Porféta

Éjjel álmodtam, nem szokványosat, minden éjjel álmodom, nem mondom, hogy prófécikusat, de ez az volt. Ritka. Nyáron a nagyobbik fiammal kint alszunk az udvaron a bungiban. Álmomban először hóesést láttam, majd a hókristályok a levegőben összeálltak egy fehér lovassá, szikrázott a fehérségtől, s felemelt a levegőbe. Úgy ébredtem, hogy basszus, minden éjjel szeretnék ilyet álmodni, vagy most történjen meg velem. Elvitt magával egy másik bolygóra, csak az energiát éreztem, ami felemelt a földről, s kiragadott innen, ahol minden olyan kicsinyes és logikus. Van pénzed? Milyen és mekkora autód van? Mekkora házat építettél? Ki segített be? Hitelre vagy anyád, s apád? Kefélsz még a férjeddel, vagy csak színlelitek, hogy házasságban éltek? Mekkora vagyonod és tekintélyed van a halandó emberek előtt? Te vagy a kiskakas a saját szemétdombon?

Évekkel ezelőtt, amikor már házas voltam, s megszületett Levente, álmodtam elég sokat az apokalipszisről. Durva és izzadós álmok voltak, s nem értettem, hogy miért kell nekem ilyeneket álmodni? Másról szeretnék, és szerintem bőven hülye az, aki képes könyvet írni a tudatos álmokról. Az álmokat nem lehet befolyásolni. Ahogy a halált sem. Tudatos halál van, az, aki öngyilkosságra készül, mert már nem lát más megoldást. De tudatos álom? Ki az, aki ennek bedől, s elhiszi? Amilyen hiszékenyek az emberek, s még a legtanultabb, legokosabb is elhiszi, hogy Bajnai az Obama 2.0, a Hope, a remény, s elmennek rá szavazni. Orbán, Gyurcsány, Vona, S Bajnai meg összevihognak a zsinagógában, hogy ezek mekkora állatok, még mindig képesek elhinni, hogy van választásuk.

Először repülőket láttam, sokat, fekete volt az ég tőlük. Majd olyan emberekkel találkoztam, akik nem a földről valók, s készülődtek elmenni, hogy itt hagyjanak bennünket. Észrecvettem, hogy elég közéjük vegyülni, s magukkal visznek. Persze kiszúrtak azonnal, s döntés elé állítottak. Láttam a nejemet, s a két fiamat. Itt akarod hagyni őket? Mutassatok nekem fényképeket arról, hogy honnan jöttetek? Mutattak, de ugyanaz volt, mondom ez akár a föld is lehet. Mi a garancia, hogy elvisztek? Elkezdtek repülni, s a tömeg magával vitt a levegőbe. Na az leírhatatlanul jó érzés volt, végre megszabadultam mindentől, száguldás a végtelenbe.
Visszafordultam, mert észleltem, hogy a kisebbik fiam egyedül van, s bajban. Azonnal felébredtem.

Fájt a gyomrom, gyomorsav túltengés, akármilyen óvatos vagyok néha befigyel. Gyógyszert kerülöm, szódabikarbóna egy pohár oldat, hátha elmúlik. A telefonom a nagyobbik fiamnál volt, este elment Balassagyarmatra táncházba, s a 4 órási hajnali busszal indult haza.
Nem tudtam mennyi az idő, nem volt nálam a Nokia 3310, hogy megnézzem. Bekaptam egy Frontint, hogy elaludjak. A gyomrom egyre jobban fájt, másnap derült ki, hogy az esti pizza csípős kolbász. Nem múlt a fájdalom, az ügyeletre nem akartam bemenni, mert már volt velük tapasztalatom. Érzéketlenek, akár egy vágóhíd, és felelőssé tesznek, hogy felébresztetted őket. Bezzeg, ha Kiszel Tünde lennék körbe táncolnának, hogy mit adhatok? A fájdalom csak erősödött, még szódabikarbóna, nem akartam magam begyógyszerezni, tököm sem tudja, hogy mik vannak a görcsoldókban, s fájdalomcsillapítókban. Bekaptam még egy Frontint. Elaludtam, a nejem ébresztett 4:10-kor, hogy menjek Rétságra a gyerekért, jön Gyarmatról a busszal. Beálltam a megbeszélt helyre a parkolóba, sehol senki. Több busz is elment, s megérkezett. A fülemben volt, hogy lehet a busz Romhány irányába kerül, ezért vártam.
Sehol senki, 5:10-kor már olyan mérges voltam a mínusz 10 fokban ülve, hogy beindítottam a Hondát, gyííí! Útközben hívott a nejem, hogy hol vagy? S a gyerek? Mindjárt otthon vagyok, már itt vagyok az utcában.

