A kacsával kezdődött, letépkedtem a lábát.
De van ennek előzménye, régebben a beásó ember voltam, mióta nem kertes házban lakunk kidobó ember lettem.
Sőt, a történet egészéhez vissza kell mennem egészen a gyerekkoromig.
Bandika, vele nagyon jól éreztem magam. Az volt a legszebb, legjobb, legvarázslatosabb legebb, amikor a szeméttelepet jártuk ketten.
Bandika az unokatestvérem, nagy lótoló gyerek, ha elindul feltöri a betont.
A szeméttelepre randalírozni jártunk ki, akkoriban még nem voltak tüntetések.
Összeszedtük az összes spray-s dobozt, egy hordónyi összejött. A hordóba festékeket öntöttünk és a tetejét egy kerékpár kerekével fedtük le, arra betontömböt és begyújtottuk. Iszonyat, hogy füstölt, mekkorákat szólt, mint a gépfegyversorozat, olyan sűrűn robbant.
A román határ egy kilométerre volt, kijöttek a határőrök dzsippel, pattantak ki a fegyveresek. Látták csak gyerekek, harmadjára már hírünk ment és ki sem jöttek.
Lassan 40 éves leszek és kezdem kiismerni magam.
Észrevettem, hogy ha kerékpározok és szemétkupacot látok az út mellett, automatikusan odanézek. Mindegy hol van vonzza a szememet. A legnagyobb forgalomban is, suhanó autók között, mint a mágnes. Nem tudatos. Egyszer csak azt veszem észre, hogy megnézem.
Út mellé kirakott bútorok és rozzant műszaki cikkek, szatyrok és dobozok a gyengém. Nem állok meg, de egy pillanatnyi megnyugvást érzek, olyan otthonos hangulata van. Próbálok ellene küzdeni, hogy azonnal elkapom a fejem de hiába, ha jön a következő tágul a pupillám.
A nagyobbik fiam Levente örökölte a vérvonalat, az identitás megvan. Pár éve jártunk együtt lomtalanításokra, úgy kellett kirángatnom a kacatok közül, annyira belemerült. Figyelem Őt és hasonló cipőben jár.
Találunk valamit a járda mellett azonnal megáll. Levente hagyd már, ne nyúlj hozzá, ki tudja milyen ebola van abban a dobozban vagy üvegszilánk.
Az aggódó atya elsőbbséget élvez és utána tör fel belőlem a kíváncsiság, ha már a fiam bizton van.
Inkább átnézem én, kincset lelünk tán.
Apaaaaaaaaa, vigyük hazaaaaaaa...
Valami csillogó fém, talál másikat mellé és három-négy apróság már van a tenyerében. Eleinte engedek neki hisz gyerek, de mikor nincs otthon, akkor rendre felkutatom ezeket a tárgyakat és kidobom.
Pár éve Szigetszentmártonban laktunk egy takaros kis parasztházban.
Az összes feleslegesnek ítélt lomot beástam, így lettem a mindent beásó ember. Ha a nejem látta előre, hogy valószínűleg beásom, de Ő ragaszkodik hozzá, akkor külön szólt, Apa nehogy beásd.
Aztán szemezgettem a dologgal, halogattam de egy csendes, egyedüllévős napon csak beástam. A nejem is sokat fejlődött, bizonyos tárgyakat eldugott a beásás elől.
Apám volt még nagy beásós. A tanyánk mögött ásott egy 3x3-as gödröt és jó mély volt. Abba dobált bele minden lomot. Tévét, széket, háztartási hulladékot, néha állt rajta a talajvíz. A mai napig megtudnám mutatni a gödör helyét, szívesen kiásnám, amiket eltemetett.
Napokon belül költözünk, ma kezdtünk el csomagolni és a Levente olyan dolgokat talált a szekrényekben, amit már rég elfelejtett. Levente dobd ki!
Apaaaaaaaaa, légyszi hagy tartsam meg.
Nagyon nehéz rávenni, hogy megszabaduljon valamitől, hörcsög módjára haza hord minden csillogó, érdekes fémeket.
Van egy kuckója, évek óta gyűjti oda a gyermekvilág kincseit, nagy a kísértés, hogy egyszer betolom oda a kukát és mindent beleborítok. Itt a kedvező alkalom, költözünk, próbálom elejét venni, hogy átörökítse Bánkra a lomokat.
Na de a kacsa, amelyiknek a lábait letépkedtem. Az a legemlékezetesebb.
A kicsi, Benjamin kapta ajándékba rokontól. Kereke volt a kacsának és hozzáragasztva klaffogó gumilap, ha felhúztad úszott a vízen.
Kettecskén voltunk és játszottunk a szőnyegen, kezembe került a kacsa. Már réges régen befészkelte a tudatomba magát, hogy nem illik hozzá az a gumilap, úgy néz ki vele, mint egy génhibás jószág. Észrevét titkosan megszabadítottam tőle és a zsebembe rejtettem, így már csak gurulni tudott. A zsebemből a gumit a kinti kukába ürítettem, hogy a nejem ne találja meg, ne tűnjön fel neki.
Egyszer csak rávillant a szeme a kacsára, hát ez meg hogy néz ki?
Hmmm, nem tudooom, biztos a kicsi volt.
Valahogy napirendre tért felette de csak ott motoszkált benne a hogyan és a miért.
Nem te szedted le? Szegezte nekem a kérdést.
Én szerintem én nem jártam ott, nevettem.
Tudtam én, hogy a fene egye meg, csak nem nyugodtál addig, amíg ki nem cibáltad a kacsa lábát.
Sumákolás dolgában Ő is nagy mester. Szigetszentmártonba vettünk a szobába új padlószőnyeget. Kevés idő elteltével az ágy mellett nagy barna folt. Este megjövök munkából s kérdem ez mi ez?
Hmmm, nem tudom, biztos a gyerek. Levente még egy éves sem volt.
Bennem is ott motoszkált a kérdés, hogy OK gyerek, de mi? Mi a barna, odakakilt és? Csak Ő takarította fel utána és nem tudja mi az? Új a szőnyeg s ott a folt.
Végül rákérdeztem, hogy te mi az mégis? Mit titkolsz?
Kuncogott, hogy nyúlt a kávéért, tévézett, nézte a Top modellt és kiborult.

