2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Bemelegítés - BHP Billiton

Írta: | Kulcsszavak: BHP

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Elsőként a "kedvenc" részvényeim egyikét veszem szemügyre, ez egy kis bemelegítés lesz a későbbiekhez, némi magyarázatot ad majd arra, hogy miről is szól ez az egész. A kedvencet nem azért tettem zárójelbe, mert nem kedvelem ezt a céget, hanem azért, mert rendszeresen figyelemmel követem a mozgását. Nincsenek kedvenceim, csak olyan cégek, amiket figyelek. A BHP Billitonról lesz szó, ez egy nyersanyagkitermelő/feldolgozó cég, alumínium, fémek, uránium, gyémánt, stb.-vel foglalkozik.

A "big picture" (története) a következő: az árfolyam az elmúlt években jelentősen emelkedett, mert a nyersanyagok drágulásának és a megnőtt keresletnek köszönhetően folyamatosan rekord profitot tudtak realizálni, azonban az elmúlt időszakban ennek vége szakadt, mert az USD erősödése miatt csökkenni kezdtek a nyersanyagárak (a nyersanyagokat USD-ben számolják), és a kínai/indiai gépezet sem úgy működik már, mint az elmúlt években, ezek az országok sem tudnak már olyan ütemben fejlődni mint eddig, csökken a kereslet. Legalábbis ezt mondják a "szakértők". A szakértők mindig mindenfélét mondanak, nem érdemes figyelni rájuk, mert ki tudja, hogy milyen hátsó szándék áll a szavaik mögött. Ennek a kis történetnek az a tanulsága, hogy a részvények árába mindig a cég jövője árazódik be: csökkenő nyersanyagárak + csökkenő kereslet = csökkenő profit -> a részvény ára esik.

Lássuk az első grafikont, ami a részvény elmúlt 5 évét mutatja.


KATT

Megismerkedünk a trendvonallal és a Fibonacci-szintekkel. A trendvonal egy olyan vonal, ami úgymond támaszként funkcionál adott időtávon belül (a definíció szerint az árfolyamnak legalább kétszer érintenie kell). Jól látszik, hogy 5 éven belül többször is érintette az árfolyam, de mindig "visszapattant" róla. A trendvonal és úgy általában a technikai elemzésben az összes formáció/indikátor/stb. csak azért működik, mert sokan használják, így önbeteljesítő jóslattá válnak. Ez nagyon hülyén hangzik de ez az igazság. Ezeket a dolgokat komolyan kell venni (kénytelenek vagyunk), mert szinte mindenki ezek alapján kereskedik. Szóval a képen jól látszik, hogy a BHP 5 évig szépen emelkedett, majd jött egy kis gubanc, amikor az árfolyam a trendvonal alá került, ez így önmagában azt jelzi, hogy a trend "megtört". Minél hosszabb egy trendvonal, és korábban minél többször érintette az árfolyam, annál nagyobb a jelentősége. Ennek a trendvonalnak a letörése komoly jelentőségű.

A grafikonon szerepelnek a Fibonacci-szintek is. Biztos mindenki hallott már Fibonacciról meg az ő sorozatáról, ezt én most nem fogom elmagyarázni. A Fibo-szintek alkalmazása egyszerű: a grafikonos segédprogrammal beállítunk egy lokális mélypontot és csúcspontot, a program pedig kirajzolja a szinteket. A 38,2, az 50 és a 61,8-as szintek a lényegesek, általában támaszként és ellenállásként funkcionálnak. A képen jól látható, hogy ez számos alkalommal meg is történt. Jelenleg éppen az 50-es szintnél tartózkodik az árfolyam, ami az utóbbi pár napban megállította az esést. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy itt található egy idén év elején és tavaly augusztusban elért lokális mélypont is, ami szintén támasztékot jelent az árfolyam esésének, így a három együttesen elég erősnek tekinthető. Ha most "visszapattan" az árfolyam a támaszról, akkor előbb az 50SMA (rózsaszín vonal), majd a 38,2-es Fibo-szintek lesznek az ellenállások, tehát ezeknél valószínűsíthető az emelkedés megtorpanása. Ha ezeken túljut, akkor még ott van a 200SMA (szürke vonal) is.


