2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Bánki láncfűrészes találkozó: összefoglaló

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Legelőször is szeretném megköszönni a feleségemnek a háttértámogatást, s a sok elvégzett munkát, mert bárki bármit kiejtett a száján, ő tüsténkedett.

Péntek délben a két fiammal, a hangosítással, s egy nagy katonai sátorral letelepedtünk a helyszínre.

www.bankitabor.hu.

Az első, aki megérkezett egy kamionnyi cuccal az Fuxtec elvtárs volt :D
Na onnantól már semmi sem stimmelt a kiírt programtervezethez képest, s ezt pozitívumként jegyezném meg, mert nagyon sokat kellett improvizálni :DDD

A következő befutó Balázs, mindenki más néven ismeri, egy punk csávó, aki külsőre se nem punk, se nem rigoletto, de elég látványos a Wolksvagen kisbusszal, ami matt fekete, Makita táskarádió, s a kisbusz tele régi láncfűrészekkel, s abból a kínálatból én a Danarm-ba szerettem bele, jó kis kütyü a maga 110 köbcentijével, de a tyúktub csatornámon lehet látni a járgányt, ahogy szandálban rárántok.

Számomra a péntek délután, este, hajnal volt a legemlékezetesebb. Csak hárman voltunk, s a gyerekek, Fuxi is hozta a fiát, szólt a zene, elkezdtünk sörözgetni, lazán dumálgatni, aztán az egész átment a késő éjszakába, s valaki dj. módjára hajnalig a szabadtéri asztalnál tartott bennünket. Fuxi csirkét sütögetett grillen, s olyan témákat boncolgattunk, amit még házastársak sem nagyon, hálószobatitkok, német hangalámondásos retro pornófilmek.
Az egészben a csodálatos az volt, hogy ott ült velem szemben egy cég vezetője, aki képvisel egy márkanevet, s nem ilyen befeszülős, meg tartjuk magunkat a szigorú marketinghez, mint a nagynevű cégek, hogy belépő, lángos öccáz, sör megint csak kiakasztó áron csapolva, szódázva.

Itt nem ez ment, megjött Fuxtec, s rögtön sörrel nyitott, meg egy üveg Tokaival, megjött Balázs egy láda sörrel, aztán gyorsan elszaladtunk a faluba egy tálca sörért még, mert az a boltban a fagyasztóban el volt téve előre. Ez volt a felvezetés.

Az igazi, s kellemes programok szombatra ígérkeztek, mint fakitermelés az erdőn, vagy, hogy jönnek az UAZ-ok, s hozzák a fát, focimeccs, vaddisznó, halászlé, pácolt kecske grillen.
Ebből semmi sem valósult meg :DDD de minden más, ami megvalósult, az baromi emlékezetes marad. Elég, ha előre annyit leírok, hogy jött a labdarúgó játékvezető, de nem voltak játékosok, mert előtte szakadt az eső, sokan hazamentek, akik meg maradtak inkább egymással nem mérkőzni akartak, hanem beszélgetni, mint emberek. A játékvezető sajnálta, mondtam neki baxni rá, már én is ráhangolódtam, hogy futkározok egy jót a pályán, s utána üvöltözök vele, hogy hülye bíró, ez van, ülj le, igyál egy sört. Olyan sikeres volt, hogy elindult haza, de később tudtam meg, hogy teljesen más kapun ment be, s ott néztek rá hülyén :DDD

Szombat hajnal 3-kor még az asztalnál ültünk Fuxival, s Balázzsal, baromi nagyokat vihogva, szinte egymás térdét csapkodtuk, s akkor jött a feketeleves. A beígért vaddisznó, s halászlé története. Éjszakánként az udvaron alszom egy matracon, a csillagos ég alatt, a lövésekre mindig felébredek, de már egy hete nem puffogtatott senki. Napok óta 4 vadász rajta volt az ügyön, s folyamatosan hívogattam őket, hogy gyerekek, hol az a vadkan?
Mondták, hogy nincs, hiába mentek ki, nem tudtak lőni semmit. Oké mondom, akkor mentsetek ki szarvassal, vagy bármi vaddal. Nincs a vadásztársaság hűtőkamrájában semmi, tök üres. A bánki horgászegyesület felajánlott 5db pontyot a halászléhez. Ők is szabadkoztak, hogy egy hét alatt nem, hogy 1db pontyot nem fogtak, de még egy csikóhalat sem.

