...mintha problémáznék rajta. Egyre inkább erre jöttem rá. Megpróbáltam elfojtani, ami ideig-óráig segített is, de nem végleges megoldás. Felszínre akart törni és ez megkeserítette az életemet. Most hagyom, hogy előjöjjön, hagyom, hogy érezzem és viccet csinálok belőle. Más bajomon is viccelődöm és az segít. Talán ezen is fog.
Jobb, ha elviccelem
Léphetnék már, hisz jól tudom,
Mégis mindig róla gondolkodom.
Figyelhetnék inkább jobban a jövőre,
Nem a gyönyörű dőre nőre!
Tán nem is Ő, hanem én vagyok buta!
De hát karcsú, mint egy őzsuta!
Lépte kecses, mint madarak röpte,
Röpködök én is, még mindig körötte.
Lehet, hogy ostoba, de én is az vagyok.
Nem is tudom, miért nem távozok?
Zöld szemében mennyei tűz lobog,
Ettől mindig lángra lobbanok!
Távol van most, mégis érzem Őt,
E gyönyörű, de kissé dinka nőt!
Talán pont ezt szeretem benne,
Érett és komolytalan egyszerre!
Úgy tűnik, az én fejem is lágy még,
Hiába vetült rám az árnyék!
Ezt írni róla nem szép dolog,
Most mégis boldogabb vagyok!