2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Bánki Folder 12. rész (ha én egyszer kinyitom a számat)

Írta: | Kulcsszavak: Bánki Folder 12. rész (ha én egyszer kinyitom a számat)

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

2003 novemberében a www.guga.hu látogatottsága 1.3 millió volt. Köszönhető a törődésnek és a sok sörnek, amit hozzám beugrasztva elfogyasztottunk, a fővárosban könnyű népszerűségre szert tenni. Miután Bánkra költöztem, lelankadtam, elkókadtam kb. egy fél évig, amíg azt sem tudták rólam, hogy ki fia, s borja vagyok. Lekorlátoztam magam a Logout címlapjára, és azt raktam ki a guga honlapjára. 2007-ben költöztünk ide, nyáron. Az oldalam látogatottsága meredeken zuhant a 10 ezerre maximum. De ez a Logout kiemelkedő eredménye, utólag is köszönet az oldalnak, hogy elviseltek. Közben történtek dolgok, a bánkiak szorgalmának köszönhetően lelőttem az oldalamat, azóta is kék háttér, és az ATW logója csüng rajta, nem azé, akik hétvégenként mindent hátra hagyva rohannak a zsinagógába.

Tartottam egy kis ebédszünetet, nem szólaltam meg, majd visszajöttem ide. Hova máshova?

Vakegérke engedélye nélkül közzéteszem eme bizalmas információt, amit csak rám bízott, remélem nem haragszik meg, annyira már ismerem, hogy csak is bölcsességet és tanítást keres mindenben, remélem ebben is csak azt látja.

Vakegérke
(őstag)
Szia!
Fogalmad sincs, mennyire örülök, hogy újra olvashatlak. Lehet, hogy máshol publikáltál, de ha tudtam volna, hogy hol, akkor sem megyek utánad. A LOGOUT az "otthonom".
Üdvözlettel: Vakegérke
Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)
guga privát üzenete Vakegérke számára
Új Törlés 2012-01-31 17:32:55

guga
(Közösségépítő)
Üdv! Elhiheted, hogy én is örülök, végre tudok írni
Nem publikáltam máshol, már én sem tenném.
Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

Még ennél is lejjebb kellett adnom a szintet, már a Logout címlapjára, és a 10 ezer maximált olvasóra sem vágyom. Nem a Logouttal van bajom, hanem magammal. Használhatnék sablonokat, de a hozzászólásokat direkt nem engedélyezem. Sok értékes megszólalás volt, amiből tanultam, de ahány ház, annyi szokás. Kinőttem az alsónadrágot, aki akar, megtalál. Nem vágyom népszerűségre. Ahogy nézem a számlálót 500-nál megáll. Ennyi ember kíváncsi rám valójában. Nekik írok, hátha megértik, vagy egy újabb járdalap, amire rá lehet lépni.
Nemrég belefutottam egy blogba, a srác nagyon tud. Állami gondozott volt, hajléktalan lett, buzikkal körülvéve, éhezett, eltiporták. Bármibe fogott, leégett, elnyelte a mocsár, pedig jó húzásai voltak. A végén elindult egy kéthetes túrára egyedül a Zemplénbe, azt is bepötyögte telefonon keresztül, a srác hatalmas. Végül lelépett Angliába pizza futárnak, mosogatni, bármi. A srác blogja számomra egy következő járdalap volt. Én nem szeretnék, maradok itt. Lehet Orbán Viktornak ez rossz hír, sajnálom, és azt is, hogy mi egy család vagyunk, nem váltunk el, egészségesek vagyunk, s annak ellenére, hogy ő is olvasta a cion „bölcsit” buzgón, boldogak vagyunk (itt). Maradunk. A módszer nem jött be, s gondolom, nem vagyunk ezzel egyedül. Lehet kipában rohangálni, és ellehetetleníteni az országot, magukat nemzetinek kiadva. A magyar az mag őr. Hun és szkíta, nem 1000 éve jöttünk ide. Mindig is itt voltunk, a világon a magyar nyelv volt az első, de erről majd később. Napóleon mondta, hogy, ha egy népnek meghamisítod a történelmét az elveszett? Ha 896-ban volt a honfoglalás, akkor a római pápa miért könyörgött 480 akárhányban, hogy ne rohanja le Rómát? Hunor, a nagy vadász, akiről a Biblia is ír? Noé unokája? A szabadkőművelési központ fenegyereke? Ilyen régi a történet, de nem kötelező tévét nézni.

Miután Bánkra költöztünk, Bánkról kezdtem el írni, hirtelen megugrott a blog népszerűsége, mindenki kíváncsi volt rá, aki Bánkra jár, vagy itt van nyaralója, vagy itt él. Legalább tudtam számszerűsíteni, hogy hányadán állunk.

Majdnem elszúrtam a linket, mert rutinból nyomtam. Hátététpé, shift kettőspont, wéwéwé.guga, s aztán visszaszedtem, ez már nem nekik való. Most mást használok, de ez is hamar megszűnik, s szintén nekik köszönhetően. Azt már írtam, hogy itt nem dívik őszintének lenni, azonnal lecsapnak rád, hogy csitt, tartsd a pofád. Kisstílű játékok folynak a helyi szemétdombon, és nagystílű játékok szintén helyben, de azt már csak az újságokban fogjátok látni. Mindent a maga idejében. Nem szarral gurítnak, akik kinézték a vendégéjszakákat.