KATT

A következő képen már csak az utolsó 6 hónap látható, egy csomó vonalat meg számot rajzoltam rá, elmagyarázom, hogy mi micsoda.
Az árfolyam május közepén érte el csúcspontját, de már itt sejteni lehetett, hogy nincs minden rendben. Az MACD indikátor (ami mozgóátlagok metszéspontját és különbségét méri) kimutatta (1.), hogy az árfolyam az áprilisi csúcs után úgy ment újabb magasságokba, hogy az MACD csak alacsonyabb értéket tudott elérni, ezt nevezzük negatív divergenciának. Az ilyenekre oda kell figyelni. Ugyanez látszik a money flow indikátoron (2.), ami azt méri, hogy egy adott részvénybe mennyi pénz áramlik be és áramlik ki. Az árfolyam úgy ért el újabb csúcsot, hogy (egyszerűen megfogalmazva) a befektetett pénzösszeg alacsonyabb volt, mint előzőleg. Az ilyen negatív divergenciák felfedezése után elég nagy esést valószínűsíthetünk.

A probléma akkor teljesedett ki, amikor júniusban az árfolyam már nem tudott új csúcsra emelkedni, így a grafikonon kirajzolódott egy úgynevezett fej-vállak formáció, a fejet jelképezi a középső háromszög, mellette a két kisebb a bal és jobb váll. Tudom hülyén hangzik, de ez komoly. A fej-váll formáció egy trendfordító alakzat, tehát az emelkedés után esést lehet valószínűsíteni. Az elmélet úgy szól, hogy a részvény már többé nem tud olyan érdeklődést kiváltani az emberekből, ezért nem tudott újabb csúcsra menni.

A fej-váll alakzatnak van egy nyakvonala, ami lényegében egy rövidtávú trendvonal, ezt berajzoltam a 3.-as pont alá. Ez volt a formáció támasza, és arra lehet számítani, hogy ez most elesik (július elején járunk). Az ilyesféle alakzatok utáni esésnek/emelkedésnek van egy előre kiszámítható pontja, amit úgy kapunk meg, hogy a nyakvonal értékéből kivonjuk a csúcspont és a nyakvonal közti különbséget. A csúcspont 94,4 volt, a nyakvonal kb. 77,5-nél volt, az esés utáni célár tehát kb. 61 USD (4.). Jól látszik, hogy a részvény ennyit esett, pontosabban 61 helyett 62 USD-ig esett, de ez mindegy (és az is jól látható, hogy a nyakvonal elestének napján hirtelen nagyott esett az árfolyam).

A nagy esésben mindeközben egy újabb negatív divergencia rajzolódott ki az MACD indikátoron (8.), ami a fej-vállból számított célárral együtt már arra engedett következtetni, hogy itt emelkedés következik. A képre nem rajzoltam be, de tudni kell, hogy az az 5 éves trendvonal is éppen ekkor itt haladt el, tehát ez is egy újabb támasza volt az emelkedésnek. Az árfolyam elkezdett emelkedni, de nem igazán lehetett komolyan venni, mert a forgalom nagyon alacsony volt (9.). Ez azt jelenti, hogy nagyon kevés vevő hajtotta fel az árat (btw ez augusztus végén volt, amikor az egész piacon alacsony volt a forgalom valszeg a szabadságok miatt).

Az emelkedő "trendecske" elért egy fontos pontot (71.88-as ár augusztus végén). Itt helyezkedett el az 50SMA ami éppen átmetszette a 200SMA-t, ami már eleve a medve-piac eljövetelét mutatja. Az ár itt meg is állt, a "kalapács" alakú gyertya jelezte, hogy a vevők már nem tudják feljebb hajtani az árat (ez a kalapács egyben trendfordulóként is értelmezhető, de önmagában nem ér semmit, a következő napnak meg kell erősítenie őt). 7-essel berajzoltam a grafikonra egy új trendvonalat, ami immár az új trendvonal, felülírva a régi 5 éveset. Jól látszik, hogy ez a trendvonal is itt található, ami ilyen helyzetben ellenállásként működik (ez pszichológia, ha sok ember arra gondol, hogy na itt ez a vonal, ezen úgy sem fog átmenni az árfolyam, ezért eladják a részvényt és így valóban nem fog átmenni rajta az árfolyam, ilyen egyszerű, ugyanez igaz a mozgóátlagokra is).

A kalapács utáni napon egy eső gyertya rajzolódott ki, tehát megerősítést nyert, hogy végül az eladók kerültek túlsúlyba, itt már tudni lehetett, hogy komoly esés következik. El is mondom, hogy miért. Az a kis emelkedés amit az árfolyam 08.11 és 08.vége között gyűjtött össze egy úgynevezett bear-flagnek fogható fel, vagyis medve-zászlónak. Így hívják azokat a kis emelkedő trendecskéket, amik a nagy eső vagyis medve-piacban képződnek. Ezek elestével tudni lehet az eladás utáni célárat, amit úgy lehet kiszámolni, hogy a bear-flag előtti esés csúcspontjából kivonjuk a végpontját (5.), és ezt az értéket kivonjuk a bear-flag csúcspontjából (6.). Így ki is jön, hogy 71,88-(75,68-62,26)=58,46. Végül ha nem is pontosan itt, de 57,34 USD-nél megállt az esés.


