amibe a kutyának gyűjtötte a maradékot. Másodjára Helloween koncert, majdnem elütött a 7-es busz, akkor még azt sem tudtam eszik e vagy isszák. Oláh Zoli az első barátnőm Rocsják Kati, akivel 4 évig éltem együtt, neki volt az unokatestvére. Oláh Zoli rántott el a busz elől, kicsi a világ.
És rövid.

Miután Budapestre költöztem, a kalandjaim megsokszorozódtak, fiatal voltam és meggondolatlan. Már az első nap találtam munkahelyet, kaptam munkásszállást. A Poscher János utcai 10 emeletes lett az otthonom. Szabolcsi cigányokkal együtt, esténként a munkásszálló talponállójában derékig állt a füst és fenékig ürült a pohár. Szerettem az akkori Budapestet, fejest ugrottam. Ki ismeri a néhai Topo Neurock társulatot? Egyetlen lemezt adtak ki, tényleg lehetett kapni a lemezboltokban, farostból volt borítóban, az is volt a címe, farostlemez, Ivánka Csaba volt az énekes. Minden hétvégén Hobo Blues Band a lágymanóban. Akkor volt a rendszerváltás, nemrég halt meg Kádár János, taxisblokád, kivégezték a Ceausescu házaspárt, Aranykéz utcai robbantás, 50 dolláros valutakeret, peresztrojka és glasznoszty.
Szép mi?

A sorozatból eddig ezt a történetet volt a legnehezebb megírni, egy helyen nekem is elszorult a torkom, hogy basszus, de tényleg, rengeteg emlék szabadult fel, amit már rég eltemettem mélyen magamban. Azért is bagatellizáltam el itt ott a dolgot, hogy egy kicsit olyanra sikeredjen, mint a színházak logója.

Addig is itt a vége, fuss el véle, majd folytatom, azaz abba sem hagyom, azonnal írom én tovább, csak egyszerre elolvasni sok ez, meg feldolgozni.
A kommenteket egyelőre nem szeretném, az a helyzet, hogy a téma, amit eddig vázoltam bonyolult. S, ha most kiragadnál belőle egy mondatot, s a mentén próbálnánk meg kommunikálni, szerintem nem tenne jót. Előrevetítve azt, hogy nem fejeztem be, úgyhogy a kommentek megválaszolása helyett inkább írok tovább, mert arra is rájöttem, hogy az írás, nem csak, hogy Istentől kapott ajándék, képesség, amit sohasem tanultam, de egyben lelki gyógyszer is. Mert, amíg írok, addig én lehetek, s olyankor úgy érzem, hogy az lehetek, aki vagyok.