A kezdet

Furi. A dolgoknak, történéseknek vannak kezdetei, pl. amikor megszülettem. Akik soha nem találnak maguknak pasit féle csajok szokták tőlem kérdezni, hogy pontosan mikor születtél? Hány óra, hány perc? Gőzöm sincs róla, sosem érdekelt. Akkor kérdezd meg anyukádat, hátha emlékszik rá. Minek? Mi derül ki belőle? Kérdezze a franc, tényleg nem vagyok kíváncsi rá.
Nahh, mindegy, akkor csak úgy nap alapján elkezdi böngészni a horoszkópot, hogy összeillünk e. Aztán felcsillan a szeme. Nahát, mi tökre kijönnénk egymással.
Hülye vagy bazmeg! Egyrészt van már feleségem, mi szeretjük egymást. Másrészt inkább menj bulizni és dugasd meg magad, utána eszedbe sem fog jutni azt a horoszkópot lapozgatni.

Szóval fű terem minden nap, aztán megsüti a nap, elszárad, a kutya sem emlékszik rá, hogy milyen szép zöld volt. Megszülettem, de volt apám, nagyapám, dédapám, ükapám, szépapám, s előtte volt a honfoglalás. Én szeretném teljesen rewerse az elejére, odáig vissza. Amikor még föld sem volt, és semmi szilárd, semmi anyag, csak úgy a semmi önmagában.
Rám kiemlékszik majd? Élt itt már előttünk annyi fontos tisztségben lévő ember, aki nagyra tartotta magát, hogy nem győznénk nekik hajbókolni. De azt se tudjuk kik voltak, csak a nagyon nagy nevek maradtak meg. Íróktól talán olvashatunk kisbírókról, akik vigyázták a törvényt, meg kidoboltak, de név nélkül említik őket. Nincs nevük, érted, kisbíró.

Pedig micsoda tiszteletnek örvendhetett a falujában, Csínom Palkó módjára kiöltözött, sújtásos gúnya, veretes, pergett a dob, kieresztette a hangját, mindenki rá figyelt.
Ő volt a kisbíró, de a nevét sosem fogjuk megtudni, s azt sem hogy ki volt ő.
Egy közönséges ember, alapvető testi igényekkel. Evett, ivott, aludt, és volt neki talán felesége, aki szült neki gyerekeket. De sosem fogjuk megtudni, hogy milyen ember volt. Napok jönnek-mennek, egyszer csak meghalt. Eltemették, akinek sikerült elsiratta, s a napok ugyanúgy mentek tovább. Csak az emlékükben élt tovább. S utána megszületett szépapám, ükapám, dédapám, nagyapám, apám, s végül én. De a kisbírónak már nyoma sincs.

Az ember azt hinné, hogy egy faluban sohasem történik semmi. Nálunk Bánkon is unalmas az élet. Anyám néha hívogat, hogy mi van veletek? Minden rendben, nyugi van, gyerkőcök is rendben vannak egészségesek. De azért néha itt is felüti a fejét a baj. Januárban halálos autó baleset, később egy ember beleesett a patakba és meghalt, majd közel egy hete megint súlyos autó baleset, ismertem a férfit, velem egyidős, mesterséges kómában tartják, mert megsérült az agya. Ideköltözésünk után gondolkodtam rajta, hogy mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy gyászba öltözzek, s elmenjek egy temetésre? Képmutatásból sosem fogok elmenni, csak is azért, mert közel állt hozzám, kedveltem. Amíg Budapesten éltem eszembe sem jutott elmenni bárki temetésére, pedig volt szomszéd, aki meghalt. Ennyi, elment, egyszer én is elmegyek, nem fognak emlékezni rám. A fiam még tovább adja a gyerekeinek, beszél rólam, emlékezni fog rám, de aztán jönnek a dédapák, ükapák, szépapák, elektromos hajtású csodák, agyra kötött internet, elég valamire gondolni és már posztoltad is, s akkor is lesznek csinos lányok, akik miatt a férfiak elvesztik az eszüket.

Egyszer már leírtam az utolsó kívánság c. posztomban, hogy nekem az lesz, hogy szeretném végignézni minden ember, minden teremtett ember, állat, angyal, és akikről nem tudunk, de a szférákban élnek, szeretném végignézni az életüket. Egytől-egyig. A születésétől a haláláig.
Az ember csak is akkor ér valamit, ha ismer legalább egy másik embert. Ha mindet ismered, akkor? Isten nem leszel, de legalább lepacsizik veled, hogy ez igen, ez aztán az empátia.

