Álomföld lázadása

Sohasem értettem ezt a tudatos álmodás dolgot, hogy akarattal, ennek ellenére vannak élményeim, szerintem megosztom veletek.
Van visszatérő, s életre szóló, először ezzel kezdeném.
Az életre szóló az akkor volt, mikor 8 éves gyerekként, betegen feküdtem Kuznyeck lakótelep 15. szám alatti, földszinti, egyszobásban, s azt hiszem Dandé Andreába voltam szerelmes, aki tudomást sem akart rólam venni. Nagymamám aszparátusza lógott a fejem fölé, amit tyúkvérrel öntözött, hogy növekedésnek induljon. Nagymamám jótét lélek volt, cselédként élte az életét, nagyapám mellett is, keveset szól és sokat. Szépen tudott piacról hozott tyúkot vágni, csak úgy iromba. Nem nyikkant az egyet sem, a vére sem ment kárba. Beült vele a konyhába, simogatta, becézgette, s egyszer csak nyisza, olyan levest és rántott húsokat remekelt belőle, hogy az egész család letérdelt előtte. Nagymamám két világháborút látott, családi ebédek alkalmával a sarokba ülve összeöntözgette az unokák utáni maradékot, nem ismert olyan fogalmat, hogy megmaradt, vagy nem bírom megenni, nem ízlik. Sokat éhezett.
Egyszer csak azt mondta, megy a könyves boltba, ahol akkoriban dolgozott, már nem tudom mit, de a mama és a könyves bolt nekem egy volt, csillogott, jók voltak az illatok iskola után.
Később az Omnia nevű kávézóban dolgozott, ott is finom illatok voltak. Szóval elköszönt, hogy majd jön, s hoz nekem gyógyszert is.
Beteg voltam, magas lázzal feküdtem a tyúkvérrel táplált aszparátusz szárnyai alatt, s elaludtam, lehet lázálmom volt.

Végtelen üveg, oldalt, lefelé, és én egyedül, sima, kemény, üveges, sehol semmi, egy porszem sem árválkodott, a mai napig a számban van az íze, hányingerem támad azonnal, ha rá gondolok. Felébredtem, s csatakos voltam az izzadságtól, kérdeztem nagyapámat, hogy: a mama mikor jön? Mindjárt fiam, mindjárt, s a mama csak nem jött, hiába vártam, akkoriban még nem úgy ment.
Na ez az álom, de inkább, ha rá gondolok, olyannyira élethű, és életre szóló, hogy elég rá gondolnom, s azonnal öklendezni kezdek.
A visszatérő álom Apám tanyája, már régóta gondolkodtam rajta, hogy valami történhetett ott, amit nem sikerült a helyére raknom, ha ennyire kemény éjjelenként. Megizzadok, fuldokolva ébredem, eltelik néhány másodperc, amíg észhez térek és tudatosul bennem, hogy semmi baj, csak álom. A nejem mondta is, hogy biztos valami rossz emlék, ha már álmodsz róla próbáld lerendezni álmodban.

Megvolt, egyik este úgy feküdtem le, hogy szeretném tudni mi az oka. Nagy vörös betűkkel a falon, hogy: takarodj innen! Apám mittudomén hanyadik felesége volt, aki üzeneteket küldött számomra a tankönyveimben. Apámat szereti, de engem nem, nem kellek neki koloncnak. Aztán csetepaté, hiszti, megmérgezte magát, a mentő vitte el. Apám félre hívott a tyúkól mellé, és szó szerint megkért, hogy menjek el, nem szeretné felbomlasztani a családot. Később ez a nő elhagyta Őt, a két közös gyereket is, Anita és Józsi.
De nekem rémületes álmaim voltak Apám tanyájával kapcsolatban. Próbáltam oda úszni a tanyához, de a tenger visszavert, repültem a levegőben és egy hatalmas erő elragadott az égbe, nem tudtam oda jutni.
Bár faterral azóta megbeszéltem, nem emlékezett rá, nem ismerte be, viszont az álmom a bizonyíték rá. Magamban is lerendeztem, sőt szeretem fatert, a legjobb haverom, de az álmain senki sem tud uralkodni, ha elragadja, a mai napig rémületes, megszoktam, kezdem élvezni, mert olyannyira különlegesen félelmetesek, kibeszélhetetlenek, hogy levegőért kapkodva ugrok fel, s ledobom magamról a takarót.

