...Na de rossz-e? Az előző bejegyzésben ott hagytuk abba, hogy remélhetőleg egy héten belül jelentkezem. Na hát igen, tudod az úgy volt, hogy… Hogy nem történt semmi. Legalábbis abban az egy hétben, a következőben, meg az azt követőben sem történt elég dolog ahhoz, hogy egy-egy bejegyzés születhessen belőle, így hát lett ez, kicsit bővebben.
Alapvetően olyan típus vagyok, aki utál kiadni nagyobb mennyiségű pénzt úgy bármire, még akkor is ha bőven van. Azaz pontosabban örömmel kiadom, de utána napokig kattognak a fejemben a kerekek, hogy jó döntést hoztam-e, áá mekkora hülye vagyok, már megint minek kell ennyit költeni? Így volt ez az első napokban a Volvoval is, de vajon jogosan?
Az első probléma amit meg akartam oldani, az a kerekek kérdése volt. Télivel nyáron közlekedni egyrészt nem jó érzés (kivéve ha szeretsz taknyon csúszni), nem mellesleg veszélyes is. így hát más választás híján belevágódtam a felnik, agyméretek, DOT-számok és szélességek útvesztőjébe. Kompromisszumos megoldás kellett, valami olcsón, de azért gány semmiképpen ne legyen – új gumik sajnos áruk miatt kilőve. Egyrészt nem akartam még a felgumizással foglalkozni, másrészt ezerszer kényelmesebb lenne a két szett minden szempontból. A probléma itt kezdődött el, ugyanis nem sok mindenről volt fogalmam eddig kerekekkel kapcsolatban. Osztókör ok, 4x100, elég általános méret. 4x98 is felmegy kúpos csavarral. Na de hát ott az agyméret, az ET-szám, meg a szélesség is mint kérdéses faktor, ráadásul nem akarok egy ezerszer lepadkázott, 200 kiló sújt cipelő, de így is rázó alufelniszettet venni (50-60 ezer környéki árkategória sajnos – bár érthető módon - eléggé dúskál ilyenekben), gondoltam maradok a lemezfelninél. Már örültem is, huh egy 15-ös milyen jól mutatna alatta, szépen újrafújva feketére.
Na de igen, más autóról nem nagyon lehet rá lemezfelnit tenni, mert ez a 37-es ET is ritka, meg az 52.1-es agyméret sem nagyon létezik máshol, lemezt meg ugye nem lehet központosítóval felrakni, így egy megoldás maradt – vagy gyári szett, vagy semmi.
A négyes Volvo azonban nem egy gyakori állat, nem terem minden fa mögött egy bontott példány, nem nőnek ki sem B18FT-motorok, sem felniszettek a földből. Próbára téve fortunát, benéztem a helyi bontóba, hátha akad egy egy halálraítélt 4xx – és láss csodát, igen! Ráadásul bontóban sem voltam még, bontó-szüzességem elvétele pedig egy kifejezetten csodálatos élmény volt. Ugyan nem vagyok egy kifejezett Mad Max-fan, de így is átjött a kibelezett autóval körözés, leszerelt alkatrészekkel csapatás élménye, ráadásul egy véletlen folyamán az ott dolgozók is elég sok hasonlóságot mutatnak a filmszereplőkhöz.
Ha ez nem lett volna elég, az is kiderült hogy a donor egy olyan autó, amit én is kinéztem magamnak, de ezek szerint a helyi Weltautóból ide került. Egy 2.0 benzines, facelift utáni, tetőablakos, talán 200 ezer forint volt. Műszaki mondjuk közel volt, de szerintem elég könnyen átment volna. A kasztni karcait kivéve semmi súlyos nem látszott. Na mindegy, azért kár érte, főleg hogy a belseje végtelenszer jobb állapotban van, mint az enyémnek. Szerencsére a kerekek is jók voltak, meglepetésre a gumi is stimmelt (2013-as ugylevan, de a profilból még igen sok van, illetve Dunlop), szóval végül elhoztam 40-ért az egészet. Erre a szezonra jó lesz, úgy sem megyek sokat. Így lett a kompromisszum a fekete lemezfelni, hála istennek nagyrészt rozsdafolt-mentesen (bár lehet hogy egy kis hammerite majd kerül rá).
