A tél nem a barátom, a nyári hőségre vagyok kondicionálva. Hiányzik a napfény, és az, hogy egy szál gatyában flangáljak az udvaron. Télen mindig megfogadom, hogy az egész családdal elköltözünk egy szigetre, s a problémák halmazát leredukáljuk a napi étkezés biztosítására. Tengerparton nincs éhezés, horgászat, rákászat, fürdőzés, kék lagúna.
Volt egy régi Dakar verseny, az egyik résztvevő kint maradt. Láttam vele egy riportot, eartship építkezésre tanította a helybélieket és hulladékhasznosításból élt. A jóléti földrészekről oda exportálják a szemetet és a műszaki cikkeket, amik már nem működnek (zöld gondolkodás, mindegy csak ne kelljen látniuk a saját szemetüket).
Riporter megkérdezte, hogy miért nincs légkondi az irodájában? Magyarországon már fagyoskodtam eleget, a meleggel nincs semmi problémám.

Latyak és tükörjég minden, hegyen lakunk, lemenni még működik, de a feljövetel már nem garantált. Legurultam a szelektívhez, megpakoltam a kocsi hátulját kartonnal, majd úgy, hogy a két visszapillantóra bízva magam, elindultam. Nekifutottam többször is az emelkedőnek. Fakormányos, automataváltós kis hülye sportkocsi, csak is azért vettük meg, mert az volt az első, amibe a nejem beült és elmosolyodott. Fontos vételi szempont. Szívem szerint vagy parancsnoki UAZ-al járnék, vagy platós UAZ-al, átmegy a szántáson, az erdőn és mindenen. Sportkocsival az ember tükörjégen ne bűvészkedjen. Nem sikerült az emelkedőn felmenni. Visszatolattam, elmentem más irányba, aztán mikor már jó lettem volna, jött velem szemben a kukás autó. Dicséretes, harmadik hete nem láttam, csak a csekk jött tőlük. Ők is ritkán merészkednek fel ilyen időben. Úgy vannak vele, hogy nyaralóterület, alig lakják, majd megoldjuk, ahogy tudjuk. Mögöttem egy kilométeres szakasz, vissza kellett volna tolatnom. Kiszálltam az autóból s mondtam neki, hogy pár házat, ha visszatolat, ott parkolok, ahol az előbb a kukát kiürítették. Ez kb. 100 méter. 3-4 házat visszatolatott, majd ingerülten integetni kezdett, hogy még meddig? Mit nem lehet azon érteni, hogy ahol a kukát ürítette? Itt nem lehet félreállnom, magas a hófal, az ürge tajtékzott, de végre eljutott az agyáig. Beálltam a helyemre, amit alaposan letúrtam, de alatta lefagyva, latyak folyt rá és a kocsi segge kicsúszott az útra újra. Tolatok, megint előre, s a kukások frusztráltan elmentek.

Hétfő van, napok óta ki sem tettem a lábam, maximum a diszkontba megyek le léböjtkúráért, hétfőn zárva. Jártam a nejemmel Rétságon, végre látok embereket, autók indexelnek, nincs nagy nyüzsgés, de jól esett az agyamnak a látvány, hogy végre nem csak a bungi négy falát lesem, még a macskák sem bosszantanak, elpusztult mindkettő év elején. Befűtök úgy, hogy félmeztelen vagyok, logmein, vagy telefonos support, közben zene. Tegnap belefogtam egy sorozatba, a Szégyentelenek. Jó karakterek, durva, őszinte sztorik. Szeretek rákattanni a sorozatokra télen, de akármit nem nézek meg. Ma elhatároztam, hogy nem iszok, és nem dohányzom. A nejemmel reggel ültünk vagy két órát a kádban és dumáltunk. Elemeztem, hogy mit is csinálhatnék a bungin kívül. Elég korán szoktam kelni, körbejárom a házat, hogy mit lehet csinálni. Begyújtani, fát behordani és ezzel vége, ha esik a hó, akkor lapátolni. Kocsmába nem járok, mert eleve nem jár oda senki, büdös is van, és ha részegek, akkor üvölt a tévé, amit túlüvöltenek, s cefetül káromkodnak. Marad a bungi. Ami viszont pia nélkül nem megy. Ha már iszok, akkor cigizek is. Ez megy évek óta, ha tél van akkor azért iszom, mert unatkozom, ha nyár, akkor meg azért, mert szinte mindig buli van valahol, ahová menni kell a fiam háttérembereként.