A gyerek elaludt a buszon, s mire a nejem felhívta már túl volt Vácon. Visszafeküdtem aludni, s átadtam a kormányt a nejemnek. Aludtam, amikor megérkeztek. Kimerült voltam, mert nem sokat aludtam éjjel a gyomorfájdalom miatt. Akkor is aludtam, amikor a nejem behozta a kávét, a fiam meg akkor aludt el. Szép vasárnap, szakad a hó, mit kezdjünk a téllel?
Egyetlen laptop van mára javításra. Nincs kedvem filmet nézni, belekezdek és az első 5 perc után tudom, hogy mi a vége. Már annyi filmet láttam, hogy meg kell, hogy üsse a mércét. Nincs kedvem inni, nincs kedvem enni, sem cigarettázni. Nincsenek céljaim, a napsütést várom, április, május. Nincs kedvem a szexhez, nincs kedvem semmihez, de azt is csak nagyon nehezen, s még csak hírből sem ismerem a téli depressziót. Mindent magára hagyok, s elengedem. Történjen meg, jöjjenek az energiavámpírok.

A fészbukon sem lájkolok semmit és senkit, unalmas, egyszemélyes show műsor, kirakod a napi bölcsességeidet és nem kíváncsi rá senki. Farsang? Az van, nagy ívben kerülöm az ostoba szülőket, nem megyek el, a nejem is csak panaszkodott, elkísérte a kisebbik gyereket. A nagyobbik fellépett, ő volt a dj. Lagymatag buli volt, nem a fiam miatt, ő mindent beleadott. Kijött a bungiba, s elmesélte, hogy a legrosszabb az volt, amikor felmentek mellé a színpadra, s telefonról hallgatták a zenét egymás füléhez. Nem a fiammal van baj, csak baj van az emberekkel. Már nincs az, hogy csavard fel a szőnyeget, nem tudnak önfeledten táncolni. Nemrég voltunk egy klubban, én csak a technikát pakoltam össze, megszólalt, de senki sem táncolt. A zenével nem volt baj, az volt, amit kértek és szerettek. A főszervező velem egykorú volt, beraktam neki egy Hungária számot és együtt tviszteltünk, mindenki hülyének nézett bennünket, ahogy roptuk. Már nincs is szőnyeg, amit fel lehetne csavarni. Nihil, ostoba nihil, egy nagy lila köcsögség, és szar.

Álmomban, döntéskényszerben voltam, helyzet elé állítottak, hogy vagy velük megyek, vagy maradok a családommal. Persze, hogy visszafordulta félúton, pedig már elindultam.
Azt hittem álom, nem a családomról volt szó. Erről a helyről, ahol semmi keresnivalóm. Egy őszinte ember mit kezd magával a sok képmutató között? Vagy nehezet ettem.
Mindenki okos, mutatja magát valaminek, ami nem is, még a legcsóróbb is, aki hajléktalan, még ő is képes jó színben feltűntetni magát, s hogy nem érdemelte meg a sorsát. Így már imádkozni sem tudok. Ez a világ, ami nem is létezik, mert mindenki jólétben és fedhetetlenségben virít, már annyira lejáratta magát, miszerint senkinek nincs gyenge pontja, hibája, hogy elvágyódom innen egy hibás és természetes világba, ahol az őszinteség uralkodik, s nem kell másnak mutatnom magam. Egyelőre még itt vagyok, kitartok, néha írok ilyen faszságokat, amit nem kell komolyan venni.

A hozzászólásokkal meg kár lenne elvenni az élét egy ilyen fasza kis posztnak, hogy én ugyan nem tettem volna ezt meg ezt, vagy jobban csináltam volna, vagy guga menj a picsába. Már rég ott vagyok, ha akartok gyertek utánam, ehhez nem kell komment
Tavasszal kezdünk újra filmezni. Az Élő kovácsműhely reklámjait, a gugadobozt, lehet lesz újra gugaponthu, de mivel minden posztot filmecskével zárok, így egyelőre magamat ismétlem: [Bánki pánki 6. rész]