Perpill most én vagyok a ludas. Évekkel ezelőtt vett a Petőfi csarnokban 4db porcelán tojástartót reggelihez, menet közben az egyik megrepedt. Most hogy költözünk egy laza mozdulattal kidobtam mind a négyet. Ésszerű okokból, tojást sosem tartottunk benne, repedt, nem fogom ragasztgatni, mehet. A kukában landolt.
Te kidobtad a... elhűlve nézte az üres polcot.
Persze, minek? Sose használtuk, sérült volt.
Igen de én vettem és alkudoztam rá, meg mást is vett azzal együtt akkor és...
Még is mit képzelsz? Fogom magam, kimegyek a műhelybe és kiszórok ezt azt, ami nekem nem tetszik majd.
Ne csináld már, veszek neked 50db tojástartót csak ne balhézz.
Persze ahogy kimondtam úgy nem volt igaz, soha nem venném a fáradtságot, hogy tojástartók után menjek. A tojásevés gyakorlatias dolog. Mire beletenném a tojástartóba, addigra megeszem. Angol hülyék csinálnak belőle ceremóniát, meg szerveznek hadsereget, hogy melyik vége legyen feljebb. A csúcsosabbik neki támad a vastagabb félnek és rendes gyűléseket tartanak ez ügyben.
Apám mondta, hogy egész pici voltam, totyogós és már akkor ezen jártattam az eszem. Látta, hogy megyek a kút felé a kalapáccsal.
Neeeeeeeeeeeeeeeeeeee, közben futott, de késő volt. Pipiskedtem és beledobtam a kútba. Később már tudta ha valamit nem talál, akkor az a kútban landolt.
Nagyobbacska lévén a légpuskáját is beledobtam. Szerencsére megakadt a falon, mert hosszú volt és nem esett bele a vízbe.
Mentem oda hozzá és mondtam, hogy pucska böle ploccs ümüm.
Ezt a mai napig hallom tőle és még mindig ideges, azóta is.

Hová tűnnek a dolgaink?

„A harmadik elég tétován beszélt. Nem is volt nagyobb közönsége, mint
egyetlen ember. De az ugyanolyan komoly áhítattal hallgatta, mint a másik
kettõt a maguk két-három fõs publikuma.
- Zebedeus jön majd a szolgájával, és azt fogják majd rebesgetni, hogy
eltûntek a dolgok. És hatalmas zûrzavar lesz, hogy hol vannak valójában a
dolgok. És senki nem fogja tudni, hová lettek azok a kis bigyók, meg az a
furcsa kis izé raf-raffiakötõállvány, amihez hozzá voltak erõsítve. És
akkor majd a Barát elveszíti a barátja kalapácsát, és a Fiatal nem fogja
tudni, hogy hol vannak... már azok a dolgok, amiket apáik birtokoltak,
mert apáik csak este rakták oda, este nyolc körül...”

No nem erre gondolok konkrétan. De mennyi mindent nyel el a föld?
Hány ezer éve él az ember a földön? Sok eszközt használtunk, ruhák, cipők s használati tárgyak. Minden megégett, minden az enyészeté lett, minden, amit kidobtak?
Hány lábbelit használtunk el, ahány ember? Alsónadrág? Hova lettek a dolgaink? Csak ha a pipákra gondolok, hány ember pipázott életében vagy akár most? Hol vannak azok a pipák? A szekrények, székek, asztalok? Mindent elégedetten elégettek miután kidobtak?
Az edények?
Holnap reggeltől üvegből lesz a föld s minden látható lesz, ami lent van. Hű de meglepődünk majd. Szállsz le a buszról és alattad egy felfedezetlen tömegsír.
Az automata kapubejáród alatt egy várfok rézágyúval.
Leülsz egy parkba gondolkozni, hogy hogyan fizesd a lakbért és alant a mélységben kincsesláda, de nem férsz hozzá, pedig megoldaná a gondod.
Az összes kidobott tárgy Ádám óta láthatóvá válna, mondjuk Attila sírja, azt nagyon keresik. Ott mindenkit lenyilaztak, aki jelen volt.
Erről jut eszembe, ahogy ismerem magam én megúsztam volna. Az a fajta vagyok, aki nem vett volna részt azon a temetésen, kibuliztam volna, valami nátha, nem akarom, hogy Attila elkapja, ilyesmi.

Tönkremennének a jól fizetett régészek, a fémkeresők és a geológusok. Minden üvegből van, minden látszik, üveggolyó.
A föld másik oldaláról bámul rám, csak a talpát látom.
Mi van te szerencsétlen? Gyere ide ha akarsz valamit. Nagy a szám az óperencián és az üveghegyen is túl.

Mondjuk temető mellett nem szívesen sétálnék.
Így sem.
Ők se tegyék
Napokban kérdezi egy ismerősöm miközben egy nyitott temető mellett haladtunk el, hogy miért nincs ez körbe kerítve?
Azért mert nem szaladnak el és nevettem.