A nejem február elején leszaladt a rendelőbe számomra beutalót kérni a neurológiára, 7-ére kaptam időpontot, hiába mondta, hogy már járni sem tudok. A hátralévő időmben nekiálltam túrni a netet neurolingvisztika ügyében. Az ideggyógyászatról mindig is azt gondoltam, hogy oda idegbetegek járnak, mármint, akik pszichés problémákkal küzdenek, de nem.

Rétság, járóbetegizé, 1 percet, ha bent voltam, megkopogtatta a térdeimet, a bokámat, hajoljak előre, na az luxus. Gerincsérv, ülőmunka. Ha megyek, valahova ülök, ha megérkezem ülök, hazafelé ülök, otthon is ülök, mert az informatikus, ahol tud ül. Az úttörő meg, ahol tud segít.
Az orvos felírt izomlazítót, fájdalomcsillapítót és mondta, hogy ne köhögjek, lehetőség szerint ne hajoljak, és vigyázzak magamra. Maxi.thx, a gyógyszer kb. annyi volt, mint, ha c vitamint kapkodtam volna. Éjszaka olyan fájdalmaim voltak, hogy forogtam, mint a centrifuga, a bal lábam teljesen lezsibbadt, s egy idegszál úgy feszült, mint, amikor a hegedűn hangolják a húrt. Eltelt közel 3 hét, s hiába pihentem, nem javult, csak romlott az állapotom, már tipegni is alig bírtam. Dióztam rajta, hogy mit tegyek? Rétságon beutaltak a fizikoterápiára, el is mentem, de a hölgy nagy szemeket meresztett rám, hogy az rendben, hogy beutalták, de milyen kezelésre? Vissza kellett volna mennem a dokihoz, de nem volt bent, aztán meg járni nem tudtam, s csak agyaltam, hogy mi lesz ebből? Míg végre eszembe jutott Gyula, a várfürdő, ahol süldő koromban a 80-as évek elején dolgoztam, mint medenceőr a lovardában, majd karbantartó, s rengeteget segítettem a súlyfürdőben, ahol gerincbetegeket lógattak fel.

Telefon, semmi akadálya, a nejem lerongyolt beutalóért, s vártuk a hétfői napot, a hétvége kínkeservesen telt el, nézni sem bírtam, annyira fájt mindenem, már a megduplázott fájdalomcsillapító sem segített, új gerincre volt szükségem. A nejem elvitt Vácra a vonathoz, onnan a keletibe állva, mert leülni nem tudtam, csomagot alig vittem, hogy ne kelljen cipekednem. Keletiből Gyula, onnan gyalog egy kocsmába, ahol várt egy kerékpár. Megváltás volt kerékpárra ülni, nem is nagyon voltam magamnál, elkerekeztem a várfürdőbe, dél volt mikor megérkeztem, 14h-tól rendelt egy helyettesítő, nyugdíjas orvos. Leültem egy székre, felálltam, megint leültem, felálltam, próbáltam olvasni, nem ment, csillagokat láttam. Nekifeszítettem a hátam a falnak, az legalább hűvös. Semmi sem segített, gondoltam rábeszélem a dokit, hogy adjon egy injekciót, tök mindegy mit, csak hasson, alkosson és gyarapítson.

13h felé elkezdtek gyülekezni a fehér fürdőköpenyesek. Mint kiderült az Erkel szálló vendégei, fizetővendégek, akik orvosi jóváhagyás nélkül nem vehettek igénybe semmit.
Már hangolták egymást, hogy elsőnek én akarok bemenni, nem, én fogok bemenni elsőnek és punktum. Majd előugrott a semmiből valami pattanásig feszült törpe öregasszony, s méregzsák módjára tromfolt, hogy márpedig ő megy be elsőnek, mert ő ezért fizetett. Körberöhögték, hogy mindenki fizetett ezért, jó, akkor másodiknak megy be. Olyan cirkuszt csaptak vagy tízen, hogy komolyan fontolóra vettem, hogy egyenként kőbe vésem őket. Betegségnek semmi jelét nem mutatták, számukra ez a jár nekem kényeztető szolgáltatás kategóriája volt. Szívesen a képükbe toltam volna, hogy gyerekek, nem élelmiszerjegyre kapott élelemért állunk sorba, felesleges elvagdosni egymás torkát, de ez az emberkategória hozzászokott, hogy a náluk alacsonyabb sorban lévővel így kell bánni, csak sajnos most egymással találkoztak össze. Hebegték is, hogy én már voltam Zalakaroson, Hévízen, Harkányban, de eddig a gyulai szolgáltatások voltak a legjobbak, a párommal minden évben visszajövünk.

