Ring a song

Vetül az árnyék, s nem félsz tőle, szokni kell a gondolatot, hogy ne ijedj meg a saját árnyékodtól. Dátumokkal, napokkal nem vagyok jóban, soha nem tudom milyen nap van, vagy a nejemet kérdezem meg reggel, vagy a pontosido.hu oldja meg a problémámat, vagy az automatikus időszinkronizáció internetes időkiszolgálóval, mint a time.windows.com.
2003-as gépem van, 1.7 Celeron, már rég lecserélhettem volna, de a next gép is csak annyit tudna, mint, amin most pötyögök. Ezen csak a dátumot, időt kell beállítani, mert kontakthibás az alaplap. Emiatt nem válok meg tőle.

2012 nyarán Diósjenőn jártam, idős házaspár, a probléma ugyanaz, kínai tápegység által kikészített minden belső szerv. Olyasmiből éltek, hogy, ha el szeretnél adni egy házat, akkor be kell vizsgáltatni, hogy mennyire zöldenergiás. Mennyi hő szökik meg ilyenek. A gép 2008-as dátummal indult minden alkalommal, s a nyomtatványkitöltő program is azt a dátumot vette. Elmagyaráztam nekik, hogy, ha nem akarnak rá költeni, akkor miután a Windows betöltött, állítsák be a dátumot, időszinkron, stb. Megfogadták a tanácsom. Közben a férfi elhalálozott. Ma találkoztam a feleségével. Semmit sem tudva az előzményekről, Bánkon, mert a gyermekei magukhoz vették, ápolásra szorul. Kézcsókom, hogy tetszik lenni? Nem jól!
A kérdést nem boncolgattam tovább, mert valami volt a levegőben, amiről nem szerettem volna tudni. Később a rokon, aki hívott, mindent elmondott.

Mt 6,34
Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.

46 éves vagyok, keményen megőszültem, ezért vagyok kopasz, de mostanában punk. Régebben olyan hippi voltam, mint a rasta pulikutya, sok gond volt a hajammal, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget, hogy miként nézek ki. Csak mostanában kezdek azzá válni, aki vagyok. Kopasz azért lettem, mert zavart a hajam, akár a drót, sűrű, göndör, és korpás.
Hosszú évek óta a nejem nyírja a hajamat. Kértem tőle, hogy most vegyük punkosra a figurát, már megengedhetem magamnak a koromból fakadóan, bátran leszarok mindenkit, hogy mit gondol rólam. A falu nem téma, az ügyfelek, önkormányzatok, iskolák, cégek, vállalkozók. Ez volt a nejem első kérdése. Azt válaszoltam, hogy nem a taréj számít a fejem tetején, hanem a munkám, akik ismernek, már nem kérdeznek semmit. Azt is szerettem volna, hogy bugyikékre fessem azt a punk taréjt, a nejemnek sok volt, én meg meg tanultam kompromisszumokat kötni. Így nem kék lett, csak néha látszik, hogy őszülök. A koromról nem veszek tudomást, 1967 december elsején születtem, nyilas, apám egyszer azt mondta, hogy te vezetőnek születtél. Bejött, a családomat vezetem. Apám vagy 3 alkalommal nősült, voltak élettársai, minden házasságból gyerkőcök, akikkel nem tartok kapcsolatot. Nem a harag miatt, nincs rá igény. Évek óta nem keressük egymást. Majd, ha valami tragikum, és örökölni kell. Már rég lefektettem, hogy sem apám, sem anyám temetésére nem megyek el, s nem is szeretnék örökölni semmit, mindenem megvan. A temetés meg csak egy szertartás.
Az emlék, amit róluk őrzök majd meg, megint más. Szeretem őket, nehéz kezdet volt, mert dobáltak ide-oda, senki sem volt kíváncsi rám, ez nem egy szokásos család. Nem fogok marakodni a koncon, ami utánuk megmarad, azokra bízom, akik majd marakodni fognak.

