Arról már írtam, hogy mekkora meló volt a kiállítás szervezése. Ez a bejegyzés arról szól, hogy milyennek láttam a látogatókat.
Dynablaster. 4 joystick, 4 játékos. Hatalmas csaták és nevetések forrása volt a játék. Mindez annak ellenére, hogy a projector nem volt a helyzet magaslatán és emiatt a fényerő miatt csak negyed méretben sikerült kivetíteni a képet. Nem csak a látogatók szerették. A nulladik és az első kiállítási napot sikerült pár menettel zárni.
Nem biztos, hogy könnyű felismerni, de éppen egy szilicium ostya van a kezemben. Nagyon jó volt a csapat, egymás gépeiről is tudtunk mesélni, ha kellett. Márpedig kellett, mert mindenkire ráfért pár perc kimenő néha. Bacsis így is úgy rohangált fel-alá, mint a mérgezett egér. A látogatóknak pedig mesélni kellett. Volt aki szinte végig ott volt, akadt aki még a középiskolában használt ilyen gépet, de akadt aki csak benézett, mert hallott a kiállításról. Érdekes volt, hogy milyen vegyes volt a közönség.
Sikerült elkapni egy nem is olyan ritka pillanatot. A kicsit idősebb látogatók között akadt több is, aki kilépett a futó játékból és nekiállt valami egyszerűbb programot farigcsálni. Érdekes volt amikor egy anyuka a kb. 6 éves kisfiának mesélte, hogy neki is ilyen gépe volt. A kicsi pár perccel később lelkesen gyötörte a joystickot.