2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Autós-motoros

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Az elején szögezzük le: nem akarok autós-motoros vitát, engem az ilyesmi nem érdekel! Hülye mindenhol van és mindent vezethetnek, még repülőt is!

Már régen elterveztük, hogy az idei pünkösdi hétvégét Lázbércen (innen 260km) töltjük barátnőm szűk, 30 fős családi körében a víztározó mellett. Szombaton érkezik mindenki, nekem persze dolgom van, így csak később tudunk indulni, de megvárnak. Havernál betonozás, sietés, mire hazaértem görcsölt mindkettő kezem, úgyhogy telefonáltam, hogy ne várjanak megyek motorral, ebből persze kisebb vita kerekedett, hogy ne legyek már hülye, hogy motorozok... Nekem persze aktívan görcsöl a kezem, közben leszakadt az ég, így ugye nem lehet elindulni, főleg nem időben. :DD Szóval már pakoltam is a dobozba nagy örömmel, persze valahogy ekkor nem volt baja a kezemnek.

Minden készen van, GPS belő, motor kilő és előre élvezem az utat. Teljesen korrekten, 90-110 között pöfögtem, az egyesen Bicske után nem sokkal a völgy aljában beértem egy kocsisort, ami 70-nel mehetett, vártam kicsit, hogy lássam ki mit akar, de mivel nem mozdult senki, index és előzés. Elmentem egy zöld valami mellet, aztán majdnem az ezüst Mercedes ML320 mellett voltam, mikor hirtelen ő is előzni kezdett. Satufék, duda, szerencsém volt mert volt hely mellette, így nem csattantam bele. Átnéztem az autóba, és döbbentem láttam, hogy a büdös tapló még nekem mutogat. Basszus, index és tükör nélkül vált sávot, majdnem nekemjön és még ő mutogat! Beintettem, elmentem mellette, visszasoroltam, és látom nagyon jön mögöttem. Csak vigyorogtam, hogy ez meg mit akar azzal a lomha fémdobozzal? :DDD Húztam egy kövér gázt, pár másodperc után megnéztem mi van, de addigra nagyon pici volt már a visszapillantóban. Az út további része nagyon kellemes volt. Vettem pályamatricát, fel is mentem rá, úgy 70km után megúntam, egy lehajtónál dobtam egy jobb(ik)ost... és jól eltévedtem GPS-szel. :) Eszméletlen jó volt kanyarogni a hegyeken-völgyeken. Miskolc után jött egy Audi A5-ös, a hosszú egyenesben versenyeztünk egyet. Lemaradt, de nem sokkal, nagyon mehet az a gép, és be kell vallanom, nagyon tetszett, főleg az eleje (azt többet láttam :D). Kazincbarcikán meg mintha rizsföldek lennének, minden víz alatt, csak a bokrok zöldje látszik ki! Nagy nehezen megtaláltam Dédestapolcsányt, ott kavarogtam mindenfele, nagyon nehezen találtam meg a tavat. Persze végül kiderült, hogy nagyjából jó helyen vagyok, csak nem tudtam, hogy a tó melyik oldala kell nekem. Mondjuk a kikerült sorompó is gyanús volt, de gondoltam estére biztosan leeresztik. Fenéket, a betonútra lemosta a víz a földet és alig járható. Így is végigmentem rajta, aztán kiértem egy Uppony nevű faluban. Google Earth-ról rémlett, hogy ez biztosan nem jó nekem, így tettem egy kört a sárban visszafele is. Végül kijöttek elém és megmutatták merre is kellett volna mennem. Volt, hogy 20 méterre voltam az őrháztól, mégsem vettem észre!

A lázbérci víztározót, mint kirándulóhelyet, mindenkinek tudom ajánlani, nagyon szép hely, és bazi nagy teknősök úszkálnak a vízben! Számomra élmény volt az a 3 nap, egyedül azt sajnálom, hogy végig nagyon fáradt voltam, így a party részéből nem nagyon tudtam kivenni a részem, viszont pár kilóval nehezebben jöttem haza. :U

