A szomszéd zöldje mindig kertebb

jutubos, prezentációs [A szomszéd zöldje mindig kertebb]

Nyaralóövezetben élünk, nincs itt télen senki, az első madarak április környékén repülnek ki, jönnek, integetnek, s kérdezgetik, hogy: milyen volt a tél?
Elrepült, hideg napok voltak, de végre süt a nap, nyílnak a virágok, méhek döngicsélnek, madarak jó hajnalban csivitelnek, koncertet adnak.
Közelebb húzódunk a mindent elválasztó sövényhez, beszélgetésbe elegyedünk. S a néni látja, hogy a kertünkben tanyát vert a Kankalin. Az övékében már teljesen átvette a hatalmat, burjánzik, az utolsó „remegő” képkockán lehet is látni.

Kérdezi, hogy: tudom e, honnan származik ez a rengeteg virág?
Pécsről hozott egyetlen tövet, kirándulni voltak, az erdőben találta, papírba rakta, s utána a kertben elültette. Ennek már sok éve, a Kankalin nem, hogy megmaradt, de beborította a környéket, nagyon jól érzi magát. Szívós és igénytelen növény, már januárban, amikor a nap megcsillantja magát, s néha eléri a hőmérséklet a +10 fokot, kihajt, megmutatja magát, s képes elhitetni az emberrel, hogy mindjárt itt a tavasz. Pedig arra még várni kell. A Kankalin átvészeli a nagy hidegeket, a szirmait nem hullajtja el, legfeljebb kicsit még vár. Az első méhek, az első lepkék ezt a növényt találják meg, s ami számomra különleges, eddig azt hittem Kankalin csak sárgában létezik. Ez az első év, hogy kivirágzott lilában, rózsaszínben. A környékünk telítve van Ibolyával, Százszorszéppel, volt miről beszínesíteni az eddig sárga színben pompázó Kankalint. Évek múlva előfordulhat, hogy lépni sem tudunk tőle a kertben, s nem merem beindítani a fűnyírót, sajnálnám, nem szeretném legyalulni.

A szomszéd pont belesétált ebbe a csapdába, árnyékos kert, sok fa terebélyesedik föléjük, nem is nagyon hallani, hogy a madárcsicsergést holmi motor zaja zavarná meg, Ők is tekintettel vannak a sok virágra, nagyokat lépnek, megvigyázva, nehogy eltapossanak egyet is.