2024. április 16., kedd

Gyorskeresés

Érettségire készülök, de mégis hogyan?

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Átléptünk 2015-be és bizony most realizálódott bennem csak igazán, hogy 4 hónap múlva kezdődik az érettségi. A 4 évet becsülettel végigtanultam, 9-10. osztályban végig kitűnő voltam, 11-ben egy kicsit rontottam pár tárgyból, de még így is a 4-es volt a legrosszabb jegyem. 12-ben félévkor nem leszek már kitűnő, de 4-estől rosszabb jegyem megint csak nem lesz. Sokan azt mondják, hogy ők nem féltek anno az érettségitől és nem is nagyon tanultak rá, amit mondjuk nehezen tudok elhinni nekik. Én mindig stresszelem magam minden egyes dolgozat előtt, hiába tanultam rá és készültem fel. Szeretnék továbbtanulni utána, mérnökinformatikus vonalon, a felvételi miatt sem mindegy, hogy hogyan sikerül az érettségi. "Csak" 4 tárgyból kell idén vizsgát tennem, mert az angolt tavaly megcsináltam, középszinten 73% lett. Mondjuk ettől nem is félnék. Az informatikától sem félek annyira, a magyartól már egy kicsit jobban, a töritől még jobban és a legnagyobb mumus a matek. Ugye a matek és az informatika van jelen a legnagyobb súlyban a ponthatárok számításánál, ebből a két tárgyból úgy érzem minden % számít. Szeretnék egy 70%-ot összehozni minden tárgyból, akkor már elég biztosan bekerülök. Még csak január eleje van ugyan, de hétfőtől elkezdek ismételni mindenből, hogy ne az utolsó percekben szakadjon rám minden. Milyen módot javasoltok erre? Úgy érzem, hogy hiába tanultam a 4 évet végig, nem emlékszek úgy a 9.-es tananyagra, mint akkor.
Egyelőre ennyit szerettem volna, ha még később eszembe jut valami, akkor kiegészítem.

Hozzászólások

(#1) zarayg


zarayg
aktív tag

[link]

No para egyébként, fogd úgy fel, mint egy szimpla tz-t :) ennyi :)

Telefonszámom: 36-30/935-51-87! || Szépen kérlek! Ha írok PM-et, akkor legyél hajlandó válaszolni rá! Köszönöm.

(#2) total90


total90
veterán

Elorebb tartana a vilag ha mindenki igy gondolkodna, respect :R

Ha nincs jó, ló a szamár is.

(#3) alkatraz3000


alkatraz3000
senior tag

Tavaly érettségiztem. Mindenem 5-os lett, kivéve a matek az 2-es :D 1 percet nem tanultam, csak figyeltem órán.

"Nincs pénzünk olcsó sz.rt venni ... !"

(#4) lezso6


lezso6
HÁZIGAZDA
LOGOUT blog

Emelt matek? Amúgy ha mumus a matek az nem jó előjel, ha mérnökinfóra készülsz. Bár ez attól függ, hogy milyen középsuliból milyen egyetemre akarsz menni... :)

(#3) alkatraz3000: WTF, azt hogy? :F Nagyon sok helyről csak ezt hallom, hogy alig tudják megcsinálni a matekot. Az egy dolog, ha utálod / nem érdekel, de azért egy mai matek érettségi elég vicc, így gondolom a tanárokkal van a gond. :(

[ Szerkesztve ]

A RIOS rendkívül felhasználóbarát, csak megválogatja a barátait.

(#5) aron51


aron51
újonc

Én tavaly érettségiztem, kitűnőre. Szerintem ilyen eredményekkel nem fog Neked gondot okozni. Én soha nem voltam kitűnő a gimiben. A matekra kell ráfeküdni, de ha megoldod az előző évek feladatait, akkor tuti menni fog, tekintve, hogy nagyrészt típusfeladatok vannak. A magyar nem para, a szövegértés baromi egyszerű, a második részben pedig a novellaelemzés/verselemzés/stb. rész szerintem a legegyszerűbb, de ez ember függő, és ez a rész nagyban függ a javítótanárodtól. A történelemhez van egy nagy segítség, az atlasz. Ebben nagyon sok minden benne van (sőt, még annál is több). Én végig használtam, illetve leginkább az általános műveltség szintjén vannak a kérdések. Ami még hasznos lehet, hogy vannak olyan esszé témák, amik viszonylag állandónak mondhatóak. Az informatikáról (nekem is ez volt az 5. tárgyam :} ), pedig annyit, hogy addig gyakorold, amíg rutinná nem válnak a feladatok megoldásai.
A szóbelire pedig rengeteg időd lesz felkészülni május-júniusban. Csak oszd be jól, és még szabadidőd is lesz a tanulás mellett.
Remélem hasznos volt a hozzászólásom. :}

