Ezt a levelet minden @tuzoltosag.hu mailcímre továbbítottam, amit a google megtalált

Tisztelt Tűzoltó Úr!

A nevem Zvolenszki Zoltán. Egy kedves ismerősöm ajánlotta, hogy forduljak Önhöz.
1998-óta foglalkozom termékmenedzseléssel és arculat tervezéssel.
A jelenlegi munkám kicsit formabontó, de lényegét tekintve érinti a tűzoltóság munkáját. Az interneten futótűzként terjedő hírek ellenszerét és oltóanyagát szeretném meghonosítani, az érdektelenséget.
Nyilván Ön is tapasztalta már, hogy néha szárnyra kap és önálló életre kel egy-egy eset vagy személy az interneten, amolyan bozóttűz jelleggel, egymásnak adják tovább a linket, küldik mailban, hogy nézd-nézd s másnap a munkahelyeken titkon rákattintanak és pajkosan összekacsintanak a főnök mögött, hogy te is láttad?

Az ilyen jellegű témák elvonják a figyelmet és visszavetik a termelékenységet is.
Még a Biblia is megemlíti egy helyen, hogy:

Préd 9,21
A megholt legyek a patikáriusnak kenetit megbüdösítik, megerjesztik; azonképpen hathatósabb a bölcsességnél, tisztességnél egy kicsiny balgatagság.

No, de ne szaladjunk ennyire elébe a dolgoknak.
Kettős célja van a levelemnek, amiért írtam Önnek. Az egyik, hogy miképpen lehet elejét venni a nem kívánt terhességnek, hogy a tűzoltóság állományában dolgozó emberek figyelmét ne vonja el holmi mocsoládi részeg família, vagy ne nézzenek egymásra kérdően ha a fecskendőt a tűzre irányítják, hogy 300 liter vagy 3000 liter az oxigénbül?
A második pedig megboldogult Szferle Mihály bácsi, a gyulai tűzoltóság volt parancsnoka, aki számomra a mai napig azt az embert testesíti meg, aki inkább tűnt tapasztalt pedagógusnak, mint sem fegyelmet és rendet, szervezettséget teremteni tudó tűzoltó parancsnoknak.

Egy kis hokedlin ült a szőlőlugas alatt, éppen végzett a kapálással és a körmeit piszkálta a lábujján, mezítelen lábbal kapált. Koszosak voltak a körmei, alig mertem odanézni, olyan esendő volt. Nem hittem el, hogy ugyanaz az ember, aki az egyenruhájában feszítve sorba állítja az embereit.
Gyere csak ide fiam! Mondta.
Rám emelte a tekintetét és egyszerre szállt meg a félelem és a nyugalom. A szemével fogva tartott és remegett a lábam.
Oszt tudod e mi az égés három alapfeltétele? Kérdezte?
Izzadt volt a homloka és földes a térde, ahogy térdelve szedte ki a szőlőtőkék alól a gyomot. Verejtékes volt az atléta trikója is, az a lyukacsos fajta, nem tudom lehet e még kapni.
Némán ráztam a fejem és szégyelltem magam, hogy nem tudom a kérdésére a választ.

Éghető anyag, hőmérséklet és oxigén, válaszolta atyaian és türelmesen.
Visszamondatta velem és nyomott a fejemre egy barackot.

Már éppen futottam volna játszani, amikor utánam szólt, hogy Öcsi!
Megfordultam és engesztelően, elhalkulva még annyit mondott, hogy ha bármelyiket elvonjuk, akkor a tűz nem ég tovább, nincs tűz.
Idős volt már, nem úgy hangzott a szájából, mint egy hattyúdal de tény, hogy eltávozott közülünk. Kedves, szeretetre méltó ember volt.
Én mindig tartottam tőle, mert úgy hírlett, hogy Ő a tűzoltó parancsnok, aki kemény ember. Azt is hittem nincs neki szíve, csak valami kegyetlen ember, aki komor arccal oltja a tüzet és folyton kiabál.

Persze ez sosem volt így, csak én képzeltem olyannak. Volt egy hűvös kamrájuk. Iskola után oda menekültünk be a fiával Attilával és már a kamra szagával jóllaktunk. Lógtak a kolbászok, szalonnák és sonkák. Tepsiben a Piri néni süteménye, savanyúságok, tojások, levesek tálban és vekni terítővel leborítva.
Szeltünk egy karaj kenyeret szalonnával, törtünk a kolbászból és úgy fordítottuk, hogy ne a törött oldala látszódjon az ajtó felé. Még a boros demizsonból is ittunk és összevigyorogtunk.
Az öreg Szferle ha hazajött azonnal tudta hol keressen bennünket. Mikor hallottuk, hogy nyikordul a kapu felosontunk a padlásra és csöndben vártunk.
Benyitott a kamrába, kis szünet, várt és miután meghallotta, hogy kifújtuk a visszafojtott lélegzetünket szelíden becsukta az ajtót és leült a konyhába. Megitta a kávéját a zöld abrosz felett, levetette az egyenruháját és mezítláb kiállt a gangra.
Beérett a szőlő, azt nézte. A macska körbefonta mindkét lábát mire felemelte magához és elkezdte símogatni a fejét. Csöndes, szelíd ember volt, ha belépett a kapun nem tudtam azt gondolni, hogy tűzoltó parancsnok.
Osontunk le a padlásról félve, hogy majd ránk kiabál, hogy mit csináltatok gazemberek. De csak megsimogatta a fejemet és megkérdezte, hogy jól laktatok fiatalok?
Fiataloknak hívott bennünket ha ott voltunk Attilánál a barátjai.
Sok idő telt el mire nem úgy néztem rá, mint egy haragos, zord emberre.
Talán az egyenruha tette, hogy féltem tőle, de abban egy ember volt.