Nemrég megkérdezték tőlem, hogy volt olyan nap a közelmúltban, amikor nem ittam? Azt válaszoltam, hogy nem, mert nem is akartam olyan napot, ha akarom, akkor úgy végződik, mint a mai. Diszkont zárva, a nejemet bíztam meg, hogy hozzon 2 liter bort és szódát hozzá, tegnapról megmaradt 1 liter. Még is mit csinálhatnék a lakásban délután? A tévét soha nem kapcsolom be, tél van, leülök az ágyra, s nézek magam elé. Erre is képes vagyok órákig.
Délben eszek utoljára, akár olvashatnék könyvet is. Hosszú évek óta csak egyetlen könyvem van, amit olvasok, a Biblia. Még általánosban irodalmi pályázatokat nyertem versekkel, novellákkal. Faltam a könyveket, a legtöbbet a hadseregben, mert az őrtoronyban nincs más lehetőség a pornóújságokon kívül. 1998-ban jött el a pillanat, amikor megváltam az összes könyvemtől, pedig előtte szilárdan hittem benne, hogy Kurt Vonnegut halála után én veszem át a helyét a világban. Az összes könyvemet eladtam, hatalmas gyűjtemény volt, nem holmi bűnügyi regények, mind Vonnegut fajsúlyú. Szóval, ha bemegyek a lakásba, és leülök az ágyra, akkor mihez fogjak? Gyerekek suliban, nejem tanít, egyedül vagyok, enni már nem fogok. Egy darabig nézek magam elé, kint a ház körül semmi munka, a kályha meleg, van bent fa elég reggelig. Dobolok a lábfejemmel a padlószönyegen, kattog az agyam. Ha nem akarok egy helyben megőrülni, akkor inni kell. A tévé szóba sem jöhet, könyvet már olvastam eleget. Ha olvasni akarok, ott a net, de az kint van a bungiban. Mármint a lakásban is van 3 gép, tipikus család, mindenki ül a gép előtt, s ha akarunk egymástól valamit, akkor a fészbukon üzenünk. A nejem így értesít, ha kész az ebéd.

Na jó, ma is iszok és ennyi, leülök a bungiban, s nézem tovább a sorozatot, amibe tegnap belefogtam. Legalább leköti a figyelmem, néha kicsoszogok a latyakba a sövény mellé, kémlelem az eget, nézek le a hegyről, csönd van, a kutyák is lapítanak, csak a kéményekből száll fel a füst. Itt nincs semmi érdekes, egyedül én vagyok az. Lefüleltem a nihilt, az arcomba kiáltott, iszkolok vissza a bungiba, felhajtok egy újabb pohárral egészen addig, amíg már nem hallom, hogy a kinti nihil toporzékol és üvöltözik. Rajtam nem jár örömtáncot, kifogok rajta. A zene egyre jobb, azt is megválogatom, akármi nem szólhat. 98-óta tolom az ipart, ha bekerül hozzám egy gép, akkor search to *.mp3, *.avi és áttöltöm a gépemre, később a felesleget törlöm. Zenei téren mindenevő vagyok, úgy, ahogy régen a könyveket illetően.
Bírom a metalt, főleg a punkot, de van Rondo di Venezzia, az volt az esküvői bevonulónk, a nejem a legszebb menyasszony volt, vakító selyemruhában, rajta apró rózsák. Lehet, egyszer írok az esküvőnkről is, mert az is csodálatos volt. Menyasszony cipőjéből pezsgőivás, lefagyasztott tojást vezetett végig a nadrágomon. Menyasszony elrablása, nászéjszaka után hajnalig mulatás. Áhhh, mentünk be az esküvőre, és otthon hagyta a személyi igazolványát, apósom sepert érte Vadkertre, a következő pár és a násznép már ki volt akadva miattunk, mert rengeteget kellett várniuk. Szóval, ahogy a nagykönyvben meg volt írva.

A nejem a moderátorom, ritkán szól bele, de tegnap túllőttem a célon (nyilas vagyok). Elolvasta, amit feltöltöttem a netre, majd először a fészbukon üzent, hogy ezt ne. Mire válaszoltam neki kijött, és megbeszéltük.

• Annamária Bene
Nem tudom, hogy gratuláljak vagy gratuláljak
Ha az eleje igaz, márpedig igaz, akkor az utolsó bekezdést esetleg megszerkeszthetnéd... mert ehhez még nekem sincs közöm, nem hogy másnak.
•
19:19
Zoltan Zvolenszki
Inkább már nem szerkesztem, letudva, te sem tudsz a színpadon egy már eljátszott darabot utólag szerkeszteni. Tudom, mire gondolsz, hadd érezze, túl nagy az arca. Úgy is elolvassa, viszont ebben a kontextusban még soha nem hallott magáról. Beperelni meg nem tud miatta.

Kijött, leült, ittunk egy harapás bort, jót beszélgettünk, szerkesztettem. Magam miatt bevállaltam volna, mert név nem volt benne, de a körülményekből természetesen magára ismert volna. De igaza van a nejemnek, nem baszakodok tovább a bánkiakkal. Az előző részekben mindent visszaadtam, nehogy gyomorfekélyt kapjak, mert magamban hordozom. Ütős kis utolsó bekezdés volt, nem sokan mernék leírni, nem tudom hányan olvasták el, mielőtt kivettem belőle. Ez rövid falu, hamar híre megy, ha bárki szemgolyóját elérte.

