2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

2014 Vitt az idő (sebbek is elkezdhetik)!

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Elvtársak! Köszöntöm önöket gusztus 20 alkal. Kenyérszentelő ünne.

Beszédemet azzal kezdeném, hogy öröm. Lóduljunk a sebbek generációjával, őket illeti a tisz.
Sokat hallottuk től, hogy a régi rendsz, milyen jó v. Biztonságosság, hatékonyságosság, kiskunság, hass, alkoss, gyarapíts, és a tüzifát idej.

Magasságos ég, mi lesz így ebből? (magamban). Vagy ezt mikrofonba mondtam? Nincs gond, a közönség közönségesen viselkedik, a szemük se rebben. Békegalambot nekik.

Elvtársak! 2010 senki sem gondolta, hogy megérjük a napot, amikor feljön az esthajnal csillaga és ragy. Még nem tudtuk, hogy Orbán Viktor, aki a nevében hordozza a kódot, a győze. Annuit Coeptis. Find you! Vihar előtti csend, csak most érezzük, ahogy az enyhet adó hűvös szellő megérkezett, a távolban már morajlik, az első villámból kiszámítható. Dörrenés után számold a másodperceket, ahány másodperc, annyi kilométerre van tőlünk a vihar. Készülődni kell.
Az ember ilyenkor eszébe. Beszedi a ruhákat, ablakokat becsukja, a tyúkokat bezárja, elrejtőzik a házában, s belül várja. Nos kérem, ömömmel jelen. Nem vagynak heten.
Orbán Viktor nem gonosz ember, az a gonosz, aki irányítja. Ő a mi jótevőnk, ünnepeljük őt.

Elmondom miért. A régi rendszerben volt a KMK, most van a KMP, ami szinte ugyanaz.
Aki közveszélyes munkakerülő volt, azt megbüntették, megbélyegezték. Orbán Viktor gondoskodik rólunk, és szeret bennü. Phoenix madár módjára védelmez a szárnyaival, ha kell a saját parázsló hamujából támad fel. Ne becsüld alá a lenyugvó nap erejét. Nem buta ember, a fidesz nem töketlen, nem hebehurgya, körző és vonalzó mentén, akár a mérnök, alaposan megtervezve, nem kapkodva. Most a közmunkaprogram van porondon, neon mellényben, felügyelővel, s nagy kegy, ha valaki bekerülhet. Láthattuk, amint rendszarváltáskor elviszik a rendőrök. Most Vona Gábor elvtársat hurcolják meg. Orbán nagyon jó eszű ember, tisztában van vele, hogy már mindenki elfelejtette azt az időszakot, a trükköt újra be lehet vet. Az emberek olyanok, mint a halak. Egyet-egyet kifognak, szétrebbennek, de újra visszajönnek, mert elfelejtik, hogy mi történt az előbb.

Ohhh, nem azt mondom, hogy dobáljuk őt a levegőbe jó sokáig, kétszer, hanem azt, hogy tartsuk őt nagy becsben, aki őszülő, vén fejével csak is a nemzetet tartja a szeme előtt, a saját családja kárára. Van már nekünk Nemzeti Dohányboltunk, trafikmutyiként elhíresülve. De kérdem én elvtársak, hogy fogjunk össze? Fotelből gecó? Teszkóban sorbanállva, miközben a púposra pakolt kocsit tolod magad előtt, benne coca-cola hatos pack? Nem érzed kínosnak? Mi ellen is szeretnél pontosan fellépni barátocskám? Hogy a jelenlegi rendszer, ami téged ily mértékben kiszolgál megszűnjön? Nem szeretnél többet teszkóba járni, vagy mi a pöcsöm elvtikém? Nem tetszik a rendszer? Gyurcsány elvtárs már elmondta. Megunják, hazamennek, de el is lehet innen menni, kerek a föld.

„Megölte a nénikémet! – Csendet, csendet! Nem siratóünnep ez, hanem vidám aratás. – Kár lenne pörlekedni, áskálódni azon, hogy ki ölt meg kit.”

