Eredetileg egészen mást terveztem, de idő hiányában nem tudtam még befejezni.
Az valójában előzmény lett volna a Felejtés-versekhez. Azóta sok minden változott és ez elsőbbséget élvez. Később azért még megírom azt is.
És most várom, hogy tényleg címlapra kerülnek-e a verseim.

Addig is, ízelítőnek itt van egy korábbi:

Mosoly az arcodon,
Tévelygő alkonyon.
Nem mondod, nem tudom,
Csak azt, hogy elbukom.
Látom a végzetem,
Széthullott életem.
A hangom súlytalan,
Elszállnak nyomtalan.

Mosoly az arcodon,
Megfogni nem tudom.
Elmúló pillanat,
Egy életre megmarad.
Nem látom, de tudom,
Mész saját utadon.
Már hangom sincsen
És eltűnik minden.

Mosoly az arcodon,
Fáradt vagy jól tudom.
Tudásod ékszer,
De megöl a kényszer.
Most is, mint máskor,
Távol a világtól,
Magadba zárva
Vársz a megváltásra.

Mosoly az arcodon,
Nem múló fájdalom.
Valami elindult,
De mára elpusztult.
Bálványok ledőlnek,
Engedve erődnek.
Egyetlen kincsem
A mosoly, mely nincsen.