Ritkán találkozom, olyan zenével, amit akár egy hónapig is hallgatok minden percben.
A helyzet eldurvul, mert, ha rabjává válok, akkor hajnaltól késő estig replay. 5h-kor ébredünk a nejemmel, egyszerre nézünk egymásra. Milyen volt az éjszakád? Micsima? Kávé lefő, kétszer tölt, s közben megbeszéljük, de fejben már rég a bungiban járok, s szól a zene.

Mindig voltak olyan időszakok, amikor rákattantam egy zenekarra, előadóra.
Mike Oldfield, Helloween, Sash…blablabla. Most Frankie Wilde. Nem ok nélkül, van egy film: Nesze neked Pete Tong. Egy dj.-ről szól, a fiammal nem tudtuk a mai napig eldönteni, hogy valós történet, vagy fikció. Rólam is szól, és a fiamról is.
A srác olyan vad, amilyennek lennie kell, magamat látom, ha egy gyertyának lenne harmadik vége, onnan is égetném. Az utolsó fesztiválon, ahol hangosítani voltunk, belebotlottam mindenféle emberbe. A fiam is fellépett. Hajnalban már az őrület határán bogarásztam, elindultam az erdőbe, fogtam a fejem, ágak, bokrok csaptak a szemembe, próbáltam messze kerülni a zenétől, ami kikészített. Harmóniára vágytam, természetes hangokra, ami megnyugtat. Nagyon messze mentem, leültem egy patak partjára, a víz csobogása, s egy madár, ahogy leszállt a partjára, s ivott, közben félénken rám nézett, ellenséget látott bennem. Pedig, ha tudta volna.

A fiamhoz akárhányszor szólok, soha nem hallja. Dj a lelkem, füles van rajta, s a zene szétszakítja a fejét, semmit sem érzékel a külvilágból. Néha csak legyintek, s tovább állok.
Ha én elkezdem püfölni a billentyűzetet, hozzám sem lehet szólni, egyedül szeretnék lenni.
Belépek a szobájába, Levente! Meg sem rezdül, üvölt a zene a fülébe. Már sokszor kértem, hogy ne tegye ezt magával, mert elveszíti a hallását idejekorán. Nem hallgat a szép szóra. Megmutattam neki a filmet. Nesze neked Pete Tong. Hatott rá. Egy dj.-ről szól, aki elveszítette a hallását, s utána siketen folytatta. A fiam a film láttán megrémült, magára ismert. Beszélhettem volna neki egészen addig, amíg el nem veszti. Még szerencse, hogy ez a film elkészült, a srác őrült, minden végletet megtalált. Mivel film, eleve fikcióként kezelem, de létező dj, ahogy Paul Kalkbrenner: Berlin calling, az is egy dj-k számára kötelező, és felkészítő film. Miről szól a siker, és a hírnév, amire vágynak. Milyen világ ez, ami a végén elcseszi az embert?

Ezért hallgatom a nap minden percében ugyanazt a számot, beég az agyamba. Éjjel, ha felébredek egy pillanatra, megszólal a fejemben. Kimegyek pisilni, s szól. Reggel, ha felkelek, végig a fejemben van. Motoszkál bennem, hogy már szeretnék kijutni a műhelybe, bekapcsolni a gépet, ráadni a hangerőt, s szólaljon meg. Függővé váltam, szeretek egy zenei alkotás rabszolgájává válni. Hosszú hetekig képes vagyok ugyanazt a számot hallgatni, mert jó, biztonságos, mint a diktatúra. Nincs változás, s még is mindig új, mert a hangulatom azt sugallja. Beleszeretni egy számba. Kötődni hozzá, mint, ha az életem függne tőle, s a végén, amikor már teljesen kihasználtam, kiszeretek belőle, s elfordulok tőle. Gyűlölni kezdem, átfordult egy másik irányba, soha többé nem tudnám meghallgatni. Éveknek kell eltelni, mire valami megmozdul bennem, ha hallom.

