2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Elment...

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Elment...

Elment az az ember, akit a legjobban szerettem, aki a legnagyobb hatással volt rám és leginkább befolyásolta azt, hogy milyen ember lettem. Akinek a legtöbbet köszönhetem. A nagymamám.
Ma volt a temetése (illetve ahogy elnézem, tegnap).
Nem volt meglepő a halála, mivel már betöltötte a 89. életévét és évek óta betegeskedett. Nagyon nehezen mozgott és fájdalmai voltak, bár ezt nem mutatta. Nem is nagyon mondta senkinek, de mi beszélgettünk erről is, mivel Ő pontosan tudta, hogy mennyire ócskák a térdeim és hogy folyamatosan fájnak. Emiatt nekem nem szégyellte bevallani, hogy gyakran ordítani és/vagy sírni tudna, de leginkább az zavarta, hogy nehezen tudja ellátni magát és mások segítségére szorul. Ez volt neki a legnehezebb, mert egész életében tevékeny volt és segített a családnak, amiben csak tudott. Már úgy érezte, hogy csak teher másoknak. Persze ez nem igaz, mert mi szívesen segítettünk. Úgy éreztük, hogy legalább egy kicsit vissza tudunk neki adni abból a törődésből, amit tőle kaptunk!
Februárban viszont kapott egy agyvérzést és teljesen lebénult. Beszélni sem nagyon tudott. Nem tudjuk, hogy tudatánál volt-e, de valószínűleg időnként igen. Azt hiszem, hogy ez az állapot volt számára a lehető legrosszabb. A teljes magatehetetlenség.

Mindettől függetlenül, én nem így emlékszem rá!
A sok hányattatás ellenére jó élete volt. 50 év házasság (nagyapám több, mint 10 éve halt meg), 3 gyerek, 5 unoka és 1 dédunoka! Folyamatosan szeretet vette körül. Aki ismerte, mindenki szerette. Végtelenül kedves, okos, művelt, vidám és bölcs volt!
Mindezek mellett igazi, jó értelemben vett hívő (római katolikus) és nem álszent, mint sokan az Ő korosztályából!

Engem is ebben a vallásos szellemben neveltek, de nálam ez nem működött. Valahogy nem tudtam hinni ebben az egészben és pont a nagymamám volt az, aki elfogadtatta a családommal, hogy én más úton járok. Ugyanakkor általa belémnevelődött az az erkölcsiség, amit Ő is követett. Nem azért, mert megpróbálta belémsulykolni, hanem azért, mert sokat voltam mellette és láttam, hogy Ő milyen. Amikor gyerekkoromban rossz fát tettem a tűzre (gyakran előfordult), Ő volt az egyetlen, aki nem kiabált velem, hanem csöndesen, nyugodtan és sokszor viccesen elmagyarázta, hogy amit csináltam, az miért nem jó!

Nagyon sokat olvasott, sokfélét. Szerencsére ez a szüleimre is igaz, de mégis tőle kaptam az első olyan könyvet, amit nem „kötelességből” kellett elolvasni. Valójában persze ez is az olvasás tanulás része volt, de úgy tudta elővezetni, hogy magamtól akartam elolvasni. Ez a könyv most itt van a polcon: Széchenyi Zsigmond: Ahogy elkezdődött. Emiatt van az, hogy a legtöbb általános iskolai kötelező olvasmányt már évekkel korábban elolvastam. Emiatt van az, hogy 3-ban (igen, 8 évesen)egy versmondó versenyen (Ja, hogy kötelező volt!? Nem baj! :DDD ) Arany János: Mátyás anyja című balladáját mondtam el és nem azért, mert betanultam, hanem azért, mert már tudtam!

Nagyon szerette a keresztrejtvényeket és én 10 évesen már ott ültem mellette és együtt fejtettük meg. Mindig elmagyarázta azt, amit nem tudtam. Apám is nagyon sokat mesélt és így öntött belénk tudást, de a rejtvényeket a nagymamám miatt szerettem meg!

