2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Nektek volt már balesetetek?

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Az éjszaka azt álmodtam, hogy megvettem életem legnagyobb vágyát, egy M3 GT2-őt. Örültem mint ahogy illik, aztán ahogy kikanyarodtam a szalon elől, meghúzattam és beleromboltam az álló kocsisorba mert a gyártó kihagyta a féket a kocsiból. Majdnem meghaltam, az autó totálkárra tört én pedig csak sírtam miközben a mentők vágnak.

Felriadtam kinéztem az ablakon és a Mondeo-t láttam, ahogy csöndesen alszik a sötétben..

Aztán visszafeküdtem és elkezdtem gondolkozni az eddigi baleseteinken és nagyon veszélyes helyzeteken.

2005-ben ahogy haladtunk a Balaton partján eső után a kocsisor közepén, a legelső besatuzott és mi már nem bírtunk megállni mert a kocsi sóderre futott és csúsztunk. Felpöccintettük a Vectra orrát. 4-es karambol lett.

2009-ben a szituáció ugyan ez, csak hóval. Akkor a Fabiankat vágtuk orrba. Mind a két esetben mi voltunk a legutolsók...

De a legdurvább az 2010 nyarán történt valahol Franciaországban. Senkinek és semminek nem lett semmi baja, de a félelem itt volt a legnagyobb. Az előző két esetben már 100 méterre előtte tudtunk, hogy itt csattanni fogunk, fel lehetett készülni rá.

Itt nem lehetett. Autópálya, lekanyarodó, álló kocsisor. Mi középső sávban 90km/h-val, balról kocsisor előz. Előttünk egy tanuló Yaris. A jobb oldali kocsisorban lemaradt valaki ezért akadt egy hely. Előttünk kb 15 méterre lesatuzott a srác, Apu egyből satu, duda. Húzta jobbra a kormányt, aztán balra. Semerre nem tudtunk menni. Jobbra szerencsés esetben 20-an halnak meg, balra "csak" 15-en. Csak csúsztunk a 40 tonnánkal előre. Aztán észrevette magát a srác és nyomott egy padlót. Nem sokon múlt. Ez kb 3mp volt. Sokkal több ideig tartott elolvasni.. Nagyon féltem és utána percekig a hatása alatt voltunk mindketten..

Vannak képek is, remélem Apa mesél még, ő azért sokkal több mindent átélt mint én.

Amikor én vezettem csak 1 közeli helyzet volt eddig, de az sem volt vészes. Körforgóban kijött elém egy kamion, de a satu megoldotta a problémát.

Tehát.: Nektek milyen durva helyzeteitek voltak?

Hozzászólások

(#1) gamek!ller


gamek!ller
senior tag

asd

(#2) Victoryus válasza gamek!ller (#1) üzenetére


Victoryus
addikt

Nagyobb követési távolságot kell tartani... Tisztában vagyok az autóm képességével, ezért én mindig hagyok városban is legalább egy autónyi helyet, biztos ami biztos. Kellett már satuzni, és hiába az abs, azért kell neki hely... Lehet szidnak, de nem érdekel. Ellenben sokan szinte piócaként ragadnak az emberre, aztán ha baj van akkor meg csattannak. Az a baj, hogy rengeteg idegbeteg paraszt van az utakon!

Eladó Lego: 42139 All terrain vehicle

(#3) Szten Márs


Szten Márs
nagyúr

A nektemet javítsd a címben ;)

(#4) gamek!ller válasza Victoryus (#2) üzenetére


gamek!ller
senior tag

Most tulajdonképpen le idegbeteg parasztoztad Apámat? Hát gratulálok.. :D Amúgy az első esetnél kb 40 méterre ment előttünk a sor és kb 30-al csattantunk, a másodiknál meg kb 60 méterre volt a Colt és ott 35-40-el csúsztunk tehát a követési távolság megvolt, de hóban állj már meg ha lesatuznak előtted..

Szten: Köszi.

[ Szerkesztve ]

(#5) Szplöttyy


Szplöttyy
senior tag

Ha én leírnám az összes durva helyzetemet, mesélhetnék itt reggelig... De úgylátszik jó őrangyalom van... :U

(#4) gamek!ller:Nem kötözködésből, de hóba is akkora követési távolságot kell tartani, hogy meg tudj állni... Ha ez 100m akkor 100m-t.
Természetesen, se te, se én nem tartunk AKKORA követési váltoságot.

[ Szerkesztve ]

Smoke & Torque

(#6) Vakegérke


Vakegérke
veterán

A fék nem minden esetben jó megoldás.

Trabi, jobbomon a feleségem, hátul a lányom, akkor cirka nyolc éves lehetett. Valamivel 80 fölött utaztunk. Messziről láttam meg egy Zsigát. Valami lehajtó volt a szántóföldre, nekünk keresztbe orral jobbra állt, mintha oda akarna behajtani. A vezető beszélgetett valakivel, aki a kocsi mellett állva lehajolt hozzá. Tempósan közeledtünk, aztán a Zsiga közvetlen előttünk hirtelen kitolatott. Fékezésnek semmi értelme nem lett volna. Kormány balra, aztán jobbra, tövig a gázt. Megúsztuk.
Ez volt az egyetlen lehetséges megoldás. Szemből senki, hátunk mögött senki, ezt tudtam. Ha fékezek, tuti a csattanás. A rutin segített.
A Zsiga elmenekült az ellenkező irányba, lassacskán mi is megnyugodtunk.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#7) gamek!ller válasza Szplöttyy (#5) üzenetére


gamek!ller
senior tag

Nem vezettem még hóban csak a rutin vizsgámon.. :D
Vasegér: De ha jönnek szemből, akkor viszont tényleg nem lett volna más megoldás..

[ Szerkesztve ]

(#8) plömplöm


plömplöm
őstag

igen, volt. több is. nem sokat tudsz pld az ellen tenni, ha mögötted látod közeledni a lelkes amatőrt, és már nincs hova menekülnöd. a legutolsó most éppen bíróságon van, mert az ellenfél szerint nem ő a hunyó. de ezt sem a kresz, sem a rendőrség, sem a saját biztosítója nem így gondolja. elég jó? :W

All systems gone! Prepare for downcount! 5....4....3....1! Off blast!

(#9) Vakegérke válasza gamek!ller (#7) üzenetére


Vakegérke
veterán

Akkor jobbra rántottam volna a kormányt, hogy ne frontálisan csapódjunk a Zsigába.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#10) Szplöttyy válasza gamek!ller (#7) üzenetére


Szplöttyy
senior tag

Én imádok hóba vezetni^^ Mikor a sok mazsola 40el araszol, én meg 110el jövök a szembesávba, és csapom rájuk a havat^^ Főleg, a mostani tél lesz jó, ladával :DD

Elmesélek akkor én is egy necces sztorit:
BMW E38 750iA, vidéki út, 1x1sáv. Előttem megy a kocsisor 90-el, én a szembesávba előzök, 200km/h körül... Emelkedő, de nyomtam neki tovább, az emelkedő tetején megláttam szembe a kamiont. Először bele akartam fékezni, átléptem a fékre, de visszarúgtam a gázt, nem lett volna értelme fékezni. Az eredmény az lett, hogy a kamion jobb kerekeivel a földön, aki előttem ment még 1-2autó, azok is a földön, én meg a kettő között. Ez volt talán az egyetlen, ahol tényleg féltettem az életemet. Sok necces helyzet volt, de csak az autót szoktam félteni. Azóta nem előzök emlekedőn.

Smoke & Torque

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.