A nagyobbik fiam a hétvégén elég nagy kudarcot élt át, éjjel átsétált, felébresztett bennünket, hogy baj van, szerinte nagy probléma. Arra ébredt, hogy nem kap levegőt, rángatódzott hosszan az ágyában, s meg kellett magát nyugtatnia. Leintettem, hogy semmi baj, alvás paralízis, én már egész jól megszoktam, nem halálos, a végén még élvezni is fogod, mert elég különleges képekkel jár, és élményekkel. De olyannak, aki életében először éli át, ez elég rémületes. Mondtam neki séta vissza a helyedre, majd megnyugszol. A nejem aztán csak utána ballagott, befeküdt mellé, átölelte, s másnap mondta, hogy Levente nagyon megkönnyebbült. Fú basszus, mit nem adnék érte, ha egyszer álmomban, alvás paralízis közben rángatódzhatnék. Én teljesen másképp élem meg, elnehezedik a mellkasom, mint ha a Sátán ülne rá vádlón, hosszú idő eltelik némán, s mozdulatlanul. Egyszer csak álmomba bekúszik, megjelenik a külvilág élesen, mozdulatlanul, csukott szemmel látom a környezetemet, s azt, hogy valami lény vihog rajtam. Nem tudok ellene tenni, nem tudom megszüntetni, muszáj felébrednem, zihálva, ömlik rólam a víz, a földre dobom a takarót. Másodpercek telnek el, amíg tudom, ki vagyok, és mit akarok. Levegőt!
Így hatnak a gyermekkori rossz álmok egy felnőtt ember életében.

Dolgoztam a gyulai várfürdőben karbantartóként, meg mint medenceőr. Egyik éjjel azt álmodtam, hogy egy sárkánnyal küzdöttem, s véres lett a víz. Délután, műszak végeztével bejött Lejmo, a helyi menő srác, akinek csüngtek a csajok a nyakán. Mondta: úgy is lassan folyik le a víz, amit elkezdtem a medencéből leereszteni, órákig tart, addig fogócskázzunk a medencében. Hozta a haverját is, akinek csak az arcára emlékszem. Hárman nekifogtunk, le a víz alá, egészben, egy hosszan átúsztuk, menet közben más irányt vettünk.
Nehéz volt nyomon követni egymást a termálvízben. Mindenkiből lett fogó, de bennem végig csak az munkált, hogy én zárkózott typ vagyok, nincsenek csajok. Lejmo meg vadul markolássza őket a medencében a szemem láttára, és nem fütyülhetem ki őket a sípommal.
Persze a csajok is elég visszataszítóan vihogtak, szánalmas volt, ahogy úgy tettek, mint aki menekül előle, holott csak arra vágytak, akár a tyúk a baromfiudvarban, mikor fut a kakas előtt vagy két kört, mielőtt ráugrik.

Szóval fogócskáztunk, abban legalább jó voltam, nem hiába engem pécéztek ki maguknak, mint ellenfélt. Elrugaszkodtam a faltól, le a víz alá, akár egy tengeralattjáró, csak a csempe volt törött a medence falán. Hosszában felhasította a talpam, tiszta vér volt körülöttem minden a termálvízben. Lejmo és a haverja kivittek, mutasd csak. Mondtam hol a mentőláda, bekötözték a talpam. Álom és valóság eggyé vált, álomföld lázadása napvilágot látott, éjjeli látásom a szemem előtt látott napvilágot. Előre megálmodtam.
Azóta nevezem álomföld lázadásának, ha egy éjjeli álmom kitör a párnák közül, s mindennél valóságosabban megjelenik előttem.

