Munka van. Az egész iroda dolgozik, minden asztalnál van valaki és püföli a gépet, valahol ketten is. Csak egy lépésnyi hely választja el a két asztalt, ahol dolgozunk. Érzem, ahogy végigfut a tekintete rajtam és csak néz, nem szólal meg. Sosem szólal meg, sosem mond semmit, csak ha nagyon muszáj. Nem csak velem szemben, mással sem beszél csak úgy.
Közben nekiállok morogni, mert nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném, megkérdezi, hogy mi a baj. Hirtelen nem jutok szóhoz, teljesen elmerültem a munkában.
-Mindegy, majd megoldom! - csattantam fel. Hátradőltem és a tegnap és tegnapelőtt szerzett szúnyogcsípéseimet vakartam. Kerek szemekkel nézi kirohanásomat.
-Miért vakarózol ennyire?
-szúnyogok.... tegnapelőtt nem vittem magammal szúnyogriasztót a partra- Kezdi érteni, együttérzően mosolyog, majd odajön és fölém és a gép fölé hajol. Elpirultam, hihetetlen, itt van pár centire tőlem, és nem érhetek hozzá. Végül megfogja az egeret, hozzám ér, az én kezem is az egéren nyugszik, rám néz:
-Ó bocsánat- és elkapja a kezét.
-Semmi baj, tessék- majd leveszem a kezem az egérről. Ő is tiszta piros, valami idióta játékot játszunk. Megoldja a problémámat, és nekiállunk beszélgetni. Az agyam egyfolytában pörög, mi történt? Külső szemlélőnek nem tűnhet fel az, amit érzek és amit kiolvasok a szeméből. A szeme mosolygott, mosolygott, sokkal sokkal jobban, mint egy normál beszélgetés mellett.
Mosolygott és csillogott. Elolvadtam, ott olvadoztam a széken. Azt hittem, az a pár perc nem ér véget.
-Nah, kész vagy már? - Törte meg az idillt egy harmadik hang.
-Azt hiszem igen, nézd meg légy szíves. - mintha mi sem történt volna folytatódott a délután.