[ Szerkesztve ]

(#6) galpika válasza lezso6 (#4) üzenetére


galpika
újonc

Azért mumus, mert félek attól, hogy hiába fogok májusig megoldani 1000 féle érettségi feladatot matematikából, az érettségiben kifogok egy olyat, amit benézek és akkor lőttek az egésznek. Különben is hajlamos vagyok arra, hogy kihagyok műveleteket, pedig tudnám, hogy az a következő csak éppen elfelejtem kiírni a gyökvonást vagy - helyett +-t írok és máris borul a feladat. Az emelt matek felejtős, informatikai szakközépbe járok, itt a matek oktatást átlagosnak nevezném, a szakmai tárgyakra fektetnek nagyon nagy hangsúlyt, informatikából már vállalható az emelet szintű érettségi. De végül is nem a BME-re akarok bekerülni.

A szóbelitől nem is félek, abból már most tudom, hogy melyik tanár mit vár el, hogy tudjuk, (sőt némelyik az anyag elején közli, hogy ezt bizony jobb lesz, ha komolyan vesszük, mert biztosan benne lesz a szóbeli tételek között) azzal úgy érzem nem lesz gond. Az írásbeli felől már nem vagyok ilyen nyugodt.

Mindenképp az a célom, hogy ne csak a két felvételihez szükséges tárgyból legyen jó eredményem, hanem az összes többiből is legalább a 70%-ot tudjam hozni.

[ Szerkesztve ]

(#7) 426os


426os
őstag

Én anno nem izgultam ezen annyira. Mérnöki szakra mentem tovább, így eleve úgy készültem, hogy duplázok a pontszámokból. Magyarból, történelemből egy szót nem tanultam (cserébe csak 4-es, illetve 3mas lett, de ez egyáltalán nem számított, tudtam, hogy megbukni szinte képtelenség, illetve azért nem voltam annyira hülye, tudtam, hogy mit hol keressek a könyvekben/atlaszban), idegen nyelvből is pedig csak annyit, hogy megnéztem milyen témakörök vannak, mikről kéne beszélni. Mondjuk azóta a németet kb teljesen elfelejtettem (pedig 5ös lett), mert nem használom csak az angolt. Matekra és infóra azért készültem és végül be is jöttek a számításaim.
Nem tudom, hogy most mi a helyzet, de az akkori (2011) rendszerben szerintem nem volt nagy szám az érettségi. Akár nehéz lesz most, akár nem, ha becsülettel készülsz, akkor nem fog meglepetés érni. Leginkább koncentrálj a két fontos tárgyadra, ha te is dupláznál, viszont nem árt, ha tudod a többit is a biztonság kedvéért. Hidd el, ha egy "keményebb" egyetemre mész, akkor elég hamar átfogod értékelni az érettségi nehézségét, illetve rájössz, hogy 4 hónap az baromi sok idő :)
Egy kalappal!

.

(#8) lezso6 válasza galpika (#6) üzenetére


lezso6
HÁZIGAZDA
LOGOUT blog

Ja, hogy a figyelmetlenség. Hát, ilyen egyetemen is van: 2 * 0 = 2 meg hasonlók. :DDD Sajnos ez olyan, hogy mindig ott van. Hova szeretnél menni?

(#7) batonyo: Egyetem 4 hónap az bazi kevés idő, nagyon hamar elröppen, viszont egy éjszaka az nagyon sok mindenre elég. ;]

[ Szerkesztve ]

A RIOS rendkívül felhasználóbarát, csak megválogatja a barátait.

(#9) galpika válasza lezso6 (#8) üzenetére


galpika
újonc

A Miskolci Egyetemre szeretnék menni.

(#10) alkatraz3000 válasza lezso6 (#4) üzenetére


alkatraz3000
senior tag

Utálom is, meg valahogy nem bírom feldolgozni a sok felesleges marhaságot. Lehet ott van a baj, hogy tudom teljesen felesleges a sok katyvasz es később csak osztani, szorozni, összeadni es kivonni fogok.

"Nincs pénzünk olcsó sz.rt venni ... !"

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.