2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Miért ne dolgozz betegen?

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Már egyszer leírtam, hogy sikerült egyszer kimerülésig dolgozni.

A következő fokozat ezt betegen bejátszani.
Múlt héten úgy mentem vissza dolgozni, hogy már eleve rosszul voltam, ehhez képest nem voltam hajlandó elmenni orvoshoz, mert hogy jól vagyok. Ez egészen addig működött, amíg dolgoztam. Pénteken hazaértem, leeresztettem, és egyre rosszabbul lettem.
Köhögök, a hátamban és a mellkasomban levő izmok fellázadtak ez ellen, így már elég sok mindenem fáj... Végül arra hivatkozva, hogy most úgyis szünet van, elmentem orvoshoz.

A tanulság pedig az, hogy ha lett volna annyi eszem, hogy pihenek és nem napi 10-12 órát dolgozom, akkor lehet magamtól, illetve vény nélkül kapható szerekkel meggyógyulok, így pedig adajj neki antibiotikum...
Az orvos örült, mert már két éve nem látott.. én viszont kihagytam volna ezt a látogatást...

Hozzászólások

(#1) Samus


Samus
addikt

Ismerős...ráadásként a betegség álltalában szabadság vagy hétvége előtt jön rám, aminek következménye, hogy az a kis pihenés is kelőképp rosszul telik. Nem szeretem a betegséget. De ja rámjött, igyekszem sok citrommal és a kedvenc savanyú zöldalmámmal elűzni...

'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.'' // Tomorrow's just your future yesterday!

(#2) LadyLorien


LadyLorien
tag

Sokan vannak hasonlóképp, hogy betegen mennek dolgozni, mert az állását senki nem szeretné elveszteni... :(

Én is lebetegedtem, de már két nap után ment a hiszti, hogy mikor megyek be dolgozni, aztán végül kénytelen voltam betegen bemenni 10-12 órákat dolgozni. Kár volt, mert odáig jutottam, hogy már nem bírok bemenni se, annyira le vagyok gyengülve és arcüreggyulladásom is van. Ráadásul nem érte meg, mert így valószínűleg hosszabb ideig kényszerpihenőre vagyok ítélve.

Sehogy se jó a helyzet... betegség miatt csak 5 napot hiányoztam, azt sem egyben eddig, de most, hogy komolyabb bajom van, már engem is fenyegetnek a kirúgással. Viszont nekem az egészségem fontosabb... munkát találok másikat, egészséget viszont pénzzel nem veszek. :(

Torpenyuszik.hu - A nyuszigazdik kisokosa!

(#3) Crystalheart


Crystalheart
senior tag

Hát nekem nincs is választásom, ha negyvenfokos lázam van és duplán látok, a kecskéket akkor is meg kell fejni, etetni, az ételt akkor is meg kell gyúrni, sütni, főzni, fát akkor is kell vágni, azon kívül persze pihenhetek, mialatt jól összeszidnak, hogy miért kellett lebetegednem, az én hibám ofkórz. :) Persze ez nem is rendes munka, csak láblógatás, mit magyarázok.

Mázli, hogy a láz intenzitásától függetlenül, de azért lázcsillapítón élve is általában két nap alatt meggyógyulok annyira, hogy ne okozzon kínt a puszta járás is, három nap alatt meg közel teljesen, míg mások a környezetemben ugyanattól képesek egy-két hétig is az ágyat (számítógépszéket) nyomni.

[ Szerkesztve ]

(#4) greenity


greenity
aktív tag

Samus nekem most van szünet, elvileg most is bent kéne lennem... mivel tanítani épp nem kell, ezért számolni itthon is tudok, témavezetőmmel megbeszéltem :)

LadyLorien jobbulást kívánok. Nekem tényleg annyi a mák, hogy csak az eredményt várja a témavezetőm, a többi másodlagos.

Crystalheart Szerintem egyáltalán nem láblógatás, amit csinálsz, és tisztellek, amiért így tudsz dolgozni.

Ha nem lehetnék itthon, mert be kéne menni tanítani, vagy akármi, akkor ugyanúgy bent lennék mint a múlt héten... az egy más kérdés, hogy nem feltétlenül tudnám úgy teljesíteni a napot, ahogy kéne.

"Egy mosolynál jobb a több"

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.