2019. július 16., kedd

Gyorskeresés

Drágaságom, ritkaságom!

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Mondhatná akár Gollam is, de nem. Ez most az én ritkaságom.


A Cooler Master által gyártott és Mars névre keresztelt turpisság mára már valódi kuriózumnak számít.

Azért is rendhagyó a számomra, mert - mint azt többen is tudjátok -, csak Intel 478-as foglalatra gyűjtök CPU hűtőket (az nem releváns, ha újabbakra is felhelyezhető, de egyáltalán nem hátrány), ez pedig ugye Intel oldalon csak s775-re jó.
Szubjektív vélemény, de a dizájn remek még most is, a teljesítménye már a maga idejében sem volt eget rengető, mégis azt kell mondjam, megérte beruházni erre a csodálatos darabra pláne úgy, hogy szinte gombokért vásároltam.
A tíz évvel korábbi Prohardver tesztből egyértelműen kiderül, hogy a "mókás"-nak titulált hűtő inkább látványban nyújt nagyot, nem teljesítményben. Mára ez azonban egyáltalán nem számít.

Megszokhattuk már, hogy a gyártó cégek az évente megrendezett kiállításokon bemutatott hardverei között számos olyan példány van, amelyek valamilyen téren elrugaszkodottak, így egyáltalán nem nevezhetőek életképesnek. Ebben a kategóriában indult vagy valami ilyesmi akart lenni ez a különös hardver is.

Úgy látszik a határok feszegetése majdnem minden nagy gyártót megihletett. Hol a minél extrémebb teljesítmény, hol a "némaság" elérése volt a szemellenzők látómezejében.
Íme néhány példa a méretbeli túlzásokra, no és hogy ne unatkozzatok:


Az Alpenföhn Everest. Valóban csúcs, de nem tenném alaplapra...


Cryorig AF41. Hát nem gigászi?


A Prolimatech nagyágyúja is egészen elképesztő. Olyan, mint a Cryorig "mezítlábas" ikertestvére...


A Thermalright őrülete.

No, de visszatérve a bejegyzés alanyára...
Egyáltalán nem nevezhető hatalmasnak a Mars. 133 x 120 x 105 mm-es méretei mellé 672 g súly párosul.
A ventilátor fordulatszáma PWM szabályzással vagy egy jumper segítségével változtatható, melynek két állása van és percenként 1800-at illetve 2500-at fordul.
Mivel a gömb belsejében lévő szélkavaró lefelé fúj, így némileg hűti a processzor környékén található más melegedő alkatrészeket is.


Ezzel a formavilággal valóban inkább hasonlít a NASA egy leszállóegységre vagy egy meteorológiai ballonra, mintsem egy hűtőre.


Különlegessége még, hogy páratlan számú, vagyis három darab réz hőcsővel van ellátva.


A talprész is egészen rendben van, nincs agyonkarcolva. Hátlapi merevítő gyárilag sem járt a hűtőhöz.


Továbbgondolt változata Sphere elnevezéssel került forgalomba, melynek teljesítménye megegyezik egy gyári hűtőével.

Jövő hónapban újra jelentkezem, remélhetőleg újabb érdekesebbnél érdekesebb retró hűtőkkel!

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.