2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Amikor Jin és Jang megállt forogni

Írta: | Kulcsszavak: A cikket jellemző kulcsszavak (vesszővel elválasztva . 3-10 db)

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A látszólagos egyensúly vége.

2Móz 36,15
És egybefoglalák az öt kárpitot külön, és a hat kárpitot külön.

Szlovákia, Ukrajna, Románia, volt Jugoszlávia, Österreich, aztán ez még több részre tagolódott. A Kárpit medence, Kárpát medence, mint origo, mi vagyunk a középpontban, mint kiemelt célpont. Ezt nem fontos észrevenni :DDD
Nem véletlenül őrzi a Margit hídon két obeliszk a leláncolt szentkoronát.

A mindenkori amerikai elnök egy obeliszk alatt teszi le az esküt, a kezét a Bibliára téve. Mi magyarok a magyarok Istenére esküszünk :D
Még egy kis adalék, utána belefogok, nemsokára augusztus 20, és lesz szentjobb körmenet, meg előadás a Margit szigeten, István király.
Vegyük a honfoglalást, kedvenc témám, István király jelen volt végig, az előkészületek, indulás, s végig a honfoglaló magyarokkal utazott. Majd megérkezett velük együtt.
Az előkészületek logisztikai szempontból meglesve embertelen feladat. Főleg, hogy úgy tanítják, hogy a besenyők elől menekültek. 500 ezer emberről beszélünk, s az őket kísérő élő állatokról. Menet közben szülések, legeltetés, étkeztetés, előcsapat, hátvédek, s mindenkiről gondoskodni. Árpád fejedelem ezt végig gond nélkül levezényelte.
Megérkeztek, s mindenki elfoglalta a számára vérszerződés alapján kijelölt helyet.
Megérkezésük után Ópusztaszeren a vérszerződést megerősítették. Hozzáteszem István végig, minden pillanatban jelen volt. Látta, hogy min mentek keresztül a magyarok a honfoglalásig. S itt álljunk meg egy pillanatra, mert a honfoglalás szó pejoratív értelmet nyer, ha úgy oktatják, hogy idejöttünk, s elvettük a földet az itt élőktől. Nem így történt, harmadjára jöttünk vissza. Harmadjára foglaltuk el az örökségünket, de valamiért csak a harnadik nyer figyelmet, az sem úgy, ahogy kellene. Volt a primus ingressus, second ingressus, és a honfoglalás néven elhíresült maszlag. Kalandozó, portyázó népnek állítanak be, de ha belegondolsz, hogy valaki arra kényszerül, hogy elhagyja azt a lakhelyet, ahol mindig is élt, nyilván okkal teszi. Betörtek hozzánk idegen népek, s elvitték a kincseinket, többek között a szentkoronát. Általánosságban véve nem kalandozni, portyázni indultunk, a magyar, mint nyilas nemzet nem viking. Az örökséget indultunk visszaszerezni.

Attila a hunok királya 400 környékén ismerős?
Akkor miért a honfoglalástól számítják a történelmünket?

Térjünk vissza István királyra, aki izé. Mai nyelven III/III-as ügynök volt, beépített ember. Nem hatotta meg az ősei munkája, hogy micsoda kínokkal megterhelve jutottak vissza arra a földre, ahol az avarok, a testvéreik éltek. Úgy tanítják, hogy kiirtottuk őket, ugyan miért tettük volna? Ha elhagyom a lakásom, s valakit megbízok azzal, hogy, amíg távol vagyok, ha megérkezem első dolgom legyilkolni?

Egyszer csak bevillan az államalapító István király, aki jó szabadkőművesként idegen hadsereggel támad a saját népére. A hatalmat nem az indulás előtt, előkészületek közben veszi át, nem vándorlás közben, lapít végig. Akkor sem bukkan fel a neve, amikor megérkezünk, még Ópusztaszeren sem. Megvárja, amíg mindenki elfoglalja az őt megillető helyét, s utána tör be az idegen hadsereg élén, s veszi át a hatalmat, majd tálcán nyújtja át a római katolikusoknak. Betiltja a rovásírást, erre a mai napig nincs magyarázat, csak rohangálnak körbe, tudatlanul az aszott, mumifikálódott jobb kézzel.
Régen az áruló királynak levágták a kezét, ebből csinált ereklyét a Vatikán.

Ez a lelkület a mai napig tart, most érünk a végére, színház az egész világ :DDD
De mindjárt megérted. Emlékszel arra, amikor Sólyom köztársasági elnököt Fico nem engedte át a hídon?

http://www.civilekbankert.hu/img.zip

Keresd a különbséget, mindkettő játékban van :D
Hja, ugrálok itt nagyokat, mint kockaköveken, nehéz követni és sokat kell gondolkodni rajta, hogy mi a bánatról beszélek.

