2024. április 16., kedd

Gyorskeresés

A mikroszámítógépek második hulláma

Írta: | Kulcsszavak: Commodore . PET . Atari . 800 . Texas . Isntruments . Ti99/4

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Az 1977-es első trió kijelölte az irányt és a fejlődés, mai lehetővé tette a megjelenésüket nem állt meg. A gyártók különböző stratégiát választottak:

- Az Apple a II-es továbbfejlesztése mellett tette le a voksát. Ehhez jó alapnak bizonyult a Wozniak által tervezett architektúra. Az almákat a felső kategóriába pozicionálták, ezzel ki is szálltak az alsóbb régióból ahol a legtöbb fejlesztés történt.
- A Tandy kiterjedt, egymással sem kompatibilis gépeket tervezett, mint például a Color Computer. Jelentős mennyiségű gépet gyártottak, de szerintem szétforgácsolták ezzel az erejüket. Versenyeztek, de már nem tudtak igazán beleszólni a dolgokba.
- A Commodore járta be a legérdekesebb utat. A PET vonalat fejlesztették hosszú ideig, de Tramiel a tömegeknek akart gépet készíteni. Ehhez olcsón kellett nagy volumenben gyártani.

A kezdeti háromból így emelkedett ki a Commodore, de kapott bőven vetélytársakat. A többi cég előtt érdemes megnézni, hogy a második generáció milyen újdonságokat hozott az elsőhöz képest. Az integrált áramkörök fejlődésével egyre kevesebb alkatrészből épültek fel a gépek miközben a tudásuk nőtt. Megjelentek a céláramkörök, például a grafikáért és hangért felelős IC-k. Persze volt olyan gyártó, aki mindent megpróbált a lehető legjobban leegyszerűsíteni, hogy az árat a minimumon tartsa. Ez is egy járható út volt, de az USA-ban más kellett a sikerhez. Az élen járó cégek olyan számítógépeket építettek, amik vetekedtek a játéktermekkel és a konzolokkal. Amerikában az 1983-as nagy árháborút is ilyenek vívták meg.

A háborúban két és fél fő résztvevő. Azért írok felet, mert Tramiel egy céget támadott meg keményen a harmadiknak csak mellékesen csapott oda, de a home computerek későbbi életében fontos lett ez a mellékszál. Kik is voltak ezek a cégek és milyen gépekkel?

A Commodore neve egyértelmű. A VIC-20-as kicsit mellékszál volt a fejlesztésben. Eredetileg nem így tervezték, de végül jól sült el. Pontosabban Tramiel szeretett volna egy olcsó gépet, de a fejlesztés nem ment simán. Egy jóval korábban fejlesztett videó IC és a szintén házon belüli MOS6502-ből hozták össze a mérnökök pár kitérővel. A gép mégis gyilkos fegyverré vált, főként amikor kiegészítette az utód C64 is.


Commodore VIC-20, forrás: [wikimedia]

A Texas Instruments nagy cég volt. Nagyobb és több tapasztalattal rendelkező, mint a Commodore. Mérnökök irányították és ez határozta meg a vállalati kultúrát is. Készítettek egy gépet a saját 16 bites processzoruk köré ami a megjelenésekor élvonalbeli volt. A Ti99/4 tudása a VIC-20 fölött volt. Az üzleti sikerhez azonban nem elég a konkurenciánál a számok szintjén jobbnak lenni. A részleteket és a történetét majd külön is megírom, addig is egy kis előzetes: [link].


TI 99/4, forrás: [wikimedia]

Az Atari "régi motoros" volt a konzolok területén. Építettek egy játékra alkalmas gépet. Gyakorlatilag számítógépet terveztek konzol helyett. Csak pár extra kellett, mint például billentyűzet, BASIC és háttértároló kezelés. Az Atari 400 és 800 jól sikerült, ezt bizonyítja az is, hogy többszöri áttervezéssel egészen 1992-ig életben volt a család.


Atari 800, forrás: [wikimedia]

A gépekről és az árháborúról még írni fogok. Pár érdekesség elöljáróban:

- Az első Texas-Commodore harc még a 70-es évek elején zajlott. A Ti a piacra belépve a más cégeknek eladott áramkörök áránál olcsóbban árulta a számológépeket.
- A Commodore majdnem csődbe ment és innen indul Tramiel vertikális integrációba vetett hite, amiért a MOS-t is megvette.
- A MOS megvételével indulhatott el a PET fejlesztése, ugyanis a MOS-nak dolgozó Chuck Peddle-t nem támogatta a vezetés. Éppen felmondott amikor megtörtént a felvásárlás és lehetőséget kapott a gép megalkotására.
- A PET-ben a Commodore belső alkatrész bázisát kellett több helyen is használni Tramiel utasítására, így lett az első gépben számológépből származó billentyűzet és készült a ház fémből az egyik kanadai részlegnél.
- A Ti fejlesztette ki talán az első 16 bites mikroprocesszort és mivel azt nem tudták értékesíteni építettek rá egy gépet.
- Az Atari-t a konzol piac összeomlása mellett az árak esése padlóra vitte.
- 84-re, mire lezárult a harc és egyértelművé vált a C64 elsősége minden megváltozott. Egyik cég kiszállt a piacról, a másik vezetőséget végül a harmadik tulajdonost cserélt. Az utolsó kettő összefügg és egy újabb érdekes történetet indított el. A 16 bitesek háborúját...