KATT

Nos, hogy mi várható ezután azt nehéz lenne megmondani, nem vagyok jós, és más sem az. Ezek a papírok (az összes nyersanyaggal kapcsolatos cégre igaz) mostanra rövidtávon már nagyon túladottak lettek, ami azt jelenti, hogy az összes indikátor azt jelzi, hogy vegyék meg. De ha ránézek a grafikonra akkor azt látom, hogy már alapvetően, elsődlegesen egy eső trendben vannak. A BHP is. Elképzelhető egy kis rally (emelkedés), de szerintem az 50SMA vagy az a kék trendvonal meg fogja állítani az emelkedést. Az utóbbi napokban az eladás mellé igen nagy forgalom társult (azok a magas narancssárga oszlopok a grafikon alatt a forgalmat mutatják), ami azt jelzi, hogy durvulás van, és még mindig dögivel vannak eladók. Az árfolyam most egy támasszal küszködik (egy korábbi lokális mélypont illetbe Fibo-szint), amit sárga vonallal jelöltem, utoljára januárban volt ilyen olcsó a részvény. Ha a támasz elesik (vagyis az eladók kerekednek felül), akkor a cél az 50 USD, ami már több, mint 1 évvel ezelőtti lokális mélypont/ár. Az 50SMA és a 200SMA most csak az emelkedésben játszhatnak szerepet, ellenállásként funkcionálnak, illetve kb. 65 USD-nél található a 31,8-as Fibo-szint, ami szintén ellenállás. Én a BHP-t jelenleg addig shortolom, amíg a gyertya a 21EMA fölé nem emelkedik (ez most nincs rajta a képen).

Én a BHP-t augusztus vége óta elméletben shortolom, ami azt jelenti, hogy az esésre fogadtam, eddig egész jól állok. :D Amíg egy részvény ilyen esésben van, addig mondhat bárki bármit, bármilyen jók a fundamentumok, bármennyire is túladott a részvény, én nem vásárolnék belőle, a trendfordulónak semmi jele egyelőre. És az USD erősödésével együtt minden valószínűség szerint tovább fog esni.

Be kell valljam, hogy korábban kétszer is vettem olyan befektetési alapot, amiben ilyen bányász/kitermelőcégek szerepelnek. A részvényes befektetési alapokat elég könnyű követni, a vezető részvényt figyelve sejteni lehet, hogy merre mozdulnak majd el. Ebben a bányászos alapban a BHP volt az egyik vezető részvény. Először 07.12-én "csak úgy poénból" vettem, arra gondoltam, hogy megtartom hosszútávon. Később, 08.01-én rávettem a vesztes pozícióra, még mindig arra gondoltam, hogy megtartom hosszútávon, de ezzel nagy hibát követtem el. Arra gondoltam, hogy ezeknek a cégeknek emelkednie kell, hiszen nagyon jó eredményeik vannak. Aztán a cégek bemutatták profitrekorddöntögető negyedéves jelentéseiket, amire a piac nem reagált semmit (hiszen a piac már jóval korábban, hónapokkal korábban tudta, hogy erre számíthatunk a cégtől, így az már be volt árazva), és ez már jelezte, hogy gond van. 08.06-án eladtam mindet, kb. 10%-os veszteséggel. Mondja valaki, hogy rosszul tettem. Eleve nem kellett volna venni belőle, de ekkor még nem ismertem a fej-váll alakzatot, és nem gondoltam arra sem, hogy "The trend is your friend".

Később újra megpróbálkoztam, ekkor már kicsit okosabb voltam. Láttam, hogy a fej-vállak alakzatból kiszámított célárat hamarosan eléri az árfolyam (plusz az MACD divergencia), ezért 08.14-ei árfolyamon vettem megint. Sikerült elkapnom a legalját. Kezdtem örülni az emelkedésnek, de láttam, hogy nagyon alacsony a forgalom. Láttam a kalapácsot, de megvártam a következő napot, hogy megkapjam az eladásra a megerősítést. Megkaptam, eladtam. A befektetési alap T+1 napos elszámolású, így az eladási megbízás a kiadás utáni nap árfolyamán teljesül, márpedig az árfolyam olyan gyorsan esett, hogy -3%-kal szálltam ki. :D Az összes bányász/kitermelőcég hirtelen esett nagyot. Jól döntöttem, mert azóta ez az alap -15%-ban van az én eladási áramhoz képest.

Ekkor döntöttem úgy, hogy ilyen piaci környezetben nem fogok a befalapokkal szórakozni, mert "lassúak".

