2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Erdőn mező, fatájonline, mindjárt kezdődik a láncfűrészesek, s fűkaszások találkozója

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Köszönöm az Erdő-Mező Online, s a Fatáj Online-nak, hogy felkaroltak egy olyan rendezvényt, amit úgy indítottunk, hogy néhányan összejövünk, s kipróbáljuk a fűrészeinket :D

Eme felkarolásnak köszönhetően úgy alakult, hogy a lájkokat, s megosztásokat elnézve, olyanok is eljönnek, akikről nem tudunk, de nem probléma. Darázsfészekbe nyúltam, de ezt már a a helyi kovács mester Élő Józsi kivesézte.
Érzékeltem már az elején, amikor a csírájában kibontakozó problémámmal jelentkeztem az index fórumon (láncfűrészgond), hogy itt nem széklettel gurítanak. Beestem a sületlen kérdéseimmel, s rögtön leredukáltak. Addig beszélgettünk elszabadulva, amíg ki nem tiltottak a fórumról, pedig nem történt semmi komoly. Aztán jött a kék, ami bensőségesebb, de csak is nagyon fanatikusoknak van fenntartva, s onnan nem tiltanak ki, akármit is csinálsz.

Az első ember, akivel beszélgettem az Csiga volt, soha életemben nem láttam, s nem is tudom mi az igazi neve. Rákérdeztem, hogy szoktatok összejönni? Hátal kezdte, hogy volt már próbálkozás, de a szomszédok a szemöldököt rendesen ráncolták, amikor 4-5 ember rárántott a láncfűrészre.
Na mondom, akkor én vagyok a megfelelő ember, hoztam én már össze talit a volt bánki úttörőtáborban úgy, hogy a fiam adj pult mögött a bokáját eltörte, a Corvinusról jött lányok levetkőztek félmeztelenre, rólam a pólót letépték, s egy 70 éves férfi késsel fenyegetődzött, hogy ha nem engedem be, akkor megöl. Ilyen felvezetések után nem kihívás a velünk együtt táborozó 30 táncoslány, akik remélhetőleg fakitermelő, láncfűrészkezelő vizsgával fognak távozni.

Ott kezdődött az egész, hogy volt 3db Husqvarna 136-om, ami nem működött. Mivel a felújításhoz nem értek, összeszámoltam magamban. Egyszerűbb megválni tőlük, s beszerezni egy új fűrészt. Az alkatrészek, munkaköltség, benzin oda-vissza, ennyiből kijön egy új fűrész ára. S ez most sokaknak nem fog tetszeni, vettem egy Makitát. A színe kék, nem lehet vele nagy műsorokat előadni, de a célnak megfelel. Eddig úgy voltam vele, hogy a Fuxit nem írom bele a történetbe, de miért ne, hisz ő tehet róla, miatta vettem Makitát :D
50 küvecs alatt kerestem magamnak napi használatra fűrészt. Mcculloch meg ilyen Straus Austria, nagyon gyorsan lebeszéltek a fórumon a belinkelt filmek alapján.
Fuxit hívtam, se fűrész, mindet megvették tőle, majd május, június, július, de még most sincs neki 6160 csak a bemutató darab, amit elhoz magával.

Szóval skizofrén helyzet állt elő. A megosztásokat látva s elnézve azt tapasztaltam, hogy azt hiutték ez is egy szokványos 2 neves cég által szponzorált verseny, ahova van belépő, s nézheted, mert te vagy a néző, meg jó drága pénzért veheted a büféstől a sört, vagy a sült kolbászt.

Na ez teljesen másról szól, nem verseny, nincs belépő, s nem győzöm hangsúlyozni, mert ugye ehhez vannak szoktatva, nem néző vagy. Te magad vagy a résztvevő. Hozd magaddal a fűrészed, s lesz üstben vaddisznó, halászlé, kecske grillen. Ami nem vaskos forintokba kerül, csak akkor edd meg, ha ízlik, ingyen van. Amiért fizetned kell, az a szállás. www.bankitabor.hu. De az sem olyan összeg, hogy ne engedhetnéd meg magadnak. Az árakat nem fogom újra leírni, csak az elérhetőségeimet. Ha eltévednél a faluban, akkor a nevem guga a teljes nevemen nem ismernek, a telefonszámom 20/2313346, mail guga67@citromail.hu.

Szóval onnan indult az egész, hogy pár ember szeretett volna olyan helyszínen találkozni, ahol nem zavar senkit. Köszönhetően az Erdő-Mező Online, s a Fatáj Online-nak, már olyan emberekre is számíthatunk, akikre eddig nem számíthattunk (volna). Jöjjenek csak nyugodtan, legalább elfogy a vaddisznó, ponty, s a kecske.

Amit szeretnék kiemelni, mert fontos. Nem egymással fogunk versenyezni, hanem egymásért, hogy mindenki úgy menjen haza, hogy Bánkra szeretnék a következő évben is visszajönni erre a találkozóra. Mindenkinek utólag is köszönöm a megkeresést, történt akármilyen formában. Őszintén beismerem, hogy egy nappal előtte legszívesebben elutaznék valami tengerre, s oda-vissza átúsznám, mert kicsúsztak a dolgok a kezeim közül :D túl sokan jeleztek vissza, hogy szeretnének jönni. Ezért lesz velünk erdész, vadőr, polgármester kísérőnek + a bánki házi, hogy ha már így bejelentkezett a média, ne valljunk szégyent.

Lesz egy felejthetetlen pillanat, amiért érdemes élni. A 30 táncos hölgy ahhoz fog pózolni, ahogy a láncfűrészesek rárántanak, s mindezt filmre veszem. Ilyen felvétel még soha nem készült. Előre nem tudom megjósolni hány láncfűrészes, fűkaszás lesz jelen, de ha már nem tudjuk őket elhelyezni, akkor mindet hazaviszem.

  • Nem lehet hozzászólni
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.