Olyan, hogy ősrobbanás nem létezhetett. Mitől volt egyben, ki rakta össze, s mitől robbant szét: Ősrobbanás előtt mi volt? Földünkről mondják, hogy évmilliárdok alatt alakult ki, mi csak az utolsó percben érkeztünk. Emberi léptékkel mérve hihető, az is, hogy a végtelenben nem lehetünk egyedül. De azt tessék tudomásul venni, hogy mi az utolsó percben érkeztünk ide, s úgy kezdtünk el keresni másokat. A többiek már feladták, vagy már megtalálták, mert ők itt voltak végig, előttünk.

Az ősrobbanást szokás elnevezni kezdetnek, de szerintem az folytatása volt valaminek, ha egyáltalán létezett. Mióta volt egy guriga, ami szétrepült? Hogy keletkezett, mitől robbant szét? S, hogy jön ide a kilakoltatás, meg a befizetetlen csekkek? Van, aki arra koncentrál, s vannak gondolatok, amik minden tehertől függetlenül kutatnak. Vannak ufók, jönnek, látogatnak, elrabolnak, na de ők honnan vannak? Mi sem magunktól lettünk. Volt a föld, rajta a víz, majd az egysejtű, plankton meg ilyenek, kimásztunk a homokba és jaj de jó itt. Növesztettünk lábat, hogy tudjunk járni, felmásztunk a fára, megtanultuk a tüzet, feltaláltuk a kereket, s még is úgy viselkedünk, mint egy majom. Bombát dobunk egymásra, hogy haljatok meg, mert attól a mi életünk jobb lesz.

Ha guga írná a Bibliát, akkor ez állna a legelején: kezdetben vala a, és egy hatalmas kérdőjel. Ezernyi okos ember élt már a földön, akinek se híre, se hamva, s állították, hogy nincs Isten. Az írásaik most is fennmaradtak, te meg bólogatsz rá, hogy így van, Isten nincs, miért is lenne? Nincs rá semmi szükségünk. Vagyunk, élünk, jól el vagyunk, azt csinálunk, amit akarunk. Ki látta Istent? Vannak kigondolt elméletek, hogy Isten miért nincs, ülnek az érvek, vannak követői, de szerintem valaminek az igazságtartalma nem abból következik, hogy mennyien követik. Mert mi van, ha van Isten? Na akkor azok, aki nem hittek benne rácsesztek, a lelkük a pokolba fog kerülni, és az idők végtelenségéig abban fog égni. Mekkora hülyeség már azért bűnhődni a végtelenségben, mert valamiben hittem, vagy éppen nem. Ha hittem benne, akkor legyél jó hívő. Segíts a templom körül, legyél benne a kórusban, tartsd szem előtt az offertóriumot, s ha bőkezűbb voltál, akkor a pap megemlékezik külön rólad egy imában. A gyülekezet előtt megemlíti a neved. Na és? Ki a bánatot érdekel, hogy hol mondják ki a nevemet? Ha nincs Isten, akkor teljesen jogos, hogy nem járok templomba, s nem ájtatoskodok a többi álszent emberrel, akik úgy tudnak sugdolózni a mise után, hogy ha Isten létezne, akkor ott nyomban elporladnának a villámjaitól. Ha van Isten, akkor viszont érdemes elgondolkodni, hogy akik tele torokból üvöltik, hogy ők ismerik Istent, meg jó hívők, hogy vajon van e valami közük hozzá?
Szerintem nincs, meg is mondom miért. Kezdet, meg Isten, meg ilyen magyarázd el a pontnak, hogy mi az a végtelen.

Persze, hogy van kezdet, de csak az anyagi világnak van kezdete. Isten végtelen, azt mondja magáról, hogy mindig is voltam. Én pl. egyszer csak megszülettem. Egy prófétáról egyszer azt mondta, amit akár rólam is elmondhatott volna. Megkezdődtem.

Jer 1,5
Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé.

Ezért mondom, hogy ha Isten létezik, akkor az van. Bármi, ami képes elkezdődni, az csak anyagi világ, test, utána felsírsz, s lenyugszol, ahogy anyád a szádba adja a mellbimbóját.
Ha Isten azt állítja, hogy az anyaméh előtt ismerte Jeremiás prófétát, akkor hadd kérdezzem meg, hogy mikor kezdte el ismerni, csak úgy eszébe jutott, vagy már eleve benne volt a listában? S, ha már Isten, akkor honnan szalajtották, és ki a bánat? Ő kiben hisz? Csak önmagában, mert akkor ne hibáztasson lécci, ha egoista vagyok, hiszen az ember Isten képére lett teremtve. Egyszer szívesen meghallgatnám, amikor Isten visszakérdez. Te vagy guga? Miért, eddig nem tudtad, akkor mitől vagy Isten?