Orbán elvtárs szeret bennünket, Gyurcsány elvtárs szeret bennünket, csak nem tudta befejezni, majd Orbán elvtárs befejezi nagyobb elánnal. Megannyi elvtárst fel tudnék sorolni eme nemes ünnepen, aki szeretett bennünket. Kuncze elvtárs, Szanyi elvtárs, Fodor Gabriella elvtársnő. Botoxmaminak nem jut eszembe a neve elvtársnő, de ő is kiválóan sokat vett a hazáért. Jaj, majdnem elfelejtettem megemlíteni Selmeczi elvtársnő érdemeit mellet.
Nyugdíjbiztos, érzik ezt a szónak? Ízleljék, a nyugdíjuk biztos kézben van, önökről gondoskodnak, semmiről nem felejtkeznek el, az a nyugdíj teljesen jó kézben van, hát nem nagyszerű? S ezeket az embereket nevezik önök rablóbandának? Miért van az, hogy akárhány rendszer, akárhány politikus, önök mindig elégedetlenek? Miért van az, hogy 2014-ben azt hiszik, hogy az önökről való gondoskodást majd a Jobbik beszünteti? Előre borítékolom, hogy megnyugodhatnak. Nem lejárt lemez a sokszor hangoztatott szlogen, kifogyhatatlanok belőle, a kampányra, és a simicskásított óriásplakátokra mindig találnak pénzt, mert önök kérem adóznak. Kevesebbet szeretnének adózni, s többet vásárolni, a földi javakból minél többet birtokolni? Tessék kérem kimenni az utcára és tenni ellene! Gyerünk, ne csak a fészbukon lájkolgass gecó! Vagy fegyvert is fognál? Hja, eddig is megragadtad. Gondolod, hogy nincs dokumentálva percről percre, hogy a nap mely szakában látogatod a pornó oldalakat a hangerőt lenémítva, előzményeket törölve? Na ugye, muhahahhh :DDD telefonbety.
Az egyik szemem sír, a másik meg Matolcsy. Matolcsy elvtárs is sokat vett nemzetünkért.

Mi kell még nektek, hogy megelégedjetek? Hány párt kell, hogy megalakuljon nektek, hogy lenyugodjatok? Nem volt jó nektek az MDF gondoskodása, leszavaztátok, és gyorsan vissza, ami már jól bevált. Horn elvtárs Isten nyugosztalja sokat vett értetek, nem felelt meg. Azt mondtátok jöjjön valaki más, aki többet vesz majd értünk. Megkóstoltátok a narancsot.
Rengeteget vettek el értünk, de nektek ez sem volt jó, aztán jött az emútnyócév. Na akkor aztán tényleg elvált a szar a májtól, már teljesen nyilvánosan csinálták, s a tömeg szemen is lett lőve. Teljesen rendben van, nem kell ezt látni.
S végre, legyen ennek vége, mindenki hozzon magával egy kétharmadot, vegyenek el tőlünk még ennél is többet. Mostmár elégedett vagy? Elvettek már tőled mindent, vagy akad még valami, amit dugdosol? Azt gondolod magadban, hogy 2014 lesz a változás. Megsúgom neked előre, hogy tényleg az lesz, mert eddig vitt az idő. Most hozni fog.
Igen, ha lenne még olyan, hogy 2014-es választások, talán a Jobbik a befutó, ki tudja, nem vagyok fizetett elemző, nem tudok Török Gábor módjára sugalmazni, amit éppen eléraktak, hogy ezt kell kiböfögni. Akár tévedhetek is. Egyet biztosan tudok, a népről gondoskodni kell, s a politikusok mindig összedugják a fejüket körző és vonalzó mentén, hogy miként tegyék. Teljesen mindegy, hogy lesz választás 2014-ben vagy nem. Gondoskodni fognak rólunk. Az egyre romló helyzetből igyekeznek bennünket kimenteni plakátokkal, címlapos írásokkal, hangzatos ideológiákkal, automata telefonhívásokkal, levelekkel a postaládánkban, hogy érezzük. Senkik vagyunk, s nem hagynak az út szélén, mielőtt elhagynád magad, ők nem hagynak el, munkatáborba visznek. Legyen jobbik vagy balik, vagy akármilyen elvtárs, gondoskodni fognak rólunk, s mindig reményt adnak. Ezen kívül mást nem. Az egész csak illúz.

S, ha már örömhírrel kezdtem, hadd fejezzem be szintén örömhírrel. Legyetek boldogok, mert, amikor bejelentik az államcsődöt, s bezárnak a bankok, nem jutsz hozzá a megtakarításaidhoz, a hiperinfláció a pillanat hevében megveregeti a vállad, éhezni fogsz, de mosolyogva. Van erre az esetre egy jó tanácsom. Maradj nyugton, ne fosztogass, ne tömörülj bandákba, ne veszd el az eszed elvtárs, mert Orbán Viktor elvtárs gondoskodni fog rólad. A tűzoltók olyan mellényt kaptak, amin a felirat lecsatolható, lecserélhető a Police feliratra. Mert rendnek lennie kell, s Orbán Viktor elvtárs nem lebecsülhető mennyiségű TEK, csak is nektek, hogy érezzétek a törődést, az óvó kezét. Ha rendetlenkedsz, megsimogatja a buksidat. Hoztak olyan törvényt is, hogy megvédhetem magam, már nem engem fognak elítélni, ha ilyen helyzetben betörsz hozzám. Megvédhetem veled szemben magam, s a családomat is. Szó szerint agyonverhetlek az erdő legnagyobb fáját ezzel a kis heringgel. Muhahahhh :DDD

Én szóltam

Lehet így befejezni egy monológot? gye nem :DDD valami még hiánycikk, és a kockaházak és mellhatások kiterítengittében keresse fel orvosát, gyógyszer részét :DDD

Itt a vége, ne fuss el messzire véle, mert még nem fejeztem be, a kommentekre meg kár pazarolni az energiát. Tudom, hogy „guga hülye vagy”.

  • Nem lehet hozzászólni
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.