Emlékeztek arra a filmre, amiben Salamon Béla (fekete-fehér) azt mondta, hogy, ha én egyszer kinyitom a számat, s ha én egyszer elkezdek beszélni? Nahh, a lényeg, hogy mindenkinek vaj volt a füle mögött, így simán blöffölhetett, mások bűntudata vitte előre. Kinyíltak előtte az ajtók. Az összes szereplő meghalt az óta, minden hiábavalóság.
Egy barátom mondta, hogy a korrupció akkor működik rendesen, ha a jegyző és a polgármester puszipajtások. Na ez Bánkon nem működik, itt nincs korrupció.

A Bibliában 63 alkalommal szerepel az a szó, hogy hiábavalóság. Nézzünk egy példát ó szövetségből, és újszövetségből is, mert mindenki másra bukik. Báááhhh, nagy kedvencem a példabeszédek.

Péld 21,6
A hamisságnak nyelvével gyűjtött kincs elveszett hiábavalósága azoknak, a kik a halált keresik.

A rómaiakról nem is beszélve, Attila nem hiába akarta őket elpusztítani, a pápa nem hiába könyörgött neki, hogy hagyd meg életünk, szeretnénk még sokáig uralkodni a tyúkeszű népen, aki eltart minket elfajzott sátánivadékokat.

Rm 8,20
Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, a ki az alá vetette.

Ha minden hiábavalóság, akkor ki mit akar? Vagy ért valamit abból, hogy kezdek visszavenni a népszerűségemből önmagam? Piece of mind.
Rohadjak meg, ha értem. Angolul csak egyetlen szót tudok, azt, hogy hleba, s az is oroszul van. Nagyjából lefestem, nem hoztál ide semmit, nem is vihetsz el, de még is az diktálja, hogy kinek érzed magad itt köztünk, hogy mivel rendelkezel. Ez ambivalens, holott azt sem tudom a szó mit jelent, de tanult emberek alkalmazzák olyan helyzetekre, amikor nem tudnak megszólalni magyarul, de még is csillogni szeretnének, hogy ők a nekik, akik valakik, van megszerzett tudásuk. Hja, mostanság népszerű a hentesnél a rákívántam. Ilyen tankelhárító cigányasszony bejön, előttünk áll a sorban, türelmesek vagyunk, amíg mindent végigszaglász. Aztán kinyögi, hogy ez lesz, mert rákívántam. Szóval ők is tudnak fogalmakat default aláaknázni a társadalmat. Höhhhnyeee :DDD

A diszkontban vásárolt napi léböjtkúrámból 3 liter van hátra, a végére megígérem, hogy veszélyes leszek. Aki rendszeresen követi az eseményeket, fejből tudja, hogy mi az ebéd utáni menetrend. 3 liter bor, és 6 liter szóda. Ez a vacsorám. A napi adagomat levettem a felére, így félig vagyok antiszociális. S, hogy ehhez Isten mit szól? Én már itt vagyok, úton, nem én tehetek róla, hogy vagyok, lehet fogja a fejét miattam, de elviseli. Szeretem a két végén égetni, ha találnék harmadikat, onnan is égetném. Magamat ismétlem, ez a védjegyem.

Amikor még címlapra is írtam, s nem vonultam vissza önként a feledés homályába, egyszer lehamvasbéláztak. Nagyon tetszett, akkor olvastam először Hamvas Bélát. Nem tudni mi történt, de nagyon kiakadt a „vaklásos” emberek miatt, ami nem egyenlő Isten megismerésével. Istent megismerni amennyire nehéz rész szerint, annyira könnyű, s nem is az emberen múlik, hogy akarja e.

Jn 6,44
Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.

Nem akarni kell, csak engedni neki, hogy meglegyen az akarata. Nem is szeretem használni a szót, hogy akarom, mert már tisztában vagyok vele, hogy bármit akarok, az hiábavalóság. Isten bármit akar megteszi. Ezért használom azt, hogy szeretném. Az sem biztos, de hogy rákívántam ambivalens érzéseim közepette az tuti. Isten nem hiába teremtette a kígyót, aminek a nyelve kétfélét szól. Ma már inkább sárkány, mert meghízott, felszedett párkiló embert a kaotikus egyházból, a reformából, az evangélikából, s minden olyan gyülekezetből, ahová rohannak jóemberként debütálni, hogy Istennek megfeleljenek.
Elcseszett sablonduma, hogy, ha Isten velünk, akkor ki ellenünk? Ha azt érzed, van a kezedben hat alom, azaz a Sátánt szolgálod anélkül, hogy tudnál róla, mert a hatalom az ő szénája, s elbársonyult az agyad, megmámorosodott, nyeregben érzed magad, akkor közlöm, hogy ugyanannyi vagy, oktalan állat. Mint a fűszál, elszárad, s emlékezet sem róla.

Megyek be, mert a nejem most jött ki a teraszra, s kérdezte, hogy apa mikor jössz be? Reggel 7-re Vácon kell lennem, az utolsó léböjtöt még lenyelem. Bánkot hallottátok gugáról, s a hiábavalóságról.

A hozzászólásokkal meg kár lenne elvenni az élét egy ilyen fasza kis posztnak, hogy én ugyan nem tettem volna ezt meg ezt, vagy jobban csináltam volna, vagy guga menj a picsába. Már rég ott vagyok, ha akartok gyertek utánam, ehhez nem kell komment :DDD

[Ezt azért még nézzétek meg, elhízott cégtulajdonos nyaralása, egy helyben ülés ON hatásai, ezt teszi az informatika, mozogjatok:]

  • Nem lehet hozzászólni
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.