Gitározni is úgy szoktam, hogy lépek ki a ritmusból, egyre lassabb, hangonként lépek, nyújtom egyre jobban de csak nem akarnak elfogyni a hangok, még egy kis zöngetést neki nyomatékul de azt egy riffel lehalkítom és kicsengetem, kisípolom az utolsó hangot és egy mélyebb, kitartott akkorddal bezárom, azaz mégsem mert hagyom hogy zúgjon, begerjedjen és még odanyomok neki egy pöttyet, párosan szép az élet kis magasabb hangot és már csak a húrok zengenek maguktól, az gerjed össze, de azt is jó hallgatni, amíg meg nem szólal a cin.
Cin, cin, cin páttu, páttu, döm-döm-döm......

Ahogy leviszem a hangsúlyt ezzel jelezve, hogy most jön a mondat vége, akkor jut eszembe még egy apróság, ami nélkül nem lenne kerek az egész. De ahogy fejtegetem eszembe jut más is, amit még fontosnak tartok, hogy közöljem és minden egyes újabb gondolat magával hoz egy másikat, mint az előrecsomagolt kéztörlő. Egyszer ha belefogok csak akkor lesz véga ha kifogy az adagolóból, addig is ha kiveszek egy gondolatot a fejemből, már mindjárt ott egy másiknak a sarka és újragondolom az egészet.