2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Sötét Virágok

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Sötét Virágok

Amikor feketén látok mindent,
Akkor már színes virág sincsen.
Minden ami volt, immár sötétbe borult,
Nem számít sem a jövő, sem pedig a múlt.
Most már a jelennek, csakis a mának élek
És tudom jól, hogy nem túl sokat érek!
Néhány ember látja csak az igazi értékem,
Tudom jól, hogy miattuk tovább kell élnem!
Ők maroknyian, csak ők számítanak,
Mások nem értenek és nem is támogatnak.
Szürkék és sivárak a hétköznapok,
Az élettől mostanában nem sok jót kapok.
Lelkemben már nem teremnek mások,
Csak éjsötét, hollószín virágok!

Egyre Kevesebb (Sötét Virágok II.)

Ismét előjött, pedig azt hittem, túl vagyok rajta végre,
De úgy látszik, túl mélyen bennem van eme tüske vége.
Az idő sem gyógyír, az összes ilyen sebre,
Emiatt is tartom magam egyre kevesebbre.
Nem tudok felülemelkedni bizonyos dolgokon,
Csak verem a falba most is a homlokom.
Nincs erre megoldás, vagy csak nem találom?
Újra rá gondolok és elkerül miatta az álom.
Oly mélyen belém égett, hogy nem gyógyul sohasem?
Nem jó ez így, mert csak megnyomorítja az életem!
Feledni egy másik lány által ezt az egyiket,
Sokak szerint jó, vagy az egyetlen megoldás lehet.
Na de az a másik!? Vajon jó lenne neki ez?
Hiszen ő is ember, s mint ilyen, szeret, gyűlöl, érez!
Van épp elég gondja az enyémek nélkül is,
Én tán csak kihasználnám, ez a bajom végül is.
Többet ér ő annál, hogy csak játszadozzak vele,
Talán ezért bizonytalan, ez a dolog lényege!
Miattuk nap, mit nap a lelkemet rágom,
Ők az én két legszebb, sötét virágom!

Hozzászólások

(#1) Geri Bátyó


Geri Bátyó
őstag

Talán úgy tűnhet, hogy ez a két vers nem igazán passzol egymáshoz, de aki jobban ismer, tudni fogja, hogy igen.
Ettől még szokatlan ez a párosítás, mint ahogyan az is, hogy 2 verset írok 1 bejegyzésbe.
Ez most így sikerült.

"Ki a büdös istennyila vagy te bohócképű!?" SzŐr Geri, birodalmi poéta és főszakács (:L topic)

(#2) Wictor válasza Geri Bátyó (#1) üzenetére


Wictor
senior tag

Ezeket a verseket most írtad, vagy régebben, csak még nem raktad ki? :F
Hát ezek a nők komolyan megnyomorítják az embert... :DDD :(
És most először nem tudtam stílusosan válaszolni.

[ Szerkesztve ]

(#3) Bling95 válasza Wictor (#2) üzenetére


Bling95
őstag

Szerintem mostanában írta. mármint a 2.at tuti,mert 2 sötét virág van.

(#4) Wictor válasza Bling95 (#3) üzenetére


Wictor
senior tag

De én úgy gondoltam, hogy a tegnapi beszélgetésünk után írta-e...

(#5) Geri Bátyó válasza Wictor (#4) üzenetére


Geri Bátyó
őstag

Az elsőt már elkezdtem írni legalább 1 hete, de valahogy nem jött az ihlet. Időnként írtam hozzá, de nem fejeztem be. A második is érlelődik egy ideje, de az mai termés.

A tegnapi beszélgetés, na meg a tűzijáték a Démonnal kihozta belőlem a másodikat. Nem is baj, mert ezidáig nem fogalmazódott meg benne ennyire konkrétan. Már én is tisztábban látok. Hogy ez jó-e, vagy sem, az megint más kérdés. Talán inkább jó.

"Ki a büdös istennyila vagy te bohócképű!?" SzŐr Geri, birodalmi poéta és főszakács (:L topic)

(#6) talmida


talmida
Közösségépítő

Sajnos a dillemmádhoz nem tudok okosan hozzászólni :(( De azt tudom, hogy ez a mondatod tuti nem igaz: "nem túl sokat érek!" Ezt nem jól tudod. :N

IN GOD WE TRUST!

(#7) talmida


talmida
Közösségépítő

Opsz, ez dupla lett. :B Csak ismételni tudom magam, vagyis nem igaz az, amit magadról, ill az önértékelésedről írtál. :(

Ha mások bármit is gondolnak vagy mondanak rólad, attól te még ugyanaz maradsz, nem leszel rosszabb, :N legfeljebb a hírnevedet ronthatják le átmenetileg. :((( Hosszútávon viszont nem áll meg a hazugságuk. :N

[ Szerkesztve ]

IN GOD WE TRUST!

(#8) Geri Bátyó válasza talmida (#6) üzenetére


Geri Bátyó
őstag

Lehet, hogy nem jól tudom, de rád is ez a négy sor vonatkozik :) :

Néhány ember látja csak az igazi értékem,
Tudom jól, hogy miattuk tovább kell élnem!
Ők maroknyian, csak ők számítanak,
Mások nem értenek és nem is támogatnak.

Amikor sok helyről hallom, hogy mekkora barom vagyok és megbántok olyan embert, aki soha nem tett nekem semmi rosszat, akkor azért elgondolkodom, hogy mennyit is érek.

[ Szerkesztve ]

"Ki a büdös istennyila vagy te bohócképű!?" SzŐr Geri, birodalmi poéta és főszakács (:L topic)

(#9) talmida válasza Geri Bátyó (#8) üzenetére


talmida
Közösségépítő

Igen, vagyok olyan pofátlan, de már első olvasás után is magamra vettem. :P Mindenesetre köszi. ;) Bár látom, te ezt nem tartottad egyértelműnek. ;] Na, látod, így kezdődnek a bonyodalmak. :DDD

[ Szerkesztve ]

IN GOD WE TRUST!

(#10) Geri Bátyó válasza talmida (#9) üzenetére


Geri Bátyó
őstag

Pedig egyértelműnek tartottam, azért is idéztem.
Mondhatnám: A többi síri csend! (mármint, nem számít)

Nagyon szeretlek és ezt te is jól tudod! :B

"Ki a büdös istennyila vagy te bohócképű!?" SzŐr Geri, birodalmi poéta és főszakács (:L topic)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.