Az elme és az alázat

Baj e ha okos valaki?
Nem baj, inkább hátrányos helyzetű, minden tekintetben, mert sokszor olyan, mint egy tolószékbe kényszerült hulla, tehetetlen. Csak gondolkodni tud és jár az agya, hogy hogyan szabaduljon egy adott helyzetből, ami nagyon súlyos probléma.
Pontosan tudja, hogy kéne hisz okos, nem is a képességeivel van baj, hanem a lehetőségekkel, mint ha minden megállna körülötte, lelassulva, elnéptelenedve, átnevezve, reménytelenül. Neki meg gúzsba van kötve a keze és érzi, mert vibrál a levegőben, hogy valami közeleg, feltartóztathatatlanul jön. Napról napra egyre jobban érzi, kisülése van, olyan a feszültség, a körülötte lévő emberek türelmetlenek, zaklatottak s mindenki ingerült, mint az éhes oroszlán, csillapíthatatlan éhség.
Oroszlánéknál is izzik a levegő ha leszáll a hűvös alkony és kínozza őket az éhség, s csak utána van megnyugvás ha téphették a véres húst eleget, oldalukra dőlnek és szuszognak, néznek bárány módjára, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg!

Ártatlanok, nincs bűntudatuk azért, amit tettek, hogy bátor oroszlánként viselkedtek és vér tapad a mancsukhoz. Egyiket sem fogja furdalni a lelkiismeret és nincs bennük szánalom.
Ezekkel csak így lehet elbánni.

S hogy állunk az alázattal? Vagy mint minden helyzetből, ebből is kimagyarázod magad? Sosem szoktál visszakozót fújni és másoknak engedni? Tudod mit legyen neked. Mindegy mi az, igaza, ülőhelye, ennie, vagy csak úgy önzetlennek lenni vele, akár ismeretlenül is csak mert ember. Hisz az állatoknak is segítünk, vagy mi. Én így hallottam néhány állatbaráttól.
Néha mondják, hogy Guga te mekkora egy állat vagy, majd alább hagy. Napról napra ezt hiszem és pontosan tudom hogy nem így lesz.
Érezted már azt, hogy emberek nem tudnak élni a szabadságukkal? Egyszerűen nem tudnak magukkal mit kezdeni. Önként vállalt rabság, mindegy ha ütnek, vernek és ingyen dolgoztatnak halálra, de legalább van mit enni, mert azért valamit odavetnek eléd, hogy ne halj éhen.
Egy lélekben rabszolga nem tudná magát ellátni ha mehetne a világba és többé nem ütnék, nem korbáccsal ébresztenék, hiányozna neki a biztonság, a biztos halál. Menne egy darabig, megállna, kémlelne előre ahogy alkonyul és feltenné magában, hogy arra vajon mi van? Aztán megijedne, szapora szívverés, elvörösödött, néhány izzadtságcsepp a homlokán, mert kiverte a víz, a jéghideg forróság, beleborzongott a tudatba, hogy lehet ott nem lesz aki üssön és visszafordul, újra bekéredzkedik kapun belülre ahol vörös minden hajnal, a kakas is és a fél krajcár a szemétdombon.

Nem, nem csillog, az is vörös és vértől.

Azt nem ígértem, hogy meg is érted, csak felvetettem egy gondolatsort, elme vagy alázat?

Gyalázat.
De ez volt az utolsó
Modern talpra magyar, nem tangó.