Aztán jött a hazafele út. Megbeszéltük, hogy megyünk együtt, autóval barátnőmék elöl, én mögöttük. Megyünk, mendegélünk, Eger előtt dugó a szerpentinen. Kiderült, hogy baleset, a fák között ott figyelt egy csúnyán összetört narancssárga motor. Pont úgy állított meg a rendőr, hogy mellettem volt. Az ott tartózkodó mentős rámnéz és csóválja a fejét. Mondom, hogy engem még nem kell temetni! Hülye előítéletek... Aztán Eger után 2 sáv, tökéletes útminőség, autó csak mögöttem, na itt nem tűrtőztettem magam, otthagytam a többieket, majd a következő városnál bevártam a csigákat. Autópálya, Budapest már egészen közel, zöld furgon a belső sávban, mintha neki építették volna. Nagy nehezen észbe kap, kimegy a szélsőbe. Barátnőmék elmentek mellette, mennék utánuk, erre visszavág elém, duda és fék ezerrel, ennek a hülyének is majdnem nekimentem. És megint totyog a belsőben. Na ekkor jött, amit nem szoktam, megközöltem az idiótát és a nála intelligensebb szalagkorlátot és elhúztam mellette.

Otthon egyrészt elég csúnyán le lettem oltva, mivel a többséggel ellentétben ők nézték a visszapillantót és látták, hogyan előztem. Aztán mesélték, hogy az idióta régóta előttük volt, néha félig kiment a szélső sávba, aztán vissza és ezt ismételgette.

Ó, és ezúton megköszönném az akkor szolgálatot teljesító rendőröknek, akiket utólag vettem észre, hogy nem vettek észre. :D

Röviden: TÜKÖR ÉS INDEX, HASZNÁLD!

Hozzászólások

(#1) futo001


futo001
senior tag
LOGOUT blog

Reggel teszek fel egy-két képet.

I'm a man with a plan... the plan is to booze as much as I can! ¯\_(ツ)_/¯

(#2) Probber válasza futo001 (#1) üzenetére


Probber
őstag

"Károly" a nehezen járható sáros úton is átevez ha kell!
Ő így hálálja meg a gondoskodást/javítást! :D

"Rendben, mi a munka? Reklám! Egy kelet-európai üditőnek amit Splort-nak hívnak. A világ első cékla ízű kólája!"

(#3) futo001 válasza Probber (#2) üzenetére


futo001
senior tag
LOGOUT blog

Igen :), bár érezhetően nem ilyen terepre tervezték.

[ Szerkesztve ]

I'm a man with a plan... the plan is to booze as much as I can! ¯\_(ツ)_/¯

(#4) szablya


szablya
tag

Én is nagyon szeretnék majd egy jó kis kétkerekűt magamnak :K (mint ugye sok minden mást :DDD )

Madarat tolláról, embert desktopjáról. | Inni és inni adni. | Ellopták az alisok a tankot. | Az igazi tuningos Prescott kávét iszik. - all by szablya | "Igazat az igazaknak, zárják be a hazugokat!" \m/

(#5) ^Clown


^Clown
veterán
LOGOUT blog

Az autósok nagy része valamiért azt hiszi, hogy a motorokra és a kerékpárokra nem vonatkoznak a fizika törvényei - biztosan hamarabb meg tud állni, gyorsabban ki tud kerülni, stb. No meg persze a tükörhasználatot sem kéne elfelejteni a forgalmi vizsga utáni 2. mp-ben...

Én már évek óta agyalok egy versenybringán, az unokatesómé a nagyszüleim tyúkóljában rohad évek óta. Olcsó pénzből fel lehetne újítani, de Bp.-en életveszély tekerni...

(#6) futo001 válasza ^Clown (#5) üzenetére


futo001
senior tag
LOGOUT blog

Budapesten más veszélyei is vannak a kerékpározásnak, például a szmog. Szerintem kerékpározva többet nyelsz belőle.
Nekem is az szúrt szemet már régebben, hogy egyfelől néhány motoros tesz a többi közlekedőre, az autósok meg nem körültekintőek. Én sem vagyok egy ász, pl tavaly Halásztelkinél váltottam sávot motorral, belenéztem a tükörbe, nem láttam senkit, index és sávváltás, mögöttem meg kerékcsikorgás. Volt ott egy autó, a holttérben. Na, ott én voltam a hülye, pedig mindig hátrafordulok, akkor pont nem tettem.

Azonban Bp-en közlekedve azt látom, hogy a motorosok többsége teljesen korrekten közlekedik.

I'm a man with a plan... the plan is to booze as much as I can! ¯\_(ツ)_/¯

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.