Egy dolog viszont még mindig váratott magára, az átnézetés. Tudom, ezt sokkal előbb meg kellett volna ejteni, egy 500 km után sikerült. Több dolognak is köszönhető, de a legfontosabb talán az, hogy nem ismertem szerelőt. Persze, elvihettem volna egy hivatalos műhelybe, de mivel elég low-budget a projekt nem volt kedvem egy ilyen műveletért súlyos tízezreket letenni az asztalra. A kapcsolati hálót kicsit beizzítva lett egy ismerős ismerőse, klasszikus garázssori műhely, de állítólag nem gyányolós forma (ez majd kiderül). Először mondjuk elszörnyülködött a Renault-motoros Volvon (már magán a létezésén), de miután közöltem vele mennyibe fájt, már megértette hogyan sikerül megvennem ezt a szart.
Hmm hmm alja nagyon rendben, kormányműből folyik egy nagyon pici szervoolaj, kipufogó egy mókolt fos, de egyben van, hátul a futóműben a legolcsóbb cuccok de legalább még jók, húbazmeg hogy áll ez a motor? Ja persze, gumibak kiszakadva, váltó leugorva a helyéről, az egész motor-váltó egység jobbra dől. Kár szerencsére nem keletkezett, egyelőre vissza lett rakva, most várok az alkatrészre. Itt mondjuk kellemetlen érintett az, hogy viszonylag ritka autóm van, új bakot természetesen nem lehet kapni, a 4-es Volvo facebook-csoport egyik tagjától sikerült egy bontottat vennem. Ezen kívül még egy bal hátsó féknyereg felújítószett kell, mert ott nem működik a kézifék.
Szerencsére egyik sem nagy tétel, ennél vészesebb dolgokra készültem. Még egy vízpumpa-csere a közeljövőben esedékes lesz (nem lett a vezérléssel kicserélve valószínűleg), meg az olajcsipegetésnek is illene utánanézni, de egy egyben lévő és működő autóm van 
Esztétikailag sajnos olyan amilyen (jópár karc körben, fáradt műanyagok), de az annyira nem elsődleges szempont. Tisztán tartva teljesen jól mutat szerintem. A beltér színvonalát emelné ha sikerülne bele (nem szakadt) üléseket szereznem, de ilyen formájút és kárpitút még nem is láttam 460-ban (csak 480-ban), szóval az is egy vesszőfutás lesz. Egy újrakárpitozás sajnos nem lenne elég, mert megemelve az ülést van egy kis kotyogása, ami azért elég idegesítő tud lenni. Bár amíg eljutottam az emelhetőségig, az sem volt egy könnyű menet. Az idő nem kímélte a szivacsot sem, ami elkezdett szép lassan és aprólékosan belemorzsolódni az állítómechanikába, amaz meg megállt mint a gerely. Ennek köszönhetően egy jódarabig BMW/Honda tulaj hülyegyerek pózban feküdtem/nyújtózkodtam az autóban a kormány és a váltókar után, de legalább most már tényleg kényelmes (amennyire egy 28 év alatt kiült ülés lehet).
Tesztként a Balatont is meglátogattuk Denzellel (ami nevet az akkori magyarországi márkaképviselet logója miatt kapott), amit örömmel viselt, mivel sokkal kényelmesebb benne utazni, mint a városban mászkálni. Könnyedén tartja a 110-es utazót, kellemesen hosszú hozzá a váltó, nem cikázik vagy imbolyog szélben sem. Ugyan nem egy versenyautó a 90 lóerejével, de előzgetni is simán lehet vele, én a részemről elégedett vagyok. 4 embernek nagyon kényelmes, az ötödik meg a busszal is jobban jár, a középső hely igencsak jelzésértékű.
Amilyen kellemes viszont országúton, annyira kellemetlen vele városban mászkálni. Ugyan mióta lecseréltem a szervoolajat sokat javult a kormányzás (könnyebb és sokkal kellemesebb is lett), de még mindig iszonyatosan sokat kell tekerni, egy szűkebb parkolóból kiállás felér egy gépészeti mutatvánnyal. Ugyan így a szűk utcák 90 fokos kanyarokkal. Meg a szűk helyre betolatások. Meg a kertkapun bejárás. Egyszóval erre nagyon nem jó, pedig csak egy Vento méretű autóról beszélünk. Szerencsére viszont csak ritkán kényszerülök városi kocsikázásra, nem egy nagy ütőkártya ez.
Ugyan nem képviselnek nagy értéket ezek az autók, soha nem is voltak különösen szeretett típusok, de ez, most, ennyi pénzért nekem teljesen kielégíti az igényeim. Költeni kell rá – miért ne kéne, de egy 170 ezres autóra rálocsolni az árát azért, hogy tökéletes legyen, mégiscsak más mint egy több milliósra (és még ettől a ponttól is messze vagyok). Ha még pár évig nagyobb probléma nélkül elvisz ide-oda, én már elégedett leszek. Illetve írok egy következő részt, ha történt valami.