A 2004-es cunami előestéjén kirepültem a világűrbe, körberepültem a földet, mint egy szonda, és Isten megmutatta, hogy ököllel rávág a tengerre. Csak akkor értettem meg, amikor láttam a tévében, hogy mi történt. Hatalmas pusztulás, nem is akartam összefüggést keresni álom és valóság között. Deni haveromnak meséltem, és azt mondta, nagyon szerencsés vagyok. Csak tudnám miért, hasznom nincs belőle. Ha csak nem az, hogy éjjelente megálmodok olyan film részleteket, amit másnap látok a tévében. Olyankor tényleg szoktam örülni, és lelkendezve mesélem a nejemnek, aki elmondása szerint soha nem álmodik semmit, hogy: na ezt láttam éjjel álmomban.

Azt, hogy csecsemő pózban repülök, villanyvezetékek, fák fölött álmomban, s tisztán látom a lakókörnyezetem, tiszta sor, betudtam annak, hogy december elsején születtem. Nyilas vagyok, álmodozó, ábrándos lelkű, bár nem tulajdonítok a horoszkópoknak.

Rendszeresen álmodok olyat, hogy a nejem elhagy. Ő is rólam, meg is szoktuk beszélni.
Ha reggel csúnyán néz rám, vagy én Ő rá, akkor tudjuk. Nekem az a legfájóbb, hogy akiért tette, az vihog rajtam kajánul. Megtörtént ez az életemben még régen egy lánnyal, akivel együtt éltem 4 évet. Megtörtént a nejemmel is, hogy elhagyták, ez tér vissza ilyenkor. Reggel átöleljük egymást, s attól függően, hogy éppen ki álmodta, megnyugtatjuk a másikat, hogy nincs kiért, eddig csak is egyedül te vettél emberszámba, azért vagyunk együtt.
Kell egy reggeli kávé, meg a szokás hatalma, gyerekeket ébreszteni, zsizsegés, és elmúlik azonnal. A nejem egész nap a hatása alatt van, hozzám bújik, nem tud úrrá lenni rajta.

Maga az alvás haszontalan dolog, csak fekszel az ágyban. Ha nem álmodnék különleges dolgokat, nem tudnám értékelni, hasznosítani, akkor nem erőltetném. Megelégszem napi 4-6 óra alvással, és kipihent vagyok tőle. Ha éjfélkor fekszem le, mert dolgozom, írok, vagy csak fogok egy finom sört és átadom magam a zenének, reggel 5h-kor akkor is felébredem magamtól. Lehet programozni.
Egyszer nagyon korán kellett kelnem, időre mennem, se óra, se telefon, amit beállíthattam volna. Elgondoltam előre, s valószínűleg a kötelességtudat, a parázs, ami bennem izzik, időben ébredtem. Csipa ON, és huss, már keltem is. Semmi nyújtózkodás, nem szokásom, kikelek az ágyból, és megyek a dolgomra. Jól esik a tudat, hogy bármikor felébreszthetem magam óra nélkül is, s végezhetem a munkámat.
Egyébként is éberen alszom, a legapróbb neszre is felébredek, hozzánk nem lehetne betörni éjjel. Van egy beton lap, ha rálépek sötétben, akkor nagyon mély hangja van. Ébredtem már rá, mert már rég beprogramoztam. Hajnalban jött apósom hozzánk, mire az ajtóhoz ért már ott vártam, pedig elég mélyen aludtam, de a hang, amire még álmomban is figyelek, figyelmeztetett, hogy most ON.
Bárki jönne, az ajtóban várnám, nem én lepődnék meg.
S ez nem is bátorság, éberség.