Na szóval, rewerse oda a legelejére. Volt valami Isten, ami a végtelen semmiben lebegett, és elunta magát. Kitalálta, hogy időtlenség helyett legyen idő, semmi helyett valami, és lett a föld, meg nagyon szeretni akart valakit, hogy kiárassza, így teremtette Ádámot és Évát.
De a köcsögök bűnbe estek, hittek a Sátánnak. Nem azért űzte ki őket az édenből, mert ettek az almából, sőt nem is alma volt, hanem a jó és rossz tudásának a fája. Szóval ettek belőle, biztos finom volt, Éva megkínálta Ádámot, hogy egyél, az meg szerelmesen rá pillantott, az alma roppant a fogai között édesen. S mennydörgés hallatszott, hol vagytok? Hol vagy?
Ádám megijedt és elbújt, a nejét is biztatta, hogy oda a fa mögé, gyorsan.

Isten meg jött dörgedelmesen. Ádámnak eszébe jutott, hogy rossz fát tett a tűzre, evett a fáról, ami tiltott. Most aztán mi lesz, bár csak ne rángatta volna bele Éva. Ő tehet mindenről, mióta az édenkertben vagyunk soha nem ettem arról a fáról.
Mi az, hogy bűnbe estek? Mert megettek egy almát? Ne röhögtessél már ki, én mióta élek megettem egy mázsát, s még sincs semmi bajom, Zeusz nem csapott le rám. Szóval alma téma felejtős, ne is erőltesd. De, ha a jó és rossz tudásának fáját vesszük. Hát nem erről szól az egész életed? Nagyobbik fiam Levente egyszer csak mondta, hogy ő aztán ezt a piros nadrágot nem veszi fel. Addig szívesen hordta, boldogan ment iskolába, s utána öntudatára ébredt. Evett az almából, azt mondta, hogy piros nadrág rossz, olyan lányos, mindenki kineveti. Azt hiszem Isten valahol azt is kéri, hogy legyünk olyanok, mint a gyermekek, mert csak is addig tud gondoskodni rólunk, ha már van saját öntudatunk, akkor nem engedjük meg neki. Szóval csak a gyerekeknek van szükségük Istenre, akiknek még nincsenek előítéleteik, bárkihez odamennek ismerkedni. Egy cigány vásáros is érdekli, aki jól láthatóan rád akar sózni valamit. Te már gyakorlott vagy, azonnal hárítod, és alig várod a pillanatot, hogy kemény hangot üssél meg vele szemben. De zavaró, hogy a gyereked meg tök kedves vele, ártatlan, naiv, mit sem törődik. Apa nézd!? A Bácsi fűrészgépet hozott, nem azt mondtad, hogy már rég venni akarsz egyet?
Kihazudod magad, hogy kicsim már vettem, ott van a garázsban, csak még nem láttad, s elkezded magyarázni, hogy ez csak valami hamisítvány, nem lehet eredeti, ha ennyire olcsó, s még a neve is rosszul van ráírva. Majd fellélegzel, amikor látod, hogy a harmadik szomszédhoz csönget be, az meg kijön. A marhája, amúgy is utálod, mert hangos a kutyája. Nagy böhöm, öreg németjuhász, meg van már hülyülve, alig lát, rég el kellett volna altatni. Hajnaltól ugatja a semmit, nem lehet tőle aludni.

Jó kimenni a kertbe nyári napsütésben, alágyújtani a bográcsnak, s szisszenteni a láda sört, amit behűtöttem. Miközben fél szemmel lesem a szomszédot, hogy lát e, a sövény mellé pisilek. Szabad vagyok, élek, végtelennek tűnik, de egyszer vége lesz. Felnézek az égre, felhők kúsznak, foszlanak, nyomában kisüt a nap, s nincs, ami árnyékot vessen a fűre. Égeti, szárítja, ma már eleget ittam, ellustultam, álmos vagyok, bemegyek a hűvösbe aludni. Csak egy pillanat vagyok, épp, hogy elfészkelődöm és a párna csücskét a számba veszem, elalszom. Ha soha többé nem ébrednék fel, nem tudnám, hogy végleg. De soha nem abban a tudatban alszom el, én mindig tudom, hogy a holnapi nap csak a kezdet, ami ez után jön, az a lényeg.

[Aki végig olvasta, annak jutalom falat]

Aki kommentel, annak lesz jutigörl