Hozzászólások

(#1) qqcqqc


qqcqqc
őstag

Mindig élvezettel olvasom írásaid, olvasmányos, pont annyi infó van egy adagban, ami feldolgozható és mindig várom az újabbat.
A száraz technikai leírások elérhetőek, de a háttér-információk nélkül nem mindig lehet megérteni, hogy mi miért történt abban az időben és ez adja munkád értékét.

(#2) bob011


bob011
tag

De jó lenne, ha videók is lennének.

(#3) qqcqqc válasza bob011 (#2) üzenetére


qqcqqc
őstag

Én olvasni jobban szeretek, a videós dolgokat csak kényszerből fogyasztom.
Pont azt bírom a poszt írójába, hogy leírja, átgondolja, megfogalmazza a dolgait. Ja és a videóba nem tudsz linkelni háttérinfót. :)

[ Szerkesztve ]

(#4) frescho válasza qqcqqc (#1) üzenetére


frescho
addikt

Köszönöm szépen. Igyekszem összeszedni több szempontot. Amin gondolkoztam, hogy linkekkel, könyvekkel bővítem a leírásokat. Elég sokat olvasnivaló akad én csak egy kivonatottudok terjedelmi okok miatt megírni. Ez a bejegyzés a második sorozat bevezetése. Az első nemsokára megjelenik remélem kiemeltként.

bob011: Kicsit pontosíthatnál. Milyen videókat szeretnél látni? A gépekről vagy a rajta futó programokról lenne benne szó? Az előbbi problémás mert nincs olyan felszerelésem/stúdióm ahol jó minőségű videókat és főként hozzá a hangot tudnék készíteni a gépekről. Az utóbbit viszont meg tudnám oldani akár jó minőségben is, ha emulátorban futtatnék 1-2 programot és azt felvenném. Ami talán még járható út, hogy pár képpel indított videó után játékok. De a hangalámondással még így is gondban lennék és az időm így is véges, szóval még kevesebbre jutna belőle.

[ Szerkesztve ]

https://frescho.hu

(#5) vitezlejszlo


vitezlejszlo
őstag

Feeel keeelt a napunk.... :) klafa lett koszcsike :)

(#6) DarthSun


DarthSun
nagyúr
LOGOUT blog

Számomra is hasznos a cikk, a 8 bitesek világából teljesen kimaradtam, így legalább egy alaptájékozottságot nyújt összefoglaló keretben.

(#7) bob011 válasza frescho (#4) üzenetére


bob011
tag

Inkább a gépekről, de a témában(retro/régi hardver/szoftver) szinte minden érdekel.
Nem a cikkek helyett gondoltam, hanem inkább kiegészítésként(akár 3-4 perces videókat).
Vagy pl. az adott cuccról youtube videó link(pl. korabeli reklám).
Esetleg a cikk végén forrás megjelölés, ha valaki további infót szeretne.

[ Szerkesztve ]

(#8) frescho válasza bob011 (#7) üzenetére


frescho
addikt

A videó készítéshez kell megfelelő hely. Mondjuk egy white box. Aztán ezt ízlésesen meg kell vágni. Hang sem ártana. Eddig pénzben és időben is ott tartunk, hogy a hobbimra nem maradna sok idő.

De megpróbálok az Atari részhez valamit összehozni. Valami egyszerűt egy 800XL , SD2SIO és emulátor segítségével. Háttérnek majd megteszi a retrós polc, vagy pár Commodore monitor. Egy jó mikrofon sem ártana, ez a legnehezebb feladat.

Forrás megjelölés azért nehézkes, mert a legtöbb dolgot már évekkel ezelőtt olvastam. De tudok adni könyv címeket, linkeket nagyjából minden cikknél ami alapmű. Pl. most Jamie Lendino Breakout: How Atari 8-bit computers defined a generation van mellettem.

[ Szerkesztve ]

https://frescho.hu

(#9) frescho válasza frescho (#8) üzenetére


frescho
addikt

A következő bejegzés csak fél lett. De készítettem egy teszt videót. Kérdés, hogy mennyire tetszik. Tudom, hogy hiányos, de a technika kipróbálásához elég és ahhoz is, hogy kommenteljétek: [link]

https://frescho.hu

(#10) Zigur


Zigur
senior tag

Mindig szeretek a régi ócska gépekről olvasni, bár már rég eladtam a gyűjteményem, de még mindig érdekel a téma :)
Szerintem kár volt kihagyni az Apple II-t, egy kifejezetten jó gép volt, könnyen bővíthető, sok szoftverrel, és árban a Ti99 körül volt.
A TI gép pedig nem volt egy jó gép, ugyanis hiába volt a (lassú) cpu 16 bites, maga a gép 8 bites volt, talán csak a ram egy nagyon kis része volt 16 bites a többi nem.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.