Az utóbbi 3 napban abban a 3 emberben csalódtam a legnagyobbat, akik a legfontosabbak a számomra. Igaz, hogy halálosan fáradt vagyok és talán túlreagálom, de pont most lett volna a legfontosabb a támogatásuk, vagy legalább a normális viselkedés. Az egyik nem foglalkozik velem (pedig én próbáltam segíteni neki akkor is, amikor én is sz@rban voltam/vagyok), a másik úgy tűnik, hogy szimplán elereszti a füle mellett amit mondok és nem reagál semmit, a harmadik megsértődik, hogy nem találkozunk, pedig mondtam neki, hogy ezen a héten nem tudunk.
Ez a 3 ember az életem 3 különböző területe. Mindannyian egyszerre rúgnak belém. Elegem van ebből. Mostantól nem érdekel senki és semmi. Járom a magam útját. Egyedül.
Ez a Logoutra nézve annyit jelent, hogy írok még verseket (sőt, néhány prózai bejegyzés is tervben van), de nem leszek aktív résztvevő.

Röviden: Ennyi volt!

Ahogy írtam is, nagyon kimerült vagyok mostanában. Eljutottam arra a szintre, amikor már nem tudok józanul gondolkodni. Ez a bejegyzés emiatt született. Más kérdés, hogy ez nem mentség semmire. Legtöbb esetben eléggé toleráns vagyok (sokak szerint túlságosan is). Mindenkinek lehet rossz napja, vagy lehet szó félreértésről. Ilyenkor jobb várni egy kicsit, mielőtt meggondolatlanul cselekszünk, vagy mondunk valamit, amivel megbántjuk a másikat. Most ez nem sikerült. Nagy szerencsém, hogy Művésznő is megbocsájtott és Démon sem haragudott meg rám.
Nagy köszönettel tartozom Szten Márs-nak, aki józan higgadtsággal, de kellő eréllyel "oldalba rúgott" (nem csak a hozzászólásával, hanem utána privátban is!) és kizökkentett ebből az elferdült állapotomból!

A bejegyzést meghagyom, tanulságul magamnak. Hogyha véletlenül hasonló helyzetben leszek a jövőben, elolvasom és inkább befogom a számat, mielőtt újabb ostobaságot csinálok!