Persze én mentem be elsőnek, mert időpontom volt, addig egy szót sem szóltam, mert el voltam foglalva a mozgás és fájdalomcsillapítással. Ott álltam egy szál alsóban, és a pattanásig feszült méregzsák szipirtyó ránk törte kérdés és kopogtatás nélkül az ajtót, hogy meddig vizsgálja még? Mert kint ám sokan várnak! Ez egy új jelenség, mert ugye a normál rendelőintézetben az a módi, hogy a doki késve jön, mindenki hason csúszik előtte, az asszisztens bevasalja a papírokat, és valami kínkeservesen lassú a rendelés, de nem mer szólni senki semmit. Kussolnak, és próbálják magukat előbbre nyalni, vagy kivételezett helyzetet teremteni. Zsíros mosollyal borítékot csúsztatni, jaj drága doktor úr! A fasz ki van az előttem lévő generációval, hullnak, mint a legyek, panaszkodnak, betegek, de még mindig tolják azt a kurva paraszolvenciát. Csoda, hogy nem fél disznóval, tyúkkal, pulykával, vagy szalonnával, s kolbásszal állítanak be, az a világ szerencsére már elmúlt.

A dokinő szabadkozott, hogy rögtön, rögtön, s kitessékelt. Pedig én is fizettem, 10 rugó útiköltség, 10 rugó a kezelésekre + járulékos költségek, amik később merültek fel. De a tb támogatott ügyfél, és az élesben fizető vendég nem ugyanaz a kategória. A tébét is fizettem, de soha nem vettem igénybe, mert nem szoktam beteg lenni, a gerincsérv pedig nem betegség, hanem mozgásszervi elváltozás. Na mindegy, megvolt a kezelő lapom, gyógymasszázs, fizikoterápia, tens, Kowalsik galván, és úszás korlátlanul. Következő nap 10h-ra volt időpontom a gyógymasszázsra.

Első este anyámnál.

Koszt, kvártély nem gond, a szüleim elváltak, de szinte minden családtagom Gyulán él. Anyám egy tanyán, kissé elhanyagolt állagú, mert egyedül van, s nehezen bírja, nincs, aki segítsen neki. Megérkeztem, s azonnal ágyba feküdtem, s betoltam egy fájdalom csillapítót. Elfáradtam az utazásban, s a várakozásban, végre vízszintesben. Elnyomott az álom, aludtam, késő este ébredtem, s Győzike show. Totális agyzsibbasztás, de anyám szereti nézni. A TV non-stop megy, hajnali brazil sorozatok, 5h-tól a Délkirálynő, 6h-tól Theresa, aztán sorolja, hogy még miket szokott megnézni. Az egyedüllét okozza. Közel kéthetes gyógykezelésem után bátran kijelenthetem, hogy kellően felkészültem brazil sorozatokból, sőt hajnal 5h felé már én is felébredtem, s kíváncsian vártam, hogy mi lesz a leszbi beépített rendőrrel, vajon elfogják? Leleplezik? Pechemre van, vagy 600 része, így kellően el tudják nyújtani, mint a rétestésztát. A Theresa-ban állandóan sír mindenki, melletted vagyok, ölelgetik egymást. Olyan sablonos szövegeket használnak, hogy a Valentin Day sírva könyörögne a receptért.

9h-ra becsekkoltam a várfürdőben, adtak egy karórát, ami nem óra, hanem egy passzív microchip. Egy leolvasó megmutatja a számot, hogy melyik szekrény, megmutatta. A karóra vízálló, nyitja és zárja a szekrényeket. Levedlettem fürdőgatyára s végignéztem magamon. Szánalmasan festettem. Vézna vagyok, alig eszem, lefogytam, csak tipegve sántikálok, a lábam zsibbadt és fáj. Lezuhanyoztam, s valami 30 év után újra bementem a lovardába, a gyógymedence, ahol régen medenceőr voltam. Besétáltam a vízbe, s elkezdtem úszni, titkon reméltem, hogy úszok egy félórát, s gyógyultan jövök ki.