Lementem a bánki táborba ellapátolni a havat, amilyen lüktető, és pezsgő élet folyik ott nyáron, most olyan hervasztó. Csak egy döglött cinege árválkodott az épület teraszán, valami megtámadta, láttam a tollakat és a harc nyomát, viszont nem fogyasztotta el. Kidőlt két fenyőfa a rárakódott hó súlyától. Naponta legalább egyszer megnézem a tábort, az elmúlt évben kértek fel, hogy vállaljam a gondnokságot. A szívemhez nőtt, előtte minden évben lerabolták. Elvitték a villanyvezetékeket, a csöveket, mert nem felügyelte senki. Ha most bárki betenné oda a lábát, van számára meglepi, nem is egy. De hallom itt a hegy tetején, ha Hilda néni kutyája ugat. Ismerem a hangját már, hogy miért ugat s milyen hosszan. Hilda néni kutyájával jóban vagyok, akárhányszor lemegyek, mindig besündörög a táborba és elkezd rohangálni a házak között. Kevés embert fogad el, eleinte rám is gyanúsan nézett, s egyszer, amikor bementem Hilda néni lakásába, bele is kapott a lábamba, kiszakította a nadrágomat. Azóta rendben vagyunk, nem haragudtam rá, csak a gazdáját védte.

Engem ne egy nihil oktasson ki arról, hogy mi az élet. Igyekszem lazulni, eleve laza vagyok, de még azon is lazítok, s ha lelazultam még azt is sikerül felülírnom. A két végén égetem, ha találnék harmadikat, azon is égetném. Igen, baromira zavar a tél, s ilyenkor csökönyösen élném a tengeri cigányok életét. Blackmore's Night-nak van egy száma, Ocen of Gipsy. Filmet is láttam róluk, a lagúnákon élnek, a korallzátonyok közelében, cölöpre épített viskókban. Gyöngyhalásznak, halat fognak, mindent, amit a tenger ad. Nagyon távol élnek a civilizációtól. Ritkán érintkeznek emberekkel, vannak csónakjaik, eladják, amilyük van, beszerzik, amire szükségük van. Gondtalanok. A hőmérséklet állandó, a gyerekek nem járnak iskolába, nincs személyigazolvány, kötelező biztosítás, villanyszámla, osztálypénz, és nincs is szükségük ezekre az ártalmakra. A gyerekek egész nap a tengerben lubickolnak, amit meg kell tanulniuk, mi az, ami ehető, s hogyan kell megfogni. Reggel, ha felébrednek nem az az első gondolatuk, hogy siessünk, mert elkésünk. Ők már megérkeztek oda, amire minden ember vágyik. A nyugalom.

1986-ban hoztam egy döntést, elhagytam a szülővárosomat. 2000 Forinttal a zsebemben vonatra ültem, a főváros Budapest. Fogalmam sem volt, hogy ott mi fog történni velem. Menekültem az addigi életem elől, 17 éves voltam, de hatalmas felelősség a vállamon, amit önmagamért kellett vállalnom. Ha maradok, akkor ismét börtönbe kerülök. Lehúztam 2 hónapot előzetesben, sem apám, sem anyám nem látogatott meg egyszer sem. Zilált családom volt, mindenki baszott mindenkivel már, és mindenki elvált mindenkitől. Az erkölcsi mércét magamnak kellett felállítani. Mindig eszembe jut, hogy, ha egyszer már képes voltam mindent letenni, hátrahagyni, s a nulláról kezdeni úgy, hogy 4 év múlva saját házam volt. Akkor most miért ne menne?
46 éves vagyok, család, két gyerkőc, csak a döntést kellene meghozni. Miattuk húzom halasztom a fejemben. Látom, hogy ők nem olyan erősek lélekben, hogy átéljék, bepánikolnának.