Ami viszont talán a legfontosabb, az az, hogy már 3 éves koromtól mindig ott ültem vele a konyhában, amikor főzött és „konyhamalackodtam”! Ez eleinte abból állt, hogy miközben főzött, beszélgettünk és amikor sütemény készült, kinyalogattam a tálból a maradék krémet. Később aztán már segítettem is neki, például répát, krumplit, vagy éppen almát (jó kis almáspite!!!) pucolni. Közben – mivel érdeklődtem – elmondta, hogy mit miért és hogyan kell csinálni.
Az első önálló főzésem 7 éves koromban volt. Egy sima rántottát csináltam (sámlin állva, mert nem értem fel a tűzhelyet), mindenféle felügyelet nélkül.
11-12 évesen már önállóan megfőztem egyszerűbb ételeket: pörkölt, sült hús, főzelékek, vagy mondjuk palacsinta.
Persze legtöbb esetben anyukám ellenőrizte, hogy mit alkotok, de a főzés szeretetét a nagymamámtól „örököltem”!

A családomból kevesen tudják, hogy verseket írok. A nagymamám egyike volt a keveseknek. Neki olyan versemet is megmutattam, amit nem tettem közzé.
Neki tetszettek a tetoválásaim, mivel képes volt műalkotásként nézni (ellentétben anyukámmal, aki szerint tetoválást csak a bunkók csináltatnak).

Végezetül még 2 történetet osztanék meg veletek, amik szerintem nagyon jól mutatják, hogy milyen ember volt.

A lakásukban, volt az előszobában, a plafon alatt egy szekrényféleség. Amolyan lomtárnak használták. Keresett valamit, de nem találta sehol és megkérte apámat (én akkor 7-8 éves lehettem), hogy nézze meg ott. Apám fölmászott a létrára és derékig bebújt a dugdába (így hívtuk ezt a rakodórészt). Kotorászott és közben azt morogta: - Na, itt még halott német katona is van!
Erre a nagymamám ravaszkásan elmosolyodott és csöndesen azt mondta: - Az nincs! Csak SS hátizsák!

A másik történet részben szomorú, mert nagyapám halálához kötődik. Tudni kell róla, hogy bár nagyon jó ember volt (nagy szívű, jó humorú, segítőkész), nem volt könnyű eset. Eléggé indulatos volt és – ahogy mondani szokás – voltak fura dolgai. Például undorodott a csirkétől és nem volt hajlandó megenni, de a kedvence a kacsa volt. Nem ette meg a krumplistésztát, mondván, hogy az nehéz étel, de imádta a paprikáskrumplit! Folyamatosan barkácsolt valamit, de valójában nem értett hozzá. Mindig működött, amit csinált, de – finoman szólva – furán nézett ki.
Amikor meghalt – nem sokkal az 50. házassági évfordulójuk után – mindenki féltette a nagymamámat, hogy majd utánahal. Erről viszont szó sem volt! Szomorú volt persze, de különösebben nem tört össze és időnként megemlítette, hogy nem volt könnyű vele, de azért mindig szeretettel beszélt róla.
A temetés után úgy 2 hónappal egyszer hosszabban beszélgettünk róla. Én is elmondtam, hogy mikre emlékszem és Ő is fölemlegette a bolondságait és mosolygott közben.
Viszont egyszer csak elfutotta a könny a szemét és félig szomorkás, félig boldog (vagy inkább nosztalgikus) mosollyal az arcán legyintett egyet és azt mondta: - Eh! Bogaras vénember volt!

Akkor jöttem rá, hogy mennyire szerették egymást és arra, hogy ezt a szeretetet mi is megkaptuk, mert a nagymamámnak ez volt a lételeme: A szeretet!

