Aki nem szereti az ömlengős meséimet, arra kérem, hogy ne is olvassa tovább a bejegyzést.

Mielőtt bárki kérdezi, igen, ez most teljes egészében rólam szól.

Történetem valahol szeptember végén kezdődik. Andrissal egy társkereső oldalon kerültünk egymás szeme elé. Igen, ilyen is volt, tulajdonképpen én beszélgetni jártam fel ilyen helyekre aztán lett ami lett... Eltelt egy hónap míg újra felmentem az oldalra, Andris már várt, beszélgettünk, felhozta az ötletet, hogy találkozzunk. Csak hogy ő a héten délutános így nem tud eljönni hozzám. Sebaj mondtam, a szerdám szabad majd én megyek hozzád. Nem sok, 40 km a távolság, így felültem a buszra és alig egy óra alatt már ott is voltam Nála. Leszálltam a buszról, már virággal várt. (Mondjuk nem volt nehéz kitalálni a dolgot, hiszen kipuhatolta, hogy milyen virágot szeretek ) Elmentünk sétálni, jól éreztük magunkat, laza két órát sétálgattunk beszélgettünk, miegymás. Elérkezett a búcsú ideje ment a buszom, ő meg ment dolgozni. Búcsú közben eszembe jutott egy dal: Ákos: Ki helyett szeretsz ? Elnevettem magam, és inkább nem mondtam semmit.
Hazafelé volt időm gondolkodni. Jól éreztem magam, viszont nem tetszettek az olyan mondatai, miszerint: Te mennyivel okosabb vagy nálam.. vagy Most olyan butának érzem magam melletted Jó elhiszem, hogy van amelyik bók akart lenni, de akkor is, nekem nem tetszett.

A napok teltek, chatelés, telefonbeszélgetés, sms, jött a következő hét, délelőttös volt, ő jött hozzám suli után. Besétáltunk a városba, érdekes volt, mert rajtam a kedvenc lila, ámbár számomra kicsit magas magassarkúm volt és a végére már fájt a lábam, de a szépségért szenvedni kell
Így teltek múltak a hetek, közben kimaradt másfél hét, mert beteg voltam és hiába kapálózott, hogy Ő meglátogat, én nem akartam, nem tudom miért, csak így jött. Ráadásként korrepetáltam és a témavezetőm is hülyébbnél hülyébb időpontokban hívott be.
A lényeg a lényeg, hogy jött, már nem Pécsre, hanem Kaposvárra, laza 2 órát töltöttünk együtt és irány haza mindkettőnknek.
Utána még egyszer találkoztunk, akkor is csak pár órára.

Hozzá kell tenni, hogy bennem volt végig egy nagy adag bizonytalanság. Amikor vele voltam, jól éreztem magam, volt amikor ezért igyekeznem kellett, de alapvetően jó volt. Amikor pedig csak beszélgettünk egymástól távol. Mindig volt valami apróság, amin felhúztam magam, amitől az égnek állt a hajam. Jó eléggé intoleráns vagyok a logika kerülésében.
Példának okáért, a húgomnak pendrive-t vettem karácsonyra, Andris is szeretett volna édesanyjának venni egyet. Viszonylag jó áron sikerült hozzájutnom itthon, de ha nem ment volna itt, volt vésztartalék helyem Pécsen. Ezt el is mondtam neki, sőt azt is, hogy ha gondolja, akkor szívesen veszek neki is, és majd oda adom... hát ő meg fogta magát elment venni és bő 1000 Ft-tal drágábban vette meg, mondván hogy ritkán találkozunk és Pécsre sem jut el (a húga Pécsen tanul....). Tudom, piti dolog ez, ráadásul nem az én pénzem költötte, de ilyen és hasonlók, talán durvább dolgokon húztam fel magam.
A másik ami bántott, hogy én mindig próbálom egyedül megoldani a dolgaimat. Ha nem megy, akkor is a legritkább esetben fordulok segítségért, ez egy hülye hozzáállás belátom, de így maradt a dolog. Ettől függetlenül viszont jól esett elmondani, hogy mi van még hátra mondjuk a következő két napra. Andris meg folyamatosan azzal jött, hogy majd ő segít. Esélytelen volt, hogy segítsen, és őszintén szólva jól esett, amit mondott. Annyira nyilvánvaló volt, hogy nem tud segíteni, hiszen nem ért a dologhoz, hogy inkább csak felhúzta az agyam. Pedig kértem, hogy ne tegye.

