Nemrég olvastam egy bejegyzést egy közösségi oldalon, ami kicsit a szokásos, segíts magadon, isten is megsegít jellegű volt, de annál azért tovább ment. Azt is taglalta, hogy aki megfelelő módon áll a világhoz és önmagához, az nem csak magán segít, de idővel a pozitív kisugárzása miatt a környezetén is segíthet és először adni kell, hogy kaphassunk.

Ez nagyon szép és jó, de nekem a hócipőm tele van azzal, hogy mire kialakulna valami pozitív, mindig jön egy ember, aki néhány hét, vagy hónap alatt tönkrevágja az egészet, a saját, kicsinyes érdekei miatt.

A munkahelyemen adott egy olyan főnökség, akiknek időnként fura gondolataik vannak arról, hogy mi kell egy dolgozónak. Ugyanakkor ahhoz a munkához, amire a mi csapatunk létrejött, nem értenek. Nem volt könnyű rávezetni őket, hogy a más jellegű munkákkal kapcsolatos rutinok és tapasztalatok itt nem alkalmazhatók. Valahogy megoldottuk, de nem volt könnyű.

A projekt-vezető alapvetően egy normális figura, de nem volt még vezető szerepben és eléggé fura stílusa van. Mivel kapásból a nyakába szakadt minden, időnként még engem is kiakasztott, de mostanra ő is beleszokott a feladatába és azt is észrevette, hogy finomítani kell a stílusán. Ez a része is jól alakul a dolognak.

A terepesek sem igazán voltak a helyzet magaslatán eleinte, mert ők is más munkákhoz szoktak, de fokozatosan az is kialakult.

Jöttek új emberek, mert egyedül nem bírtam volna az irodai részt, de az újak csak részben irodások, nagyobb részben terepen vannak. Velük sem volt egyszerű, de apránként azért ők is beleszoktak a dologba.

Szerencsére kaptam egy irodai embert is magam mellé. Szakmabeli, de évek óta nem dolgozott a szakmában. Bátortalan volt és ezáltal sokat hibázott eleinte, de mivel láttam, hogy jó ember és van benne lehetőség, kitartottam mellette. Már csak azért is, mert emberileg nagyon pozitív. Intelligens, sok témában otthon van, jó humorú és közvetlen (idővel), kicsit zizzent, de ez kell is ilyen hajtás mellett. Kialakult egy nagyon jó viszony közöttünk, ami persze elsősorban a munkára korlátozódott, de azért sokat beszélgetünk is. Sokat segítettem neki, de sajnos eleinte a projekt-vezető a szőrös stílusával gyakran belegázolt a lelki világába. A főnökség fura hozzáállása sem segített.
Mégis kialakult egy jól működő csapat.

Aztán még több lett a munka és felvettek még egy kolleginát. Frissen végzett mérnök, aki a gyakorlati ideje alatt ilyen munkán dolgozott. Azt azért tudni kell, hogy menet közben lediplomázott és hosszú távra ígértek neki munkát. Aztán a projekt végeztével kirakták a szűrét, de csak azért (állítása szerint), mert a többiek régebb óta voltak a cégnél.

Már az első perctől érezni lehetett rajta, a kisebbségi érzést. Folyamatosan előtérbe akarta helyezni magát, mindenbe beleszólt, mindent meg akart reformálni.
Ez részben sikerült is neki (voltak jó ötletei), de volt olyan „újítása” amit én nem voltam hajlandó elfogadni és később kiderült, hogy a Földhivatalnak sem tetszik. Nyilván nem dörgöltem az orra alá, hogy „én megmondtam”. Az nem az én stílusom. Inkább próbáltam segíteni, ahogy korábban is tettem, fiatal mérnökkel és technikussal is.
Mégis személyes sértésnek veszi, amikor valami hibára felhívom a figyelmét. Ugyanakkor pedig, ha valamit nem tud, akkor hozzám fordul. Illetve sokszor a projekt-vezetőköz, aki hozzám irányítja.

Ezzel még nem is lett volna igazán gond. A gond ott kezdődött, hogy megkörnyékezte a másik kolleginát és kvázi baráti kapcsolatba került vele. Ezzel párhuzamosan a másik kollegina fokozatosan elhidegült tőlem. Aztán elkezdte a fülébe sugdosni, hogy neki ennél a cégnél mennyire rossz és le kellene lépnie.
Már akkor láttam, hogy azt akarja elérni, valaki újabbat is felvegyenek, hogy ne ő legyen a friss hús.
Nem érte el teljesen a célját, mert a másik kollegina részmunkaidősként maradt. Azóta az új lány részéről valamiért nem olyan nagy a barátság.

Az utóbbi időben viszont engem támad.
Az szinte mellékes, hogy amikor beszélgetünk (csoportosan), rendszeresen közbevág és addig beszél, míg a végén már teljesen más témánál járunk és esélyem sincs elmondani a véleményem.
Az már fontosabb, hogy a vezetőség felé is furkálódik. Én minden reggel 7:45-re ott vagyok az irodánál és az esetek 80%-ában nincs ott senki. Többször is felmerült, hogy kapjak kulcsolt, de én nem alkalmazott, hanem alvállalkozó vagyok, ezért nem kértem. Ő azzal a címszóval igényelt kulcsot, hogy legtöbbször ő ér ide legkorábban és nem akar kint várakozni egyedül.

...és én még mindig jófej vagyok vele, de lassan a hócipőm tele van a baszakodásával. Szétbarmolja a csapatot, szétbarmolja a munkát, keresztbe tesz egy jó kollégának és engem is próbál megfúrni.

Tudom, most sokan azt mondanák, hogy próbáljak beszélni vele. Olvassatok vissza. Hogyan is lehetne beszélni egy ilyen emberrel? Átgázol mindenkin, ha úgy érzi, hogy ez az ő érdekét szolgálja.

Akkor el is jutottunk oda, hogy megválaszoljam a címet. Sok mindent le tudok nyelni, de nem leszek hajlandó beáldozni azt, amit az elmúlt 1 évben kínkeservesen felépítettünk, egy ilyen mini-Hitler miatt.