Azóta ismerem, hogy mi az égés három alapfeltétele, miután visszamondtam neki kaptam egy fürt fehér szőlőt is a barack mellé, amit a fejemre nyomott.

Egyszer nagyot csalódtam benne. Már régen a bizalmába fogadott mivel naponta megfordultam náluk és főleg a kamrájukban falva a süteményeket, amit a felesége drága keze készített.
Tűz ütött ki a gyulai FAFÉM egyik lerakatában a sportpálya közelében. Én ott laktam és az emberekkel együtt kisereglettem az utcára, hogy csodájára járjak, mert ilyet még nem igen látott a város.
Mikor megláttam, hogy száll ki az autóból a Szferle Misi bácsi szaladtam oda hozzá, hogy csókolom Mihály bácsi, de ügyet sem vetett rám. Nagyon rosszul esett és egy mély sebet ejtett a lelkemben. Csak osztogatta keményen a parancsokat, hogy te ide, azt oda, menj és.... kiabált elvörösödve.
Félrevonultam egy fához és duzzogtam, hogy nem törődik velem vagy nem velem törődik.
Másnap a padláson guggoltam csendben egy darab kolbásszal a kezemben és hallottam, hogy megnyikordul a kapu. Hátrébb is húzódtam, hogy engem ne vegyen észre.
De lehívott, hogy gyere csak le fiam.
Lassan mentem le a poros lépcsőn a hűvös kamrába és remegett a lábam, félelmetes ember volt az egyenruhában.
Rátette a kezét a fejemre és barátian szólt hozzám, atyaian és úgy, hogy az örökre megmarad a férfi ember emlékezetében.
Tanuld meg fiam, hogy amikor baj van, akkor az ember nem figyel másra, csak hogy segítsen és nyomott egy barackot a fejemre.
Megenyhültem irányába, mert megértettem, hogy nem azért nem köszönt vissza, mert nem vett észre vagy nem lettem volna fontos neki, nem volt rá ideje.

S hogy miként jön ide a téma első része, a futótűz, érdektelenség, ellenszer, oltóanyag?

Bárkit megkérdeztem eddig, hogy mit szól egy-egy írásomhoz mindig azt válaszolta, hogy nagyon hosszú, manapság az embereknek nincs türelme ennyit olvasni.

Én haladok a korral és figyelembe veszem. Ezért ha kíváncsi a folytatásra látogassa meg a weboldalam és ha kedvét lelte benne nyomok egy barackot, Szferle bácsi is ezt tenné.

II. rész
Hjaj mán tésuram meg tésasszony, majd elfelejtettem.
Az előző levelemből kimaradt a mostohaapám Békési Laci meg a traktoros
Fürjesi Pista és az égés negyedik alapfeltétele.
Igen ám, mert Szferle Misi bácsi hármat tanított, de volt egy negyedik is a
Zöldszilváni.
Békési és Fürjesi önkéntes tűzoltók voltak. Az nem tudom miből állt, de ha
gyakorlatra mentek, akkor hazafelé erősen támogatták egymást és csapkodták a
térdüket úgy potyogott a könnyük.
Békési a Kőröstáj MGTSZ-ben volt tehenész, Fürjesi meg traktoros. Zetoron
volt, Ő úgy mondta, de még az Ő-t is Ű-nek, pedig Szeged messze volt.
Vagy ott Őznek?
Volt egy vínasszony a környéken, az a helyi szeszfőzdében benedűzött és
hazafelé beborult az árokba. Tél volt és hideg mínuszok, megfagyott. Békésiék
csapkodták egymás térdét úgy nevettek hazafelé, Ők úgy mondták tűzoltó
gyakorlaton voltak. Igen megállt bennük az ütő, mikor ráleltek az asszonyra
az út mellett. Már besötétedett és megbotlottak a lábába, hideg volt. Az arca
kék és fagyos. Lestoppolták a helyijáratot, hogy szóljon be mentébe a
kapitányságra, hogy jöjjön ki az urh.
Hát kijött és mustrálgatták, tetlegességnek nyoma nincs. De jobban járt volna
ha bort iszik, Zöldszilvánit, ezt már Békési tette hozzá. Mert elmélete
szerint a bor fűt, melegít. Még ha el is alszol az út mellett télen, akkor is
megvan a belső égés.
Elmondása szerint egy plusz védelmi funkció a Zöldszilváni. Nagyon szerelmes
volt abba a borba.
Mostoha Apám szerint egy jó tehenész belső égésű és kis fogyasztású. Reggeli
előtt stampó, csak hát a vegyes pálinka büdös, mást meg nem főznek a
főzdében.
Így el kell venni a szagot Zöldszilvánival. Alig bírtam cipelni a szatyrot a
boltból.

