Munka közben kell egy kis szünet az agyamnak. Egy olyan álmot írok le, ami kicsit sarkított, kicsit kiszínezett, de még mindig az enyém
Az őrült hét után, amikor minden nap dolgoztam a dolgozaton, amit leadtam olvasásra a témavezetőnek, hétfőn délután kaptam egy e-mailt:
A holnap esti órám után gyere be, beszélni akarok veled.
Elég rémisztően hatott így mindenféle üdvözlés és aláírás nélkül. Egy olyan oktatótól kaptam, aki cikket írt, aminek volt némi közös része a dolgozatommal. Lassan akart eljönni a kedd este. Gondoltam nem az irodánál várok, nem szeretem, mikor az intézeten fürkészik, hogy mégis miért is vagyok ott. Eleve a számítógép központba mentem, ott volt órája. Az összes hallgató nagy mosollyal köszöntött, ez valami hagyomány. Aztán kijött Ő, mosolygott, köszönt, kérte hogy menjünk fel, mert itt kényelmetlen. Bólintottam, és felmentünk, 2 emelet..
Bementünk, a két segédmunkatárs oktató épp indult haza, köszöntek és mentek. Ketten maradtunk, már kirázott a hideg, hogy mi van, nem adhatom le a dolgozatot, vagy mifene?
Megkínált teával, először fogadtam el, eddig sosem. Elment vizet forralni, addig megvártam, mikor visszaért már teljesen idegbeteg voltam, nem tudom mennyire látszott ez kívülről. Valószínűleg sok, mert próbált nyugtatni:
-Nyugi G. nincs semmi gond, csak mondani szeretnék valamit. - Ez pont nem a legjobb mondat volt, de próbálkoztam. Megkaptam a magam kis epres teafilterét és leültem a témavezetőm asztalához.
-Szóval azért írtam Neked - folytatta - mert beszéltem a témavezetőddel a dolgozatról, közben átküldte nekem is, elolvastam. Tetszett. Van még benne egy-két hiba, de szerintem jövő héten köttetheted. Mikor is kell leadni ?
-Május eleje - feleltem.
- Az jó, még lenne három heted. Viszont, hogy ne hiába legyél kollégista, lenne egy feladatunk számodra. - Nem nagyon értem mi a helyzet, de folytatja - szóval, tudod felszabadult egy asztal nálunk.
-Igen, tudom - már kapiskáltam mire akar kilyukadni, de elhallgattam.
- Szóval még nincs kész a cikk, szeretnénk ha segítenél megírni, és hogy ne kelljen e-mailben kommunikálni, szeretném, ha beköltöznél az üres asztalhoz. Egyelőre nem tudjuk kitenni a neved, majd ha phD hallgató leszel, de kapsz egy kulcsot az irodához, és a titkársághoz, ha éppen nyomtatnod kéne. Valamint azt hiszem hallottad, hogy elkezdjük azt a 3D-s projektet is, amit múltkor beszéltünk. Amíg nem tudunk neked rendes témát adni, ha van kedved beszállhatnál.
Hirtelen nem tudtam mit mondani, cikáztak a gondolataim, hogy most azt hallottam-e amit gondolok.
Ennyit tudtam válaszolni:
-Megtisztelő, köszönöm. Próbálok mindenben a rendelkezésetekre állni. Annyi a dolog, hogy tudod, most államvizsgázom is, és azzal is kell foglalkoznom.- Elmosolyodik.
-Persze G. sőt, ha gondolod segítek, még megvannak az én tételeim, megkeresem, ha gondolod, és odaadom.-Hatalmas mosoly részemről.
-Oké, megköszönném, mikor kell először jönnöm?
-Arra gondoltam, hogy bejöhetnél holnap reggel, én is bejövök korábban, és berendezhetnénk neked az asztalt meg a gépedre feltehetnénk a nyomtatót, stb...
-Rendben, akkor holnap 8?
-Igen, az jó lenne, akkor holnap 8, de nem kell sietni - kacsint.
Elindultunk haza, én a boltba még, vettem kajának valót. Közben csak az járt a fejemben, hogy Úristen Úristen, sikerült amiért dolgoztam, nem hiszem el. Olyan sokkot kaptam, hogy a fele cuccot bent hagytam volna a boltban, hogy ha nem találkozom össze blokktársammal. De végül nem maradt ott semmi. Vanda próbált nyaggatni, hogy mondjak már valamit, de egy szót sem bírtam szólni. Végül hazaértünk. Még mindig semmi. Leültem az ágyra, egyszer csak kitört belőlem a nevetés, sírva nevetve meséltem el a többieknek a történteket.
Másnap bementem, vittem ceruzatartót ilyesmit, Ő pedig várt már, a kezembe nyomta a kulcsot, felraktuk a hálózatra a gépem, s nekiálltunk dolgozni.