Leegyszerűsítem hétköznapi szintre.
Nem egymás ellenségei, nincs jobb és bal, csak a menetelés.
Tyúklépésben, ahogy a nagy hidegek után egyszer csak nyílik ki minden, nem véletlenül a szó, hogy egyre nyilvánvalóbb. Aztán a forróság, a nyár a hőségével, felperzsel mindent.
S nem a hűségével, ami szintén fontos, hűhó. Eszedbe jutnak a hideg napok, amikor minden pillanatban izzadsz, s panaszkodsz, hogy:

Télen mindig hideg van, nyáron mindig meleg van.
Soha nincs jó idő, mindig esik az eső.
De szépen elmondták a kritikus véleményt a népzenénkben, mielőtt megszólaltál volna.

Ha a tyúk szintén tendálsz, s kapirgálsz abból a halomból, amit eléd raktak, akkor tovább olvasni felesleges, neked ez mély víz lesz, ahol fürdeni tilos.
Mit tennél abban a helyzetben, ha láthatnál vak emberként?
Vak nem vagyok, nem járok sötétségben, s vak embert még nem hallottam fogadkozni, hogy, ha látnék ezt és ezt tennék. Tudod miért? Mert senki sem akar látni, követőkre vágynak, ezért a széthúzás. Te magad vagy az Isten, jónak és gonosznak tudója. Irányítod az életed, meggondolod, hogy számodra mi jó és mi rossz, ettől még nem fogsz meghalni, mert már eleve az vagy. Ez itt a lélek, ami élő vagy halott. Másik kérdés, hogy lélek van é?
Nincs e?

Akkor figyelj, testileg vázolom. 2-3 nap éhezés semmi, gondolj inkább 2-3 hétre, hogy nem tudsz bemenni a mekibe, sem pizzát rendelni, mert kurva okos ember lévén beszoptad a híreket. Hiperinfláció van, a havi keresményed bankjegyekben mérve, stílusosan elég egy doboz gyufára. Így jártak eleink, s a kőművesek vigyáznak rá, hogy ugyanazt a kártyalapot 2-3 generációt követve dobják be. Régen a rendőrök Orbánt vitték el, most Vonán a sor, ő lesz a nép által kikiáltott hős. Aki gondoskodott róla, hogy a nép kikiáltsa, az meg röhög a markába.

Dohány utcában megáll egy ismerősöm, leparkol, hátsó szélvédőn a nagy matrica. Reggel megy az autóhoz, s egy ősz bácsi vállon karolja. Hiába minden fiam, Budapest már a mienk, s ez ellen nem tudsz tenni semmit. A csávót nem kell félteni semmilyen irányból, azt válaszolta, hogy önök előtt már sokan jártak itt, próbálkoztak. Mindenki elvitte azt, amit értéknek gondolt. Tegye ön is ezt, mert, ami a mi kincsünk, abból eddig senki sem kért. A magyar szívről beszélt. A magyar nem azért nyilas nemzet, mert íjfeszítő nép volt, a jelleme a nyilas égöv, az a zodiákus jegye. A vele szemben lévő aszcendens az ikrek, lásd hunor és magor. Az egyik jegy a lelkiséget tükrözi, a nyilas, a másik a testiséget. A mi nemzetünk még testiségében is a lelkiséget hordja, testvérem, ikertestvérem vagy, nem az ellenségem.
Más kérdés, ha valaki ezzel a bizalommal visszaélt, s ellopott a nemzettől dolgokat, akkor elmentünk és visszavettük a jogos tulajdonunkat. Ezt portyázásként jelenik meg a tankönyvekben.

Csak a két utolsó felvonás, éhezők viadala, z világháború, egyik következik a másikból, s menekülő patkányként ábrázolják a tömeget, lőnek rá, a hadsereg. Guga milyen sületlenségeket beszélsz :D

Na, akkor kezdjünk bele, eddig a felvezetés, remélem elég kacifántos, és érthetetlen volt :DDD S, ha most jön a lényeg, akkor eddig mit olvastál? Gyúlékony terület, tűzveszélyességi fokozat blablabla.

Éhezni fogsz, s zombi leszel. Testi ember vagy, rosszabb esetben feleséged és gyermeked van.
3 nap éhezés semmi. A mekihez szokott gyerek nyafogni kezd, próbálsz neki eleget tenni, hasztalan. De basszus, két hét után totálisan átértelmezed a világot magadban.
Nincs élelmiszer, nincs mit enni, a benzin ára az egekben, a megtakarításaid zárolták, az összes bank zárva. A kiéhezettség fizikai tünetekkel jelentkezik. Valamit tenni kell, hisz ott vannak a gyerekek. Olyasmire szánod magad, amire a hatóság vadászik. Egy mesterségesen generált válságban találod magad, ahol azok az emberek hozzák a törvényeket, akik ezt a problémát generálták. Ha ellenszegülsz, s vétesz a törvény ellen, akkor véged, elvisznek, s te is éhezni fogsz tovább, a családod meg nélküled. Csak dühkitörések a cellán belül, mert a törvény keze, ami a problémát létrehozta, lesújtott rád. Tehetetlen vagy.
Na én ezért nem megyek bankot rabolni. Van egy tökéletes tervem, különleges, tudom, hogy sikerülhetne, s egyetlen ember sem menne be a bankba, csak robotok és fegyverek, de nem. Ez nekik érték. Én másra vágyom :D