Szombat hajnalban éppen kidőltem 3h-kor, amikor hívott a vadász, hogy figyu, ez vészhelyzet, gyere reggel 6-ra hozzám, s elmegyünk egy tanyagazdához disznót vágni, hisz az embereknek enni kell adni. Nem volt mit tenni, mondtam Balázsnak, hogy ha törik, ha szakad, reggel 6-ra ott kell lennem, gyalogolni nem szeretnék, vigyél át :D még nem tudta mit vállal be, nagyon nehezen de sikerült felébresztenem 2 óra alvás után, de nem ébredt fel. Gyorsan hazaszaladtunk kávézni hozzám, aztán a vadászhoz, aki szintén aludt. Szabadkozott, hogy aratás van, s hajnaltól késő estig vezeti a teherautót, ilyenkor mindenkinek minden azonnal kell. Balázs visszament a táborba pihenni, én a vadásszal a tanyára. Frankó meglepetésben volt részem. A tanyagazda friss volt, mint a ma kelt csibe, s kinyitotta az ólajtót, hogy na fiatalember, fogja le a disznót és megbököm. Érted, azt sem tudtam melyik bolygón vagyok, egy rongybábúnak éreztem magam, s akkor tartsak a földön egy 50-60 kilós malacot?

Végül sikerült, de mialatt kimúlt, hát a vadászgyerek is elpillázott, meg én is, mármint kicsit bealudtunk. De azért meglett a disznó. Az egész láncfűrészes találkozónak ez volt a legkeményebb része. A disznót bevittük a táborba, s a vadász szó szerint félig aludva, de rutinból 15 perc alatt megnyúzta. Én meg olyan rosszul voltam a tegnap esti sörözéstől, hogy gyorsan innom kellett valamit. Húzóra egy tájjelegű főzet meg egy hideg sör, s már meg is ráztam magam, kezdődhet a buli. Láncfűrészes találkozó, fa az nincs, na jó, enni már lesz mit, az emberek, akiknek a kezem alá kértem, hogy dolgozzanak, sorban érkeztek. Kubi hozta az üstöt, Orsi a falu főszakácsa (igen), már egy nappal előtte bepácolta a kecskéket valami 20 féle fűszerbe, amit a végén nem sikerült megenni, mert nem vittem le a grill tárcsát, mivel Fuxi hozta a sajátját, de valamikor szombaton lelépett, s így este inkább rendeltünk pizzát, mert már senki sem akart a hideg sörök elől elmozdulni. De szép kerek mondat volt :DDD

Az egyik befagyasztott, bepácolt kecskét végül Samsam vitte haza, akitől ajándokul kaptam a Fuxtec 6150-es láncfűrészt. De már megint hozom a formámat, csapongó stílusommal, mert nem időrendben haladok. Oké, ebéd, befut a polgármester, meg előtte már egy rakat ember, akiket csak az internetről ismertem, s rengeteg meglepetés. A találkozó után mindenki azt kérdezte hányan voltatok? Akkor leírom pár mondatban, nem tudom. Pénteken is jöttek ki hozzánk látogatóba pálinkával (köszi Zoli :D ) na attól ki is dőltem. Felcímkézve, diósjenői kisüsti, alatta a neve.

Az egész találkozó a maga hibáival, s a meg nem történt, de végül akármibe forduló dolgaival, az éjszakai beszélgetések felülmúlta a hibákat. Eleve egy hirtelen jött ötlet volt, a facebook megosztások, Erdő-Mező online, Fatáj Online, a Fuxtec.hu rásegített. S Balázs írta le a lényeget, nem a mennyiség, hanem a minőség volt a lényeg. Nagyon jó emberekkel sikerült találkoznom, olyen korrektségekkel, amit a hétköznapi életben nem tapasztalok.

Hja, külön köszönet a két titkos ügynöknek, akik szintén megjelentek, úgy is tudják ők, hogy kikről beszélek, pár másodpercig felbukkantak Doki sörnyitós videóján. Nem titkos ügynökök voltak, de eljöttek egy közeli faluból, a magasabbik biztos, s hozzájárultak a közös költségünkhöz, amit eleve egy tombolával szerettem volna lerendezni, de olvashattátok. Kaptam tőlük néhány jótanácsot a szervezéssel kapcsolatban, mesélték a motoros találkozót, hogy ők is belefogtak, stb. Utólag is köszönöm nekik, amit az asztalra leraktak, meg mindenkinek, aki komolyan vette a közös költség felvetést. A tombola ugyanúgy elmaradt, mint a fakitermelés az erdőn, a vaddisznó, a meccs a fűkaszások ellen, de minden gazdára talált, amit az asztalra raktatok. Mindenkinek azt mondtam, hogy ha ránéz, s azt mondja én ezt tudom használni az életemben, akkor vedd magadhoz, és hasznosítsd.

A szombat délután, ebéd letudva, s még volt néhány befutó, akinek sopánkodtam a kihűlt ebéd miatt, meg hogy a táborból egy héttel ezelőtt ellopták a gázpalackot, s nincs min megmelegíteni, kicsit esett is az eső, a katlanba begyújtani nem lehetett, de így is azt mondták, hogy finom volt. Az elmaradt meccset a fűkaszások ellen a vállalhatatlan videókkal pótoltuk. Tényleg azt mondom, hogy sokkal fantasztikusabb volt így, az összes hibájával, mint, ha belefutottunk volna egy nagynevű cég rendezvényébe, vagy ők vállalják fel. Ott nem lehetett volna hibázni, s eleve nézők lehettünk volna csak.