Valamikor régen, amikor még én felügyeltem a lovardát, 17:30-kor kinyitottam a lovarda ablakát, s a haverok beugrottak rajta, lezuhanyoztak, s jöttek a vízbe fogócskázni. Volt ott egy ember, a jelenet a mai napig a fejemben van. Már egyedül volt a medencében, láthatóan ki szerette volna használni záróráig az utolsó percet is, és zavarta, hogy a víz alatt fogócskázunk. Egyszer nagy melltempóban volt, s felbukkantam előtte. Rám förmedt, hogy ő úszni szeretne, mert gerincsérve van. Jól kiröhögtem, s virgoncan lebuktam a víz alá, s menekültem a többiek elől. Géczy Gábor mondta egy filmjében, hogy, ha valakinek adsz egy pofont, előbb vagy utóbb visszatalál hozzád, a pofon nem szó szerint értendő. Úszás közben jutott eszembe a fickó, aki minden percet kihasznált, hogy javuljon az állapota. Hát én is így voltam. Néztem az óürát minden távnál, hogy 10h előtt menjek ki, előtte wc, zuhany, törölközés, és utána a masszázs. Zömök, erős kezű férfi szólította a nevemet, kezében a kezelőlapom. Betessékelt egy függöny mögé, citromfű langyos olajával kente be a hátamat, s alaposan megdolgozott. Közben szemügyre vettem a II. világháborús tank makett gyűjteményét, a feleségét egy képen, s beszélgettünk, hogy miért lett gyógymasszőr. Ezt dobta neki a gép, de szereti, és ennyi. Biztatott, hogy nem lesz ebből műtét, már sok gerincsérvest kikezeltek, s megmentették a műtéttől.

Jött a fizikoterápia, filigrán, eleven, csillogó szemű hölgy, jöjjön csak be, ne legyen ilyen szemérmes! Nem vagyok szemérmes, csak nem szeretek tolakodni. Amikor meglátta a kezelőlapomat elámult, Kowalsik galván???
15 éve nem kezeltek senkit ezzel a hadművelettel. Kb. 1 óra volt, mire újra elolvasták a tankönyvből, hogy az mi és hogyan, meg mivel, majd előkészíteni. Szereztek valahonnan olyan hosszú lapot, amiből ki tudták vágni az elektródákat. Vizes lepedő alul, s felül a bal lábamon, meg egy méteres elektróda szintén mindkét oldalon. A készüléket már rég nem használták. Végül összejött minden, de nem éreztem semmit belőle. Mondták, hogy ez így van jól, mert van, hogy a beteg semmit nem érez, de a bőre megég, mert olyan erős az áram.
S elmesélt a hölgy a történetet, hogy járt nála egy beteg, szénné égett lábbal. Neurolingvisztikailag a lába érzéketlen volt, de fázott. Felrakta a gázkonvektorra, hogy megmelegítse, s hátradőlt újságot olvasni, arra eszmélt, hogy valami nagyon büdös, és akkor vette észre, hogy szétégett a lába. Őt is ott kezelték.

Galván után Tens, na azt már megéreztem. A hátamra raktak elektródákat, s elkezdte csavarni a potmétert felfelé, s kérte, hogy szóljak, ha már elég. Először lestem, hogy semmi, majd a kezemmel intettem, hogy fasza. Bizsergés, más semmi. 1 perc után úgy megszoktam, hogy magam vettem volna feljebb, mert a hölgy közben átment egy másik fülkébe. 20 voltnál jártam, odanyúltam, hogy tekerek rajta, de hason fekve elbactam, és lejjebb vettem, nem próbálkoztam többet. Kezelés után visszamentem a lovardába úszni. Hja, tudjátok, hogy mi az a lovarda? Ló varroda, s tudjátok mivel? Ló cérnával, azaz lucernával. A beteg lovak oda jártak gyógyulni, most meg wellness központ.

