2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Azt akarom mint régen.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Apukám reggel elment dolgozni és mindig felkeltem vele együtt, hogy jó utat kívánjak neki. Nyomtam az arcára egy puszit, beült az autóba és elment. Anyukámat elvitte dolgozni, 6 órára majd ment a teherautójához. Megkapta a feladatot és végrehajtotta. "Lacikám. Állj be légyszives a festőbe, ott van 1 daruelem, el kellene vinni Berénybe. Ott van valami építkezés, itt a telefonszám, hívd fel őket ha ott vagy."

9 órára ott volt, lerakodott és 11 órakor elindult haza. 3 órára itthon volt, tudtam vele beszélni minden nap. Anya 2 órakor hazajött, megfőzött majd együtt játszottunk amíg meg nem jött Apu. Ezután ettünk és együtt volt a család.

Aztán a bátyám elköltözött. Azóta sem él velünk, 3 havonta jön haza körülbelül 1 hétre. Vele már nem tudtam játszani.

Aztán édesapám elkezdett nemzetközizni. Havonta jön haza 1 napra kb. Vele sem tudtam már játszani.

Aztán anyukámat munkahelyet váltott, a Mercedesnél dolgozik és ingázik Kecskemét és Németország között. Volt, hogy 1 hónapig haza sem jött. Most éppen Kecskeméten van, állítólag hétvégén hazajön.

Családi ház, kerttel. Nagy, szinte már hatalmas. 4 szoba + nappali + amerikai konyha.
Itt ülök most a bátyámmal, csöndben, ketten. Van, hogy anyáék szobájába nem megy be 1 hétig senki. :(

Hozzászólások

(#1) gamek!ller


gamek!ller
senior tag

Ennyi.

(#2) beefjeez


beefjeez
senior tag

nem irigyellek, én is voltam igy faterral, 2hétig nem láttam, ha láttam akkor meg aludt itthon, mert 48 órázott biztonsági őrként, de mára nincs ilyen gondom :)

(#3) dízelracer


dízelracer
senior tag

Party time! :D

(#4) gamek!ller válasza dízelracer (#3) üzenetére


gamek!ller
senior tag

Nem vicces.

(#5) nincsisbéla


nincsisbéla
aktív tag

Sajnos változnak az idők. Tudom hogy milyen szar, én is voltam hasonló helyzetben.... :(

Csak annyit tudok mondani hogy fel a fejjel, és kitartás. :)

[ Szerkesztve ]

Mentalita'

(#6) Recon666


Recon666
Közösségépítő

Én is ebben a helyzetben vagyok, csak annyiban más, hogy itt én utazok el, nem egy jó dolog.

[ Szerkesztve ]

(#7) danih


danih
addikt

Gyertek Red Orchestrázni, vagy mozduljatok ki valahova!

Egyébként ilyen az élet. Felnövünk, és mindenki járja a maga útját. És ugye a körülmények...

[ Szerkesztve ]

(#8) gamek!ller válasza nincsisbéla (#5) üzenetére


gamek!ller
senior tag

Kivagyok most.

(#9) Kassadin


Kassadin
addikt

Muszáj megélnetek valamiből, talán azért.

(#10) David93Pecs


David93Pecs
tag

Én mit nem adnék egy ilyen helyzetért mondjuk fél évig. :)
De utána már nagyon rossz lenne.
Itt pont az ellenkezője van,szinte mindig mindenki itthon van,és mindig mindent megszabnak,ezáltal van veszekedés bőven. :D

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.