2012 őszén, nem tudom a dátumot, de a két gyereket kirángattam az iskolából, vettem egy gps-t (magyar hangja Eszter), s először Debrecenbe mentünk Pocilacihoz. Improvizáltam, nem tudott róla előre, fontos volt, találkoznunk kellett. Ezt csak ő tudja, hogy miért. Semmi illegális, Istenről volt szó. Aztán irány Gyula a szülővárosom. Régebben, ha lementünk, mindenkit körbejártunk. Az összes rokont. Unalom, szánalom, panasz a másik rokonra, kurvára elegem lett belőle. Letettem az autót anyámnál, s mondtam neki, hogy nem vagyok kíváncsi senki nyomorára, ha valaki találkozni szeretne velem, idejön. Gyorsan benyomtam néhány pálinkát, nehogy autóba tudjak ülni. Utána elvettem a húgom fiának a kerékpárját, magamhoz szabtam az ülést, és betekertem a városba, mert, hogy anyám tanyán lakik. Megkerestem Péé Céét. Ő kíváncsi volt rám, én is rá, s ezer éve nem találkoztunk, utoljára akkor, amikor leszereltünk, együtt voltunk katonák. Rövid kettő sör mellett jót beszélgettünk, ha legközelebb lemegyek a helyzet ugyanez. Egyetlen rokonomat sem keresem fel, már próbálkoztam. Soha nem hívnak, nem írnak, nem keresnek.

Anyám tanyája iker, van szomszédja, egy hosszú ház, a másik felében lakik egy házaspár, és Andrea a gyerekével, s a mostani élettársával, akibe pubertásként belepistultam, szerelmes voltam. Az anyja is jó bige volt. Haverok kijártak hozzám a tanyára, Böce, Csiga, és Robi. Zenekarunk volt, a kiserdőben zenéltünk. Sok pia, bográcsos, móka. Andrea anyja sokat lógott velünk, de nem mertem megkörnyékezni, hogy meghúzzam, mert férje volt, aki a szomszédom. Mikor utoljára lent voltam a gyerkőcökkel, s már elég pálinkát ittunk, rákérdeztem, hogy miként vagy a férjeddel? Elmondta. Amióta odaköltöztek a szomszédba, nincs közöttük semmi, s csak is azért lógott velünk, hátha valamelyikünk meghúzza a ravaszt. Baszki. Mekkora tévhitben éltem. Elhidegültek egymástól, csak egy háztartásban élnek, s külön kasszán, semmi közük nincs egymáshoz, a külvilágnak szánják, s mindenki elhiszi róluk, hogy férj és feleség. Soha nem voltak azok.

A lányát Andreát sokszor áthívtam, hogy hallgassa meg az új számunkat. Leült, s elkezdődött a szám. Nem hatotta meg, romantikus Valentin beállítottságú volt. Én nem, és neki sem jött össze az élet. Elbukott. Veszett a családja, a háza, s a gyerekkel visszaköltözött az anyja házába, akinek a férje nem is férj. Micsoda egy elkúrt világban élünk, képmutatás.

Ma járt a bungiban egy fickó, behozta a gépet, de nem arról beszélt. Én a melóra koncentráltam, ő meg a bánkiakra panaszkodott, s ő is bánki. Nem akartam rászólni, hogy hagyjál már, hogy a munkát elvégezzem, egy idő múlva sikerült kirekesztenem őt az agyamból, hiába beszélt, meg sem hallottam, hogy mennyire kibasztak vele.
Ő is elvált, bánki a felesége, most lett a falu rossza. Arra még nem jöttem rá, hogy miként lehet a falu jójának lenni, de ezt már nem is keresem. Ingerszegény környezet, minden felnagyítódik, még az is, hogy kinek mekkora a farka. Ha kicsi, akkor azzal ellensúlyozza, hogy beugat, ha problémája van, szintén beugat.

