2019. december 13., péntek

Gyorskeresés

AMD hol vagy?

Írta: | Kulcsszavak: AMD . EPYC . Dell . HPE

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Olvasom a híreket és várom, hogy a cikkekben leírtak valóra várjanak. Még úgy is várom, hogy lassan ellenállóvá válok és csak azt hiszem el amit saját magam is teszteltem.

Az erős felütés után érdemesnek gondolom leírni, hogy hogyan jutottam el idáig. Több, mint 8 évvel ezelőtt megjelent az első AM3+ foglalattal megáldott alaplap. A hozzá való FX processzor csak hónapokkal később jelent meg és eléggé csalódtam benne. Apránként kiderültek a turpisságok. Az FX nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, még a következő széria sem, pedig az AMD mérnökei szorgalmasan próbálkoztak. Az is egyértelmű lett, hogy az alaplapokra nem fordítottak megfelelő figyelmet. Nem is csoda, hogy leváltották és kihoztak egy új design-t.

Szerver vonalon az AMD végre visszatért a ringbe az új EPYC processzorokkal. Az igazság az, hogy az első szériát nagyon vártam. Sajnos rögtön nagy csalódás az volt, hogy a beszállítók nem tudtak szállítani még kölcsönbe sem teszt szervert. Végül csak sikerült szerezni egyet a HPE-től. A teszt eredmények várakozáson aluliak voltak. Nem a platform teljesített rosszul, hanem az előzetes hírek alapján számítottam sokkal többre. Maga a gép végre versenyképes alternatívának bizonyult az Intellel szemben, de nem hozta azt az ár/érték előrelépést amit vártam volna.

Ezzel el is értem a jelenbe és már kezdek ellenálló lenni a piacra ajtót rúgó híresztelésekkel szemben. Ismét ott tartok, hogy az elmúlt hetekben beszélgettem két jelentős gyártóval és talán őszre tudnak teszt gépet adni. Megfordult a fejemben, hogy rendelni kellene egyet és kipróbálni azt. Nézegetetm a honlapjaikat és pl. a HPE-nek 2 azaz kettő darab AMD-s gépe van 10 Intelessel szemben. A Dell sem áll sokkal jobban. A Supermicro is nagyjából hasonló arányban kínál az Inteles gépekhez képest EPYC alapú gépet. De a fekete leves akkor jön amikor megpróbálom kiváltani a meglévő gépek konfurációját. Talán legjobb, ha megmutatom konkrét példán mire is gondolok:

Intel oldalon tegyük fel, hogy 2x Xeon 4116 hajtja a DL360 Gen10 vagy R640 gépeket. Mivel a többi komponens nem változna, ezért erre keresem az alternatívát. A legjobb egy EPYC 7402P lenne sima egyutas konfigurációban. Lássuk a két gyártót:

AHPE DL325 ígéretesnek tűnik, de sajnos nem konfigurálhatóak a gépek ezzel a CPU-val. Pontosabban egyik új szériás CPU-val sem. Hogy mikor lesznek elérhetőek arról hivatalos adat nincs, a nem hivatalos meg nem publikus.

Dell oldalán az R6415 csábít vásárlásra. Egészen addig tetszik amíg nem kell választani a processzorok közül, ugyanis elég szűkös a kínálat. Sajnos a dokumentáció még hírből sem ismeri az új szériát. Természetesen a mérnök kollégák szívesen átküldenek részletesebb információt, de ugye az NDA...

A nagyívű híreket olvasva egyre gyakrabban azon gondolkozom, hogy mennyi a marketing szöveg mögöttük. Szép ígéretekkel és számokkal lassan Dunát tudok rekeszteni, de mindig a következő kérdésnél kötök ki: Mikor lesz ténylegesen elérhető és valós körülmények között letesztelhető az új generáció?

Leginkább az a reális, ha a két fenti példából és a nem hivatalos, így szabadon megosztható válaszokból indulok ki: Talán a nyári szezon után sikerül szerezni/kölcsönözni/venni egy teszt gépet a megcélzott új processzorral. Ehhez kell hozzáadni a mostanra szokásossá váló felhasználói béta időszakot. Tehát ha ősszel megfelelőek lesznek a teszt eredmények, akkor jövőre talán ismét alternatívává válik az AMD pár feladatra. Természetesen van olyan ahol már most látom, hogy nem lesz megfelelő, pár szálas CPU terhelésnél még mindig jobban fog teljesíteni egy Xeon 6144, mint bármelyik EPYC 2. Ugyanígy egy már meglévő homogén VMware clustert sem lehet bővíteni észszerűen 1-2 AMD-s ESXi host-tal. De a verseny nagyon hiányzik a piacnak, mert az Intel árai addig nem fognak csökkenni amíg nincs alternatíva. Sajnos kicsit túl sok a talán és a ha az egyenletben.

