2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

MÁV, késés és a személyes tapasztalatok

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Ezen írásomat az Indexen megjelent cikk inspirálta, ugyanis szerintem az abban lévő adatoknak a „fele sem igaz”, ami jelen esetben azt jelenti, hogy „kissé” kozmetikázottak az adatok és valójában sokkal rosszabb a helyzet.

Közlekedési szokásaim felemásak, hiszen igaz, hogy minden nap használom a vasutat, de ez kizárólag egy bizonyos elővárosi vonalra érvényes, mégpedig a Budapest Nyugati-Pályaudvar és Lajosmizse között közlekedő dízelüzemű (ez később fontos lesz) járatra.
Időnként egyéb, szintén elővárosi járatra is felszállok, ha rövidebb útvonalon közlekedek (Budapesten belül), illetve van, hogy átszállok Kőbánya-Kispesten, a székesfehérvári gyorsított személyre, amikor Édesanyámhoz megyek Érdre.

A késések valóban nem túl gyakoriak, hogyha az összképet nézzük, de egyből másképp fest a dolog, amikor megnézzük, hogy milyen időpontokban a legjellemzőbb.
A Nyugati felé a legtöbbször az a vonat késik, amivel a legtöbben dolgozni mennek és hivatalosan 07:42-re kellene beérnie. Igaz, hogy a késés ritkán haladja megy a 10-15 percet, ami nekem még pont belefér (közvetlenül a vasút mellet dolgozom), de másoknak ez már valószínűleg késést jelent a munkahelyükről.
Lajosmizse felé a legtöbbször az a vonat késik, ami 16:18-kor indul(na) a Nyugatiból, viszont itt a késés nem ritkán a 45-50 percet is eléri. Minden esetben azzal kezdik, hogy bemondanak 10 perc késést. Ezután még 10-et és így tovább. Ez főként azért idegesítő, mert BKV-val kb. 60-65 perc alatt hazaérek, tehát 25-35 perc késés esetén, már megegyezik a menetidő.

Mivel a Nyugati és KöKi között viszonylag sok IC közlekedik, azt is megfigyeltem, hogy a késve közlekedő (vagy éppen késve induló) IC-k miatt a többi vonatot visszatartják, nem ritkán 15-25 percig várakoztatva az utasokat.
A Nyugati felől ez még csak-csak érthető, hiszen az IC utolérné a többi szerelvényt, viszont a Nyugati felé már érthetetlen, hiszen 15-17 perc alatt beérnek KöKi-ről, tehát nem tartanák fel az IC-t. Ráadásul KöKi-nél gyakran előfordul, hogy egy-egy vágányon több szerelvény is várakozik, de amelyik nem éri el a peront, arról le sem tudnak szállni az utasok (Éljenek az elektronikusan nyitható ajtók!), pedig esetleg csak odáig jöttek volna, vagy metróval tovább tudnának közlekedni.
Ebből a szempontból is érdekes a lajosmizsei, hiszen a KöKi-től más útvonalon közlekedik, így nem is tartaná fel a többi vonatot.

Ami még érdekes volt pár évvel ezelőtt. Az egyik télen a Nyugatiban rendszeresen felsővezeték-szakadás volt (legalábbis ezt mondták) és heti 2-3 alkalommal (egész télen!) emiatt késtek a vonatok. Ez már önmagában furcsa, de emiatt vajon miért késett a dízelüzemű lajosmizsei vonat?

Arról meg ne is beszéljünk, hogy 5 perc késést nem is említenek (függetlenül attól, hogy mit írnak a cikkben), ami tényleg nem számottevő, de van olyan helyzet, amikor sokat számít. Például átszállásnál! Amikor Érdre megyek 3(!) percem van átszállni. Ez elméletileg elég, de azt azért meg kell említenem, hogy KöKi-n nincs állandó helyük a vonatoknak. Össze-vissza kutyulják, hogy melyik honnan indul. Még így is elérhetném a csatlakozást, de 2 perc késéssel már csak azt látom, hogy indul a vonatom. Ebben az esetben pedig az én (tehát az utas!) szempontomból máris 1 óra késésről beszélhetünk! Mi van akkor, ha valakinek csak 3 óra múlva van megint vonata?
Érdről visszafelé már jobb a helyzet, hiszen van 7 percem átszállni. Mondhatni kényelmes. Lenne, ha nem késne Fehérvár felől a vonat rendszeresen 10 percet!