3 napi jó adag Tens, Kowalsik, Theresa és Dél királynője után jutottam el arra a szintre, hogy már nem kellett szednem a fájdalomcsillapítót. Most jut eszembe, hogy eddig ezt a szót külön írtam. Akkor viszont megdöglött anyám japánkakasa miattam. Anyám kutyája 1.5 éves németjuhász 3 méteres láncon. Előző este széttépte a láncot és hajnalban elásott egy kacsát. Na gondoltam végre vége a börtönéletnek, elviszem sétálni. Rángatott minden irányba, megvártam, hogy alaposan eltávolodjunk a lakott területtől, s szabadon engedtem. Belelkesedett, rohant, mint, akinek elment az esze, soha nem volt szabadon engedve.
Beszaladt a tehéntrágyába, loccsant a híg lé körülötte, élvezte, szaglászott, majd boldogan jött vissza és többször rám ugrott, mint megmentője. Bűzlöttem, úgy vittem haza, de már pórázon.
Anyám azonnal kimosta a kabátot és a nadrágot, javasoltam neki, hogy éjszakára hagyjuk szabadon a kutyát, hogy szokja, hátha lenyugszik. Nem így történt. Anyámnak egyetlen japánkakasa volt és hozzá vagy 15 tyúk. Reggelre kinyírta. Mehettem acélsodrony után nézni a városban, s kérdeztem anyámat, hány métert vegyek? Gondoltam megkegyelmez a kutyának, s bővebbre engedi, de szigorúan a 3 méter mellett kardoskodott. Mire hazaértem a kutya lelépett, s azóta sincs semmi híre, megneszelte a szabad életet és kihasználta az alkalmat. Felhívtam a gyulai barátomat Péécéét, hogy nézzen már a neten japánkakast eladót. Még aznap délután megvettem kettőt a sportpálya mellől. Azok drótketrecben voltak addig, s furán vette ki magát a tanya, hogy szabadon járhatnak, kapirgálhatnak, de hamar beletanultak. Másnap olyan tojózások mentek, hogy én szégyelltem magamat versenyt kukorékoltak.

Március 8. Nőnap, s Zoltán nap. A büfében vettem 2db kis csokit, egyet a gyógymasszázsra, s egyet a fizikoterápiára. A gyógymasszázsnál soha nem tudni, hogy férfi, vagy nő szólít be magához, a fizikoterápián csak egy hölgy volt. Beléptem, s mondtam, hogy a mai nap a hölgyekről szól, kis apróság. A hölgy megköszönte, hogy milyen figyelmes vagyok, s betessékelt a 2-es fülkébe, hogy rám kösse az elektródákat. Közben a másik fülkében megszólalt egy másik hölgy, hogy akkor te is köszöntsd fel! Hja, híre ment, hogy volt kolléga, és Zoltán. Kaptam egy puszit, majd hasra feküdtem, lehúzta rólam a fürdőgatyát, s a kezébe nyomtam a másik csokit, hogy adja oda a másik hölgynek, ha már ketten vannak. Az meg kapva kapott az alkalmon, hogy átjön és felköszönt. Néztem rá riadtan, hogy ez most nem megy, letolt gatyával névnapozni? Jót röhögött ős is és behúzta a függönyt. A gyógymasszázsra már be sem mentem, a csoki elfogyott, és a hitem is, hogy az valamit használ. Látva a fehér fürdőköpenyesek szenvtelen arcát, ahogy várakoztak, a jár nekem kényeztető szolgáltatásra. A falon + igénybe vehető szolgáltatások listája. Meggyes vaniliás masszázs 5000, csokis masszázs 5000, nyugtató arcmasszázs, fiatalító masszázs, menedzser masszázs, óhhh bazmeg. Leléptem a lovardába úszni helyette.

Este meglepetés party várt otthon. Jöttek vendégek, és én nem tudtam lefeküdni, pihenni. Ment a nóta tv, egy liter pálinka, a szomszédasszonyt én kísértem ki hányni, majd beérte mély levegővételekkel, s az est további részében csukott szemmel csápolva bólogatott a dáridóra.
Ha lehalkítottam a tévét, a szomszédasszony észlelte, s akármilyen szintű mámorban is volt, a távirányítót valahogy megtalálta, s felhangosította. Megváltás volt a befüstölt szoba után, mire minden tanyasi elpucolkodott. Kiszellőztettem, 3 doboz cigit szívtak el. Már halkan ment az egyik brazil sorozat, én világomat sem tudtam, bealudtam. A nap konklúziója, hogy a cigi a minden. Akármilyen fillér nélküli nyomorban is élnek, a cigarettát krákogva szívják, és nevetne köhögnek. Mindenki segélyből él, mindenkinek van visszafizethetetlen hitele, senkinek sincs távlati célja, mint holnapi nap. Lesz, ami lesz, a kőművesek jó munkát végeztek, a nihil áztatja a földeket, nem terem semmi, nem dolgozik senki, csak a közmunkások, s azok sem kapják meg a bérüket. A ciginek viszont füstölögnie kell, ha más nem, azt elhozzák hitelbe, meg valami olcsó piát. Nem észlelik, hogy a feszület helyzet az utolsókat rúgja. Ehhez már csak egy államcsőd hiányzik, s utána minden rendben, a kőművesek boldogan hátradőlnek, ők nem éheznek, nem viaskodnak, irányított káosz, amiből ők maguk kínálják a kiutat. S a nép boldogan elfogadja az eddigi kifosztóit, mint megmentő, mert más szerepet játszanak, más köntösben.