Ha egy minimálbéres rendőrnek enni adok éhezés idején, s a gyerekei mosolyognak rá, hogy hűűű de finom, akkor ő nekem lazán ad fegyvert a kezembe. Ha te más megoldást nem látván rátámadsz a családomra, hogy élelmezd a saját családodat, s olvastad, hogy nálam csirkék és nyulak vannak nem kevesen. Akkor én koponyán foglak lőni, amint átléped a kaput. És neked kaput, mert a fidesz körző és vonalzó mentén meghozta a törvényt, hogy ha a lábadat beteszed a portámon belül,l akkor a felelősség a tiéd, én vétlen vagyok. Létrehoztak egy olyan helyzetet, ahol ezt más kiút nem lévén, megteszed. S, hoztak rá egy törvényt, hogy veled szemben én megvédhetem magam. Nem gyanús ebben a történetben valami?
Gyere ide, felesleges rámtámadnod. Mondd azt, hogy tartod a hátad, véded az enyémet, cserébe éhes vagy. Ha te a hátamnak feszítve engem védesz, én téged, cserébe adok enni. Cserébe, mert szövetséget kötök veled az ínséges időkre, hogy ne legyek egyedül a bajban.
Látod már milyen szívvel várlak?

Tudom, hogy majd kiesik a szemed az éhségtől, a gyerekek meg bőgnek, megoldódik magától, nem ez a probléma, hanem az, amilyen lelkülettel nekiindulsz a problémát megoldani. Még ilyen helyzetekben is lehet udvariasan, s illedelmesen köszönni, hatásosabb, mint ráförmedni valakire.
Oké, becsöngettél, s feszengsz az ajtóban, én tisztában vagyok a helyzettel, te meg kiszámíthatatlan, s kéne valami előjel, ezért magam is kiszámíthatatlanná válok.
Tudom, hogy a testi erő nem fegyver, akkor győzhetek csak feletted, ha veszteség nélkül viszlek bele egy olyan helyzetbe, ahol te vagy a nyertes, s ezt saját magadnak tulajdonítod, te vagy a nyertes. Ha eldicsekednék a hátterével másoknak, akkor azonnal ellenem fordulnál. Szóval itt állunk egymással szemben, s én kattogok, hogy most mi legyen.

Azzal fenyegetsz, hogy, ha a tyúkokat és a nem látható nyulaimat nem adod oda, akkor a kezedben lévő fegyverrel megölsz. Nekem teljesen más dolgok járnak az eszemben, ugyan mire mennél vele, ha megölnél? Egymás hasznára is lehetnénk. Más képességekkel rendelkezel, mint én, rakjuk össze, legyünk testvérek. Hunor és Magor.
Adok ételt, csak maradj mellettünk, s ha baj van, akkor védjük egymás hátát.
Melyik szimpatikusabb eljárás?
Ha valakit letámadnak, s a családja előtt megszégyenítik, fejéhez csövet tartva, hogy azonnaladdidea mert különben. Jó, megfélelmlik, odaadja, másnap újra éhes lesz a banda, s újra megtámad valakit. A megoldás kézenfekvő, maradok ott, ahol minden nap ehetek, s nem kell megtámadni semmit, csak akkor, ha mindkettőnket megtámadnak.
A helyzet ennél sokkal bonyolultabb, lehetetlen felkészülni rá, mert olyan vad lesz, ami a föld történetében nem volt. Az, hogy okos vagy kevés lesz. Kevés lesz minden, egy valójában elválik a szar a májtól helyzet. Kiderül, hogy ki tartozik Istenhez, és ki nem.
A különbséget már vázoltam. Ha neked támadnak, s nem testvérként fogadod őt, akkor nem Istenhez tartozol, ugynazon a lelki szinten vagy, mint aki rád támadott, s ugynazon a szinten próbálod majd megvédeni magad.

Ha az áll eléd, aki Istenhez tartozik, nem rád támadni fog, felajánlja számodra a szövetséget, fogadd el, szükséged lesz rá. Ha elutasítod, akkor másnap, amikor már nem bírod, téged utasítanak el, s dühödben támadni fogsz. Elvisznek, a családod továbbra is éhezni fog, nélküled.

Igen, vagy igén?

Lk 4,4
Jézus pedig felele néki, mondván: Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden ígéjével.

Lehet így befejezni egy monológot? gye nem :DDD valami még hiánycikk, és a kockaházak és mellhatások kiterítengittében keresse fel orvosát, gyógyszer részét :DDD

Itt a vége, ne fuss el messzire véle, mert még nem fejeztem be, a kommentekre meg kár pazarolni az energiát. Tudom, hogy „guga hülye vagy”.

  • Nem lehet hozzászólni
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.