Hozzászólások

(#1) Hedgehanter


Hedgehanter
őstag

Ja, ha swing trader akarsz lenni az alapok nem jok... En itt fulladtam meg amikor en is rovid tavu kereskedest kezdtem el nyomni (en a day-trade-el probalkoztam) ahol muszaj grafikonokat analizalni amihez nem volt kedvem. A hasrautos modszerrel kereskedtem az elso 10 percben neztem a kereskedest majd vettem valamit, aztan beallitottam a stop loss-t es vartam.... :DDD

(#2) fLeSs válasza Hedgehanter (#1) üzenetére


fLeSs
nagyúr

a day-trade sokkal nagyobb lutri, mint a swing.
nem olvastam róla túl sok jót, a kitöréseket és a letöréseket (megemelkedő forgalom mellett) érdemes megjátszani.

az írást felfrissítettem a Fibonacci-szintekkel, később ezzel már nem akarok foglalkozni.

"I press keys on a keyboard all day and click a mouse in front of a glowing rectangle. Somehow that turns into food and shelter."

(#3) Hedgehanter válasza fLeSs (#2) üzenetére


Hedgehanter
őstag

Sokkal nagyobb... :( Mikor csinalod az elemzeseket munkaidoben vagy szabadidoben otthon?

Annyit meg hozzatennek hogy en most meg alapos grafikon elemzesek mellett sem probalnek rovidtavu poziciokat nyitni amig a recessios felelmek el nem mulnak...

[ Szerkesztve ]

(#4) fLeSs válasza Hedgehanter (#3) üzenetére


fLeSs
nagyúr

amikor van rá időm, este. előtte nincs is értelme, mivel az USA-tőzsdék itteni idő szerint 22-kor zárnak.

"Annyit meg hozzatennek hogy en most meg alapos grafikon elemzesek mellett sem probalnek rovidtavu poziciokat nyitni amig a recessios felelmek el nem mulnak..."

ez elég általános megállapítás, mivel vannak szektorok amik a medve-piacban is rallyznak.
az esésekből meg shortolással lehet hasznot húzni.

a recessziós félelmeket már beárazták a részvényekbe, ez nem újdonság. most éppen a folyamatosan emelkedő munkanélküliségi adatok, a lassuló lakás/házvásárlások illetve a csődhöz közeli bankok és jelzáloghitelezők körüli felhajtás irányítja a piacot. a nyersanyagárak már tolerálható szinten vannak. :D

[ Szerkesztve ]

"I press keys on a keyboard all day and click a mouse in front of a glowing rectangle. Somehow that turns into food and shelter."

(#5) Hedgehanter válasza fLeSs (#4) üzenetére


Hedgehanter
őstag

lehet shortolni ugy hogy tobb napig megtartod a papirt?

(#6) fLeSs válasza Hedgehanter (#5) üzenetére


fLeSs
nagyúr

úgytom, hogy lehet, miért ne? de meg kell nézni a bróker honlapján, ott biztos le van írva.

"I press keys on a keyboard all day and click a mouse in front of a glowing rectangle. Somehow that turns into food and shelter."

(#7) Hedgehanter válasza fLeSs (#6) üzenetére


Hedgehanter
őstag

En amikor online nyomtam (ebroker.hu) nem lehetett csak ha day-trade-eltel...

(#8) fLeSs válasza Hedgehanter (#7) üzenetére


fLeSs
nagyúr

egyelőre nem találtam arra vonatkozó infót, hogy az ib.com-on lehet-e napon túl shortolni. lehet hogy tévedtem, és sehol sem lehet, az szívás. :D :(

"I press keys on a keyboard all day and click a mouse in front of a glowing rectangle. Somehow that turns into food and shelter."

(#9) Hedgehanter válasza fLeSs (#8) üzenetére


Hedgehanter
őstag

Irtam a davy.ie nek (mivel itt lakom) gondoltam ott nyitok szamlat (minden EU-s nyithat) az egynaposnal hosszabb short-olassal kapcsolatban..... :)

[ Szerkesztve ]

(#10) fLeSs válasza Hedgehanter (#9) üzenetére


fLeSs
nagyúr

jó ötlet.

ezt a tranzakciós költséges táblázatot segíts értelmezni.

tehát vagy 15euró tranzakciónként, vagy az első 25000 eurónyi tranzakció esetén 0,5% tranzakciónként, utána pedig 0,25%.
jól értem?

a második esetben ha mondjuk vmire "felteszek" 500 eurót, akkor vételnél és eladásnál 0,5%-ot, azaz 2,5 eurót kell fizetnem, összesen 5 eurót, ami 1%.

hmm?

vagy pedig az alap 0,5%, de minimum 15 eurót? ez így rohadt drága.

"I press keys on a keyboard all day and click a mouse in front of a glowing rectangle. Somehow that turns into food and shelter."

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.