2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Életem első motivációs levele.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Olyan büszke vagyok rá, hogy muszáj megosztanom.. Kb másfél órát ültem felette.. :D

Tisztelt Hölgyem/Uram!
A nevem Gradvol Krisztián. Gépi Forgácsoló szakmámat 100%-os eredménnyel a 2012-es OSZKTV (Országos Szakma Kiváló Tanulója Verseny)-n nyertem el a Dunaferr Szakközép és Szakiskola segítségével, ahol 2007-től 2012-ig folytattam tanulmányaimat.

2011-ben tanulmányi kereten belül 1 évet a Dunaújvárosi Vasmű – Mechanika üzemében töltöttem el sikeresen. Ebben az üzemben felkészítettek minket a körülményekre, bepillantást nyerhettünk a szakma üzemszerű mindennapjaiba és megismerkedhettünk az idegen gépek működésével.
B Kategóriás jogosítványomat 2011.01.26-án kaptam kézhez és azóta balesetmentesen levezettem ~50.000km-ert. A fuvarozásban fiatal korom óta aktívan részt veszek, Magyarország legnagyobb cégein belül (Waberer’s International Zrt) betekintést nyerhettem a logisztikába és a fuvarszervezésbe. Utasként több mint 500.000km-ert tettem meg Európában.

Meglátásom szerint egy munkahely lehetőséget ad arra, hogy fejlődjünk, kihívások elé állít, amelyben megtanulunk megállni a lábunkon. Ambícióm nagy részét ez teszi ki, hogy ki tudjak bontakozni, a szakma és a fuvarozás általi alázatomat megmutathassam.

Nem mellékes a munkahely stabilitása sem, amely hosszú távú tervek megvalósítására ad alkalmat, példának okáért; szakmai előrejutás, esetleges hiányosságok kiegészítése, kapcsolatok kialakulása. Mindemellett az anyagi biztonság sem mondható mellékesnek, mely kellően motiváló.

Bízom abban, hogy motivációs levelem felkeltette érdeklődésüket, amelyet személyes találkozó követ.
Kapcsolatfelvétel céljából elérhető vagyok a 06/30–949-13-28-as mobiltelefonszámon.

Előszállás – 2012.05.25.

Tisztelettel:
Gradvol Krisztián

Hozzászólások

(#1) gamek!ller


gamek!ller
senior tag

Egy motivációs levélnek így kell kinéznie, vagy tök felesleges volt a törekvésem? :D

(#2) Drenadar válasza gamek!ller (#1) üzenetére


Drenadar
veterán

vannak honlapok amik adnak egy segítséget egy vázlatot a motivációs levélhez :)

(#3) mexicanraven


mexicanraven
aktív tag

"Gépi Forgácsoló szakmámat 100%-os eredménnyel a 2012-es OSZKTV (Országos Szakma Kiváló Tanulója Verseny)-n nyertem el a Dunaferr Szakközép és Szakiskola segítségével, ahol 2007-től 2012-ig folytattam tanulmányaimat."

Ha egy létező melóhelyre jelentkeznél, mondjuk ebben a szakmában, akkor a fentieket csonkítsd meg, mert valójában senkit se fog érdekelni. (vagyis nagyon keveseket)
Belelátok a dologba, én is voltam OSZKTV-s, én is kaptam felmentést szakmunkás vizsga alól, papír is van róla, de fölösleges lenne leírni CV-be is.

Ez volt a véleményen, nem megbántani akartalak, csak segíteni, remélem tudod! ;)

when the sun shines, we'll shine together

(#4) napocska2


napocska2
senior tag

"~50.000km-ert" helyett 50.000 km-t a helyes szerintem.
Bocsi, nem kötözködés, csak javítás, hogy korrekt legyen a leveled.

(#5) Ringman


Ringman
nagyúr

hamár helyesírás:
Gépi Forgácsoló -> gépi forgácsoló

OSZKTV (Országos Szakma Kiváló Tanulója Verseny)-n
OKSZTV-én (Országos Szakma Kiváló Tanulója Versenyen)

Dunaújvárosi Vasmű – Mechanika üzemében
szerintem nem kell kötőjel/gondolatjel, mert a cég a Dunaújvárosi Vasmű, mechanikai üzem, nem tudom, hogy tulajdonnév-e, vagy megnevezés. ha ez a hivatalos, akkor bocs&tárgytalan

Waberer's International Zrt. - pont a végén

de meg lehet cáfolni, a helyesírásom egyre csak romlik :)

---
, Magyarország legnagyobb cégein belül (Waberer’s International Zrt)
hamár többesszám, min kettőt fel fel kellene sorolni, vagy
Magyarország egyik legnagyobb cégén belül

[ Szerkesztve ]

(#6) Gergő_


Gergő_
őstag

Korrekt de egy kicsit hosszú. Ezt egy adott állásra írod ezért, specifikusnak és tömörnek kell lennie. Meg kell győznöd a HR-es luvnyát fejvadászt, hogy olvassa el a cv-det.

(#7) banhammer


banhammer
veterán

Sok sikert az álláskereséshez.

\m/ Minden lehetséges, kivéve forgóajtón átsíelni... \m/

(#8) Raucher


Raucher
tag

..Magyarország legnagyobb cégein belül (Waberer’s International Zrt) betekintést ..

Ez sem kerek teljesen. A "cégein" többesszámban van, aztán felsorolsz egyet.

Tisztán emlékszem minden előző életemre, ezért nem hiszek a reinkarnációban!

(#9) danih


danih
addikt

Csak nekem szúrja picit a szemem, hogy azt írtad, hogy a szakmádat "nyerted"? Min, sorsoláson? :DDD
OK, látom volt egy tanulmányi verseny, amit valóban megnyernek, de egy szakmát azért csak nem... ;)

(#10) Dr. Romano


Dr. Romano
veterán

"...a szakma és a fuvarozás általi alázatomat megmutathassam."

Ez szerintem kissé színpadias.

Ez....e...ee...ez egy.... ez egy FOTEL???

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.