Hozzászólások

(#1) Geri Bátyó


Geri Bátyó
őstag

Sokmindent tudnék még írni róla. Csupa szép emlék, de ma ez nem megy. A mai nap a gyászé.
Nem mondom, hogy elveszítettem, mert az nem igaz, mivel bennem van minden, amit tőle kaptam és az már velem is marad, amíg élek, viszont elment és már nem kaphatok tőle semmit én sem adhatok neki semmit. :(

"Ki a büdös istennyila vagy te bohócképű!?" SzŐr Geri, birodalmi poéta és főszakács (:L topic)

(#2) Earl_Muttley


Earl_Muttley
aktív tag

Részvétem! :R

[ Szerkesztve ]

Kiszámoltam, hogy életem nyolc évéből kilenc és felet töltöttem apa háborús történeteinek hallgatásával - Louie élete

(#3) The DJ


The DJ
addikt

Részvétem!

Én is nemrégiben veszítettem el a nagymamámat. Pont a születésnapomon halt meg. Ugyanebben a helyzetben vagyok és tudom milyen nehéz. Ráadásul a másik nagymamám is ágyhoz kötött, 2 agyi infarktuson van túl és ő is csak néha van tudatánál. Próbálunk neki segíteni és könnyebbé tenni a napjait, de rossz látni, ahogy egyre gyengébb és gyengébb. Persze a halál is az élet része, tudni kell elfogadni és beletörődni, de attól még fájdalmas. Nem annak aki elmegy, azoknak, akik itt maradnak. Szerencsére én is temérdek dolgot köszönhetek nekik és mindig itt élnek majd bennem, mint ahogy a temérdek szép emlék is a gyerekkoromból, amit nekik köszönhetek.

https://wpszaki.hu - Minden, ami WordPress, cikkek kezdőknek és haladóknak.

(#4) talmida


talmida
Közösségépítő

Őszinte részvétem!

IN GOD WE TRUST!

(#5) Vakegérke


Vakegérke
veterán

Ha mondani kéne, talán elcsuklana a hangom. Leírni könnyebb.

Fogadd őszinte részvétem. :(

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#6) moonlight115


moonlight115
tag

Nekem is aranyos nagyim volt. Átérzem fájdalmadat.
Akiket szerettünk, nem halnak meg igazán. Jó érzés rájuk gondolni, mindig velünk maradnak.
Fogadd őszinte részvétem.

"Holdfényszonátának összedőlt a könyvespolca, mert bétóven sors szimfóniát rakott rá..." /by old rocker/

(#7) nincsisbéla


nincsisbéla
aktív tag

Részvétem!

Mentalita'

(#8) művésznő4


művésznő4
csendes tag

Nagyon-nagyon jó írás! Élvezet volt olvasni, bár témáját tekintve viszont nagyon szomorú... Őszinte részvétem! :( Tudom, mennyire közel állt hozzád és hogy milyen nagyon szeretted Őt! Sajnálom. :(

(#9) Geri Bátyó


Geri Bátyó
őstag

Mindenkinek köszönöm a részvétnyilvánítást! :R

Egy időre elvonultam kettesben a kedvesemmel, mivel túl kellett tennem magam ezen az egészen. Végeztem egy kis fizikai munkát (bozótirtás), mert az ilyenkor jót tesz és sokat főztem, mivel az mindig kikapcsol. Ráadásul ugyebár, ilyenkor gyakran gondolok a nagymamámra. Ezek mellett csak pihentünk és lazítottunk.
Sokat segített mindez. :K

"Ki a büdös istennyila vagy te bohócképű!?" SzŐr Geri, birodalmi poéta és főszakács (:L topic)

(#10) moonlight115 válasza Geri Bátyó (#9) üzenetére


moonlight115
tag

Igen, ezek jót tesznek testnek, léleknek egyaránt.
Üdv újra köztünk! :K

"Holdfényszonátának összedőlt a könyvespolca, mert bétóven sors szimfóniát rakott rá..." /by old rocker/

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.