Péld 18,22
Megnyerte a jót, a ki talált feleséget, és vett jóakaratot az Úrtól!

Erről még soha sem írtam, mármint a nejemről igen, de szokás megkérdezni, hogy jöttetek össze? Volt a hányatott, széltől vetett életem, s éreztem, hogy ennek lassan véget kell vetni, hiányzott belül, hogy valaki a társam legyen a sírig. Ez akkor még nem volt világos, csak sejlett, és elindultam Tereskére. Lakott ott egy csaj, Gabi, voltunk együtt Prágában, hálózsákoztunk a pályaudvaron haverokkal, aludtunk vonatban ittasan, és ébredtünk Prágától messze valami külvárosban. Budapesten laktam Ria néninél, a főbérlőmnél, levittem a kutyáját Nérót sétáltatni. Felnéztem az égre, csillagosan fekete volt, hogy meddig még? Nincs itt semmi keresnivalóm. Volt egy 4 éves kapcsolatom, utána több is, 1 év, 6 hónap, 2 hét, 1 éjszaka, elegem volt.

Juteszembe, a 21. rész kicsit ütősebbre sikeredett és címlapra küldtem, moderálás, és lektorálás után jelentkezni fog. Ezért a térugrás időben. Majd azt is belinkelem, ott a hozzászólások is megengedettek.

Tereskén Gabival felmentünk a hegyre, beszélgettünk, az idő múlt, beesteledett, nem tudtam hazamenni. Az anyja meg kiebrudalt, hogy ez nem kurvák tanyája, nem alhatok ott. Gabi telefonált a 3 barátnőjének Érsekvadkertre, hogy itt egy pesti srác, valahol altatni kéne.
Susu, Emő, és a nejem. Zöld kabátban volt, kissé kopottas velúr, mosolygott, utólag megbeszéltük, hogy, amikor rám nézett neki is ugyanaz járt a fejében. Ő az?

Másnap buszra ültünk és mentünk Budapestre a táncház találkozóra, ami 3 napos a stadionban. Csak őt követtem a szememmel, ő járt az eszemben, s úgy mozogtam, mint egy páva, felhívtam magamra a figyelmet, akármerre ment, én mindig szembe jöttem, ez volt a mi első násztáncunk, csak még nem tudott róla és én sem.

Eltelt egy év, karácsony előtt felmentem a volt csajomhoz, akinek már volt egy gyereke a pasitól, akivel megcsalt, de már elhagyta őt. Gabi ott volt és átadott egy telefonszámot, hogy hívd fel Annmarit, üdvözöl téged. A karácsonyt már együtt ünnepeltük Annmarival Balassagyarmaton, s utána megváltozott az életem. Lehorgonyoztam. Előbb nem lehetett, mert neki még egy másik pasit kellett kiverni a fejéből saját magának. Csalódnia kellett, hogy elfogadjon. Vallásos volt, elhívtam kirándulni Diósjenőre. Nem tetszett neki, hogy piálok és szűzmárjás vicceket mesélek vihogva. De minket az Isten is egymásnak teremtett. Bajba került, valami gázpalack, nem értettem, csak megoldottam, érezte a törődést, egy nő a biztonságra vágyik. Hét közben Budapesten melóztam a HC-nél, hétvégén nála Balassagyarmaton. Levente ott született, az esküvőnk ott volt, s nekem egy kis parasztházikóm, ahol a legszebb éveinket töltöttük később, Szigetszentmárton.

Soha nem mondom neki, hogy szeretem őt. Talán egyszer sem mondtam ki a számon, de nyilván tudja. Rengeteg nehézséget vészeltünk át együtt, ami összekovácsolt bennünket. Nem fogok hazudni, egyszer félrementem. Semmi sem történt, csak belezúgtam egy csajba, aki kacérkodott velem a neten. Akkor kibuktunk, a nejemet keményfából faragták, rá egy évre ő csúszott meg, csak más talajon, s szintén nem történt semmi. Az embernek vannak érzelmei, ami felett néha nem lehet uralkodni. Utána jobb lett, közösebb, nyíltabb és őszintébb.

