Vannak olyan helyzetek (de ismerős ez a kezdés), bizony vannak olyan helyzetek, amikor az ember nem tud hazudni önmagának. Nem tudja megtagadni azt, amit a szívében érez. El lehet nyomni egy darabig, de akkor a robot és az ember között ingadozik. Melyik jobb? Ki tudja? Jelentkezzen legyen szíves, mert én például nem tudom megmondani.
Ez akkor a legnehezebb, hogy ha nap mint nap szembesül a "problémával", nap mint nap ott van az orra előtt és piszkálja a dolog a szívét, lelkét. Mit lehet ilyenkor tenni? Tűrni, tűrni lehet, mert mást nem tehetünk.
Tulajdonképpen lehet mást is, megoldani, de az biztos hogy jó? Biztos hogy az egy jó megoldás, vagy hagyjuk és nyeljük a könnyeinket úgymond? Természetesen a körülmények döntik el.
Részemről, nyelem a könnyeimet, mert nem kockáztatok, nem kísérletezek, nem akarom, hogy az adott helyzet rosszabb legyen, még ha tudom, hogy ha nem lépek valamilyen irányba, még rosszabb lesz, mert az adott helyzet, még egy elviselhető rossz. Persze meglenne az esélye, hogy jobb legyen, jobb legyen, és megoldódjon. Ennek általában kicsi az esélye. Érdemes azért a kicsiért kockáztatni? Érdemes ?? Talán igen, nem tudom.
Egyszer lehet felnövök és merek kockáztatni, addig nyelem a könnyeimet, néha robottá válok.
