Na amikor költöztünk ki panelból,és az ablakon kivágták a saját készítésű zongoralakk fekete konyhabútort,ami nem bóvli munka volt,és munkalap is egy minőségi kopásálló darab,utána jött a 140*140-s sarokkád,ami egy ritka méret,és az itteni emeletes házakban csak az fér el,alig múlt egy éves,kuka.Utána jött a telek,ahol nagypapa dolgozott szorgosan,és az egész élete abban volt benne,a szőlőben,amikor ősszel levagdosta egyenként a szőlőleveleket,hogy az utolsó őszi napsugarak,még a levéltől takarásában lévő fürtöket is érje.Különböző gyümölcsöket növesztett üvegbe,hogy a pálinkában egész gyümölcs legyen,ott mindig pedáns rend volt a növények közt,erre az új lakok kiirtották a sövény,kivágták a szőlőt,gyümölcsfák az enyészeté lettek.

HardCore is my LifeStyle

Értelek, nálunk mondjuk nem ennyire súlyos a helyzet, de megértem.
Az egészből azt akartam kihozni, hogy az előttünk ott lakóknak mennyivel kellemesebb emlékei lehetnek, hisz ők nem látták, amikor mi "randalíroztunk" ott. Az első udvarban kivágtuk a szőlőt, hogy legyen nekem és a húgomnak helye játszani, megtanulni biciklizni, stb...
(Hozzáteszem, hogy miután kinőttük az udvarban biciklizős korszakunkat fákat ültettünk oda, most már csak 1 van meg belőle).
Tegnap ahogy körbenéztem, sok emlék elevenedett meg, és még több van, ami nem került elő hirtelen, mert mégiscsak dolgozni mentünk ki.
Ma újabb menet és még lesz pár ilyen, kb, 27 évnyi emlék volt ott, lehet még több is, 100 éves bútorokat is találtunk, amiket megevett a szú
Édesanyám valahogy jobban kezeli az ilyeneket, neki annyira nem számítanak a tárgyak, ő azt mondja, hogy a lényeg itt van körülötte, a két gyereke és a férje.... tulajdonképpen igaza van, mégis vannak szép emlékeink

"Egy mosolynál jobb a több"