Egész életemben hazudnom kell a világnak, hogy valójában nem az vagyok, aki, a halálos ágyamon nem szeretnék, hogy megcsaltam őt. Egy pina, vagy baszás miatt, amit egész életemben hordozhatok? Persze férfi vagyok, informatikus. Minden férfiember gépén pornó van, előttem nincsenek titkok. Ha meglátok egy nőt, aki tényleg az, és nőként viselkedik, megnézem a mellét elsőnek. Valószínűleg programozott, és maszturbálni is szoktam. De soha nem vállalnék be egy másik nőt, hogy újra hódoljak, vagy tegyem neki a szépet, hogy elnyerjem a kegyeit. Elég volt egyszer. Rossz belegondolni, hogy egy másik nőnek kéne újra felvezetnem, hogy bocs, de büdös a zoknim, levehetem? Aztán levetkőzni előtte. Vagy, ha éjszaka horkolok, fingok, magyarázkodni. A nejem már tudja ki vagyok, ismer. Nem szeretném, ha más is megismerne. A nejem megtett értem olyan dolgokat, amit le sem írnék, nem szexuális téma, beteg voltam. Beöntés, feküdtem a padlón és… szóval értitek, nem egy fehérlovas herceg ábrája.

Két gyerkőc van, mindkettő fiú, ez sem egyszerű, bár igyekszem nem tudomást venni a pubertás korról, vagy legyinteni rá. Ettől függetlenül nehéz, de nem panasz csak felelősség. Utolsó eset, hogy Levente kopog a bungi ajtaján, hogy bemenne Rétságra a haverokhoz. Elengedem? Menj, de az első gyanús eseményre mindenkit ott hagysz, nem felelsz senkiért, lelépsz, nem kell magyarázkodnod. Később hív, hogy lehetne, hogy később jöjjön haza? Oké, te tudod, ha jól érzed magad maradj. A kocsmában az óra késett, lemaradt az utolsó buszról, a nejem tajtékzott. Most tessék, megittam 2 pohár bort és ülhetek autóba, szétdobálta a szobában a pizsamáját, veszettül öltözött. Én sokkal többet ittam a léböjtkúra jegyében. Elviharzott, már alig vártam, hogy halljam a Honda hangját, ahogy megérkeznek. Ajtócsapódás, a nejem leverte a csizmájáról a havat. A fiam szó nélkül jött be, bevonult a szobájába. A nejem utána, a fiam arcoskodott vele. Kikeltem az ágyból, és nekiestem a fiamnak, elkaptam a torkát és a falhoz nyomtam. A nejem közénk állt.

Amikor ennyi idős voltam, én is úton voltam, tanyán laktam, hazagyalogoltam hajnalban, nem volt mobiltelefon.

Ma reggel kelek fel, a nejem nyújtja a kávét, ül a nihil fészbuk előtt csalódottan, hogy semmi piros a bal sarokban, hisz közösségi oldal. Rám szólt, hogy mostmár ne fogyjál tovább, kezdesz vézna lenni, a combjaimat nézte, tényleg lefogytam, kéne valamit enni. Megjött az étvágyam, elértem a versenysúlyom. A szombati ebéd mortal szombat, megmaradt vasárnapra, de akkor sem sikerült befalni, marad hétfőre, összeszűkült a gyomrom, alig fér belém az étel. A nejem TRX edzésre jár, én a tavaszt várom, hogy futni tudjak. Vagy bánki tábor nyitását májusban, ami kemény fizikai munka.