Ma Boheme (1870)
Mentem, két öklöm két ronggyá rohadt zsebemben.
A köpeny vállamon már eszmévé szakadt.
Szolgáltalak, Múzsám, menvén az ég alatt,
s nem álmodott még hejh! szerelmet senki szebben!
Arthur Rimbaud (1854-1891)

A nyagybátyám 25 év színlelt házasság után vált el, amikor utoljára találkoztunk a gyulai vasúti pályaudvaron, már annyira kész volt, hogy egyetlen ujját sem tudta megmozdítani. Még is engem baszott le, hogy ne dohányozzak, mert az káros.

Akkor még süldő voltam, ebből is látszik, hogy mióta nem láttam, apámmal sem beszél, apám sem vele, nem harag, csak a kietlen nihilt hordozzák, ezt örököltem tőlük.

Apámnak volt egy élettársa, elköltözött hozzá Váriba. A hölgy rákos lett, a szegedi kórházba került, apám előtte felhívott és csak a panaszáradat. Felhívtam a szegedi kórházat, kapcsolták a hölgyet, nem tudtam, hogy halálán van. Elmondtam neki apám panaszait, hogy nem szeret vele, mert ez és ez, amit ők együtt soha nem beszéltek meg. A hölgy ezzel a tudattal halt meg, s távozott a kerek világból, hogy apám nem szerette. Utána apám baszott le, hogy miért mondtam el neki? Mert beszélt vele még utoljára telefonon, és sírt. Kinek a dolga lenne őszintének lenni? Vagy felrúgni a gecibe azt, ami nem is létezik valójában?

Egy biztos, az én két fiam az ilyen problémák elől megmenekült. Nincs szerető, nincs félrekefélés. Nincs érzelmi labilitás. A nejem az, aki, és én is. Már vállaljuk egymás hülyeségeit. A nejemnek nem tudom bemutatni a legdurvább arcomat, mert még annál is képes rosszabbat gondolni rólam, így fogadott el. Ha valami gondom van, a szemébe mondom. Ha látom, mert látom rajta, akkor rákérdezek. Ismerjük egymást. Csak a buktatók vannak, amit együtt vészelünk át. Nem szeretnék gazdag és jómódú ember lenni, mert, akiket ismerek, a pénz választotta szét őket. Bennünket Isten tart össze és az, hogy nyomorultak vagyunk. Már hozzászoktam, hogy mindenki megvet, akinek nincs férje, vagy felesége, és be kell osztani karácsonykor, hogy hova, melyik nagyihoz vigyük a gyerkőcöket. A mérce, hogy karácsonykor ki mennyit költött, aztán megy a szemétbe, egymással mit sem törődve. A karácsony Jézus születésnapja, amire rohadtul nem kíváncsi senki. Ami a lényeg, hogy kötényben ringatja a farát, nézd, mit főztem, kiposztolja a fészbukra, s aztán a picsa sem lájkolja, lévén közösségi oldal, de a vendégek felzabálják. Finom volt, az élet erről szól.

Ha meg nem, akkor miről? Mi az érték, mi az erkölcs, mérce, cél? Hova tartasz?
Vegyünk vér vagy vizeletmintát, hogy kiderítsük?
Jobb embernek lenni, vagy nem?
Nem.
Mindenki ember, s, ha van olyan, hogy jobb ember, báááhhhh, baszki, nem csípi a szemed?

A hozzászólásokkal meg kár lenne elvenni az élét egy ilyen fasza kis posztnak, hogy én ugyan nem tettem volna ezt meg ezt, vagy jobban csináltam volna, vagy guga menj a picsába. Már rég ott vagyok, ha akartok gyertek utánam, ehhez nem kell komment
Tavasszal kezdünk újra filmezni. Az Élő kovácsműhely reklámjait, a gugadobozt, lehet lesz újra gugaponthu, de mivel minden posztot filmecskével zárok, így egyelőre magamat ismétlem: vagy is lófaszt, ideje felébredni, bár David Icke páholytag és terel egy irányba, elmondja az igazságot, de csak is a felét. Vonzó, építő, felkavaró, s még is mire mész egy féligazsággal? [féligasság on]