A hírekre még egy pillanatig visszatérve lassan lezárom a bejegyzésem:

"Az AMD pedig már a Zen 3-at babusgatja, amelyről elárulták, hogy elkészült, így Milan platform mintáit hamarosan elkezdik szállítani, vagyis jövőre meg is jelenhet az utód, a tervezőcsapat pedig már a Zen 4-re fókuszál." Ha az AMD már az új EPYC széria mintapéldányait küldi ki a hardvergyártóknak, akkor miért nincs már most piacon a kettes széria?"

Elég ránézni a desktop és a szerver piac közötti részesedésük különbségére és látszik, hogy valami nem kóser. Desktop vonalon elindultak az eladások, a DIY gépeknél helyenként a piac felét is sikerült elhappolniuk. Ha a teljes desktop piacot nézzük, akkor szerintem nagyon szép a 17%-os eredmény, hasonlót az Athlon 64 bevezetésénél láthattunk. Eközben a szervereknél még mindig csak 3.4%-nál járnak. A gyorsabb fejlődéshez több kell annál, hogy terveznek és legyártanak egy eddigieknél jobb CPU-t. Még nem elérhető az utolsó CPU verzió, de már szállítják az újat. De mikor kezdenek el azon is dolgozni, hogy ne csak legyártsanak egy-egy új szériát, hanem az a piacra is kerüljön?

Hozzászólások

(#1) Thusor


Thusor
(őstag)

Munkahelyen a kolléganőmnek most került beszerzésre egy Dell Precision 7920 torony munkaállomás két darab Intel Xeon 4114 silver processzor és 512 GB RAM társaságában. Szívesen kipróbáltuk volna AMD oldalon is, hogy mit tud egy hasonló kategóriájú gép, de nincs ilyen opció. Csakis Intel Xeon és kész. Ár/érték arányban is lehet jobban jöttünk volna ki. Nagyon beharangozták a dolgokat, de munkaállomás és szerver oldalon sehol az AMD a nagyok között, értem ez alatt a Dell és HP kínálatát, amik nálunk megfordulnak elsősorban szerver és munkaállomás oldalon. Debreceni Egyetem HPC központ fejlesztésekor is egyetlen egy opció volt az Intel Xeon processzoros gépek. De nem is folytatnám a listát, inkább várok tovább az AMD nagy felemelkedésére.

Dell U2312HM monitor / Logitech M570 egér / HP Workstation z600 / Genius SP-HF2000X 2.0 hangfalpár / DELL PowerEdge T20 / Xbox One / Xiaomi Redmi 2 PRO

(#2) t72killer válasza Thusor (#1) üzenetére


t72killer
(titán)
LOGOUT blog (1)

AMD oldalon marad a LEGO PC...

"A win98 biztonságos, ui már vírust sem írnak rá 10 éve."

(#3) Thusor válasza t72killer (#2) üzenetére


Thusor
(őstag)

Igen, az opció lehetett volna AMD Ryzen-ből. Na de milyen alaplapot tennél be alá ami tud 2 processzort és 1.5 TB memória bővítést. Jelenleg igaz, hogy csak 512 GB RAM van, de végül 1.5 TB-ra lesz bővítve. Na, meg állami szférában közbeszerzésen nem igazán opció az összelegozott PC.

Dell U2312HM monitor / Logitech M570 egér / HP Workstation z600 / Genius SP-HF2000X 2.0 hangfalpár / DELL PowerEdge T20 / Xbox One / Xiaomi Redmi 2 PRO

(#4) t72killer válasza Thusor (#3) üzenetére


t72killer
(titán)
LOGOUT blog (1)

Dunsztom sincs, milyen lapok vannak Epyc-hez :B :F

"A win98 biztonságos, ui már vírust sem írnak rá 10 éve."

(#5) Athlon64+


Athlon64+
(senior tag)
LOGOUT blog

Nem kerestem vissza, de szerintem az AMD elmondta, hogy a kínálat év végére lesz nagyobb, aztán majd jövő év Q1/Q2-re.