Valamit megfogadtam, az előző 21 részben mindent leírtam, amit a bánkiaktól kaptam, jót és rosszat. Elkövettem azt a hibát, hogy miután ideköltöztünk, előtérbe helyeztem a naivitást. Ennek vége. Feleslegesen, s ok nélkül nem fogom őket bántani az írásaimban, azt is leírom, ha jót kapok. De többet nem játszok szerepet, már tudom, hogy kik ők, s mit várhatok tőlük. Arról fogok írni, amit kapok. Tegnap késő este már olyan részeg voltam, hogy csak ültem a gép előtt, és behunyott szemmel zenét hallgattam. Be kellett volna mennem, hogy a nejem odaszóljon, hogy fordulj oldalra! Sörög a teló, két napja itt egy gép, már szóltam a srácnak, hogy viheti, azt mondta pár perc és itt van. Nem jött két napig. Látom a kijelzőt, csak annyit szóltam bele, hogy gyere. Letettem. Megjött és a hülyéje félrehúzódott a kisbusszal a hóba, hogy ha netalán jönne valaki, akkor elférjen. Mi volt a baja a gépnek? Hagyjuk, részeg vagyok és nem érdekel, vidd innen, már kész. Mivel tartozom? Na húzz a faszba, majd iszunk egyet és ennyi. Le akartam tudni a srácot, erre nem bírt elindulni, csak kapart a hóban. Mehettem ki tök részegen, csomiból elő a vontatókötél. Alig találtam meg hova kell beakasztani, a beakasztás még ennél is bonyolultabb volt. Kirángattam, de közben én csúsztam be a félméteres hóba. A srác elém ment, majd a kötelet rám akasztotta, és kihúzott úgy, hogy közben nyolcszor keresztbe állt a tükörjégen. Elment, én visszatolattam, s csak reggel vettem észre, hogy centikre egy fától álltam meg. Soha nem ülök ittasan autóba, a jogsi fontos. Mivel minden tükörjég volt, így esélye sem volt egyetlen zsandárnak sem feljönni ide a hegyre, meg hát az úttörő ahol tud, segít.

Régebben az volt a mottóm, hogy bánkiakról jót vagy semmit. Rábasztam, Józsi ébresztett fel a csipkerózsikából, meg azok, akik velem együtt betelepültek. A helyzet megváltozott, de ez nem a ló túloldala, mindkettőről írok. Igen jóleső érzés, hogy ha kórházba kell vinni egy idős embert, akkor engem hív fel, 2007-ben jöttünk, ő itt született, még is csak bennem bízik.
Küldenek levágott tyúkot, pár kolbászokat, becsengetnek egy liter pálinkával, s megköszönik, hogy vagyok, vagyunk. Mert a bánkiakban már rég nem bíznak, s nem is várnak tőlük semmit, ránk meg bármikor számíthatnak. Ezeket a dolgokat most már bátran leírom.

Én köszönöm nekik, hogy emberek, akiknek meg nem jött össze, fel a fejjel, van még remény. Abban a hitben költöztünk ide, hogy ez egy összetartó közösség, falusiak, kedvesek, emberek.
Hadd idézzem saját magam mottóját, bízva abban, hogy a jegyzőasszony nem fogja lenyúlni a következő prospektushoz:

1Gug 1,1 Emberek közt szeretnék élni, egy vederrel a kezemben átsétálni a szomszédhoz, ha látom betakarítás van. Elfogadni egy szívélyes pohár bort, s elbeszélgetni. Este lavórban lemosakodni, a vánkost a fejem alá igazgatni, és ha elhantolnak, akkor tudni, hogy „Itt nyugszik”. Valaki évek múlva rám talál, megkapál, ejt egy könnycseppet és tovább áll. Olyan vagyok, mint az elszáradt fűszál, kis idő és emlékezet se rólam.

Megtaláltam ezeket az embereket, megtaláltam a helyem, megtaláltam az életem, s azt, aki hozzám tartozik. Lelkésztől egyszer kérdeztem, hogy Isten nem haragszik azért, ha ránézek egy jó nőre és olyanokat gondolok? A lelkész azt válaszolta, hogy, amikor az a jó nő bajba kerül, vagy beteg, én nem aggódok miatta, mert csak mell, mell, pina. De, ha az kerül bajba, aki hozzám közel áll, akkor én is kétségbeesek. Szóval csak nyugodtan lessétek a jó nőket, nemrég Józsiéknál voltam, kicsit bebaszcsi, és elmondtam nekik, hogy Bánkon egyetlen nő sincs, akire kivertem volna valaha.

A hozzászólásokkal meg kár lenne elvenni az élét egy ilyen fasza kis posztnak, hogy én ugyan nem tettem volna ezt meg ezt, vagy jobban csináltam volna, vagy guga menj a picsába. Már rég ott vagyok, ha akartok gyertek utánam, ehhez nem kell komment

Tavasszal kezdünk újra filmezni. Az Élő kovácsműhely reklámjait, a gugadobozt, lehet lesz újra gugaponthu, de mivel minden posztot filmecskével zárok, így egyelőre magamat ismétlem: [guga a hegyen kisvasút]