Van egy sziget, Zöldfoki sziget, vagy szigetek. Már eléggé felkészültem belőle. Afrika partjaitól nem messze, ha keresnétek, Cape Verdén landoltunk. Vulkáni mittomén, csak úgy kialakult, 25 Celsius alatt semmi, halászatból élnek, sosem jártam ott. A nejem már tudja, hogy nem vagyok kielégítve. Mikor Bánkra költöztünk, a nyaralóövezet egy kompromisszum volt. Antiszociális vadbarom vagyok, nem szeretnék szomszédokat. Így is besikeredett, feljelentettek olyanokért, hogy a sörösüvegekkel csörömpölök, a nejem hangosan fuvolázik, mert készül, gyakorol egy előadásra. Aki feljelentett, később aláírásgyűjtésbe is kezdett ellenünk. Előttünk egy idős, nyugdíjas házaspár lakott itt, ki sem mozdultak a házból, és nem szóltak senkihez, nem tartottak kapcsolatot senkivel, zárkózottak voltak. A feljelentő aláírás ívéhez nem csatlakozott senki, sőt átjöttek hozzánk, hogy ha kérjük, akkor ellene fognak aláírásokat gyűjteni, nem kell tennünk semmit. Mert ők igazolni tudják, hogy évekkel korábban mennyit vigadozott a hölgy éjszakákon át. Persze megszokta a nyugdíjasokat, erre itt a guga, a két gyereke, akik néha megszólalnak, meg a neje, aki zenész. Olyan is volt, hogy dobolunk. Há bocsi bazdmeg, de az egy utcával leljebb van, már jártam náluk, javítottam nekik számítógépet és kaptunk érte házi tojást és a kertből zöldségeket. A fia dobos, és van gitárja is, szólógitár, kibaszott nagy kidörgővel. Nem kértünk semmi aláírásokat ellene, tegye a dolgát, frusztrált, nem boldog, és hát a súlya, uramatyám. Na ezért veszünk zsiráf helyett nyulakat tavasszal, mert, a zsiráf átlát a sövényen, ahol napozik. Nem szeretnénk kitenni ilyen látványnak.

Szóval kielégítés. Tanyát szerettem volna mindenkitől messze, kecske, birka, tyúkoklibák, jércék, kacsák, s valahány név a naptárban. Tanyán nőttem, 1*1 km terület volt, hajnal 4-kor kelés, 25 bika, rengeteg tehén + az imént felsoroltak és egy 300 kilós anyakoca a Zsuzsi. De sokat ültem mellette az ólban, amikor fialt, vigyázva, hogy nehogy ráfeküdjön a kicsikre. Infralámpa, simogattam a hasát. Amikor levágtuk nagyon nehezen halt meg, annyi szeretetett kapott tőlünk, hogy el sem hitte ez lesz a vége. 2007 nyarán elköltöztünk Budapestről, előtte sok helyen jártunk. Valkó, Vasas, Verőcemaros. Én csak vvv-nek hívom a keresési fázist. Vasason utaztunk a homokban sok kilométert, hatalmas házat néztünk ki, vagy 200nm, hozzá sok melléképület, gazdálkodásra alkalmas. Valkón megálltunk a gazdálkodásra kiszemelt ház előtt, s a szomszédból azonnal kirohant vagy 25 purdégyerek meztelenül, oké, skip, itt mindent ellopnának, ki sem szálltunk az autóból. Verőcén a nő kisírta a szemét, meghalt a férje nemrég. A ház nem is volt kész, de az el nem készült szobákat, fürdőszobát és padlásteret hirdette, s szélesen gesztikulált, hogy itt a terv, a falak majd itt állnának. Anyád.

A nejem végül azt mondta, hogy ha már költözünk, akkor legyünk a családhoz közel. Érsekvadkerten született, de hogy az anyós ne tudjon átslattyogni papucsban, s én is jártam már Bánkon. Itt kötöttünk ki. Itt nincsenek tanyák, a falusiak közé nem költözöm, mert antiszociális vagyok, sokat iszom, és oldalba hugyozom a sövényt. Magánterület.
Így nem lett tyúkunk s kacsánk, a kecske sem mekeg, de ennek vége. Már lehet, mert a minisztérium kivette az önkormányzatok kezéből a tiltást. Oké, nem fogok elszemtelenedni, a nyuszik csendesek, a tyúkokkal meg majd beszélek, hogy, ha tojtak, akkor ne verjék olyan nagydobra, különben hamar a fazékban végzik.

Bánkot hallottátok gugáról, ha ez a sorozat valamilyen előre nem látható oknál fogva megszakadna (pl. elfogyott a tűzifa), akkor az új címünk Cape Verde. De nem ússzátok meg, onnan is jelentkezni fogok. Csak előbb adjuk el a házat, amire nem sok esélyt látok, egy sem kelt el mostanában, a táblák csak szaporodnak, ahogy a nyaralótulajdonosok lassan kihalnak.

A hozzászólásokkal meg kár lenne elvenni az élét egy ilyen fasza kis posztnak, hogy én ugyan nem tettem volna ezt meg ezt, vagy jobban csináltam volna, vagy guga menj a picsába. Már rég ott vagyok, ha akartok gyertek utánam, ehhez nem kell komment

Tavasszal kezdünk újra filmezni. Az Élő kovácsműhely reklámjait, a gugadobozt, lehet lesz újra gugaponthu, de mivel minden posztot filmecskével zárok, így egyelőre magamat ismétlem: [guga a hegyen (pisztricgomba)]