Szeszfőzdébe is engem küldött. Mi lesz kérdezték, Apádnak fél liter?
Hazakerékpároztam vele de közben meghúztam én is. Kíváncsi voltam mi az, de
majdnem megfulladtam tőle. A bor az sima ügy, vastag üvegpoharat teli
töltöttem és slisszoltam fel a padlásra. Loptam fater Románc cigarettájából
és leültem a kukoricára. Feltoltam a fagyos cserepet és elmélkedtem a
beszűrődő fény mellett.
Hagytam, hogy átjárja az ereimet a Zöldszilváni, tényleg melegített. Kezdtem
hinni benne, hogy egyszer én is tűzoltó leszek. Reggel ha felkelek pálinkát
iszok és utána bort. Majd szelek szalonnát, hagymát is eszek és olyan
keményeket fogok szarni, mint mostoha Apám. Nem volt fingós ember, de olyat
kanyarintott, hogy az ember elszégyellte magát tőle.

Egyszer aztán komolyan vették a tűzoltóságot, jöttek értük és már az udvaron
osztották nekik a pattogót. Egyenruhába bújtatták Őket vagy, ahogy Fürjesi
mondaná Űket, pedig Szeged de messze van.
Vagy ott Őznek?

Elviharzottak, komoly lehetett a baj, mert a környező falvakból is riasztották
a slagos kocsit, mi csak úgy híttuk.
Másnap reggel jött meg, koszos volt az Öregem és nagyon fáradt. Nem csapkodta
senki térdét és nem viselkedett úgy, mint egy gyerek, Anyámmal sem kiabált,
és nem mászkált négykézláb, nem horkolt, mint máskor ha gyakorlatról jött.
Levetette magáról a bakancsot, a gyakorlót és aludt egy napot, vagy talán
kettőt. Akkoriban szebbek voltak a napok és egy is kettőnek tűnt vagy néha
többnek.

Mikor magához tért ugrasztott a főzdébe. Mi lesz kérdezték, Apádnak fél liter?
Utána felkucorodtam a padlásra Apám cigarettájával, de kiszúrta, hogy füstöl a
cserép alól. Lehívott, hogy gyere csak le fiam.
A számba nyomott egy meztélábas Kossuthot, hogy ezt szívjad te nagy bagós.
Az ötödik után oldalra dőltem, addig szívatta velem, amíg elszédültem. Tényleg
nem bírtam tovább, forgott velem a világ.

Ha az volt a szándéka, hogy leszoktasson hát nem sikerült. Utána még 20 évig
dohányoztam, mire rájöttem, hogy ha folytatom nem marad tüdőm. Mondogatják,
hogy függ a családi környezet is, látja a gyerek, hogy a szülők és
automatikusan.
Nem mennék bele, nem kell ezt boncolgatni.

Sokáig mostoha Apám mintázta meg számomra a tűzoltót. Soha nem láttam
szolgálatban, de egyszer elhívott horgászni a TSZ víztározójához, ami egy
zárt terület volt. Azért volt ott, hogy ha tűz üt ki, akkor onnan lehet a
slagos kocsinak vizet venni, de maguk ezt biztos jobban tudják. Az öregem
kaszálta a partját, én addig meg fejeseket ugráltam bele.
Utána elővette a pecát meg gilisztát és fogtunk keszeget, törpe harcsát, arany
kárászt. Vittük haza beforgatni paprikás lisztbe.
Ahogy sütötte a halakat belengte a konyhát az illata meg a bontott üveg
Zöldszilváni.
Közben mondogatta, hogy miért jó a bor. Mert férfias, mert van fűtőértéke,
mert jobb az étvágy, mert és mutogatta a muszliját, hogy idenézz és
befeszítette.

Egyszer láttam Őt a Fürjesivel egy tablón, egyenruhában feszítettek. Rendes
öltöny, meg érdemrend, de a szekrényünk amúgy is teli volt vörös csillagos
kiváló munkás meg miegymás. Fater havonta polírozta az érdemrendeket. Beült a
tv elé Barba papát nézni, lögybölte a Zöldszilvánit és fényezgette a
csillagokat meg sorba rendezte.
Ezt nézd meg és csillogott a szeme, meg ezt is, azon még lánc is van.
Piros műanyag dobozok, fehér szivacs az alján, nagyon óvatosan vettem a
kezembe.

Nemrég lomtalanítás volt a kerületünkbe és egy egész doboz ilyen kitüntetést
rúgtak szét az utcán, tele volt az úttest a darabjaival. A lelkemből szakadt
ki egy darab.
Talán, mert akkor még gyerek voltam és tudtam rácsodálkozni.
Mi lesz kérdezem magamtól, Apámnak fél liter, vagy ott Őznek?