Emellett azt elnézve, milyenek is az EPYC CPU-k, inkább a valóban nagy datacenter-eket (cloud provider) célozzák, nem azokat, akiknek kell 1-2 vas.

Ez ilyen.

(#6) cskamacska válasza t72killer (#2) üzenetére


cskamacska
(addikt)

Mostanában nem szívem csücske a cég(bár lehet csak az ATi-t siratom mint Raja sötétben bujkáló árulói is :B ), de az, hogy milyen szerver lapokat (nem) csinálnak az Epyc procikhoz, és milyen nagygépekben (nem) teszik elérhetővé, az nem, vagy nem csak az AMD sara. :(

Tipikusan meglepően konzervatív környezet ez, ahol a desktop piac változásai nincsenek, vagy nagy késéssel vannak lekövetve. Anno S940-es Athlon64-ek lassan terjedtek, sőt, mikor a cégek erősebben ráálltak, de a Core 2 Duo az asztalról pillanat alatt letakarította a K8-at, céges környezetből csak lassan vonult ki. Hasonlóan a DDR2-es Socket F Opteronok is tűrhetően fogytak (K8, majd Phenom és Phenom II béllel is), miközben az asztalon a Phenomok nem rúgtak labdába, a Phenom II is olcsóbb kategóriában terjedt el, mikor már megjött a Nehalem-el a Core sorozat, de évekig "megfizethetetlen" volt.

Arról nem is beszélve, hogy az ún gyártói támogatás itt nagy súllyal esik latba, és ha anno az Intel a jóval függetlenebb notebook gyártókat is mindenféle módon tudta zsarolni és lefizetni, na akkor itt aztán tényleg bármit megtehet, és annak kell örülni hogy egyáltalán van valamiben Epyc proci.. :U :W

"Para mis amigos todo, para mis enemigos la ley"

(#7) frescho


frescho
(addikt)
LOGOUT blog

Thusor: Talán Supermicro lapok köré lehetne építkezni, ha valaki elég bátor, hogy korai tesztelőnek beálljon a sorba.

Athlon64+: Milyen piacra vezetés az ahol több, mint fél év mire termék lesz belőle? Ráadásul úgy, hogy az alacsonyabb fogyasztású processzorok elvileg gond nélkül mehetnek a régi lapokba? Hol van itt a piacra rúgott ajtó? Érdemes visszanézni a korábbi bejegyzéseimet, hogy mekkora mennyiségről (eddig idén 5 új rack-et nyitottunk) van szó.

cskamacska: konzervatív vagy sem, ha nincs termék a piacon, akkor nem is lehet eladni. Több hírben is szerepelt, hogy partneri megállapodást kötöttek a nagy gyártókkal. Sajnos nem látni az eredményét. A hírek túlzóak vagy nem tesznek meg minden ésszerű dolgot a siker érdekében? Másik oldalról amikor a CPU hiányról cikkeztek, akkor az ott volt érezhető, hogy pár tucatnyi gép rendelésénél előre szóltak, hogy a szokásos 4 hét helyett 6-7 hét alatt fognak csak megérkezni a gépek. Az SSD problémát jobban meg lehetett érezni, ott még többet kellett várni az NVMe kártyákra.

[ Szerkesztve ]

https://frescho.hu

(#8) t72killer válasza cskamacska (#6) üzenetére


t72killer
(titán)
LOGOUT blog (1)

Mind2-re ki vagyok bukva: a Spectre balhé kiderülése előtt 1 hónappal szereztem intel procit vastag pénzekért, ami az SSD-műveleteket hazavágta, az AMD procik meg csak arra voltak jók, hogy a meglévő intel cuccosom árát lenyomják.

"A win98 biztonságos, ui már vírust sem írnak rá 10 éve."

(#9) zsopu


zsopu
(tag)

Szerintem a szerver (vagy a munkaállomások) olyan piac, mint az autóipar.
Ha valami jó és bevált azon nagyon nehezen lehet/tud változtatni.

Sajnos hiába a jó ár/érték, ha nem tudja hozni azt a megbízhatóságot.
Vagy talán tudná, de még nem bizonyított be... (de ott a talán!)
Erre nem ad senki!
Itt ez az elsődleges. Az ár meg nem érdekes.
Ha lehal egy szerver, az sokkal nagyobb költség. A nagy cégek ezt nézik.

(#10) ncc1701


ncc1701
(addikt)

Irígylem a problémáidat.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.