Az már csak egy kis apró (de eléggé idegesítő) adalék, hogy érkezés előtt 1 perccel bemondják, hogy jön a vonat és utána ez ismételgetik 30 másodpercenként még 5 percig. Azt gondolják, hogyha folyamatosan bemondják, hogy érkezik, akkor nem tűnik fel, hogy 4-6 percet késik?

A késés oka megint érdekes dolog. Én azt tapasztalom, hogy a legtöbb késés azért van, mert egy késve közlekedő (sőt, gyakrabban késve induló) IC, vagy gyorsvonat miatt feltartják a többit. Ez főleg a késve indulónál izgalmas, hiszen ott az ok nem baleset (egyéb ok), vagy pályahiba, hanem a MÁV hozzánemértése.

Az új szerelvényekben viszont furán működik a légkondi. Most hogy meleg van, valahogy nem igazán érzem, viszont télen bezzeg fújta a hideget ezerrel!
Lehet, hogy rosszindulatú vagyok, de talán csak el kellene magyarázni a személyzetnek (újra), hogy a kapcsoló melyik állása mit jelent.

Hogy írjak pozitívumot is. Azt tapasztalom, hogy a szerelvények tisztasága egyre kevésbé probléma. A tökéletestől persze messze van a dolog, de ezen a téren egyértelmű javulást látok, ami a korábbi helyzetből kiindulva nem nehéz.

Az árakról nem igazán tudok nyilatkozni, de az biztos, hogy BKV bérlethez a kiegészítő jegy Érdre tavaly még 155Ft volt, idén pedig 250Ft!

Mielőtt még bárki nekem támad, megismétlem, hogy én csak a vasúti közlekedés egy kis szeletét látom, de ez alapján a helyzet sokkal rosszabb, mint a hivatalos adatok.

Hozzászólások

(#1) varga.tamas


varga.tamas
tag

A felsővezeték szakadás azért hat ki a dízel mozdonyra, mivel a felsővezetéket a két Pista szereli és úgy nem lehet szerelni, hogy alattuk robog el a vonat. Attól hogy van felsővezeték még nem csak villanyvonat jár sínen...

127.0.0.1 SWEET 127.0.0.1

(#2) mickemoto


mickemoto
őstag

A helyzet pedig exponenciálisan súlyosbodik az átszállások számával.Három négy átszállás esetén egy kezdeti 10-15 perces késés végül akár 3-4 órásra is kerekedhet.Ezt nem egyszer tapasztaltam országon belüli országot átszelő utazásnál.Az viszont felettébb érdekes hogy külföldről belföldre vasúttal történő közlekedés esetén a határig pontosak a vonatok, a határtól pedig rendszeresen összeszednek számottevő késést.

(#3) varga.tamas válasza mickemoto (#2) üzenetére


varga.tamas
tag

Óriási +1 erre.

Mi is voltunk vonattal Oroszországban és vissza. A keletiből az indulás már egyből 1:45 perc késéssel történt meg. A határig kb 2 és fél óra késést szedtünk össze, amit utána Ukrajnában sikerült ledolgozni. Hazafele ugyanez. Záhonyig percre pontosan érkeztünk meg, onnan Pestig pedig 1:30 késés. Nem zavarja a MÁV-ot, hogy a vonatok 1600 km-en nem késnek egy percet sem, de ők behozzák 200-on a másfél órát.

127.0.0.1 SWEET 127.0.0.1

(#4) CloZee válasza mickemoto (#2) üzenetére


CloZee
aktív tag

Ezt a határig pontos dolgot én is tapasztaltam (sok esetben), még akkor is amikor Szicíliából jöttünk fel. Igaz eleve 2 óra késéssel indultunk Siracusa-ból (vagy Palermo nem tudom már, de baleset volt előtte), de Rómánál már nulla perc volt ez a késés. A magyar határra valami 2 percel korábban érkeztünk, viszont onnan a déliig összeszedtünk 2,5 óra késést :D

[ Szerkesztve ]

(#5) tope


tope
addikt

Mivelhogy nincs konkurencia, azt csinálnak amit akarnak. (állam az államban)
10-en éve fejlesztik a vágányokat, hogy tudjanak 160-al menni a vonatok, kérdem én, hol megy ennyivel, ahol már ennyi éve fejlesztenek ?.
Az meg hogy 2 embernél már megéri kocsival menni, arról inkább nem fejteném ki a véleményemet.

UI: Japánban már nem lenne vasutas/vasút, ha ilyen szolgáltatást nyújtanának.

