A nagyobbik fiam Levente, megkért, hogy írjak dalszöveget, összehozott, vagy kreált egy chill out számot, a címe good night. Meghallgattam, tényleg fasza, neki is álltam, közben dúdolgattam, próbáltam magamévá tenni, s teljesen más lett belőle. Utoljára gyerekként írtam verset, vagy dalszöveget. Meg is dobáltak miatta, amikor elénekeltem a színpadon állva.
Nem feltételezem, hogy nem ugyanaz lesz a reakció, de nem tart vissza, mivel a fiam kért fel rá, így kihívás. Nagyjából soronként kellett neki elmagyarázni, hogy miről szól, hogy, aki terhet a vállával felvállal, vagy az apám, aki 17 éves koromban elzavart, s vonatra ültem.
Hosszasan beszélgettünk, nagy vihogások, térdeink csapkodása, kár, hogy nem láttátok.
Készültünk rá, hogy filmre vesszük, feléneklem a zenéjére. Maradt a vihogás, arra is lusták voltunk, hogy kihozzuk a kamerát, nem hogy beállítsuk a hangtechnikát, keverőt, fényeket a felvételhez. Menet közben sírtunk, könnyeztünk, úgy nevettünk, csoda, hogy a nejem nem szólt ki, hogy csöndesebben
Rühellem a verseket, hamis illúzió, az összes versírót szembesítném azzal, ami ma van, s hogy mennyire távol áll attól a valóság, amiről írtak. A fiam azt mondta, hogy a szövegnek semmi köze a zenéhez, amit írt. Igaza volt, mert, amikor a szöveget írtam, más zenét hallgattam. A végén belinkelem. A szövegnek ahhoz sincs köze, s meg is beszéltük, hogy nehéz bármit is átadni. Mondtam neki, hogy a megírt szöveg mögött olyan mélység van, amit csak személyesen. Zavar, hogy lerövidítettem? Hajlamos vagyok arra, hogy bármit kidobjak, ami teher, nem szeretnék életemben olyan vélt, vagy valós terheket cipelni, ami teher, s beteggé tehet. Könnyűvé válni, újrakezdés, amikor a bakancsom sárral megtelt, s letörlöm róla. Ez az én bakancslistám. Levente zenéjét most nem tudom közre adni, mert a szöveg nem passzol, majd később. Hja, készülök eleget tenni azoknak is, akik nem vetik a szememre, ha 20 oldalas írással szembesülnek, s képesek végigszenvedni. Léghajó.

Aki vállal vállal, annak nyilván nehéz.
Útját járja, mint ember, evés kevés.
Belül tűz őrli, kívül a világ erodálja.
Éjjelenként a mennyezetet csodálja.

Ültess az öledbe és mesélj, vagy tegyél a vonatra.
Tegyél olyat, ami kiszakít, s érvényes sokakra.
Ha vakvágányon akarsz élni, nem kell öngyújtó.
Faszom az egészbe, nincs pénzem festékre, így vagyok jó.

Aki lélekben semmi más, mint egy rakat lakatlan záptojás,
Földhöz vágni volna jó, falhoz, hogy ne mindig panaszkodás.
Felejtős, az első sorban fognak állni, kár értük, az élet nem róluk szól.
Álmodni sem mernek, csak azt hallod, hogy legyen minden biztos és jó.

Hogyan harcol a hamis kényelem tudata, ha nem jut a felhőkbe?
Miután porba hullt, elfogadja. Lecsendesül, könnyeket a szemükbe.
Vannak többen szertelen. Egyedül én vagyok, nyomasztóan ébren.
Na álljál vissza a sorba most! Csak pontosan, szépen, ahogy, de ez már koppintás lenne.

Refrén: fiatal voltam és mindenki futotta az utolsó körét.
Apám meg bontotta vihogva a csapolva habos korsó sörét.
Fiam! S nem mondott semmit, emelte poharát, azóta iszom.
Véssétek kőbe, vélni tudni kell, nem elírás. Csak virágszirom.

Senkinek sem tűnt fel, hogy a csapolt sört nem szokták felbontani?