Nemrég volt egy álmom, a kisebbik fiamat, Benjámint elragadta tőlem a világűr, nem tudtam tenni ellene, csak a tudat volt, hogy megy. Ölelgettem, puszilgattam, s egyszer csak elrepült a kezeim közül, hihetetlen mély fájdalommal ébredtem, s jól esett látni, hogy ott alszik az ágyban velünk. Kérdeztem a nejemet, hogy éjjel kivitted pisilni?
Próbáltam elemezni, hogy miről szólt? Van ismerősöm, akinek meghalt a kicsi gyereke, beszélt is róla, de nem sokat, azt gondoltam ránk is ez következik, mert, hogy szoktam megálmodni előre dolgokat. Nem is tudom mit gondoltam magamban, hogy álomföld ne lázadjon fel. Eszembe jutott a lelkészünk, aki azt mondta, hogy a gyerekeinket nem azért szeretjük, mert gyerekek, hanem azért, mert a mienk.
S, ha Isten úgy dönt, hogy elveszi, akkor nem lehet vádolni, mivel minden ember teste, lelke az övé. Azért bennem volt a frász, és hívtam a nejemet, hogy most éppen hol tartanak, nehogy valami autóbaleset, mivel a megszokott időhöz képest késtek.
Azóta folyamatosan figyelem a fiamat, rajta tartom a szemem akaratlanul is, és hangosabban kikelek, ha ok nélkül futkározik be az ajtón, nehogy elbotoljon, beüsse homlokát a lépcsőbe.
Egyszer bohémkodott, leesett a teraszról fejre, üvöltöttem félelmemben, azonnal be az ügyeletre. De a gyerekek rugalmasabbak, többet kibírnak, nem lett semmi baja, meg is röntgenezték, hazafelé már boldogan majszolta a csokoládét, tiszta máz volt az arca.

Én minden reggel álmomból ébredem, minden éjjel színeset álmodom, nem kell hozzá rendelni, hogy ez most sárga volt, vagy piros. Tartalmasat, emlékezeteset, amiről van gondolkodnivalóm. Mindig emlékszem mindenre, nem homályos, olyan, mint ha mindig aktív lennék, álmomban is, teljesen összefolyik. Olyan van, hogy néha nem tudok különbséget tenni álom és ébrenlét között, összefolyik. Felteszem magamnak a kérdést, hogy ébren vagyok, vagy álmodom?
Miről szól az életünk? Hol jön a felelősség? Mikor kell kinyitni a szemünk?
Mi volt a legelső ember álma? Ki táplálta?

Jób könyve 33. rész

14. Hiszen szól az Isten egyszer vagy kétszer is, de nem ügyelnek rá!
15. Álomban, éjjeli látomásban, mikor mély álom száll az emberre, és mikor ágyasházokban szenderegnek;
16. Akkor nyitja meg az emberek fülét, és megpecsételi megintetésökkel.
17. Hogy eltérítse az embert a rossz cselekedettől, és elrejtse a kevélységet a férfi elől.
18. Visszatartja lelkét a romlástól, és életét hogy azt fegyver ne járja át.
19. Fájdalommal is bünteti az ő ágyasházában, és csontjainak szüntelen való háborgásával.
20. Úgy, hogy az ő ínye undorodik az ételtől, és lelke az ő kedves ételétől.
21. Húsa szemlátomást aszik le róla; csontjai, a melyeket látni nem lehetett, kiülnek.
22. És lelke közelget a sírhoz, s élete a halál angyalaihoz.
23. Ha van mellette magyarázó angyal, egy az ezer közül, hogy az emberrel tudassa kötelességét;
24. És az Isten könyörül rajta, és azt mondja: Szabadítsd meg őt, hogy ne szálljon a sírba; váltságdíjat találtam!
25. Akkor teste fiatal, erőtől duzzad, újra kezdi ifjúságának napjait.