S, akkor jöjjön a szombat este + egy kis helyzetjelentés. Éppen Csiga borát iszogatom, mert, amit Fuxi hozott, azt a nejem a jó ízlésével lenyúlta. Viszont cserébe azt a zenét hallgatom, amivel Fuxi nem tudott megbirkózni, esténként azóta arra alszom el. No mindegy. Fuxi lelépett, a tabletet ott hagyta, állítólag visszajött érte, de senki sem látta. Megint csak a nagyon kemény mag maradt, amit érdemes volt elvetni. Samsam-al leültünk a betonplacc közepén 8 sörrel beszélgetni, már sötétedett. Olyan történeteket mesélt magáról, hogy másnap este, amikor a nejemnek elmeséltem, elbőgtem magam. Nem szégyellem bevallani. Ilyen emberekkel megismerkedni, s hogy így kitárulkozik, hát nem egy éjjel nappal Budapest.
Utólag is köszönöm azt az 1-2 órát, amit a betonplaccon törökülésben végigbeszéltünk, hatalmas élmény volt.

Jó, oké, most a magam szemszögéből így az egészet átlátva, meg utólag elmesélve nem jön át, aki eljött mindenki másképp távozott, kivéve a nagyon durva kemény magot. Rájuk azt lehet mondani, hogy eléggé összenőttünk egymással, mert olyan lelki dolgokat osztottunk meg, amit az ember általában titkol a másik elől. Zárszóként annyi, hogy ez nem egy láncfűrészes találkozó volt valójában, hanem amire vágytunk. Emberekkel találkozni. Jött Fuxi az arzenállal, majd látjátok a videón, hogy milyen frappánsan előkészítette, fatörzsek az asztalon, abban egy fejsze, pedig nem is kirakatrendező. Balázs a régi láncfűrészeivel, hát mondtam is neki, hogy kizárt, hogy ezeket erdőre tervezték, mert némelyik olyan, mint az oldtimer autók, csodaszépek, s még működnek. De tudod mit Balázs? Te megkérdezted tőlem, hogy publikus lehet a videó, ahogy táncolok? Én megkérdezem most tőled, hogy publikus lehet a neved? Vágod csótány? Reinhofer Balázs. Ennyi :DDD

S, hogy miről szólt a vasárnap? Arról, ami benne volt a programtervezetben, mindenki elhúzott haza a picsába :DDD s a megfogalmazásomból már érthető, hogy ez tényleg nem egy szokványos láncfűrészes verseny volt. Itt emberek voltak jelen, nem egy cég, hiába a Fuxtec volt a házigazdi, azért nem mindennapi figura. A nagynevű cégekkel nem tudnék így lazulni.
Úgyhogy Fuxtec, és mindenki, aki elhozta a láncfűrészét megmérettetni a Makitámmal szemben, őszintén bevallom, alulmaradtam. Teljesen lehengereltetek.

A jövőt illetően annyi, hogy természetesen Dokinak tartozok egy olyan videóval, amit csak ő nézhet meg, nyugi meglesz. Továbbá 2015-ben ugyanitt, de már januárban meghirdetem, mert ez a rövid 3-4 hét nem volt elég a felkészülésre, ez az első ásónyom volt. Tanultam a hibából, amit elkövettem, s köszönöm, ha valaki nem azzal talál meg a 3 napos rendezvény után, hogy mi volt rossz. Jövőre jobb lesz, Fuxit tutira ráveszem, hogy maradjon végig, mert kicsit kielégületlen vagyok :DDD egy második kör duma, kitárulkozás még jólesett volna, de így alakult.

Tudom, hogy sokan az anyagi helyzetükhöz mérten nem engedhették meg, vagy nem kaptak szabadságot, s elnézést, hogy most nem tudom ki hívott fel, de elmondta, hogy úton voltak éppen, de lerohadt az autó, s mennek haza, vissza, ennél nincs szomorúbb.
Biztos vagyok benne, hogy a 2015-ös láncfűrészes, fűkaszás találkozó is hatalmas buktatókkal fog járni, minden ilyen rendezvény erről szól, amikor sok emberrel kell dolgozni, koordinálni. A legapróbb változás is végzetes, mint a vaddisznó, halászlé, s hogy nincs fa, de ez akkor is kibaszott jó volt, s mindenki így ment haza.

Köszönöm.

Holnap kapjátok a nagy (vágott) videót, nem titkoltan Fuxtec orientált, hisz ő volt jelen, mint cég, képviseltette magát, s a Balázs a régi láncfűrészeivel.

Hja, és ezt lesd, egy profi videós, meg köszi, hogy eljöttetek.

[Bánkon zúgtak a fűrészek – Videó és képek a fűkaszások és láncfűrészesek találkozójáról (VIDEÓ, KÉPEK)]

[Tyúktub csatornám, ahol fellelhetőek a vállalhatatlan pillanatok is. Vágod csótány?]

  • Nem lehet hozzászólni
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.