2020. július 7., kedd

Gyorskeresés

Nézettségi adatok

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Minden csoda három napig tart - szól a régi közmondás, és ez megfigyelhető a cikkem olvasottsági adatain is. Kicsit több, mint 1 hete jelent meg az írás, és a lehívások száma nagyjából beállt egy szinte, amiről már csak minimális mértékben emelkedik. 65 oldalas terjedelmének köszönhetően így is megelőzi összetettben az előző két munkámat, de hogy hányan olvastak bele a cikkbe, azt leginkább az első oldal mérőszáma mutatja: a nagyjából 2 éve megjelent 15 csúcskártyás cikket, és a tavalyi 150 kártyás írást egyaránt kicsit több, mint 14000-en olvasták el, vagyis nagyságrendileg ennyi embert érdekel ez a téma a Logouton (nem számítva természetesen azt az esetet, ha valaki többször is meghívja a cikket, valamint hogy jómagam is generáltam párszáz lehívást :) ). Ettől az új iromány még elmarad egy kicsit: 12800-an látták az első oldalt, de van még ideje behozni a lemaradást. Ami ennél furcsább, hogy míg a 15 csúcskártyás írásomat, mely 20 oldalas volt, egész lelkesen végigolvasta a nép (a 14000 elsőoldalas látogatóból kb 6000 az összes oldalt megnyitotta), addig a 25 oldalas 150 kártyásnál már gyengébb az arány (a cikk végére már csak mintegy 2500 "követő" maradt, és ez a cikk összetettben sem szerepelt túl jól, amit nem igazán értek), az új cikk 65 oldalából pedig sokat csak alig több, mint 1000-en néztek meg. Mi lehet ennek az oka?

Hozzászólások

(#1) bacsis


bacsis
(Közösségépítő)
LOGOUT blog

Az az oka hogy egszerre enynti átolvasni képtelenség.. Mióta megjelent a cikked, azóta én is folyamatosan olvasom.. persze ahogy időm engedi.. olt hogy egy nap 1 odlal, volt hogy egy nap 10 oldal...
Éééés képzeld, pont most olvastam el a Geforce 600-as szériát... még talán egy oldal belefér és elolvasom a retro kártyákat is.. aztán mára ennyi, emésztgetem, majd holnap folytatom az olvasást.. szeritnem jónéhányan vagyunk így, szal még idő kell hopyg elérjünk a többi oldalig ;)
Amúgy meg.. simán ki rakatnám a Prohardver! Címlapjára is :R

(#2) GAI válasza bacsis (#1) üzenetére


GAI
(senior tag)

najó de a 150 NV kártyás már csaknem 1 éve kint van, és ott is megfigyelhető ez a jelenség pedig az "csak" 25 oldalas :)

(#3) bacsis válasza GAI (#2) üzenetére


bacsis
(Közösségépítő)
LOGOUT blog

25 oldalt sem olyan egyszerű átrágni :)) ;)

Nagyon sok statisztikát megosztottál vlünk.. én még egyre lennék kíváncsi.. azt ha akarsz válaszolsz rá, ha akarsz nem.. menyni pénzbe került hogy össze szedd az ÖSSZES kártyát?

[ Szerkesztve ]

(#4) Undoroid válasza bacsis (#3) üzenetére


Undoroid
(senior tag)

Szia bacsis Mester!

Ez a kérdés Nekem is eszembe jutott akkor, amikor végigolvastam azt a bizonyos 65-oldalas cikket! :) ...egy lendülettel! :B

https://logout.hu/bejegyzes/ngabor2/nyugodj_bekeben_bordoi.html

(#5) bacsis válasza Undoroid (#4) üzenetére


bacsis
(Közösségépítő)
LOGOUT blog

egy lendülettel?
uhh, minden elismerésem :D

(#6) GAI válasza bacsis (#3) üzenetére


GAI
(senior tag)

Nem számolom inkább a költségeket illetve a veszteséget :DDD de nem is egyszerre volt nálam az összes kártya hanem kisebb adagokban vettem-teszteltem-eladtam őket

(#7) Trailblazer


Trailblazer
(addikt)

Jómagam pedig egy pdf-et generáltam belőle nem sokkal a publikálás után, és azt olvasgatom, amikor időm engedi. :)

Lehet más a helyesírás...? -> http://tiny.cc/rt6sjz

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2020 PROHARDVER Informatikai Kft.