A lényeg a lényeg, hogy egy buszon való beszélgetés során, azt mondtam neki:
Kérlek ne folytasd, mert elrontod azt a pici jót is, ami van. Letettem a telefont és próbáltam aludni, elég ramatyul voltam fizikailag mindenképp. Utána kértem, hogy egy kicsit most hagyjuk egymást, mert át kell gondolnom a dolgokat.
S hogy mi következett ezután? Sírás, mindkét fél részéről, én a fájdalomtól és attól a szinte lelki terrortól amit ő okozott, és ő is, mert nem akartam később folytatni. Azt hallgattam, olvastam, hogy nélkülem nincs értelme folytatni és társai.

Eltelt így másfél hónap, mindenféle fizikai interakció nélkül, tehát még csak nem is találkoztunk. Szépen lassan elkezdtünk megint normális emberek módjára beszélgetni, lassanként meghallgattuk egymás problémáit. Jött a félévkezdés. Hétfőn jött a telefon, hogy neki elege van mindenből és egyébként is. Otthon nem voltak rendben a dolgok, amikbe eddig nem avatott be, közben pedig folyamatosan szitkozódott, kicsit úgy éreztem, ember még a kutyájával sem beszél, mint akkor ő velem. Megkérdeztem miben segíthetek, a válasz az volt, hogy találkozzak vele. Nagy nehezen belementem. Jól elvoltunk, de tudtam, hogy ezt így nem kéne folytatni,így végül elmondtam neki, amit akartam. Akkor és ott ennyi volt a válasz:
Ezért rángattál be? Végül hazament.

Utána jöttek a chates üzenetek, meg sms-ek, hogy ő azért szeretné tartani a kapcsolatot és hogy segítsek neki hozzám hasonló barátnőt találni. Akkor volt elég és tiltottam mindenhol, a telefonját, az emailjeit, a facebookos profilját mindent.
Nem volt elég az, hogy beteg voltam, még ez is..

Kezdtem helyrejönni és megbékélni magammal, bár volt némi olyan kalandban is részem, amit nem kellett volna.

Egyszer csak jött egy üzenet az egyetlen helyen ahol nem tiltottam le, gondoltam felesleges..
Milyen jó volt, hogy te nem dohányoztál, és az alakod is rendben volt vagy valami egészen hasonlót sikerült írnia.
Kész, összeomlott a kártyavár, követeltem, hogy mondja már meg, ezt miért kellett, mire nem kaptam választ és megkaptam, hogy mindenből nagy patáliát csapok.

Beleestem a hibába újra, találkoztunk. S noha barátnője volt, elcsattant egy csók. Amint eljöttem tőle, elindultam hazának már megint tudtam, hogy egy ordas nagy hülye vagyok és nem kellett volna. Persze ő meg nem így gondolta, közben a mai napig nem tisztázott okok miatt hirtelen egyedülálló lett. Újra akarta kezdeni, és én voltam a gonosz, aki azt mondta nem.
Benne van a pakliban, hogy a találkozás előtti nap azt mondtam, hogy ha nem lenne párja lehet meg kéne próbálni újra. (meggondolatlan kijelentés volt, tudom és nincs mentség) De nekem nem ment...
Ami utána jött azt már nehéz lenne elmagyarázni még magamnak is.
Egy hétig kérlelt, hogy legalább beszélgessünk, ne tűnjek el megint az életéből. Rendben gondoltam, abból baj nem lehet. Hát lett...

Jó igen, én vagyok a hülye és rossz pillanatomban kapott el, ugyanis, amikor nem megy valami úgy ahogy kéne, mondjuk x órája akkor átváltok HP üzemmódba és nem én vagyok teljesen, mondjuk ő is eléggé behomorított. Mindegy, ott újfent vége lett mindennek és már azt gondoltam ez így rendben is van.

Közben lett barátnője, akivel azt hittem rendben van. Azóta pedig újra megkapom, hogy én más vagyok mint a többi lány és társai.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Mindezt most azért írtam le, hogy tisztázzam magamban is a dolgokat. Remélem Andrist nem bántom meg ezzel, de most muszáj volt.

A konklúzió pedig az, hogy eddig én sem tudtam, hogy mit akarok és hajlottam arra, hogy vele legyek, amiből eddig mindig sírás lett.
Én legalább olyan hibás vagyok, ha nem jobban, mint ő, hogy így alakult, visszacsinálni nem tudom.
Most légy okos Domokos!