Mondok erre egy példát, amolyan megmentős, tipikus gyulai. A zormány beharangozta a médiában, hogy megmentette a gyulai húskombinátot, anno volt szerencsém ott melózni karbantartóként. A helyiek persze tudják, hogy mi a dörgés. Az egy dolog, hogy kaptak pénzt, de egy hónapra sem volt elég, befizették az államnak járulékokra, mert a melósok minimálbéren vannak. Más városokban hurráznak, hogy a zormány megmentette, de a gyulai emberek tudják, hogy valójában nem történt semmi. Adtak, s aztán azt el is vették. Akik meg a minimálbért zsebre rakták, mentek tankolni és csekket befizetni, esetleg kenyeret venni 25%-os áfával. Most meg kínlódnak napról napra, mert a pénz elfogyott, amivel a kormány megmentette őket. Más városokban is ez történik, diadalívet húznak a médiában, hogy mekkora tettet hajtott végre az ártunk és ormányunk, csak a helybeliek tudják, hogy ebből lószar sem igaz.

Kicsit elkeveredtem, a gerincsérv volt a kiindulási pont, és a gyulai várfürdő.
Közel két hetet töltöttem anyámnál úgy, hogy minden reggel betekertem a várfürdőbe gyógykezelésre. Sajnos a város nem ugyanaz, idegen emberként jártam, s keltem. Még az sem segített, hogy felkerestem a régi kocsmákat, benéztem egy sörre, aztán szaladtam ki a nyomor elől, mert minden kocsmának az a sorsa, hogy esténként ugyanaz az 5 ember néz be. Túl sok a kocsma, túl kevés a pénz, nagy a nyomor, hitelbe isznak, és ha a helyzet úgy hozza, akkor meg sem adják, inkább soha többet nem mennek arra. Elmennek egy másikba. Nem egy kocsma ment tönkre a kihelyezett, s elfogyasztott hitelek miatt.
De volt egy jóság, a szemem kikerekedett. IV. osztályú kocsma, amihez nem nyúltak hozzá az 50-es évek óta. Akkora feketepiac ment, hogy élvezet volt nézni a túlburjánzó életbennmaradást, létfenntartást. Kocsmának kocsma volt látszatra, de aki naponta volt oda bejáratos, nem piálni ment. Először arra figyeltem fel, hogy valaki tojást kért, és elhozott 20db tanyasi tojást. A következő tyúkot kért és kapott. Vákumfóliában, lefagyasztva, tegnap vágták, s tanyasi tétel. Házitészta, eredeti Adidas szett, melegítő, de cipőt is lehet. Házi tésztát 121 tojásos, szalonna, kolbász, mind házi és nem kaparós sorsjegy. A zemberek beviszik oda bizományba, a zemberek bemennek oda és megvásárolják. Azt hinnéd kocsma, alja népség, mert rongyokba járnak, és egész álló nap dőzsölnek. Áhh, dehogy, a legjobb arcok, ők már megértették, tudják mi vár rájuk, s elkezdték használni a gyakorlatban. Ha nincs pénzük, akkor cserélnek. Én kenyeret sütök otthon, hozzál tyúkot, vagy disznóhúst, és megtermelik, elcserélik. Mert nincs egy fityingjük sem, nem kocsmázni járnak, túlélni azt, amit nemsokára nem lehet. Én mentem be sörözni, én voltam kocsmában, én voltam az, aki kirívott onnan.