(#6) Geri Bátyó válasza varga.tamas (#1) üzenetére


Geri Bátyó
őstag

A Nyugatiban nem csak 1-2 sínpár van. Hogyha a felénél le is szakad a felsővezeték, a dízel még akkor is el tudna közlekedni 3-4 vágányon, úgyhogy ez az érv nem állja meg a helyét.

Viszont te magad is írod később, hogy Magyarországon te is tapasztaltad, hogy a késés "hétköznapi" dolog. Nincs rá logikus magyarázat. Akkor miért keresel magyarázatot az illogikus késésre? :F

(#5) tope: A GYSEV valami oknál fogva másképp működik, mint a MÁV. Például nyereséges is, ha jól tudom! :D
A 160Km/h azért vicces, mert vagy az új vágány nem bírja mégsem ( :W ), vagy a felsővezeték nem bírja, vagy a menetrendbe nem fér bele! :(((

[ Szerkesztve ]

"Ki a büdös istennyila vagy te bohócképű!?" SzŐr Geri, birodalmi poéta és főszakács (:L topic)

(#7) Goe


Goe
csendes tag

Én napi szinten ingázok és hasonlókat tapasztalok. Ami engem különösen szokott idegesíteni az az utastájékoztatás, pontosabban sok esetben annak a teljes hiánya. Mondjuk amikor 30 percet áll a vonat a menetrendszerinti indulás után és egy szót se szólnak róla (olyan volt, mintha szerintük már elment volna a vonat, egyszer nem mondták be, hogy mi van). A másik bosszantó dolog a kényelmetlenség. Nem vágyom luxus körülményekre, de az egy kicsit sok, hogy a kocsik sokszor úgy néznek ki, mintha telefosták volna (már bocsánat) és már reggel olyan szaga van a ruháimnak mintha valami méh telepen fetrengtem volna egész éjszaka. Az már csak ráadás, hogy nyáron meg lehet pusztulni, főleg ha csak az ablakok fele nyitható (ma reggel ráadásul fűtöttek, igaz kint nem volt nagyon meleg, de így is erősen indokolatlan volt), télen meg nem egyszer fut be jég hidegen a vonat.
Szóval van baj, de érdekes módon a késéseket valahogy tolerálni tudom. A nagyobb késések mindig valami nagy gebasz miatt vannak, az meg előfordul, ez van. A kisebb, szinte mindennapos késésekkel meg szerintem aki ingázik együtt tud élni. Amúgy hozzáteszem, ezeket a késéseket szvsz rendszerint az utasok okozzák. Kedvencem az, amikor a T. utasok kb. 10 méteres sorban állnak egy ajtónál, persze az senkinek se jut eszébe, hogy átsétáljon egy másikhoz, pár méter az egész, de hát ugyan… még a végén lemarad a vonatról. Inkább ott állnak percekig, amivel semmi gond, a baj az, hogy a vonat is . A másik az amikor képtelenek becsukni maguk mögött az ajtót (régebbi kocsikon) és a kalauznak kell hátrasétálnia, hogy becsukogassa. Ez se két perc, és ilyenekből jó kis késés összejöhet.

Steam: hungoe | PSN: HUNGo3e

(#8) kemotox


kemotox
addikt

Az is jó mikor nyugatiba ki van írva, hogy dunakeszi-göd-vác-i gyors, de valamiért inkább Veres fele megy - persze erről senki nem szólt. (20 perc késéssel persze, említésre se méltó :D). Persze mikor Vácon nem vettem jegyet visszafele akkor meg volt sértődve a kaller de hát így járt, nem tudott nagyon mit tenni.

De legalább vicces bolondrészegcsövesek szoktak lenni a vonaton, akik szórakoztatják az embereket - gondolom a fellépés benne van a jegyárban :D (Na jó, ez már nem általános egyáltalán, de mikor középsuliba jártam néhány éve, akkor azért szinte heti rendszerességű látványosság volt)

Közmondás:
20 perc késés nem késés

(#9) ivana


ivana
Ármester

A legrosszabb a Balaton mellett, gyors vonat is megáll mindehol és állandóan késik, múltkor Kanizsáról jöttünk és Fehérvárig 1,5 késés csak úgy. :(

(#10) kemotox válasza ivana (#9) üzenetére


kemotox
addikt

Jajj a "megáll mindenhol"ról jut eszembe... Nyugati előtt az állatkert-megálló. Gondolom mindenki ismeri :D

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.