Kovács Katinak van egy száma: Nálad lenni újra jó lenne. Fogalmam sincs, hogy hol hallottam életemben először, de a refrénje a mai napig segít túljutni a legmélyebb pontokon, az nagyon belém égett. Biztos anyám hallgatta a táskarádiót, vagy Dévényi Tibort, B. Tóth Lászlót, tököm tudja. Arra emlékszem, hogy apám kísért kézen fogva a kollégiumba, aprót is adott, nyálas puszit. S elfogott egy szorongás, muszáj volt belépnem azon az ajtón. Apám soha nem kísért el a bejáratig. A sarkon elváltunk, utána szökdécselve énekeltem a kék az ég és zöld a fűt. Valamitől szerettem volna megszabadulni, hangosan énekeltem, s nem vettem róla tudomást, hogy mások megnéznek az utcán. Ma már tudom, hogy mi történt.
Ezek a régi lelki sérelmek, földrengések odáig vezettek, hogy a mai napig nem tudom a nejemnek kifejezni azt, amit iránta érzek. Elviccelem, mert kínos, olyan mélyre temettem.
Inkább mesélek neki székely bácsit, akit kérdez a felesége. Szeretsz? Egyszer már mondtam, ha lesz változás, szólok! Próbálom magam ridegnek tettetni, s pontosan tudom, hogy semmi szükség rá. Egyszerű dolgokat kér, megtenni is egyszerű lenne, de soha nem tette velem senki. Csak a hiánya motivál abba az irányba, hogy élő halként a társadalomba beprogramozott diktátumként árral szembe ússzak. Nézik a filmeket, sietnek a gyerekeket eltakarítani az útból minél hamarabb. Kezdődik a brtk kzt, jjl nppl bdpst. S nem veszik észre, hogy az életük pontosan úgy alakul. Programozzák őket, nem képesek kritikus szemmel nézni. Elválnak, mindenki baxik mindenkivel, találnak rá indokot. A filmekben nem ez megy? Legyél buzi és leszbi, reklámozzák, akár a gyógyszereket, amitől nem fogsz soha meggyógyulni, csak beteggé tesz, de robot módjára kiváltod, beveszed, mert felírták. A program ezt diktálja, hogy ne szaporodj, menj külföldre, mert ez élhetetlen ország, s ha lehet minél előbb dögölj meg, de előtte fektess állampapírba mindenedet. Azt úgysem kell visszafizetni államcsőd esetén. Fogalmad sincs róla, hogy mivel állsz szemben.

Néha elgondolkodom a magam szintjén, hogy ha én ennyit tudok, s teljesen tehetetlen vagyok, senkit sem tudok megmenteni, akkor Isten mit gondolhat, aki bármit megtehet?
A helyzet kezd eldurvulni. Amit eddig csak a History Chanel adott le, hogy háborúk, emberek milliói halnak meg, amikor a saját családod lesz a tét, s menekülsz, éhezel, eszedbe fog jutni, hogy valamikor mekkora hülyeségnek tartottad, amit leírtam. Nincs bennem késztetés, hogy elégtételt vegyek, hogy én szóltam, próbáltam időben, de te nem hallgattál rám. Nem lesz szükség arra, hogy megvádoljalak, sokkal durvább lesz.

Vissza Frankie Wilde-hoz. Mivel a zene ízlés dolga, hiába írom le, hogy bennem olyan katarzist okozott, hogy még napokig ez fog szólni, amíg meg nem kopasztom. Nem csak a zenéről van szó, s nem is arról beszéltem, hanem a gondolatok, amit kiváltott. Nem tervezem hosszúra az írást, mert nem olvassátok el, ha a csúszka mérföldesre sikeredik. Alkalmazkodom. Inkább írok többször, de keveset. Emészthetőbb.
Ha holnap reggel ülnék neki a zene mellett írni, már valószínűleg a fekete lyukakról, kvazárokról, asztrál mítoszi keretekről és szakrális dolgokról írnék. Vagy talán a magyar nyelvről, hogy a nyelvünk miért pont úgy fejezi ki a raktárkészletet, hogy szókincs.
Más nyelvek ezt miért nem így őrzik a saját identitásuk számára?

S miért van benne a Bibliában, hogy:

Mt 12,36
De mondom néktek: Minden hivalkodó beszédért, a mit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.