Rám bíztak egy kérót menet közben, hogy felügyeljem, etessem a kutyát és a tyúkokat. Fürdő előtt mentem be, a szomszédok lestek, hogy punk jön, nyitja kulccsal az ajtót és bemegy. Valaki sandálkodott a kapu előtt, kimentem, s biztosítottam róla, hogy az öreg elment Pécsre, nekem feladat, hogy naponta kétszer benézzek, nem betörő vagyok. Összeszedem a tojást, megsimogatom a kutyát, mindennek adok friss vizet, élelmet. Elhitték, kb. 5 nap volt, amíg oda jártam. Beszagoltam a spájzba, nyitva volt az ajtaja, rengetegfüstölt szalonna és vastag kolbász meg sonka lógott. Nem nyúltam semmihez, jóllaktam az illatával. De egyik nap az úszásból jövet olyan éhes voltam, hogy kiharaptam volna a ház sarkát. Volt ott sok liter pálinka üvegekben, az egyikre rámajszoltam, ettől gyógyulunk. Aztán a hűtőben találtam kolbászt, a szekrényben száraz kenyeret, jajj édes Istenem, ültem ott egy órát pálinkát kortyolgatva, s a kolbászt majszolgatva, csak úgy ropogott a száraz kenyér a fogam alatt.

Archimedes törvényét naponta láttam beigazolódni a fürdőben, az emberek borzasztó kövérek, az amazóniai vízilovak, amikor összezsúfolódnak aszály idején egy tenyérnyi vízben megirigyelhetnék őket. Jönnek felpuffadva, léggömbbel lihegve, belegázolnak a vízbe, és azt remélik, hogy minden bajuk egy szempillantás alatt elszáll. Behúzódtam én is gyanútlanul az egyik melegvizes medencébe. Az Erkel szállóban ebéd volt, s utána őgyelegtek le a fehér fürdőköntösben, egy órán át arról beszéltek körülöttem, hogy mit raktak bele a belükbe. Nem bírtam tovább, olyan testi szinten léteznek, hogy ennél már csak az lett volna durvább, ha ölre mennek, hogy mszp, vagy fidesz. Egyik sem, mert a kettő ugyanaz. Tollfosztás van, teccikérteni? Ha nem, akkor majd megérti.

Egy nagytökű bácsi a zuhanyzóban ordított, hogy 48, csodáltam, hogy nem volt rajta kokárda a tus alatt, mert akkora szónok volt. A mai fiatalok kezdetű monológ, s bezzeg a mi időnkben.
Mert ezek nem akarnak dolgozni, lusták, semmirekellők, bezzeg mi. Aztán jelentőségteljesen rám nézett, a szemei izzottak, én meg hozzá képest fiatal is vagyok, ráadásul 46 éves punk, 2 gyerekkel, s ledolgoztam az életem „eddig” mert, hogy 14 éves korom óta már iskola mellet is aktívan dolgoztam. De, ahogy rám nézett, mindjárt zabszem volt a seggemben, hogy talán elővesz valahonnan egy 48-as szuronyt, s mivel ők ketten már kivénhedtek, s én vagyok az egyedüli fiatal, s ráadásul punk, igazságot szolgáltat. Vagy lekapja a zuhanyt és keresztül döf vele. Végül nem történt semmi, kidühöngte magát, majd elment a vécére, és kénytelen voltam végig hallgatni, ahogy széjjelkürtöli ugyanazzal a vehemenciával a fajanszot.
A Zsigmond abc-vel szemben van egy takarmánybolt, ott lehet telefont is feltölteni, meg húsvétra kinderfigurát, tiszta posta, ahol a postáéskisasszony nem csak bélyeget nyal, hanem csikit, üdítő italt is kínál. Ez is túlélő stratégia. Bementem felpöccenteni anyám telefonját, mert már egy koppintás sem volt rajta. Néni bejön, zsák kukoricát vásárol, betolja a kerékpárt miközben pötyögöm be a telefonszámot, s rám néz, hogy majd a fiatalember segít felrakni. Elszégyelltem magam, s szánombánommal mondtam neki, hogy sajnos nem tudok, bár tehetném, gerincsérv. A télen megmozgattam vagy 20 köbméter fát, arra rá is faragtam, azért vagyok itt Gyulán, hogy helyrehozzák, amúgy nem jártam itt 30 éve lassan, de3 itt születtem.
Helyeselt, bólogatott, hogy gerincsérvből neki is kijutott, műtötték kétszer, de csak visszajött és ugyanolyan, ezért ő sem emelhet. Végül akadt egy önként jelentkező, aki épp egy felest hajtott fel a takarmánybolt előtt, mert az abc előtt nem szabad. Felrakta a zsák kukoricát a kerékpár teraszára, s akár a ló túloldalára esés, leesett a másik oldalt. Nagyot röhögtek, majd az asszony inogva megindult a nagy teher alatt egy mellékutcába.

Folyt köv.