Úgy tűnik, hogy én lettem az.

Az elmúlt közel 2 évben elég sokat ittam (kizárólag sört, mert azt nagyon szeretem), de bármikor meg tudtam állni hogy ne igyak, ha olyanom volt. Sokszor napokig nem ittam, mert nem kívántam.

Az, hogy miért vágtam ennyire bele a lecsóba, teljesen triviális (és ostobaság is): sok sz@r szakadt a nyakamba és én az alkoholba menekültem. Tisztában vagyok azzal, hogy ez nem megoldás semmire, de mivel tényleg szenvedélyesen szeretem a sört, úgy voltam vele, hogy ez legalább jó!

Azért az leszögezném, hogy nem rúgtam be napi szinten, de volt olyan, hogy az is bekövetkezett, amikor rossz napom volt.

Tegnap jött az utolsó löket. Összevesztem egy emberrel, akiről azt gondoltam, hogy őszinte és tényleg szeret, de kiderült, hogy sem nem őszinte, sem nem szeret igazán. Közelebb vagyok, mint a barátnői és kényelmesebb volt hozzám jönni.

Kissé kiakadtam és jól bepiáltam. Megittam úgy 8-9 sört. Reggel másnaposan ébredtem (valahogy nem lepett meg) és mivel kutyaharapást szőrével, elkortyolgattam délután 2-ig még hármat. fejre álltam, mint a jancsiszög, de ez sem lepett meg.
Szépen bekábultam és aludtam 4 órát. Amikor felébredtem, eléggé furcsán éreztem magam. Szédelgés, homályos látás és kusza gondolatok. Arra gondoltam, hogy még mindig részeg vagyok, ami logikus is lett volna, de úgy voltam vele, hamár lúd, legyen kövér! Ittam még egy sört. Mire elfogyott, megszűntek a "panaszaim". Nem szédülök, kitisztult a látásom és kitisztult a fejem is.

Úgy tűnik, hogy eljutottam arra a szintre, amikor a szervezetem már nem tud alkohol nélkül normálisan működni.

Nyilvánvaló, hogy ez nem jó, de ez van és ennyi! Elfogadom, ahogy azt is, hogy gyakorlatilag nyomorék vagyok és azt is, hogy nem kellek a kutyának sem.

UPGRADE:

Eredetileg is többen felvetették, hogy a tünetek (mint ahogy a nagy mennyiségű sörfogyasztás is), csak a fáradtság, melankólia, magány és egyéb hasonló tényezők következménye.
Azt kell mondanom, hogy igazuk volt. Már a tavalyi év vége felé is sokkal jobban voltam, mivel elkezdtem azzal foglalkozni, hogy a múlt sz@rságait elővettem és ahelyett, hogy elnyomom, megpróbáltam ténylegesen túllendülni rajtuk. Ez már önmagában is sokat segített, mert ezáltal már ismertem a problémát.
A sors fintora, hogy amikor már eljutottam idáig és lényegesen nyugodtabb voltam, akkor rátaláltam a boldogságra is! Azóta jóval ritkábban és jóval kevesebbet iszom. Gyakorlatilag nem is kívánom és ha mégis, akkor inkább csak az ízét.
Ráadásul már 3 sör is megárt!

Ettől függetlenül, ezt az időszakot nem áll szándékomban elfelejteni, mert tanulságos. Azt hiszem, hogy közel álltam ahhoz a ponthoz, ahonnan már nehéz lett volna visszatérni. Talán - tudat alatt - a bejegyzés is ezért "íródott" : Figyelmeztetés tőlem, nekem!